Délmagyarország, 1999. július (89. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-12 / 160. szám

2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 1999. JÚL. 12 HÉTI kommentár Román Sentinel TÓI emlékszünk még azokra az időkre, amikor új­J ságlap mögé bújva, lesve-lopva figyeltek román titkosszolgák magyarokat az utcán, kapualjakban és vendéglőkben. Sokszor a szekusok olyan feltűnően ál­cázták magukat, hogy csak a nagyon eltűnődött, vagy beszélgetésbe mélyedt emberek nem vették észre az új­ságba temetkezett kukkolókat. A beépített románok legalább olyan szokatlanul viselkedtek, mint az ameri­kai titkosügynökök. Utóbbiak például - ha valamilyen nagy főnökre vigyáznak, aki éppen beszédet mond a népnek - tükrös napszemüvegben, háttal állva a pódi­umnak stírelik a tömeget. Mindenki tudja róluk, hogy titkosszolgák. Nincs is ezzel baj. Megszokták az emberek. Ebben a vonatkozásban nem sok különbség mutat­kozik az Egyesült Államok és Románia között, mert mint ahogy az előbbi, úgy az utóbbi helyen is tudják, ki titkosügynök, ki nem. Főképpen a magyarok ruti­nosak a témában. Hozzászoktak a rendszerváltás előtti időkben a titkosszolgákhoz, megtanultak velük kény­szerűen együtt élni, s már a szaguk alapján kilométe­rekről észreveszik őket A magyarok képessége, kész­sége semmit sem kopott ezen a téren az elmúlt tíz év­ben, mint ahogy az érzékenységük is a régi maradt. Nem szeretik, ha újság mögül, háztetőről, furgon rak­teréből figyelik őket. M ondhatnók, hogy a román hírszerzők is a régiek, s ugyanolyan balfékek, mint voltak. A témát azonban nem lehet és nem szabad ennyivel lezárni. Bármi történjen is a székelyudvarhelyi incidens ügyé­ben, szinte biztos vagyok abban, hogy a magyarok még a román Sentinelt is lefülelnék adandó alkalom­mal. • Székelyudvarhelyi incidens Csoórit figyelték • Bukarest (MTI) Súlyos incidens történt július 8-án Székelyudvarhe­lyen, ahol a helyi tanács szervezésében zajló Polgári estek nyilvános rendez­vénysorozatának meghí­vottjaként részt vevő Csoóri Sándort, az MVSZ elnökét ­a Magyarok Világszövetsé­gének Erdélyi Társasága (VET) tájékoztatása szerint ­titkosszolgálati megfigyelés alá vonták. A udvarhelyi incidens egyik magát megnevezni nem óhajtó szemtanúja azt közölte, hogy a Polgári estek című rendezvény végén, a helyi tanács épületéből kilépve lettek figyelmesek egy Dacia furgonra, mely közvetle­nül az épület előtt, a tanács gép­kocsijai számára fenntartott ré­szen parkolt. Úgy látták, hogy a furgon rakteréből valaki video­kamerával felvette az épületből kilépőket. Ekkor mintegy 30-50 ember vette körül a furgont és megakadályozta, hogy elhajt­son. A kocsi vezetőjétől azt kö­vetelték, nyissa ki a furgon zárt részét. Szász Jenő székelyudvar­helyi polgármester azonnal írás­ban értesítette az ügyészséget, s kérte, vizsgálják át a tiltott he­lyen parkoló, gyanús gépkocsit. Időközben a Román Hírszer­ző Szolgálat helyi vezetője is a helyszínre érkezett. Elismerte, hogy a titkosszolgálat gépkocsi­járól van szó, de katonai titokra hivatkozva elutasította a zárt raktér kinyitását. Egyben arra fi­gyelmeztette az ottlévőket, hogy a titkosszolgálati akció akadá­lyozása törvénybe ütköző csele­kedet. A történtekről beszámoló szemtanú szerint a furgon rakte­rében feltehetőleg hangfelvételt készítettek a rendezvényen el­hangzottakról is. A Polgári estek nyilvános rendezvénysorozatnak korábban vendége volt Dávid Ibolya ma­gyar igazságügyi miniszter is. A Román Hírszerző Szolgálat vizsgálatot folytat a székelyud­varhelyi incidens ügyében - kö­zölte szombaton Ovidiu Iorda­che, a SRI szóvivője. Elfogadkatatlan nyelvtörvény • Pozsony (MTI) A szlovák parlament szom­bat este elfogadta a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvényt. A képviselők közül 70-en igennel, 18-an pedig nemmel szavaztak. A kisebb­ségi nyelvtörvény szeptember l-jén lép életbe. A törvényre nemet mondó honatyák a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői voltak. „Nem tehettünk mást, elle­ne szavaztunk a kisebbségi nyelvtörvénynek, hiszen szlo­vák koalíciós partnereink a politikai érzék teljes hiányáról adtak tanúságot. Még abból is elvettek, amit korábban meg­ígértek" - nyilatkozta a sza­vazás után Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakcióveze­tője. Bárdos rámutatott: az Európai Biztonsági és Együtt­működési Szervezet kisebbsé­gi főbiztosa, a szlovákiai ki­sebbségek jogállását és nyelvi gondjait jól ismerő Max van der Stoel ajánlásainak megfe­lelően, kormánykoalíciós partnereink eredetileg meg­ígérték, támogatni fogják, hogy a kisebbségi nyelvtör­vénybe foglaltak a szlovák ál­lamnyelv védelméről koráb­ban megalkotott törvény ren­delkezései fölött álljanak. Ez az ígéret ígéret maradt: 94 szlovák képviselő igenlő sza­vazata révén köddé vált - így Bárdos. Diákok a • New York (MTI) Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa üdvözölte a Líbiával kapcsolatos pozitív fejlemé­nyeket, de továbbra sem ol­dotta fel az arab ország ellen 1992-ben bevezetett büntető­intézkedéseket. A testület hétvégi ülésén vitatta meg Kofi Annán ENSZ-főtitkár Líbiáról ké­szült jelentését. Hat fejlődő ország, élükön Namíbiával, Rugova hazatér • Párizs, Róma (MTI) Ibrahim Rugova koszovói albán vezető közölte, hogy a jövő héten visszatér Pristiná­ba. Rugova a Le Monde című francia napilap szombati szá­mában megjelent nyilatkoza­tában nem nevezte meg pon­tosan hazautazásának időpont­ját, de hangsúlyozta, hogy ed­dig biztonsági megfontolások­ból maradt Rómában. (Rugo­va május 5-én hagyta el Ko­szovót, azóta egyszer sem tért még haza.) Koszovóban talál­kozni akar mindenkivel, kezd­ve a nemzetközi békefenntartó erők parancsnokaitól a nem­zetközi szervezetek képviselő­in át a Koszovói Felszabadítá­si Hadsereg (UCK) vezetősé­géig, hogy meghallgassa ál­láspontjukat a tartomány jövő­jéről és a jelenleg végbemenő folyamatokról. Rugova rámutatott, hogy Koszovó lakossága őt tekinti törvényesen megválasztott el­nökének és politikai vezetőjé­nek. Legfontosabb feladatá­nak nevezte, hogy nemzetközi közreműködéssel helyreállítsa a demokráciát, létrehozza a demokratikus rendszer alap­vető intézményeit. Egyúttal szót emelt a megbékélésért Koszovó valamennyi - albán és szerb nemzetiségű - lakosa között, elutasítva a bosszúál­lás gondolatát. Rugova Koszovó jövőjéről szólva kifejtette, hogy az ideá­lis megoldásnak a független­séget tartja, de nem híve az ál­tala utópiának ítélt nagy Albá­niának. Hozzátette: ha Szerbia nem akar elszigetelődni, ha­nem be kíván illeszkedni Eu­rópába, akkor el kell fogadnia Koszovó függetlenségét. Maradnak a szankciók azt akarta elérni, hogy a BT teljes egészében oldja fel az április 5-én felfüggesztett szankciók hatályát. Az Egye­sült Államok azonban azzal fenyegetőzött, hogy megvé­tózza a határozatot, mivel ko­rainak tartja a büntetőintéz­kedések feloldását, és továb­bi bizonyítékokat vár Líbia együttműködési szándékáról. A BT tagjai hosszas vita után kompromisszumos meg­oldásként elnöki nyilatkoza­Világraszóló Felfrissül és Ha a fenti matricát látod egy üzletben, ott a kupakért cserébe átveheted a 0,5 literes Coca-Cola termékedet. Megállapodtak? Bef • Iszlámábád (MTI) « Horto Csapatszétválasztási nk- Agár] állapodásokat kötöttek azLezdődöl diai és a pakisztáni hadse" hortobág katonai illetékesei vasárui -­tárgyalásukon - jelentett" pakisztáni külügyminiszk um. A találkozót követő » tóértekezleten egy pakisztí főtiszt közölte: a csapatsz-' választás részben már szo" baton megkezdődött. A P retében kisztáni főtiszt megerősíte"1 tyárvilá a Kasmír északi részén * meg kj. Kaskarban lehetővé tették csárda ^ muzulmán gerillák távozást üszacsej 18-áig ti tyárnapc alkalomr agarász alkalmas •yen min vett rész II* •Töröl. Közvi segíti a A sajtószabadságért tüntetó, mintegy tizenötezer teheráni egytemista képviselői betörték a belügyminisztéri­um kapuját... A teheráni egyetem tizennyolc tanszékvezetője nyújtotta be lemondását a diákok elleni rendőri túl­kapások (három egyetemista halt meg az összecsapásokban) elleni tiltakozásul. így tett Mosztafa Moin Nadzsa­abadi, a felsőoktatási tárca vezetője is. Hatami elnök azonban elutasította a miniszter lemondását. (MTI Telefotó) tot fogadtak el, amelyben elégedettségüket fejezték ki a Kofi Annán jelentésében po­zitívnak értékelt fejlemé­nyek, valamint annak a tény­nek a kapcsán, hogy Líbia je­lentős előrelépéseket tett a rá vonatkozó ENSZ-határoza­tok teljesítésére. Egyúttal megígérték, hogy a lehető leghamarabb visszatérnek a szankciók feloldásának kér­désére. jjíjyíiliüjjyjy ; jj tobágyfa Araffat és Bárd' dán őse> kerülnek • Erez (MTI) a honfo; Arafat és Barak tegnap® mazótitl lálkozója 75 percig tart0 S2ijjnek Barak kijelentette: Izrael k( az együttműködésre a kök nös megértés alapján. mételte: tartja magát a Plantationfi megállapodás1 hoz. Arafat sürgette, hogy' ^ ^ ^ rael hajtsa végre a megálW rászorul* dás rá vonatkozó részeit, helyű E lítsa le a zsidó telepek ép'1 mennyi sét. Barak a maga részéről űű-Bét n lezte, hogy újabb települ6' ezer ^ ket nem építenek, de st> gftségei hozzátette: már felépült '' munkatá peket ebben a szakasz! lasztott 1 nem fognak lebontani. ] számára .... , öárpél. Aláírás teiepüi* csak irodába^ Wfaakd a ceg hű • Zombor (MTI) élelmisz, A szerb rendőrség a vaj­sági Zomborban megak?' y^ lyozta, hogy ellenzéki visták aláírásokat gyűjtse^ 9 Mátr< egy petícióhoz, amely] Mátra Milosevics elnök lemoifn jár Vona követelik. A helyi rendőr mét von megállította az utcán a $ település vétség a Változásért eln3' rendezi, zésű ellenzéki tömörülés vasútbar hány aktivistáját, aki nyfl nek tiszt nos helyeken próbált aM gedtek N sokat gyűjteni. A rend® novák-f közölték velük, hogy csal kaszra szervezet irodáiban foly'mártíz hatják ezt a tevékenységi' hat éve < ki vonal ®gaz, ar m, EBESZ-közgyül Megyei • Szentpétervár (MTI) által biz Szentpéterváron vége' ret feJha az EBESZ idei parlan® rendbe a közgyűlése. Az 54 tagol* v0nzó p, parlamenti küldöttei záró1 latkozatukban üdvözöl®' NATO Jugoszlávia ellen] ' gihadjáratának befejez^ TijZQi és támogatták, hogyj ATis ENSZ vezető szerríla] gazd játsszon a koszovói békés Vas^ remtésben, illetve P°l'l'íialasna rendezésben. A Koszov-sz0rriba szóló határozat felszólfijtany utl tagországokat, hogy ..mir"L>rgász, lehetséges módon támoí]TjSza^. sák a délszláv háborús bt%y0s tjs. ket vizsgáló hágai Nen®]5 ^ ' közi Törvényszéket, és ttnázsa k tóztassák le saját területü>Sa a törvényszék által vádlóból y helyezett személyeket". darakn, Bin Ladent nem adják • Kabul (MTI) Sz. Az afganisztáni tálib mány szombaton elutasít' annak a lehetőségét, hogyj adja az Egyesült Államol Oszama bin Ladent. A bok szóvivője megerősí1 hogy a terrorcselekmén! kel vádolt szaúdi milliói még mindig Afganisztái van, de még a mozga több magas rangú veze'Vám^ sem ismeri pontos tartóAülónf­dási helyét. Vakil AfH<tyüjtana Muttavakil Kabulban új^z ü^j1 íróknak elmondta: a '^yaltor|. kormánynak nincs kiadahuta^' egyezménye egyetlen ál'kesft* / (ol mai sem. sé toerő

Next

/
Thumbnails
Contents