Délmagyarország, 1999. augusztus (89. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-27 / 199. szám
6 GAZDAOLDAL A Csongrád Megyei Szaktanácsadási Központ közleményei - az FVM támogatásával PÉNTEK, 1999. AUG-^NTEK, ] ggg ^ • Vásárhelyen Országos szántóverseny Egyre több hazai mezőgazdasági bemutatónak ad helyszínt a HódMezőgazda Rt. és Kiállítási Centruma - tájékoztatta lapunkat Újvári Tibor, a Hód-Mezőgazda Rt. kereskedelmi és marketingvezérigazgató-helyettese. A továbbiakban elmondta, hogy a tavaszi nagy sikerű Alföldi Állattenyésztési Napok után most szeptemberben az országos szántóverseny döntőjének házigazdája lesz a vásárhelyi részvénytársaság. Hat területi versenyt követően találkoznak az ország legjobb szántói a Kutasi úti földeken kijelölt helyszínen, hogy a rendkívül szigorú szempontok szerinti követelményeket teljesítsék Az országos döntő résztvevőinek szántását 12 szempont szerint értékelik majd a bírálók, a nyitóbarázdák szabályosságától kezdve az összeszántás egyöntetűségéig, s hogy mennyire alkalmas a szántás vetőágy készítésére. A szakszerűség az elsődleges, azaz leginkább a szántás minőségét figyelik a bírálók árgus szemekkel, nem pedig az időbeni teljesítést. Kuriózumként azonban a legmodernebb traktorok mellett a lovas szántás is bemutatkozik. A szombat-vasárnapi rendezvénysorozaton a Hód-Mezőgazda Rt. Kiállítási Centrumának kültéri bemutatóterén és fedett csarnokában lesz még növénytermesztési eszköz- és gépkiállítás mozgó gépbemutatókkal, a növényvédő szerek széles skálájának ismertetője, vetőmag- és fajtabemutatók, szakmai előadások és terméktájékoztatók, agrártörténeti kiállítás és a nagy hazai és külföldi cégek mellett a Hódmezővásárhelyi Kertbarátok Körének kiállítása. A mezőgazdaságban dolgozók munkájának megkönnyítéséhez kapcsolódik még a gazdák számára rendezendő különféle típusú terepjárókat felvonultató terepjáróés haszongépjármű kiállítás is. Aki viszont az igazi lóerőkre kíváncsi, a szeptember 25-26-i hétvégén a díjugrató lovasverseny résztvevőinek is szurkolhat Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Rt. Kiállítási Centrumában. Höd-Mozógazdn Rt. A Gazdaoldalt szarfc osztatta: Fokot* Klára Noha a bolhásság a kutyák és a macskák leggyakoribb, külső élősködők okozta bántalma, egyes gazdasági haszonulkituknal (például seitcs, baromfi) is komoly gondot okozhat. Mivel meleg, páros időben a bolhák szaporodása felgyorsul, igy irtásuk elsősorban a nyári hónapokban jelent nem kis feladatat a kisálkrt-tui.11 * __ * ti .. .' i la|OOnOSOK, az qikjttu(TOK A bolhák elleni védekezés nemcsak azért fontos, mert e vérszívó élősködők jelenléte az állatot nyugtalanítja, állandó vakaródzásra, bőrének, szőrzetének (tollazatúnak) harapdálására készteti, de a bolhacsípés allergiás bőrgyulladást is okozhat. A bolhák mint köztigazdák fontos szerepet játszanak a galandférgesség teijesztésében is. • Szaktanácsadó központ alakult A csoportos tanfolyamok népszerűek A mezőgazdasági szaktanácsadás nem új keletű gondolat, már a 18. században találunk erre utalásokat. Az utóbbi 30-40 évben a termelési rendszerek szolgáltatásaikkal és szaktanácsaikkal hoztak jelentós fejlődést a mezőgazdaságban a fajták, eszközök, technológiák terjesztésével. Az 1990-es átalakulás következtében földhöz jutott parasztemberek többsége sem eszközzel, sem szakismerettel nem rendelkezett a gazdaságos termelés beindításához. Ekkor indult el egy kezdeményezés a szaktanácsadói hálózat megszervezésére. A szaktanácsadók felkészítéséhez a PHARE program nyújtott anyagi segítséget, majd 1993 márciusában az akkori Földművelésügyi Minisztérium rendeletet adott ki a szaktanácsadói névjegyzék vezetéséről, illetve a névjegyzékbe jutás feltételeiről. Az államilag támogatott szaktanácsadói rendszer azóta változó feltételek mellett (50-75, majd termelési méret szerint differenciált 25-75 százalékos támogatással) működik. A szaktanácsadók igénybevétele megyénkben az évi 100120 szerződéskötéssel a többihez viszonyítva közepesnek mondható. A csoportos szaktanácsadás inkább a termelői körben népszerű. Évente 18-25 tanfolyam, illetve bemutató szervezése és támogatása valósult meg 50 százalékos minisztériumi támogatással. A támogatási összeg Csongrád megyében 10-15 millió forint között mozgott 1998-ig évente. A szaktanácsadók által végzett munka eddig elsősorban az állami támogatások igénybevételének előkészítését szolgálta, valamint a szaktanfolyamos növényvédő szerek használatának engedélyezését biztosító tanfolyamokra szorítkozott. Csak néhány szerződést kötöttek a termelés folyamatos szaktanácsolására. Az 1993ban meghozott rendeletet a szaktanácsadói munka színvonalának javítása érdekében 19% februárjában és 1997 júliusában módosították. A szaktanácsadók nyilvántartását, illetve az általuk végzett munka elszámolását a megyei FM-hivatalok végezték. A szaktanácsadók ismereteinek bővítésére 1997-ben és 1998-ban kötelező továbbképzést szervezett a minisztérium. Az eddigi rendszerben a névjegyzékbe bejelentkezett és Paradicsom a piacon. Pénzt hoznak a szaktanácsok. (Fotó: Kantok Csaba) felvett szaktanácsadó FM-hivatali segítséggel, de zömében saját magának kereste meg ügyfélkörét. A termelók - idegenkedve attól, hogy a szaktanácsadó belelásson anyagi helyzetükbe - csak a legszükségesebb esetben fordultak szaktanácsadóhoz, ezért volt népszerűbb a csoportos, tanfolyamszerű rendezvény megyénkben. Esetenként sokallották a szaktanácsadó díját, nehezményezték a támogatás visszaigénylésével járó ügyintézést (az APEH a kifizetőhely). A gondokat látva módosult a szaktanácsadói munkával kapcsolatos elvárás, illetve a lehetőségek biztosítása. 1999től a termelők informálásába mélyebben bekapcsolódnak a tudományos központok, egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek - csoportos szaktanácsadás keretében. Ez évtől megyénkben a DATE Mezőgazdasági Főiskolai Karán kialakított Szaktanácsadó Központ és az FVM-hivatal együttműködve segíti a termelőket a gazdálkodásukhoz szükséges megfelelő ismeretanyag megszerzésében. Hivatalunknak lehetősége van más tudományos központ, így például a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, a Soproni Erdészeti Egyetem felkérésére szaktanácsadói rendezvények megtartására. Az 500 ezer forint árbevétel alatti termelők részére szervezett tanfolyamok, bemutatók a résztvevők számára ingyenesek, ezekre anyagi fedezetet az FVM biztosít. A Földművelésügyi Minisztérium Csongrád megyei Hivatala törvények és rendeletek alapján dolgozik, kezeli a mezőgazdasági támogatásokat jelentős részét, illetve nagy részének elbírálója is egyben. A mezőgazdasági termelés minden egyes résztvevője a jelenlegi helyzetben támogatásra szorul (eszköz-, szakismeret-, piaci ismeret-, információhiány) ezért fontos az, hogy minden termelő ismeije a termelést szabályzó feltételeket, támogatásokat. Termelőinknek fel kell készülniük az EU-csatlakozásra, ami az előállított termékek minőségénekjavítását feltételezi. A mezőgazdasági termelők versenyképességének javítására az FVM anyagi támogatást biztosít. így 1998-ban 3,6 milliárd, 1999 első félévében 2,2 milliárd forint támogatás jutott el mintegy 7000 mezőgazdasági termelőhöz hivatalunk gondozásában a következő részletezés szerint: 1999 első félév megyei kezelésben össz.: 2,200 millió Ft - beruházások támogatása összesen: 819 millió Ft - ebből ültetvénytelepítés 249 millió Ft gépvásárlás 370 millió Ft melioráció 200 millió Ft - jövedelem kiegészítő támogatások összesen: 1,400 millió Ft - ebből föld alapú támogatás 580 millió R állattenyésztés % millió Ft kamattámogatások 700 millió R mezőgazdasági bizt. 13 millió Ft A fentieken kívül minisztériumi elbírálás alatt áll a fiatal agrárvállalkozók, az új típusú szövetkezetek és a nagyobb szaktanácsadói rendezvények támogatása. Szeretnénk, ha a megyénkben gazdálkodó termelők mind nagyobb része tájékozódna lehetőségeiről és a feltételekről, ezért kezdeményeztük, hogy a DATE Mezőgazdasági Főiskolai Karán működő Szaktanácsadó Központ a szakmai kiadványok, nyílt napok és bemutatók szervezése mellett szervezzen minden falugazdász működési területén 10 szakmai előadást ez év őszén. A feladat nagy kihívás, hiszen 320 szakmai rendezvény szervezéséről van szó, az előzetesen felmért témaköröknek megfelelően. A rendezvények szervezésében a szaktanácsadó koordinátor és a falugazdászok, valamint a helyi önkormányzatok és gazdakörök közreműködésével segítünk. Szeretnénk, ha minden érdeklődő termelő számára, aki a minőségi árutermelés fejlesztését tűzi ki céljául, az állam által biztosított támogatási lehetőségek elérhetők legyenek. A szaktanácsadás sikeréhez a termelők érdeklődése is szükséges, mert nincs olyan színvonalas kiadvány, előadás vagy rendezvény, ami eredményes lenne a termelők részéről tanúsított fogadókészség nélkül. szaktanácsadó, tatai Jázsof FVM Csongrád megyei hivatalvezető Bolha ellen is van orvosság Napjainkra a bolhaellenes szerek egész arzenálja áll a rendelkezésre. Talán a legismertebbek a különféle porozószerek, mint például a haszonés kedvtelésből tartott állatok kezelésére egyaránt alkalmas Piretrin extra vagy a kutyák és macskák számára készült Bolfo-por. Hatásidejük viszonylag rövid, heti 1-2 kezelés szükséges belőlük. Valamivel hosszabb ideig (2-3 hétig) hatékonyak a különféle lemosó, permetező szerek (Neocidol 600 EC, Neostomosan, Ticktox), bolhasamponok (Mikrotox, Pánik-B). A Neocidolt, mely kutyáknál, valamint (baromfiak kivételével) a gazdasági haszonállatok esetében használható külső parazitamentesítésre, 5ml/5 liter (sertésnél 5ml/12 liter) víz hígításban kell alkalmazni. A Neostomosant emlős haszonállatok kezelésére 1:400, a kutyák és macskák esetében 1:200 arányban hígítva kell az állatra juttatni. A kezeléseket célszerű egy hét múlva megismételni. E készítmények kullancsok irtására is alkalmasak egyben. A szintén lemosásra, permetezésre alkalmas Ticktox-BT sertések, a Ticktox-B 12,5 EC kérődzők, sertések valamint kutyák külső parazitamentesítésére használhatók. Kényelmesebb a használatuk, bár kissé drágábbak a kutyák és macskák számára kifejlesztett úgynevezett spot on készítmények. Ezek a kis tubusok (Advantage, Tiguvon, Exspot) egy illetve (a Frontline) két-három hónapos védettséget biztosítanak, ha azok tartalmát - hogy az állatok ne tudják lenyalni - az állatok tarkótájékán, a lapockák között, a széthúzott szőr közé, a bőrre juttatjuk, hogy onnan felszívódva az egész testfelületen fejtsék ki hatásukat. A leghosszabb hatásidejűek kétségkívül a bolhairtó nyakörvek, melyek különféle méretben készülnek, s 3-7 hónapig tartó védettséget biztosítanak (Trixie, Bolfo, Kiltix) bolhák, valamint valamivel rövidebb ideig kullancsok ellen. Rendelkezésre állnak továbbá kutyák és macskák bolha-és kullancsmentesítésére különféle, az állatokra fújható spray-k (Bolfo, Defendog, Frontline, Nuvan top), melyek általában kistestű, rövidszőrű állatoknál gazdaságosak. Hatástartalmuk egy hét és három hónap között változik. A spray-k között olyanok is találhatók, melyeket főleg az állatok tartózkodási helyén elszórt, a bolhák - a kifejlődött paraziták számát messze felülmúló - különféle fejlődési alakjainak elpusztítására alkalmasak (Bolfo plusz, Insecticide 2000, Kadox), de erre a célra a fent említett Neostomosan (1:400-as hígításban) és Neocidol (1:25-ös hígításban) is alkalmas. Végezetül hadd essék szó a szájon át alkalmazandó, ugyancsak kutyák és macskák számára kifejlesztett készítményekről. Ilyen a Program termékcsalád, kutyáknak tabletta, macskáknak szuszpenzió formájában, havi egyszeri kezeléssel, vagy a Cyflee tabletta, heti kétszeri adagolással, mely utóbbi kullancsfertőzöttség kezelésére is alkalmas. Dr. Kiss Zsolt állatorvos. Hód Állatgyógyászati Kft. • Rovarölő készítmények A Mospilan csaló A növényvédelmi technológiákban az utóbbi pár évben megjelentek a neonikotinil hatóanyagú rovarölő készítmények, melyek egyik hazai képviselóje a Summit-Agro által forgalmazott Mospilan család. Hazánkban három formulációra van engedélye - ezek a Mospilan 70 WP, a Mospilan 20 SP és a Mospilan 3EC. Mik is az előnyei az acetamiprid hatóanyagú Mospilan készítményeknek? Egyrészt a szisztémikus, jó felszívódás, a hosszú hatástartam, továbbá az, hogy széles hatásspektrumú (atkák kivételével szinte minden kártevő ellen hatásos), s végül, de nem utolsósorban a környezetkímélés (méhkímélés). Ezen előnyök alapján a Mospilan 70 WP mint csávázószer került új elemként előtérbe a növényvédelmi technológiákban. A készítmény nem csak a talajkártevőktől, de a fiatal, sőt a vegetáció első felében megjelenő lombkárosító rovaroktól is megvédi a növényt, ezzel visszaszorítva a gombafertőzések lehetőségét is. Az utóbbi időkben a napraforgó után a többi olajos kultúrában is végeztünk vizsgálatok, melyek eredményeiről folyamatosan kívánunk tájékozgatást adni. Nézzük mit kell tenni ahhoz, hogy a potenciális terméseredmény felé tendálva a minimum 3 tonna/hektáros termést elérjük, alapvető agrotechnika és fajtaválaszték mellett az ökológiai paraméterek figyelembevételével. Alacsony vetőmag menynyiség 3-5 ka/ha a 6-800 ezer lő/ha ápolása és védelme. Teendők: a) A csírázó növény védelme, rovar- és gombakárosftók ellen: csávázás. b) Száron és lombon károsító rovar- és gombabetegségek elleni védelem. c) Gyommentes állomány, preemergens gyomirtás. d) Alap- és osztott műtrágyázás, mikroelem használat (B, Zn, Mn, Phosdyn-család). e) Időzített deszikkálás betakarítás. Kísérleteinket a PATE Növényvédelmi Intézetével az elmúlt két évben végeztük, az a.) és b.) pontokban szereplő kártevők ellen, kimondottan csávázással. Kezelések: négyszeres ismétlésben, parcellamcret 0,2 ha. 1. Mospilan 70 WP 1 kg/q vetőmag 2. Mospilan 70 WP 2 kg/q vetőmag 3. Hostathion 0,71/q vetőmag 4. Kezeletlen kontroll Eredmények: - biológiai hatás (ősszel a levélkárosodás mértéke mely magában foglalja a repce bolha és darázs kárt/ alapján szignifikáns V ség mutatkozott a MosF TSSW kezelés javára, tava® n Yolt k,mutat!/ avagy m kezá dig nem lönbség a csávázott között); , - tószám ősszel Kei Környé Í 'rdésessé válhat: az u diniivA..i.L. mn „ i . "j •!:;'fl k'sőbbi névnapos "fióknak például? 0kan tudják, ezzel a • - a generatív ^^Mecunóifi', Ezért mc tében is hasonló az «•» kkfi 3 fififi"/ mint a levélszámnál, / ,wi tfififif'fi™ fi' hogy a» 'asarlo tulajdoníthat ^ tfiPelmet oz ilyen nap gazások nem tudtak fi „S?^^ födni, mint az elózó' ifififififi "filém dókben, ezért a ko» Wóifififififififi ** szemben sinusa^k^^l'T különbség. Ebben az ^ ^ 'ti'l lönbséget mutat a vasszal is szignifití**> fifi"jellemez* a Mospilanos kezelések™ « vege, azt a sz, levélszám eseté* éj^fififi" forc különbség, de nem < T ™ ° d'""ye !" káns; . ^Cl Z" " megjegyzéssel, tőszám miatt a gei 'nnyébetojató.) a becők Nagysága és "KtZ^fi" megU lévő magszámok dön» b ek (mondta nem termésbem különbség/,S fifififi vo t a fűti - a termeseredméa illujfifi fifztere s den eseten szigni^Ji^^ kezelések javára. «*dorfa?Z fifF' Konzekvenciák: %h ZZZZf^' - a Mospilanos ke4, e fifi fi^, ^ az őszi biológiai hatás tU^i T" it garantálják a magasabj ^fifi.tomnukepp se ' tyár Ó get kap a nagyobb mellett a több elágaz™ « Se fififig (VJctorr, és mag nevelésére, W* ^ « méseredményekben * fe va fin?fik»« dik- tirnF.fi.?> ™gy, "lege unkákon nem göt 6 szép, nagy fitotoxikus ajÓdÍ fortlí volt, sőt az őszi á\loWJiinth0, habitusbení különbség^ tett észrevenni (ez a esetében is igazolódott • -a Mospilan 1 kg^ kg dózisa között hal ség nem volt. A Mospilanos 1 gazdaságosságának sekor a csávázási k® (vetőmag mennyiség nyében 2500-3800 f< szembe kell állítani megtakarításokkal, csökkentett vetőmag ség árából és az áll' zelések elmaradásánál geiből, illetve a 4-5 méstöbbletből tev' össze. Úgy gondolj1^ kell számszerűsített' mondottakat ahhoz, suk, a repce hálás növ Szeretnénk felhív9; gyeimet a csávázás e\ tességére, a Mospilan J^ telére. Ehhez a tectn ajánlat a következő: 1. Ragasztóanyag"' zószert használjunk t , BD, Vitavax). A jó 19 •ét mibe beletojn olvassák figyelei A mellett a csírakori * gektől is megvédi a * Dózis: 14-2 dl/q vető „ry , c i . levitt'fe. '""rí a zsomboi 2 Egyenletes k*^ „q| kíná| otthon, gyuk fel a ragasztó1 , "lq »..,.. . "a Mihály: Föl ak (Fotó: Gyt lant - feloldva - ° magra. Többszöri áÁ [H, javasolt a köréje terülő Kenyérkeresel A Mos ilan 70 ^ k*1** esaknem har_ . .. 0;f".an Áf í V 9yóri munka volt, hasznaiasanak engedj" ^ t • • ta repcében a napokat. »q„ya ks^"^ ma'd adtak Csávázási nöí tizennégy b°ldra tó '"Ián nem aspiráltam. • Munkatársunktál Augusztus 27-én, 10 órától őszi kalászos csávázási napot szervez a Csongrád Megyei Szaktanácsadási Központ, a Summit-Agro Hungária Kft. és a Hód-Mezőgazda Rt. az FVM támogatásával gazdálkodók részére a Hód-Mezőgazda Rt. vetőmagüzemében (Hódmezővásárhely-Kútvölgy, a 47-es út mellett). A programban először tájékoztató hangzik el a ka\lfie8 volt a rávaló lászosok termesztés'! ^Yfl zetéről és támogat*' Q ű tanya kofi szeréről (FVM Cs" I Sjlfi "fi ^mszefi Megyei Hivatala), 3 V fifi szosok fajtaajánltt/ Xfifi seugy lett. Kht, Szeged), a kai/ fifi^ Olyan fit. etómagajánlatáról V' ű Mezőgazda Rt.), a / Xfifi >™r 25 fi szerek kiválaszt^ \ki erreJon azauto~ s/.cre í v a filölték ezt is a gazda<e fióiil és hiába jártam \lt"a az összes létező szempontjairól, vaj™ ^ kalászosok csáváz*'A nológiájáról (Summtó a beláttam. ör_ Hungária Kft.). Az e' Mr egen beláttam, or C . - ' ' „ he* K nem jutok vele sokat csavazogep f- . - J követi. •r a Ul A 4 visszamért földem °ld s annak is a na-