Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-15 / 266. szám
2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 1999. Nov. 15. kommentár Kiszolgáltalva? ^Tényszerűen bár, de Magyarország beleavatkozik az MA orosz belügyekbe, sőt, jelentős mértékben befolyásolhatja a nagyhatalom jövőjét. A túlzónak tetsző megállapítás könnyen igazolható: ha Jelcin elnök is úgy akarja, december 19-én választások lesznek Oroszországban, s ezen Anatolij Rikov, az Oroszországi Liberális Demokrata Párt listáján a második helyen lévő politikus mindenáron részt kíván venni. Ha a párt neve semmit sem mondana az olvasóknak, említtessék meg, hogy a párt listájának első helyét az a Zsirinovszkij foglalja el, aki szélsőséges, fenyegetőző kijelentései révén vált ismertté szerte a világban. Bikov fellépése és nem utolsósorban vagyona komoly ellenpontot képez a l-hegy tábornokot favorizáló és menedzselő Borisz Berezovszkijnak, az ugyancsak dúsgazdag sajtómágnásnak. Abban az esetben, ha Bikov elidőz/te Magyarországon a választásokig, vagy ha nem állna rendelkezésére kellő idő az ellene felhozott vádak tisztázásra, nem vehetne részt a voksoláson. Márpedig nehéz felmérni, hogy Zsirinovszkij pártjának mekkora a népszerűsége, az azonban biztos, hogy a lista második helyéről könnyűszerrel a dumába kerülhetne Bikov. Kérdés tehát, hogy a fentieket figyelembe veszi-e a magyar igazságszolgáltatás, jjozzá kell tenni, hogy hazánk érdeke mindenféle ML szempontból az, hogy a Magyarországon bűncselekményt el nem követett, Oroszországban viszont két bérgyilkossággal és pénzmosással vádolt Bikov minél kevesebb ideig állomásozzon Magvarországon. Bugár az MKP elnöke Révkomárom (MTI) Ismét Bugár Bélát választotta elnökévé a Magyar Koalíció Pártja (MKP). A szlovák kormánykoalícióhoz tartozó magyar párt II. kongresszusán Révkomáromban vasárnapra virradóra 3 órakor a 300 küldött titkos szavazással döntött az elnök és a 7 alelnök személyéről. Bugár Béla a 300 küldött szavazata közül 240-et szerzett meg. A kongresszus általános elnökhelyettessé Duka Zólyomi Árpádot választotta egyszersmind megszüntette a tiszteletbeli elnök posztját, amelyet eddig Duray Miklós tötltött be. Durayt az MKP ügyvezető alelnökévé választották. Földrengés Törökországban Két életet mentettek egyszerre a törökországi Kaynasli településen a menták. Felvételünkön: egy állapotos asszonyt épen hoztak ki a romok alól. Magyar mentősök is dolgoznak a térségben. A magyar mentősök kutyái vasárnap hajnalban újabb két életben maradt sérültet jeleztek a romok alatt; egyiküket kiemelték és kórházba szállították. Vasárnapra virradóra újabb erós utórezgés rázta meg a térséget. Osman Durmus török egészségügyi miniszter azt közölte, hogy eddig 374 ember vesztette életét a földrengés következtében. (MTI Telefotó/AP/Anatolia/Kenan Gurbuz) Bécs (MTI) A szombati osztrák lapok kommentárjai kétkedéssel fogadták Jörg Haidernek, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt elnökének pénteki bocsánatkérését. A Der Standard ctmű liberális lap azt írta: Haider, aki a pártja kormányra kerülése ellen tiltakozó tüntetés napján, válogatott meghívott vendégek előtt tette nyilatkozatát, bocsánatot kért ugyan a náJörg Haider bocsánatkérése cizmus üldözöttéitől, akik „félreértett kijelentései" által megbántva érzik magukat, de „neki tulajdonított" megnyilvánulásokról beszélt. Azaz ismét az állította, hogy ilyeneket nem mondott. „A megfogalmazás arra enged következtetni, hogy Haider nem látta be hibáit. De bocsánatot kért. Elhatárolódott az antiszemitizmustól és kicsit az idegengyűlölettől is. Érdekes, hogy miért nem kért Haider bocsánatot például pártja mélységesen fajgyűlölő választási kampányáért vagy a brosúrákért, amelyek a fekete bőrűeket sértették mélységesen. így bocsánatkérése csakis pártpolitikai taktikázásként értékelhető" - Irta a lap. Egy másik kommentárban a lap arra hívta fel a figyelmet: Haider ugyan megígérte, hogy senkinek nem kell elhagynia az országot, ha pártjának szava lesz, de ezt nem szabad a gyakorlatban kipróbálni. Kiadatási kérelem Moszkva (MTI) Az orosz főügyészség hivatalos kiadatási kérelemmel fordult a magyar hatóságokhoz az október végén a röszkei határátkelőhelyen Interpol-körözés alapján őrizetbe vett Anatolij Bikov krasznojarszki „alumíniumbáró" ügyében. Az orosz államügyészség a kiadatási kérelemhez - a két ország között jogsegélyegyezmény van érvényben - csatolta több bűnügy iratait, amelyekben két bérgyilkossággal és pénzmosással vádolják Bikovot. Az „alumíniumbáró" kiadatási ügyében a magyar bírói szervek, illetve az igazságügyi minisztérium dönt majd. Tudjman állapota Zágráb (MTI) Stabilizálódott a horvát köztársasági elnök állapota, miután orvosai újabb sebészi beavatkozást hajtottak végre szervezetében - jelentette be a Franjo Tudjmant kezelő orvoscsoport. Az 1922. május 14-én született elnököt november l-jén bélátfúródással operálták meg a Dubrava kórházban, ahol azóta is egészségügyi komplikációkkal, egyebek között hashártyagyulladással kezelik. Az orvoscsoport közleménye szerint sebészi beavatkozással szüntették meg az elnök emésztőrendszerében támadt komplikációt, így állapota stabilizálódott. MIÉRT ÉRNÉ BE MÁSSAL. HA EGY VOLVO IS AZ ÖNÉ LEHET? Volvo S40 ajándék extrafelszereltséggel 765 000 forintos' árelőnnyel. Volvo S40 1.8 csrlén 260 HUF/Euro árfolyamon A képen látható modell további extrafelszerelést tartalmaz. Jansik Autóház -WTWW^TTB 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km VOIáVU Telefon: 76 498 555 Tel /fax: 76 498 554 for life Volvo S40 és V40 modelljeinket november 30-ig kivételesen gazdag felszereltséggel, rendkívül kedvezményes áron kínáljuk. Most az elektronikusan vezérelt légkondicionáló, a bőrkormány, az info-center és az elektromos hátsó ablakemelő az alapfelszereltség része. Látogasson el márkakereskedésünkbe! m » s svmjl Borostyán Nyíltvégű Állampapír Befektetési Alap nm Qy/ESTOR KCtcaayu. 11. (Kütesay (iasmár) TA: IKMZ4-M6 AZ ÉRTÉKRE HANGOLVA A Borostyán áAampapir alap áa MAX állampapír hozam tadaa értékének (1998.09 17. 199S.09.20.) (MAX 1998.00 17.-1306,1 pont) Az elmúlt 3,6,12 •o—p hozamai aa IBM. M. 15-1 3 hónapos hozam "16,19% 6 hónapos hozam "18,93% fik \ 12 hónapos hozam X "22,85% A; Atap muttai ta^MfenényB non gnrtá^BV Atap jövúbsni hozamét rr ^ ís > ís ^ íT f v * J- J- <P Jvf Vf vf VT Vf Vf < Biztonságos, Banki hozamgarancia. Bármikor visszaváltható. Magas hozam. Megvásárolható a Quaestor Értókpapir Rt. ós a Konzumbank fiókjaiban. Emberi hiba okozta? Newport, Kairó (MTI) A fekete dobozban rögzített adatok szerint leállt repülés közben az EgyptAir október 31-én lezuhant Boeing 767-esének két hajtóműve, s szakértők egybehangzó megállapítása szerint ez csakis emberi beavatkozásra történhetett - jelentették szombaton a hírügynökségek. Az EgyptAir 990-es, New York - Kairó járata az Atlanti-óceánba zuhant kilencven kilométernyire az Egyesült Államok északkeleti partjaitól, 217 ember halálát okozva. A hajtóművek be- és kikapcsolására szolgáló kar átváltott leállásra - közölte az egyik, már megtalált fekete doboz elemzése után Jim Hall, az amerikai Országos Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB) elnöke. Elmondta, hogy a repülőgép teljesen szabályosan működött, amíg elérte a 11 ezer méteres repülési magasságot, ott következett be a robotpilóta hirtelen kikapcsolása, s ezután nyolc másodperccel a gép orral lefelé, szuperszonikus sebességgel zuhanni kezdett. A repülési adatokat rögzítő fekete dobozból rekonstruálható, hogy a gép belső vészjelzője automatikusan bekapcsolódott. • Az Egyesült Államok haditengerészetének kutatóhajója megtalálta és kiemelte az október 31-én szerencsétlenül járt egyiptomi utasszállító gép második adatrögzítő berendezését, az úgynevezett fekete dobozt. KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY 2000/11. MENETREND SZERINTI GYARAPODÁS Jegyzési időszak: 1999. november 8. - november 19. Futamidő: 1 év Lejáratkori kamat évi 13,50% Jegyzési árfolyam: 1999. november 8. - november 16. között 99,90%, 1999. november 17. - november 19. kőzött: 100%. A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM=13,31%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam aktuális mértékét a forgalmazó helyeken kifüggesztett táblázat tartalmazza. A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír letéti számlán tartható; másodpiaci forgalmazásának köszönhetően kamatveszteség nélkül a futamidő alatt is bármely jegyzési helyen eladható. Igy Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. JEGYEZHETŐ: Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Fiók 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 17. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ LAKOSSÁGI FORGALMAZÓK: ABN AMRO (Magyar) Bank Rt Hódmezővásárhely. Szeged, Ba|a • CIB Bank Rt Szeged, Hódmezővásárhely • Inter-Európa Bank Rt Szeged • OTP Bank Rt Szeged, Szeged-Kískundorozsma, Szentes, Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó, Kistelek, Mórahalom (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el). RÉSZLETES INFORMÁCIÓ: 06-40-24-24-24 (HELYI HIVAS) F NAXÍYAJt Al.t..VMPAPÍR