Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-19 / 270. szám
2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 1999. NOV. 19. n kommentár Puszi néikül \Tagy a nyüzsgés a konstantinápolyi Ciragan-palota 1V folyosóján. Ennek ellenére Borisz Nyikolájevics felismeri régi barátját, a szaxofonos Bilit, kiált neki, majd megindulnak egymás felé: Clintonnak erőfeszítésébe telik, hogy feltartsa a járásában már nem éppen stabil Jelcint, s ekkor jön létre a „mackós ölelés". Szájpuszi nélkül. E látványos érzelmi megnyilvánulás elhagyása az orosz elnök reformintézkedése. Elődei - Hruscsov, Brezsnyev, Csernyenko, Andropov - még a szovjet impérium idején, eleget gyakorolták... A találkozó érdemi részéről, immár komolyabban. Az isztambuli csúcson résztvevő államfők nyilván arra törekszenek majd, hogy meggyőzzék Jelcint, fogja vissza magát a csecsenek elleni agresszív büntető hadjáratban. E törekvés legelhivatottabb szószólója nem lehet(ett) más, mint az USA felkent elnöke, aki minden további nélkül, nyomatékosan tudtára adja a tárgyaló partnernek, hogy mivel nem ért egyet. Nos az USA elnöke így is cselekedett. A jelek szerint azonban - hiába. Jelcin az elnökválasztások előtt nem mond, nem is mondhat mást, csak azt, hogy meg kell büntetni a terroristákat, s meg is fogják büntetni őket! Annál is inkább, mert az orosz közvélemény kétharmada ezt várja tőle, meg az orosz armadától Az EBESZ 52 tagállamának képviselői most vakarhatják a fejüket. Azért jöttek Isztambulba, hogy aláírják az Európai Biztonsági Chartáról szóló szerződést, s íme, ezzel a kemény orosszal kell bajlódniuk. Pedig annak idején, éppen Oroszország javasolta ezt a dokumentumot elfogadásra! Most azután Szergej Prihogyko is bajban van. Az orosz elnök tanácsadója először a Clintonnal való találkozót volt kénytelen „kozmetikáznimost nyílván a dolog nehezebbik része kerül sorra: elérni azt, hogy az EBESZ egyetlen nyilatkozatában se legyen utalás a csecsenföldi eseményekre. Ez pedig szinte lehetetlen. így azután nem lesz feszültség mentes a pénteki nap sem. M inderről azonban a szerencsétlen csecsen menekültek ezrei mit sem tudnak Groznij, Bamut, Gudermesz külvárosaiban, vagy az ingusfóldi határátkelők előtt. Ők éheznek, fáznak, csakúgy, mint fél évvel ezelőtt albán sorstársaik. Igen ám, de Moszkva nem Belgrád. Külső beavatkozás - kizárva. Leszámolás Az orosz közvélemény támogatja Moszkva (MTI) Az orosz polgárok kétharmada támogatja a Kreml katonai akcióit Csecsenföldön, s csaknem 48 százalékuk szerint a „bandák" teljes megsemmisítéséig kell folytatni a hadműveleteket, vagyis nincs szükség tárgyalásokra. Az orosz ROMIR független közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint - amelynek adatait csütörtökön hozták nyilvánosságra Moszkvában - az orosz társadalom mindössze 10,9 százaléka veti el egyértelműen a Csecsenföld elleni erőszakos fellépést, s további 14,8 százalék részben ellenzi a hadműveleteket. A megkérdezettek alig 14 százaléka véli úgy, hogy Moszkvának el kellene ismernie Csecsenföld függetlenségét. A szeptemberi házrobbantások után az orosz társadalom még mindig tart újabb terrorcselekményektől. Az oroszok 40 százaléka véli úgy, hogy a következő hetekben megnő a „csecsen terrorizmus" veszélye, míg e fenyegetettség csökkenésében csak a megkérdezettek 25 százaléka hisz. ffttMtowillélk l^llb-íMH Miű(fi(©lk 3Dd)(D jmp%{t<M Ékszerkészítés már 750 Ft/g. ff Import ezüst ékszerek nagy választéka 30 000 Ft feletti vásárlás esetén TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYA, mely további engedményekre jogosít Minden vásárlónk ajándékban részesül Kora Ékszerüzlet a @ Szeged Hipermarketben. Vita Csecsen földről - Isztambulban Harcias és évatos hangok „Idd van" - mutat órájára Jelcin orosz elnök Isztambulban, az EBESZ megnyitójára várva. (MTI Telefotó/AP/Mihail Metzel) Isztambul (MTI) Borisz Jelcin orosz elnök az EBESZ isztambuli csúcstalálkozóján csütörtökön kijelentette, hogy a Nyugatnak nincs joga kritizálni az általa „terroristaellenes hadműveletnek" nevezett csecsenföldi beavatkozást. „Nem fogadjuk el Oroszország úgynevezett tárgyilagos bírálóinak tanácsát. Ezek a személyek nem értik meg, hogy meg kell akadályoznunk a rák terjedését és elejét kell vennünk, hogy áttételeket képezzen szerte a világban" - mondta az orosz államfő feltűnően kemény hangon. Harcias beszédében Jelcin kijelentette, hogy Moszkva „sohasem lesz hajlandó tárgyalni banditákkal és gyilkosokkal". Politikai megoldás csak azután lehetséges, hogy a lázadó bandákat teljesen felszámolták, a terroristákat felelősségre vonták, tette hozzá. „Önöknek nincs joga bírálni Oroszországot Csecsenföldért. Terrorhullám söpört végig Moszkván és más orosz városokon, 1580 ember halálát okozva" - hangoztatta Borisz Jelcin. „A szabadság és az emberi jogok védelme ürügyén követelnek humanitárius beavatkozást" - méltatlankodott az első számú orosz vezető, rámutatva, hogy „ezzel összefüggésben kell szemlélni a NATO Jugoszlávia elleni agresszióját is". Clinton-Jelcin találkozó Kél „nyomatékos" elnök Isztambul (MTI) Bili Clinton amerikai elnöknek kettejük csütörtöki találkozóján sem sikerült rávennie Borisz Jelcin orosz elnököt arról, hogy Csecsenföldön az erő alkalmazását váltsa föl tárgyalásokkal. Jelcin a jelentések szerint „barátságosan, mackós öleléssel" üdvözölte Bili Clintont az isztambuli Ciragan-palota folyosóján, mielőtt megkezdődött volna az EBESZ-csúcshoz kapcsolódó találkozó, de akkor egyikük sem mondott semmit a sajtónak. A mintegy 45 perces megbeszélés után Clinton a tudósítóknak kijelentette: Jelcin nagyon nyomatékos volt, akárcsak én. Személyesen nagyon jól kijövünk egymással, de ez nem tartott vissza bennünket az egyet nem értéstől. Hozzátette: reméli, hogy a plenáris ülésen elmondott, visszafogott hangú felszólalása hatást fog gyakorolni a csecsenföldi orosz politikára, és azt is, hogy még az elutazása előtt haladást érhetnek el a témában. Orosz részről a találkozót „nyíltnak és becsületesnek" minősítette Szergej Prihogyko, Jelcin tanácsadója. Mint közölte, nem csak a Csecsenföldről, hanem fegyverellenőrzési és más kérdésekről is szó volt. Jelcin ismertette, miként látja Oroszország a csecsen helyzetet, beszélt arról, hogy mit tesz a kormány a lázadóktól megszabadított területen. Az amerikai fél érdeklődéssel fogadta az információt mondta Prihogyko. Az EBESZ csúcstalálkozóján Bili Clinton amerikai elnök óvatosan csatlakozott az Oroszország csecsenföldi fellépésének bírálóihoz, és csütörtöki felszólalásában politikai párbeszédet sürgetett Moszkva és Groznij között. Nem hiszem, hogy az emberi kapcsolatokban valamikor is olyan helyzet lehessen, amikor valamit nem lehet majd bírálni csak azért, mert az egy ország határain belül történt - mondta Clinton, és felszólította Oroszországot, kezdjen politikai párbeszédet Csecsenfölddel, és a kérdésben fogadja el az EBESZ közvetítését. Az amerikai elnök felszólalása azután hangzott el, hogy Borisz Jelcin orosz államfő visszautasított minden nyugati bírálatot. Clinton elismerte Oroszország ,jogát, sőt, kötelességét" arra, hogy harcoljon a terrorizmus ellen a határain belül, de emlékeztette Jelcint az 199l-es moszkvai puccskísérletre, amikor az orosz politikus a parlament előtt egy tankra felállva védte meg a szabadságot. ,Akkor - ahogy remélem - minden ország vezetője, aki itt most az asztal körül ül, fellépett volna Önért és Oroszország szabadságáért, és nem mondta volna, hogy ez Oroszország belügye, amiben nem vehetünk részt" - mondta Clinton. A Balkán újjáépítésére tett ígéretek betartását sürgette Madeleine Albright az Európai Biztonsági és Együttműködési értekezlet isztambuli csúcstalálkozója keretében csütörtökön tartott külügyminiszteri megbeszélésen. Mire tavasszal a hó elolvad, készen kell lennünk a tervekkel, hogy a térség lakossága munkához láthasson mondta Albright, és azt javasolta, hogy a jövő év elején tartsanak konferenciát a Balkán újjáépítésével kapcsolatos pénzügyi kérdésekről. hírek Emlékműavatás Beregszász (MTI) A kárpátaljai Beregszászon felavatták a sztálini terror áldozatainak, a második világháborúban elesett honvédoknak és munkaszolgálatosoknak az emlékművét. A megemlékezések a református, katolikus és görög katolikus templomban tartott gyászistentisztelettel, illetve gyászmisével kezdődtek, majd annak az iskolának az udvarán folytatódtak, ahonnan az első transzportot útnak indították. Emlékező beszédében Szűrös Mátyás, az MSZP országgyűlési képviselője, Beregszász díszpolgára hangsúlyozta: Beregszász népe sokat szenvedett, sok polgárának azért kellett meghalnia, mert magyar volt. A szónok mélységesen elítélte a magyarüldözés gyakorlatát függetlenül attól, hogy hol és kik követték el azokat. Csökken a német hozzájárulás Berlin (MTI) Az Agenda 2000 határozatainak értelmében jövő évtől jelentősen csökken Németország nettó befizetése az EU költségvetésébe. A luxemburgi székhelyű Európai Számvevőszék adatai eszerint a 2000-06 közötti években a német nettó befizetés összege legföljebb évi 21,5 milliárd márka lesz. Ha az 1994-99 közötti pénzügyi elveket alkalmaznák, Berlinnek évi 28 milliárd márkával kellene többet befizetnie a brüsszeli kasszába, mint amennyit onnan visszakap. A tehermentesítés alapja főleg az, hogy növekednek a Németországnak járó visszatérítések. Orosz kézen Acshoj-Martan (MTI) A szövetségi erők csütörtökön bevonultak az ingus határ közelében fekvő Acshoj-Martanba, miután megállapodtak a csecsen elöljárókkal, hogy harc nélkül kerül a kezükbe a település. Acshoj-Martanban több csecsen fegyveres is megadta magát, miután a szakadár osztagok elhagyták a települést. A közeli Bamut átfésülését a hét végére tervezi az orosz hadvezetés, ugyanakkor „Kis-Bamut", az egykori szovjet rakétabázis még mindig a muszlim fegyveresek kezén van. TARGONCAK EFG ELEKTROMOS DFG/TFG DCEZEL-GÁZOS 2040 BUDAÖRS, IPAROS U. 8 Tel.: 23/501-051, 23/501-031 tUNGHEINRICH fr Ha fűtés, akkori Fégtherm KONVEKTOROK, FALI FŰTŐK, HŐSUGÁRZÓK KEDVEZŐ ÁRAKON! Központi fűtéshez: EÉí| fUiAlfo ifjctna WítUm Ijujlaai rKVf IlMVIIUf MliiVlf WtffM; KMI9IT - 24 kW kombinált, ionizációs kazánok már 125 000 Ft-tól - Dunaferr acéllemez radiátorok! - egyéb fűtéskiegészítők: szelepek, termosztátok, bekötőcsövek Szerelőknek, kivitelezőknek mennyiségi engedményt adunk. Szeged területén ingyenes házhoz szállítás, kedvezményes beszerelés. FÉGTHERM-PARTNER SZEGED KFT. S^ Szeged, Szent Miklós u. 14. Tel.: 62-425-283, tel./fax: 62-425-520. Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 4., Tel.: 62-242-611.