Délmagyarország, 1999. május (89. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-12 / 109. szám
Nemzetközi rangú lesz az érettségi (7. oldal) • Csütörtöki lapunkban Zsótér Falstaff ja • Munkatársunktól Pénteken tartja az évad utolsó bemutatóját a Szegedi Nemzeti Színház: a Falstaff című produkciót Shakespeare kétrészes drámájából, a IV. Henrikből Zsótér Sándor állítja színpadra. Az egyéni látásmódú, mindig új utakat kereső rendezőt a tavasszal Jászai Mari-díjjal tüntették ki. A címcsere - mondja Zsótér - elsősorban a főszereplő, Király Levente iránti hódolatának szól, aki egyszerre alakítja IV. Henrik királyt és a morális korlátok nélküli teljes szabadságban élő alvilági figurát. Rendhagyó lesz a díszlet is: a színház gyönyörű páholysorát - vagyis az első széksorokat és a nézőtér közepét - dobogó fedi, így a közönség egy része a színpadon foglalhat helyet. Puhítják" Montenegrót A kisebbik jugoszláv köztársaságra nem vonatkozik az olajembargó? (2. oldal) Kosztümök ballagásra a Nagyáruház Possags során etícia 8 óra 53 perc. fígh Mónika és : (Szeged). 19 óra 20 perc ispéter Ottília és ied). ita 12 óra 10 perc. mfi Ágnes és B* reg). elin 22 óra 37 perc. li Andrea és Ko>ed). tlyen lett Kinga 15 óra 30 pefC' láb Józsefné Sflés Oláh Józsei rhely). szter 20 óra 50 per?' avács Erzsébet® (Nagyér), áté 22 óra 20 p?r? irosz Hajnalka® iaroslele). ina 4. óra 20 perc, 3«1' Anikó és Nag) ibó Imre ^ óra 8 perc, 331" Zsuzsanna és (Szentes), íniel 12 óra 45 p?tC ti Edina és ites). >ávid Antal 10 óra 35 perC' :ónai Éva Ro^" án (Szentes). .eila 9 óra, 2910 g" ka és Erhardt V Gratuláld inai oldak oldat vitt (nai rakéta a * losszú Menete10' akétát az éslP •A tartományi izpontból ló«e ldak meteoro'0 mányos célok Idén ez volt» céta, amelyet fe világűrbe. gikus jszaml*' szigetén, O^ Idcsuszamlás „ lt hat embert, enet megseb?\ sztrófa a Sa?'0 :ti parkban, kirándulóhely. úulutól ötven % izakra, hely' 'j in. A túlélők hogy csak hallottak, és % fák és a szik' lefelé, mire % dtek. A földcS ól nincs hír. irád megy^. 1 az aláb" sek körtekf imíthatn® j g-ellenőrí®* a jármúvf Szeged: 5 e* nint 9 és S és 22 A rendőrig rtatás jo9° A „mérsékelt" Rugova is 'üggetlen államot akar (MTI) több etnikumú és több vallású cél Koszovó lei- független államot képzel el a 'brClL?9eHensége - közölte jelenlegi határok között, vagyis kos»_n! Pu9<>va mérsékelt nem lenne szó „Nagy-Albánia" megteremtéséről. A független Koszovóban különleges jogokat garantálnának a szerbeknek - mondta. Ibrahim Rugova hároméves átmeneti idő után, népszavazás és a nemzetközi támogatás eredményeként képzeli el a függetlenséget. Rugova azt állította, hogy továbbra is ő képviseli az összes koszovóit, mert kétszer is nagy többséggel elnökké választották az önállóságra törekvő tartományban. Elismerte ugyanakkor, hogy a helyzet bonyolult, hiszen már senki sem maradt Koszovóban. A politikai élet és az intézmények újjászervezését tartja feladatának, közeledni kíván az UCK köré tömörült fiatalokhoz. et^^i veietö, aki eddig a tartomány öniuOTy^tat a megmaradt *tav föderáción beiül. újságíróknak nyilattá'ndif, g0Va kijelentette: le0obb Ugy gondo'ta, hogy a té^és ™eg°ldás a függetlenAra."10*'Kis mondja, ^rl^úillet-i egyezmétóia imJ: '°irányzott autonódő a "ar nem lenne elegendőhöz 8 vég'eges stabilizáJáttak van lnd°kolta álláspontJaVi»slatnL , '' A nemzetközi Belgrád ^gy bew .32 tákaimat arra, . Az oltásába-vélte. °ttsáu;, Píf'^ent külügyi táonclta8 k °lt Bngova azt ' h°gy pluralista, ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ • Az aláírások gyűlnek, kompromisszum nincs Iskolaügy: csuka fogta róka Posta rablöt fogtak • Budapest (MTI) Postarablót fogtak a BRFK rendőrei kedden délután Újpesten, pár perccel a bűncselekmény elkövetése után közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel. Elmondta: egy férfi - még nem tisztázott körülmények között - kirabolta a főváros IV. kerületében lévő, István utca 18. szám alatti, 1. számú postahivatalt, majd elmenekült a helyszínről. A tettes pár utcával arrébb megpihent, hogy megszámolja zsákmányát. Eközben csaptak le rá a rendőrök. A tájékoztatás szerint a rendőrség gyors reagálásának köszönhető, hogy ilyen rövid idő alatt kézrekerítették a tettest. tavában folyik az istaügyben kezdeményezett népszavazást támogató aláírások gyűjtése, miközben egy jjkafogyott referenelkerülésére szóló tapromisszumnak "•ág körvonalai sínesetek. # Névre szóló érmek Medikémia: a megye fogadta... ÁRA: 42 FT (ELŐFIZETVE: 37 FT) Infláció: tíz százalék alatt • Budapest (MTI) A gazdaságkutatók véleménye szerint a márciushoz viszonyított, áprilisi 1,2 százalékos, illetve az egy évvel korábbi időszakhoz képest 9,4 százalékos inflációs érték egyáltalán nem mondható rossznak, s úgy vélték, egyelőre nincs szó trendváltásáról. Oblath Gábor, a Kopint Datorg Rt. kutatási igazgatója emlékeztetett arra, hogy a kőolaj ára az utóbbi időben már emelkedni kezdett, s éves szinten magasabb lehet, mint ahogyan azt az elemzők januárban vélték. Éppen ezért elképzelhető, hogy az infláció lassulása hamarabb áll meg, mint várták. Belyó Pál, a KSH Gazdaságelemző és Informatikai Intézet (Ecostat) igazgatója szerint ugyan az idén pótköltségvetésre nem lesz szükség, ám a kormánynak szigorú gazdaságpolitikát kell folytatnia. Erre annál is inkább szükség lesz, mert a folyó fizetési mérleget alapvetően befolyásoló külkereskedelmi mérlegen belül az import túlságosan elszaladt az exporthoz képest, s ez ellen tenni kell valamit. • Munkatársunktól A Medikémia férfi röplabdásai a bajnokságban és a Magyar Kupában ezüstöt szereztek, s ezzel a labdajátékokban Szeged legeredményesebbjei lettek. Ezt a produkciót a megye sportszerető vezetése azzal ismerte el, hogy baráti hangulatú összejövetelen dr. Frank József, a közgyűlés elnöke névre szóló emléklapot és érmet adott át a játékosoknak és a vezetőknek. Petheő Gábor csapatkapitány a társak nevében átvehette azt a serleget, amelyre az idei eredményeket gravírozták - örök emlékül. A medikémiások sem érkeztek üres kézzel: Nyári Sándor szakmai igazgató egy-egy dedikált pólóval ajándékozta meg dr. Frank Józsefei és dr. Zámbó Gézát, az elnöki kabinet vezetőjét. Egyelőre nem történt tétnmilyen kapcsolatfelvétel az önkormányzat és a Csong0r 'éri, illetve a Gutenberg •colák ügyében népszavait kezdeményező szülők tett, a népszavazás eléréshez szükséges aláírások ptájtése viszont javában foezt a város több pontJan a járókelők is megtalálhatták. A szervezők térint az íveket sokan aláír! azzal a megfontolással, ' gy „az önkormányzat ne s essen meg bármit", mán°k viszont - bár egyetérte^ nek - azt kifogásolják, °gy egy népszavazás koedrt- Pénzbe kerülne. Az tág összegyűjtött aláírámennyiségéről még nem tö'ak ki pontos adatot bb ezerről tudni - de 4-5 ;,P után a szervezők biztotenne, hogy összegyűlik ,,-táegfelelő számú támoga.s- Mint ismert, a referenl^táot akkor kell kötelezően tólT]1, ba a sze8ed' válaszv * 'egalább 20 százaléka, p0fy!s körülbelül 26 ezer Va,gár támogatja aláírásásze' me,yhez az aláíróknak Szem%i számukat (s nem kati -e'yi 'gazolvány számu, ' es lakcímüket kell adniK m télül. i|,Ami az ügy jogi oldalát mén 3 n3pszavazás kezdeönk yezöi kifogásolják az 0rmányzatnak azt az álAláírásgyüjtés a Csongor téren. A népszavazás kezdeményezői biztosak a dolgukban. (Fotó: Miskolczi Róbert.) láspontját, hogy a gyerekek átíratása már megtörtént, mondván, a tanulói jogviszony a megszüntetett iskolákban csupán július végén szűnik meg, és „az önkormányzat áprilisban csupán egy szándéknyilatkozatot kényszerftett ki a szülőktől". Az önkormányzat álláspontja szerint azért hozták előre az átiratkozást, hogy a szülőknek ne a nyár közepén kelljen új iskola után nézniük. A népszavazás kezdeményezői továbbra is reménykednek abban, hogy részükre előnyös közigazgatási hivatali vagy bírósági döntés születik, mely felfüggeszti a közgyűlési határozat végrehajtását. A mostani állapot ugyanis kezd a csuka fogta róka, róka fogta csuka esetéhez hasonlítani, és senkinek nem lenne érdeke, hogy annak idején okafogyott referendumot tartsanak. Kompromisszum azonban nem körvonalazódik, hiszen a két fél egyelőre egymást vádolja a város pénzének herdálásával. Hargittai Rita, az oktatási bizottság elnöke lapunknak azt mondotta, a referendum kezdeményezőinek kell más elképzeléssel előállni, az önkormányzat nyitott a tárgyalásra. A szülők a népszavazás nyolcmilliós költségének emlegetésére azzal érvelnek, hogy a Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola és az Eötvös gimnázium átköltöztetése, illetve az épületek átalakítása és felújítása sokkal többe kerülne, mint a referendum. Hogy előbbire pontosan mennyit szánna az önkormányzat, még nem tudni, hiszen azt a változatot, amelyet az oktatási bizottság múlt héten támogatott, a pénzügyi bizottság nyomására a közgyűlés pénteken leszavazta és részletesebb előterjesztést kért róla. Panek József HttOl Dr. Frank József, a megyei közgyűlés elnöke átadja az idei sikerekre emlékeztető kupát Petheö Gábor csapatkapitánynak. (Fotó: Gyenes Kálmán)