Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-19 / 270. szám
PÉNTEK, 1999. Nov. 19. BELFÖLD! védők Szarvas (MTI) Az EU-hoz való csatlakozás előkészületei során Magyarországon és Romániában is végig kell gondolni a természetvédelmi teendőket, mert rendkívül kemény feltételeknek kell megfelelni. A Körös-Maros Nemzeti Park által a Haltenyésztési Kutató Intézetben szervezett háromnapos magyar-román határ menti természetvédelmi tudományos tanácskozáson elhangzott: a két országnak úgy kell a napi gazdasági és a hosszú távú természetvédelmi érdekek közötti összhangot megtalálnia, hogy közben csatlakozási engedményekre nem számíthat. Elbocsátott intézményvezető Debrecen (MTI) Közalkalmazotti jogviszonyából eredő kötelességeinek vétkes megszegése miatt azonnali hatállyal elbocsátották állásából dr. Kováts Enikőt, a debreceni Egészségügyi Gyermekotthon igazgató-főorvosát. Erről rendkívüli ülésén döntött a fegyelmi tanácsként eljáró debreceni önkormányzati közgyűlés. Egy korábbi pénzügyi-gazdasági ellenőrzés által feltárt visszásságok nyomán indult meg a fegyelmi eljárás az intézmény vezetője ellen..Az önkormányzat egyidejűleg fegyelmi vizsgálatot rendelt el a debreceni Egészségügyi Gyermekotthon gazdasági vezetője ellen. Üdülőtáborértékesítés Balatonberény (MTI) Több évi sikertelen kísérlet után, a napokban megtartott zártkörű versenytárgyaláson értékesítette balatonberényi üdülőtáborát a Zala megyei önkormányzat. A nagy értékű üdülőtábor 121 millió 665 ezer forintért talált gazdára. Új tulajdonosa a Délnyugat-Dunántúlon működő, külföldi érdekeltségű Tiroland Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. Az ifjabb korosztályok nyaralási igényeit a Zalai Gyermek és Ifjúsági Alapítvány kezelésében lévő balatongyöröki, edericsi és vonyarcvashegyi üdülőtelepek képesek kielégíteni a továbbiakban. Ügyészségi irodaház Nyíregyháza (MTI) Az utóbbi évtizedben nem épült önálló ügyészségi beruházásban olyan létesítmény, amelyben egy megyeszékhely valamennyi ügyészi szervezete elhelyezhető lett volna - hangoztatta Györgyi Kálmán csütörtökön Nyíregyházán, ahol elhelyezte a helyi ügyészi szervek új székházának alapkövét. A nyíregyházi irodaház ilyen lesz, a Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Főügyészség mellett helyet kap majd benne a városi ügyészi szervezet, valamint az ügyészségi nyomozóhivatal is. NATO-tanácskozás a kollektív védelemről Nyitott ajtók politikája A budapesti tanácskozáson Edgár Buckley, a NATO-fötitkár helyettese (balról) is kifejtette véleményét. Mellette Jósé Luis Lopez Henares, a spanyol parlament külügyi bizottságának elnöke. (MTI Telefotó: Kovács Attila) Budapest (MTI) Magyarország a NATO kereteiben megvalósuló kollektív védelemben látja biztonságának garanciáit - hangsúlyozta Simicskó István, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának alelnöke csütörtökön a Parlamentben az Országgyűlés Külügyi Hivatalának Észak-atlanti Tájékoztató Központja és a NATO szervezte tanácskozáson mondott beszédében. Elmondta: támogatjuk az európai biztonsági és védelmi dimenzió kialakítását, különös tekintettel a válságkezelési képességeknek az Európai Unió keretein belül történő fejlesztésére. Edgár Buckley, a NATO főtitkár-helyettese egyebek között arról szólt, hogy a három újonnan csatlakozott ország - Magyarország, Csehország és Lengyelország - különlegesen fontos szerepet vállalhat a nyitott ajtók politikában. jegyzet Étolajmaffia A Z idegenkezűség szép? Na, azt már nem! Meglehet, ez a haláli gondolat vezette azokat is, akik Pancza István vizsgálódásaival ellentétben azt állítják, hogy a két makói rendőr önmaga ölte meg önmagát. Nekik ez a verzió sokkal szebb, mint a Pancza által nagyon is csúnyának ítélt idegenkezűség. Nekünk azonban már azt is meg kellett tanulnunk, hogy az olaj önmagától szűkül. Miután csodák nincsenek, hogy is lehetne ez másként? Hiszen szőke olaj van, legalábbis volt, a szűkítők meg sehol. Még egy kis rendőri nyomozás, és ki fog derülni, hogy olajszőkítők pedig nem is voltak. Ha mégis lesz néhány rendőr, akik az olajszőkítők ma már szinte teljesen kihidrogénezett nyomainak maradványaira bukkannak, majd szintúgy öngyilkosok lesznek, kérem. Egy rendőr ugyanis lelkileg belerokkan abba, ha szőke olajat lát. Lábai remegni kezdenek, megindul róla a veríték, tikkel, könnyezik, egész testében legyengül, és kizárólag az a keze marad biztos és erős, amelyikkel szolgálati fegyveréért nyúl, hogy golyót röpítsen a fejébe. így van ez? Különben is, az olaj nem olaj, hanem kámfor. Ha az olaj nem kámfor volna, hogy is tudott volna eltűnni a szentesi és a makói tanyákról! Mindössze arról van szó, hogy a szorgoskodók a futóhomok megkötése után a kámfor megkötésével kísérleteznek, de eddig nem jutottak eredményre, tanyáikon ezért nem találtak semmit a kivonuló vámosok. A vagy arról volna szó, hogy az olajmaffia időköz ben átszerveződött étolajmaffiává és most azzal etet bennünket, hogy ők nincsenek? Se olaj, se szőkítés, se maffia. Csak etetés. Az viszont már jó régóta. Uául Megszűnik 168 járat Fogyókúrán a vasút Reagálnak az ármanőverekre Vodafone: decembertől Budapest (MTI) A MÁV Rt. az alacsony kihasználtság miatt december 19-étöl 168 járatot töröl a menetrendjéből - mondta Szilvásí Csaba, a MÁV Rt. személyszállítási igazgatója csütörtökön. Közölte: a megszüntetendő járatok kihasználtsága átlagosan 30 százalék alatti volt, így ezek további fenntartása és üzemeltetése felesleges pénzügyi terhet ró a vasúttársaságra. A járatmegszüntetéstől jelentős - százBudapest (MTI) A rendőrség ötven példányt foglalt le a Cion bölcseinek jegyzökönyve című könyvből a közelmúltban a fővárosban, Békéscsabán és Hódmezővásárhelyen tartott házkutatások során közölte az MTI érdeklődésére Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója csütörtökön. Hozzátette: a rendőrség még az elkövetkezőkben is keresi a kiadásában felfüggesztett könyv további lehetséges példányait. millió forint nagyságrendű megtakarítást várnak. A MÁV Rt. intézkedése több ezer utast érint az ország valamennyi régiójában. Ennek ellenére Szilvási Csaba úgy véli, a vonatokkal közlekedőket nem éri hátrány, a vasúttársaság ugyanis a járatok pótlása ügyében már megkezdte a tárgyalásokat a Volán Rt.-vel. A MÁV Rt. illetékese nem A Nagykőrösi Zsidó Hitközség augusztus 4-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen amiatt, hogy a Flex '95 kiadó megjelentette a szóban forgó kiadványt. A feljelentés szerint a Cion bölcseinek jegyzőkönyve kiadásával és terjesztésével az érintettek megvalósították a nagy nyilvánoság előtti izgatás bűntettét, és a könyv tartalma gyűlöletre uszít a zsidóság ellen. tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy az autóbuszra való áttérés mekkora többletkiadástjelent majd az utasoknak. A személyszállítási igazgató szerint a MÁV Rt. nem járt el jogellenesen, amikor járattörlési terveiről az önkormányzatokat nem értesítette. Szilvási Csaba elmondta: a települések polgármesteri hivatalaival folyamatosan egyeztetnek a menetrendről, így Ezt követően a Legfőbb Ügyészség a nyomozás elrendelésére hívta fel a Fővárosi Főügyészséget a kiadvány ügyében, mivel álláspontja szerint a könyv a zsidók elleni gyűlöletre uszító propagandairat. A rendőrség augusztus közepén indított nyomozást közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt, és az eljárás idejére a kötet kiadását felfüggesztették. nem tartották szükségesnek a rendkívüli tájékoztatást. Ráadásul a társaság - a járatok megszüntetése ellenére - a későbbiekben is eleget tud tenni alapellátási kötelezettségének, az utasokat így vagy úgy, de eljuttatja a korábbi célállomásokra. Az illetékes elmondta azt is: a MÁV Rt. és az állam közötti szerződés értelmében a vasúttársaságnak úgy kell összeállítania a menetrendet, hogy a főváros és az ország bármely pontja közötti utat oda-vissza egy napon belül megtehesse az utas. Szeptemberben a rendőrség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyvéből, egymással párhuzamosan, két kalózkiadás is napvilágot látott. Garamvölgyi László most szólt arról is, hogy a vizsgálat során egy történész és egy szociálpszichológus szakértőt is kirendeltek. Utóbbi szerint a kiadvány több részlete alkalmas gyűlöletkeltésre. Hozzátette: az ügynek jelenleg négy gyanúsítottja van. így például Mónus Áron, valamint Szenft Lajos, a Flex '95 kiadó vezetője. Budapest (MTI) A Vodafone, Magyarország legújabb, harmadik GSM mobilszolgáltatója december elején kezdi meg tevékenységét - közölte Jeremy Forword, a társaság vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A társaság a fővárosban, illetve Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Székesfehérváron, Szegeden és Pécsett, valamint az Ml-es autópálya körzetében a saját hálózatán kezdi meg szolgáltatását, míg az ország többi részén a Westel 900-zal és a Pannon GSMmel kötött úgynevezett roaming-szeíződés értelmében e cégek rendszerén keresztül. Jövő év végére már az ország 80-90 százalékán kiépítik a saját, 1800-as GSM Budapest (MTI) Csáki András, a Bartók Béla Zeneművészeti Gimnázium és Szakközépiskola klasszikus gitár tanszakának növendéke nyerte el a hálózatukat. A sajtótájékoztatón az indulás pontos idejét nem árulták el, s nem közölték azt sem, hogy milyen csomagokkal, szolgáltatásokkal és díjszabással lépnek a piacra. Ezzel összefüggésben Dianne Laarsen, a cég marketing igazgatója hangsúlyozta, hogy szolgáltatásaik ügyfélbarátok és versenyképesek lesznek. Hozzátette: „ha valamelyik GSM-szolgáltató ármanőverbe kezd, akkor reagálni fognak erre". A Vodafone eddig kiépült hálózatának tesztelése már megkezdődött, s a sajtótájékoztatón az újságíróknak is bemutatták, hogy már lehet telefonálni az 1800-as, 70-es hívószámmal kezdődő rendszeren. XXVI. „Lui Sigall" nemzetközi zenei verseny nagydíját - adott hírt Szilvágyi Sándor tizennyolc éves növendékének nemzetközi sikeréről az iskola. Mónus Áron: gyanúsított Csáki András sikere Pancza István kételyei Az eltűnt olaj nyomában Újabb sajtótájékoztatón újabb bizonyítékokat hozott fel Pancza István kisgazda országgyűlési képviselő annak igazolására, hogy a makói kettős rendőr-öngyilkosság kapcsán idegenkezűségre utaló jelek fedezhetők fel. Pancza István két konkrét olajügy kapcsán a rendőrség felelősségét is felveti. Néhány héttel ezelőtt Pancza István, az FKGP országos alelnöke, megyei elnöke beszámolt arról, hogy szerinte a békési olajügy szálai Csongrád megyébe is elvezetnek, s itt is történtek visszásságok, amelyekhez a rendőrségnek is köze lehetett. Pancza István saját adatgyűjtése eredményeként elmondta, hogy 1994. februárjában két rendőr öngyilkos lett Makón, s ezt akkor egyértelműen szerelmi ügyként állította be a rendőrség. Pancza István sok kérdést vetett fel elsősorban az eljárás hiányosságaira összpontosítva, de utalt arra is, hogy szerinte Langó János alhadnagy nem saját akaratából vetett véget életének, s ebben szerepe lehetett annak, hogy különböző olajügyeket is ismert a makói rendőr. Felvetéseire Pancza István a megyei rendőr-főkapitányság vezetőitől cáfolatokat kapott, s nem indult új eljárás az ügyben. Pancza képviselő pár héttel ezelőtt azt mondta, van még néhány ügy a tarsolyában, s ezekkel a tegnapi napon hozakodott elő. Elmondta, hogy 1993. szeptemberének végén a makói Restástanyán és a szentesi Deáktanyán tartottak házkutatást a rendőrök, s 81 ezer, illetve 126 ezer liter pancsolt üzemanyagot találtak. A Pancza képviselő birtokában lévő dokumentumok szerint a visszaélés jövedékkel bűntettének gyanúja miatt indított eljárást november 26-án megszüntették, majd mindkét ügyet átadták a szegedi vámhivatalnak. Igen ám, csakhogy november 29. és december 2. között Makóról és Szentesről is eltűnt a tanyákon tárolt üzemanyag, s az áru felkutatása nem vezetett eredményre. Sőt, a makói rendőrkapitány úgy nyilatkozott, hogy semmiféle olajüggyel nem volt dolguk. Egy algyői teleppel kapcsolatos Pancza István következő gyanúja: 1998. november 15én lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy az egykori veszélyes hulladék tároló telepen üzemanyagot pancsolnak. A rendőrség nem ment ki a helyszínre. Két nap múlva a vámosok is kaptak egy ilyen bejelentést, s azonnal átkutatták a telepet, ahol háromezer liter gazolinra bukkantak. Pancza István szerint két nap elegendő volt ahhoz, hogy elszállítsák az áru nagy részét. A kisgazda képviselő a makói rendőr-öngyilkossággal kapcsolatos rendőrségi álláspontot továbbra is kétkedve fogadja. Pancza István szerint a helyszíni szemle egyes részei kifogásolhatók, nem szakszerűek, s bár nem állítja azt, hogy emberölés történt, szerinte nem zárható ki az idegenkezűség. Megkérdeztük dr. Nagy Mihály alezredest, Makó rendőrkapitányát is, aki elmondta: a Restástanyán talált olaj ügyében a megyei főkapitányság volt az illetékes, amikor pedig eltűnt az olaj, akkor már ők, vagyis a makóiak nyomoztak. A lopás miatt ismeretlen tettes ellen megindított eljárás nem vezetett eredményre. Az alezredes egyúttal kijelentette azt is: soha nem állította, hogy Makón nem zajlott le ez a nyomozás. Nagy Mihály továbbra is úgy véli, a két makói rendőr halálával kapcsolatos vizsgálat minden részletre kiteijedő, kielégítő válaszokkal szolgált, s nem látja megalapozottnak Pancza István kételyeit. Arató László