Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-19 / 270. szám
Orlistát háborúzik q kilókkal (6. oldal) OB^^. ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ PÉNTEK, 1999. Nov. 19., 89/270. ARA TELE-7-TEL: 45 FT (ELŐFIZETVE: 37 FT) Az eltűnt olaj nyomában Pancza István és a dokumentumok. Miról árulkodnak a nyomok? (Fotó: Sehmidt Andrea) Munkatársunktól Továbbra is gyanús üzelmeket sejt Csongrád megyében Pancza István országgyűlési képviselő. A kisgazda politikus azzal hívta fel a figyelmet magára pár héttel korábban, hogy egy 1994-es kettős makói rendőr-öngyilkosság kapcsán kijelentette: nem biztos, hogy a rendőrök saját akaratukból vetettek véget életüknek. Pancza István tegnap úgy fogalmazott: nem zárható ki az idegenkezűség lehetősége. A kisgazda képviselő felemlített két másik ügyet is, ahol megítélése szerint a rendőrség hibákat követett el. Az egyik esetben mintegy 200 ezer liter pancsolt üzemanyag tűnt el, a másik ügyben pedig késedelmesen intézkedtek a rendőrök. Emellett szerinte indokolatlanul szüntettek meg büntetőeljárásokat is. A rendőrök cáfolják a politikus információit. (A részletek a 3. oldalon.) TeleA DM KFT. HETI PROGRAMMELLÉKLETE Taxistemetés Tegnap Makón végső nyugalomra helyezték a Romániában meggyilkolt taxist. (4. oldal) Szombati lapunkban Subások és besúgások Munkatársunktól Tar Sándor író vallomása az Elet és Irodalomban ismét a Ill/III-as megfigyelések felé fordította a közvélemény figyelmét A „belső ellenséggel" foglalkozó állambiztonsági ügyosztály olyan „titkos megbízotti" hálózatot működtetett, amely egy-egy fontosabb ellenzéki vagy egyéni gondolkodású csoport körül átszőtte a magyar szellemi közéletet Közeli ismerősök, munkatársak váltak zsarolás útján vagy érdekből titkos informátorrá, gyakran a megfigyelt személyek magánéletének minden napjáról tudott a hatalom. A jelentések nagy része fennmaradt Ezek az iratok a törvény szerint az áldozatok számára a nevek kitörlésével, a kutatók számára pedig a fedőnév-publikáció tilalmával férhetők hozzá. A besúgót védi a törvény. A kádári korszak „rejtett történetébe" a Tiszatáj köre ellen folytatott „Subások" fedőnevű megfigyelések révén enged bepillantást holnapi összeállításunk. Hetvenkét év az osztrák bérszínvonalig Bécs (MTI) Az EU-ba készülő jelölt államoknak mintegy 72 esztendőre van szükségük ahhoz, hogy eléljék az ausztriai bérszínvonal 80 százalékát, ezért az osztrák szakszervezeti szövetség gyors kiegyenlítésre vonatkozó követelése nem reális - vélekedett az osztrák Gyáriparosok Egyesülete (IV) egy csütörtökön kiadott közleményében. Az IV abból indult ki számításához, hogy ha az Európai Unió bővítése tíz év múlva megvalósul, addig a közép-kelet-európai országoknak évi 17,2 százalékos reálbér-növekedést kellene produkálniuk ahhoz, hogy teljesítsék a szakszervezeti szövetség követelését. A számításokat a következő feltételezésekre alapozták: a reál váltóárfolyamok változatlanok maradnak, a jelöltek jelenlegi bérszínvonala az ausztriainak átlagosan a 20 százalékát teszi ki, Ausztriában a bérszínvonal évente 2 százalékkal nő, a jelölteknél pedig évi 4 százalékos növekedés várható. - Ha az OGB szakszervezeti központon múlik, országunk lemond a történelmi, politikai és gazdasági esélyről, amelyet az Európai Unió bővítése jelent. Az ÖGB egyéb állásfoglalásairól nem is szólva, a munkavállalói oldaltól több komolyság és valóságérzék várható el - jelentette ki Erhard Fürst, az IV gazdaságpolitikai osztályának vezetője az ÖGB szövetségi kongresszusán elhangzott követelésekről. Duna-Majna-Rajna Segélyhívás és születésnap Budapest (MTI) Átadták csütörtökön a Duna-Majna-Rajna rádiós információs segélyhívó rendszert, amelyet a szervezetek együttműködési megállapodása alapján a Belügyminisztérium Polgári Védelmi Országos Parancsnoksága és az osztrák társszervezetek közösen működtetnek majd. A rendszer jelenleg lefedi a teljes magyarországi Duna-szakaszt. Célja a biztonságos közlekedéshez szükséges információk folyamatos továbbítása a dunai hajózásban résztvevők számára írja a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium közleményében. Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter Habsburg Ottó társaságában adta át a rendszert. Katona miniszter amúgy „fiatalosan" köszöntötte a 87. születésnapját ünneplő Habsburg Ottót... (MTI Telefotó: H. Szabó Sándor) Éves csúcson a BIIX Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 104,17 pontos emelkedéssel 7587,16 ponton zárt csütörtökön, ezzel megdöntötte ideiéves, 7579 pontos csúcsát. A szerdai záróértékéhez képest ez 1,40 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma megközelítette a 17 milliárd forintot. A vezető részvények mindegyike erősödött. A Mol 5,11 milliárd forintos forgalom mellett 1,65 százalékkal drágult, 5225 forinton zárt. A Matáv 0,98 százalékkal erősödött, 1.538 forinton fejezte be a kereskedést. Az OTP 2,48 százalékos erősödés után 11 ezer 990 forinton zárt. A Richter záróára 12 ezer 850 forint, ez 1,58 százalékos erősödés, a TVK-é 4250 forint. Csecsemők, ovisok állami gondozásban Bogi a Bölcsödé utcában ÚJ LEHETŐSÉGEK A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK-bani A DIGITAL Kft., mint a HP "Minősített szállítója" G2MED Notebook-ok, PC-k, Szerverek, Nyomtatók, Telefon: (62) 488-380 Fax: (62) 490-553 Internet: http://www.digital.co.hu A HP csaknem teljes kínálata Közbeszerzési Eljárásban! m Hálózati HEWLETT® termékek PACKARD Archiváló eszközök,.. Plusz ajánlat: HP Lézernyomtató csereakció 1999. dec. 31-ig! Munkatársunktól Felújították a szegedi Bölcsőde utcai gyermekotthont. Dr. Kothencz Edina főorvosnő szerint annyi csecsemő még nem volt az otthonban, mint az utóbbi időben - úgy tűnik, új „fogamzásgátló" módszerről kell tudomást szereznünk... A nem kívánt terhességben az abortuszt felváltotta a szülést követő állami gondozás. Gyermekotthon lett a csecsemőotthonból. A Bölcsőde utcában újabban nem csak csecsemőket (a legfiatalabb három hetes), hanem óvodáskorúakat is gondoznak. Két hely még szabad... Az intézmény áldozatkész dolgozói kevesen vannak - jelenleg 23 gondozónő dolgozik itt. Hat betöltetlen állás van, amikért nem tülekednek a jelentkezők. (írásunk az 5. oldalon.) Egy nevelő, hat gyermek... Mint egy nagyobb családban. (Fotó: Sehmidt Andrea) Kettős állampolgárság lengyeleknek Varsó (MTI) Az ukrajnai, fehéroroszországi, csehországi és szlovákiai lengyeleknek ezentúl könnyebb lesz hozzájutniuk a lengyel állampolgársághoz. A szejm csütörtökön elfogadta azt a törvényt, mely felhatalmazza az államfőt a kettős állampolgárságról az egykori Csehszlovákiával és Szovjetunióval, illetve Mongóliával a hatvanas-hetvenes években kötött egyezmények felmondására. Ezek ugyanis lehetetlenné tették a kettős állampolgárság intézményének alkalmazását Lengyelország és az említett országok, illetve azok utódállamai között. 9