Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-12 / 264. szám
4 KRÓNIKA PÉNTEK, 1999. Nov. 12. MA Szilágyi Erzsébet szerepében: Bazsinlca Zsuzsanna „Tanulok, utazom és énekelek" Bazsinlca Zsuzsanna: A nemzetközi karrierhez a tehetségen kívül hihetetlen szorgalomra is szükség van. (Fotó: Karnok Csaba) 75 éve A jugoszláv válság Rövid fennállásának tartama alatt a jugoszláv állam most esett át a tizenegyedik kormányválságon. Noha formailag a pártok és nevek változnak, lényegileg állandó és el nem leplezhető mérkőzés folyik két egymással homlokegyenest ellenkező irányzat között. Az egyik mereven centralisztikus alapon akarja az új jugoszláv államot felépíteni, míg az utóbbi autonómiát akar biztosítani az egyes országrészeknek, amelyek a história folyamán eltérd irányban fejlődtek és külön nemzetiségi jelleget öltöttek. (1924) 50 éve Sok az ezerötszáz? Sok a másfélezer új Délmagyar előfizető? Nem, - ha megvizsgáljuk azoknak a számát, akiknek még az ezerötszázon kívül pártsajtót keli olvasni, akkor azt kell mondanunk, nem sok. Hogy az ezerötszáz új előfizető kevés, az persze nem azt jelenti, hogy népnevelőink lelkes munkáját lebecsülnénk, sőt, azt jelenti, hogy többre becsüljük, mint ezerötszáz új előfizető szerzése. (1949) 25 éve Szeged sorsfordulója Az 1944. október 23-án Szegeden, a városházán felvett jegyzőkönyvet, a jelzett napon tartott megbeszélésen a résztvevők aláírták, de köztük egyetlen egy kommunista valamint baloldali szociáldemokrata és szakszervezeti aktivista sincs. Ez nem azt jelenti, hogy ők passzív szemlélői voltak az eseményeknek, hanem azt, hogy elhatárolták magukat a hamisítványtól! Mert amit a jegyzőkönyv megörökít, annak kevés köze volt és van a valósághoz. Nem vonjuk kétségbe az itt maradt polgári vezetők hősiességét, hogy nem menekültek el társaikkal együtt, és ellenállás nélkül átadták a várost és vállalták a szovjet parancsnokságtól kapott megbízatásokat. A dokumentum mérhetetlenül felnagyítja a polgári vezetők érdemeit, és negligálja a kommunisták bátor szerepét Szeged felszabadításában. (1974) Új hangok - Szeged No.2. Lemezbemutató, házibulival Magyari Márta és Rakovics István, a „hallgatható korfényképpel". (Fotó: Schmidt Andrea) A SZEGEDI KOSSUTH NYOMDA Kft., valamin! a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület Csongrád megyei csoportja 12 órakor baráti találkozót tart a Kossuth Nyomda Kft. telephelyén, Makkosházi krt. I. sz. alatt. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN (Kálvin tér 6.) 13 órától a fogamzásgátlásról és a Billings módszerről tartanak előadást, utána gyermekigyas torna. A VASUTASOK NYUGDÍJAS Szervezete az idősek világéve alkalmából de. 14 órától ünnepi nyugdíjastalálkozót rendez a MÁV Rt. diákotthonában, a Boldogasszony sgt. 44. sz. alatt. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN 14 órától szerepjáték-klub. A JUHÁSZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 15 órától kobudó edzés. 17-től acrobik, 18 órától hastánc, kondíció tánc. A KONZERVGYÁR KLUBJÁBAN 18 órától zenés-táncos nosztalgiacst. A TÖMÖRKÉNY ISTVÁN MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (Magyar u. 14.) 18 órától UNO-klub. ALSÓVÁROSON AZ APOSTOLOK TANYÁJÁN 18 órától zenésláncos nosztalgiaest. A KÖZÉLETI KÁVÉHÁZBAN (Royal Szálló) 18 órakor: Barlangi szellemidézés címmel, előadás. Vendég: dr. Jakucs László egyetemi tanár. Beszélgetőtárs: Szűcs Ágnes újságíró. AZ ALSÓVÁROSI KULTÚR HÁZBAN (Rákóczi u.l.) 19 órától Péntek esti filmkörben bemutatásra kerül: Barry Lcvinson: Esőember című filmje. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN 19 órától: „Új Hangok Szeged 2" címmel előadás. Fellépnek: Brasil Trió, Drink Panthcrs, Duo Friend, River Too hol for wotds, Tóth Bagi Csaba. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész u.) is ml 21 óráig látogatható. A TŰZVARÁZS SÖRÖZŐ & MUSIC KLUBBAN (Londoni krt. 3.) 22 órakor a sörözőben nosztalgia élőzene. Zenél: Varga István. A belépés díjtalan. A JATE KLUBBAN 22 órától Drom jt" Bass, Mard Funk parti. Dj.: Frascr, Dom Leon. A REGHŐS BENDEGÚZBAN Bcr/Reghős buli. Dj.: Abdul. HOLNAP A SZEGED ÉS TÉRSÉGE DIABÉTESZ EGYESÜLET de. 8 órától a diabétesz világnap alkalmából cukorbeteg találkozót rendez a Megyeházán. Rákóczi tér 1. sz. alatt. v A BARTÓK BÉLA MÖVELÓDÉSl KÖZPONT pince-klubjában de. 9 órától az Édesvíz Ezoterikus Könyvklub játékos önismereti csoportot indít. A SZEGEDI NŐK KLUBJA EGYESÜLET irodájában (Gutenberg u. 23.), 9-től 11 óráig dr. Újvári Márta tanácsadást tart „Női jogok" témában. FÓN1ÁSZ TELEFONKÁRTYA KLUB (Tisza L. kit. 14.) délelőtt 9 és 12 óra közön. A MÚZEUMBAN de. 10 órától múzeumi maiiné: „Az ősember is ember" címmel régészeti foglalkozás Egyházi Dóra vezetésével. A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN 17 órától a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat szervezésében, a lengyel függetlenség napjáról emlékeznek meg Közreműködik a ka towicei Sylezianie néptáncegyUttcs. A GÁBOR DÉNES SZAKKÖZÉPISKOLA ÉTTERMÉBEN 18 órától: „Nem csak a húszéveseké a világ!" nosztalgiaest, élő zenével. A ZACC CAFÉBAN (Kölcsey u. 11.) 20 órától Funky buli és rock and roll. A lemezeknél: Kakuszi Béla. A SOMOGYI-KÖNYVTÁR AULÁJÁBAN: Ez volt a század. A 20. század kiemelkedő történelmi, kulturális eseményeinek tükröződése a Somogyi-könyvtár gyűjteményében. A kiállítás megtekinthető: november 30-áig. A KORTÁRS MŰVÉSZETI GALÉRIÁBAN (Nádor u. 2.) ifj. Iván Szilárd festőművész kiállítása. Megtekinthető: november 8-ától december 8áig, hétfőtől péntekig 9-től 17 óráig. A BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI HÁZ „B" galériájában Scjben Lajos festőművész kiállítása. Megtekinthető: december 10-éig, munkanapokon 10től 18 óráig. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) 14 órától szövő szakkör. Bazsinlca Zsuzsanna, a Magyar Állami Operaház magánénekese alakítja Szilágyi Erzsébet szerepét elsó nemzeti operánk, a Hunyadi László ma esti szegedi bemutatóján. A kiváló szopránt - aki néhány év alatt már a nemzetközi operaéletben is nevet szerzett - ebben az évadban Violetta és Angelica szerepében is hallhatja majd a közönség. - Hogyan kezdett énekelni, kik voltak a mesterei? - Gyerekkoromban zongorázni és klarinétozni tanultam. Zongoratanárnőm vitt el Tatabányára az első énektanáromhoz, Zádorfalvy Margithoz. Tizennégy éves koromtól öt éven át nála tanultam, tizenkilenc évesen második nekifutásra vettek fel a Zeneakadémiára. Először Simándy József lett a mesterem, majd nyugdíjba vonulása után Andor Évához kerültem. Mindvégig nagyszerű tanáraim voltak; az említetteken kívül Medveczky Ádámot, Mikó Andrást és Patkó Józsefet említeném. - Hogyan indult a pályaja? - Végzős zeneakadémista voltam 1989-ben, amikor Medveczky Ádám felhívott az Operaházból, és kérte, énekeljem el Respighi Láng című operájának főszerepét a megbetegedett Kincses Veronika helyett. A főiskolán ugyanis már korábban kérték, hogy tanuljam meg ezt a szerepet. Láttam ugyan néhány próbát, de zenekari és alaposabb színpadi próbák nélkül, szinte beugrással kellett megcsinálnom életem első nagy főszerepét az Erkel Színházban. Szerencsére nagy siker volt, rögtön szerződést is ajánlottak. A következő évad elején a Hunyadi László premierjén kaptam először feladatot: Hunyadi Mátyás szerepét alakítottam. Érdekesség, hogy Szilágyi Erzsébetet Fekete Vera játszotCsak azok a televíziós társaságok pályázhatnak frekvenciára az ORTT által kiírt pályázaton, amelyek már most rendelkeznek éves működési költségük legalább egynegyedével. Az önkormányzat ezért a jövő évi közhasznú szerződésben megállapított működési költségből 17 millió forintot átutalt a vtv számlájára. A Szegedi Városi Televízió vezetői szerint rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy állandó, 24 órás frekvenciát szerezzenek. A Szegedi Városi Televíziónak a mai napig nincs műsorszolgáltatási szerződése az Országos Rádió és Televízió Testülettel. Bár az önkormányzati tulajdonban lévő, közhasznú társaság formájában működő televízió nemcsak kábelen, hanem egy úgynevezett osztott frekvencián is sugároz műsorokat, ám azt egy régi típusú szerződés szerint teszi. Az ORTT most szeretné, ha azon frekvenciák mellett, amelyeken még sohasem sugároztak adásokat, a használatban lévő frekvenciák sorta, akivel most váltjuk egymást a szerepben, Hunyadi László pedig Daróczi Tamás volt, aki ebben a produkcióban is énekli. A darab harmadik női szerepét, Gara Máriát is énekeltem - koncerten Simándy tanár úrral. Később megkaptam Melinda szerepét a Bánk bánban, amit azért is különösen szerettem, mert Melis György partnere lehettem. - Meglehetősen extrém szólam Szilágyi Erzsébeté... - Nagyszerű szerepe volt Ágay Karolának és Gyurkovics Máriának éppúgy, mint Déri Gabriellának és Misura Zsuzsának. A szólam roppant igényes, nehéz koloratúrákkal van tele, igazi kihívás egy drámai koloratúrszopránnak. Oberfrank Péter évfolyamtársam volt a Zeneakadémián, majd később együtt dolgoztunk az Operaházban a Szöktetés a szerájból előadásain. Szakmai barátság alakult ki közöttünk, az ő ötlete volt, hogy ebben a szerepben mutatkozzam be Szegeden. sa is rendeződne. Ezért ezek hasznosítására pályázatot írtak ki. A Szegedi Városi Televízió a Média 6 nevet viselő, műsort nem sugárzó televízióval osztozik egy frekvencián. A stúdió vezetői azt remélik. hogy az ORTT pályázat után saját sávon sugározhatnának, amely napi huszonnégy órában teszi lehetővé a műsorszolgáltatást. - Rendkívül nagy jelentőséggel bír, hogy önálló frekvencián sugározhassunk hangsúlyozta Váraljai Dénes, a vtv stúdióvezetője. — Műsorainkat 250 ezer polgár látja, a szegedi kábelhálózaton negyvenezer lakásba jut el a vtv adása. Nem mindegy azonban, hogy amíg a kábelhálózaton a harmincnál is több csatornával konkurálunk, addig az éteren csak három másik adóval osztozunk. Ezért nagyon fontos számunkra a frekvencia ahhoz, hogy megtartsuk a kábeltévével nem rendelkező szegedi, illetve Szeged környéki nézőinket, akik össznézőszámunk jelentős részét teszik ki. Váraljai Dénes elmondta, a pályázati kiírás szerint mellékelik a vtv pályázati - Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani külföldi sikereiről... - Először a karlsruhei, majd a lipcsei operaházban énekeltem, most pedig az esseni operatársulathoz köt szerződés. Legtöbbször játszott szerepem a Traviata Violettája, amit Németországtól Japánig eddig öt különböző rendezésben énekeltem. Összesen harmincöt szerepben mutatkoztam be már, többek között Liu, Pamina, Constanza, Donna Anna, Micaela és Antónia voltam. Tavaly, a Poulenc-év kapcsán a Karmeliták beszélgetése főszerepét énekeltem. Áz előadás érdekessége volt, hogy a világhírű mezzoszoprán, a 74 éves Rita Gorr partnere lehettem, aki annak idején részt vett az opera milánói ősbemutatóján is, amit a szerző dirigált. Legutóbb a ritkán játszott Richárd Strauss-opera, a Daphne címszerepét énekeltem Essenben. A produkciót Peter Konwitschny rendezte, aki ezért az előadásért harmadszorra kapta meg a tekintélyes szakfolyóirattól, az anyagához azt a banki igazolást is, amely bizonyítja, a feltételeknek megfelelően a vtv rendelkezik negyedéves működési költségével, azaz 17 millió forinttal. Az összeget a közelmúltban, a közgyűlés döntésére utalták át a tévé számlájára. A pénz nem plusz támogatás, hanem a jövő évre előirányzott negyedéves működési költség, amelyet a vtv csak jövőre fog felhasználni, ám az ORTT frekvencia-pályázatán csak így, ennek az összegnek a birtokában vehet részt. A stúdióvezető nem árult el részleteket a pályázatról, mint mondta „licitálós" rendszerű tendernél, amelyet a legjobb ajánlattevő nyer, ez nem szerencsés. Azt azonban nem titkolta: ha a vtv kapja meg a frekvenciát, a jelenleginél jóval több saját gyártású műsort sugároz majd a televízió. „Csodálkoznék, ha nem lenne más pályázó" - mondta Váraljai Dénes az esélyeket latolgatva. A stúdióvezető szerint a jövő év márciusáig megszülethet az ORTT döntése, és eldőlhet a frekvencia sorsa. Kéri Barnabás Opernwelttől az év legjobb rendezője díjat. Német nyelvterületen nyolcvan színházban játszanak operát, és ötven kritikus szavazatai alapján ítélik oda ezt az elismerést. Az esseni operaegyüttest - amit Németország második legjobbjaként tartanak számon - a magyar származású Stefan Soltész vezeti. Gyakran énekelek ott a társulat barítonsztáijával. Szilágyi Károllyal, aki sokszor emlegeti, milyen boldogan jött nyaranta a szegedi szabadtérire vendégszerepelni. - Milyen feladatai lesznek még ebben az évadban? - Az Operaházban Violetta és Gilda szerepét, Essenben Daphnét és Gildát éneklem. Lipcsében előbb Violetta, majd karácsony idején Juliska leszek Humperdinck operájában. Szegedre is visszatérek Violetta és Angelica szerepében. Az évad végén a Faust bemutatóján Margitot alakítom Essenben. Rengeteg feladatom van, mindig tanulok, utazom és énekelek. Halléci Zsolt Kübekházi vigasság Munkatársunktól A Kübekházi Asszonykórus megalakulásának 13. évfordulóján népdal- és citeraestet rendeznek november 13-án 16 órakor a kübekházi Hársfa vendéglőben. Az előadáson fellép a Forráskúti Ifjú Citerások és Mesemondók Köre, a Dombegyházi Citerazenekar, a Deszki Citeraés Népdalkör, a szegedi Tiszavirág Népdalkör, a Baksi Citera- és Népdalkör, a Szőregi Nyugdíjaskör, valamint Budai Jánosné vezetésével a Kübekházi Asszonykórus. u É5 napló Ma DR ZLEHOVSZKY ILONA, a Munkáspárt jogtanácsosa 13-15 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart a Munkás Művelődési Otthonban (Fő fasor 9.). DR. SZABÓ LÁSZLÓ, a 7-es választókerület (Újszeged) képviselője fogadóórát tart 14,30 és 15,30 óra között a Korondi utcai orvosi rendelőben. A város könnyűzenei életéből ad ízelítőt az „Új hangok - Szeged No.2." című CD-lemez. Rakovics István kiadó és producer sokszínű tánczenei világ bemutatására törekedett a szegedi előadókat fölsorakoztató sorozat második albumán. A lemezt táncos-zenés „házibulin" mutatják be a szegedi Ifjúsági Házban. Rakovics István gitárosénekes tavaly mint az „Új hangok - Szeged no. 1." CDalbum kiadója és producere lépett a közönség elé. Már a lemez címéből is kitűnt, hogy egy sorozat első darabját tarthatja kezében a közönség. A kiadó nem titkolt célja szerint Szeged könnyűzenei életének meghatározó zenekarai, egyéniségei szólalnak meg az „Új hangok - Szeged" sorozat albumain. „A tavalyi lemez stílusát inkább a blues és jazz határozta meg, idén viszont inkább a sokszínűségre törekedtünk" - mondta a muzsikuskiadó-producer. A második albumon a latin és country zene mellett „hagyományos dal" is szól, s persze nem maradnak el a jazz és blues hangzású fölvételek sem. Duo Friend, River, It's Too Hot For Words, Trio Brazil, Drink Panthers, Tóth Bagi Csaba és természetesen Rakovics István - az Új Hangok - Szeged no.2. lemez előadóinak névsora. Az album kiadásának támogatói között az Ifjúsági Ház, a Szegedi Mély- és Magasépítő Rt., a Mercedes Benz Auto-Kurz Kft., és lapunk, a Délmagyarország neve is szerepel. Magyari Márta, a CD-lemez kiadásának szervezője elmondta: a szegedi előadók albuma egyedülálló az országban - a városhoz kötődő, kulturális értékhordozó. Az „Új hangok - Szeged no. 2." előadói november 12én, pénteken este 7 órakor mutatják be az új lemez anyagát a szegedi Ifjúsági Házban. Nem csak zenehallgatásra nyílik lehetőség: a szervezők szándéka szerint igazi házibulin élvezheti a közönség a muzsikát - akinek kedve van, akár táncra is jterdülhet. Ny. P. A vtv indul az ORTT pályázatán Saját frekvencia a tét