Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-06 / 79. szám

2 KÜLFÖLD KEDD, 1999. ÁPR. 6. KL kommentár Koszovó is szakad? A Z egész világ hitetlenkedve állt a hírek előtt, melyek szerint Ibrahim Rugova, a koszovói albánok vezetője és Milosevics szerb elnök tárgyalóasztalhoz ült. A legtöbb hírügynökség sejtetni engedte, hogy Rugova nem önként meni az oroszlán barlangjába, ahol a legnagyobb vé­rengzés és etnikai tisztogatás közepette a békéről beszél­getett esküdt ellenségével. Koszovó elüldözött albánjai azonban bedőltek Milose­vics zseniális politikai húzásának, és hisznek a híreknek. A NATO is ezt a trükköt eszelte ki, szembe akarta fordíta­ni népével a nagy szerb vezért. Úgy tűnik azonban, a lé­gicsapások nemhogy züllesztenék, de minden eddiginél erősebbé kovácsolják az elnök és a polgárok összetarto­zását. A NATO azonban egyaránt fenyegette a népet, és az ország vezetését, és így joggal érezhették az emberek Jugoszláviában, hogy lakjanak akár a Vajdaságban, akár Koszovóban, akár a belgrádi vár tövében, egyazon sors keserű kenyerét eszik. A Janus-arcú Milosevics azonban ügyesebb volt. Egyik kezében kardot tartva kaszabolta az albánokat, a másikkal békejobbot nyújtott vezetőjüknek, akitől a sors­üldözöttek biztonságos hazát, kenyeret reméltek. És a hős, akit oly' nagyra tartottak, nyakában az elmaradha­tatlan sállal, művésziesen zilált fürtökkel, kissé ijedt te­kintettel, de ott ült Milosevics karszékében. Rugova megszűnt hős lenni az albánok szemében. Az lehetett volna, ha Milosevics börtönbe veti. De a sokak által őrültnek tartott, állítólag terhelt, szuicid géneket hordozó családból származó Milosevics okosabb volt ennél. Barátságosan rázogatta Rugova kezét, és azután útjára bocsátotta. Melyik, otthonából elüldözött koszovói albán ne sejtene turpisságot e mögött? Rugova hiteltelenné vált népe előtt, és jó úton halad afelé, hogy a koszovói albánok megmaradt bizalmát, no és meglehetősen vitatható hatalmi pozícióját is elveszítse. Mert az albánok sokkal kevésbé egységesek, mint a szer­bek, és még a sajtójuk is rosszabb. M ilosevics média-tanácsadói csak azokat a szerb hangokat engedik megszólalni, akik a nagy szerb egységet hangoztatják, az ellenzők szavát vagy zajjal, vagy erőszakkal nyomják el. Az albánok még gyakorlat­lanok a nagypolitikában, és nem csinálnak titkot az ár­nyékkormány leváltásából. Az albán politikusok is csak olyanok, mint a többiek. Hatalmat akarnak, szinte bármi áron. Az elüldözött ko­szovói albán polgárok egyelőre kevesebbel is beérnék, mint amit a politika nyújthatna nekik: enni akarnak. UÍ • Támadás a belügyminisztérium ellen Bombák Belgrádra • Belgrád, Újvidék, Zimony, (MTI) Szombatra virradóra éjjel a NATO-erők bom­bázták a jugoszláv szö­vetségi és szerb belügy­minisztériumot. A jugoszláv szövetségi és a szerb belügyminisztériumra kilőtt manőverező robotre­pülőgépekkel (cirkálóraké­tákkal) a NATO valójában a koszovói jugoszláv hadmű­veleteket irányító belgrádi „agytrösztöt" vette célba — jelentette ki az észak-atlani szövetség szóvivője. Jamie Shea elmondta, hogy a belg­rádi belvárosban álló kor­mányzati épületek, amelye­ket nyolc rakétatalálat ért, a hírhedt titkosrendőrség Ko­szovóban tevékenykedő egy­ségének főparancsnokságát rejtette. „Szerbia és Jugoszlávia belügyminisztériumai köz­vetlenül felelősek voltak a koszovói albánok elleni, erőszakkal tarkított hadjárat megtervezéséért és kivitele­zéséért" - tette hozzá. A szó­vivő megismételte, hogy Ju­goszláviában egyetlen olyan létesítmény sem számíthat védettségre, amely kapcsolat­ban van a hadműveletekkel. A NATO légiereje a jugo­szláv célpontok ellen szom­bat este indított támadásában lerombolta a palánkai (Bacs­ka Palanka) Duna-hidat és Újvidéken a „Szloboda" (Szabadság) nevű Duna-hi­dat, így a szombat esti légitá­madásnak két híd esett áldo­zatául. Palánka a Vajdaság székhelyétől, Újvidéktől mintegy 50 kilométerre nyu­gatra, a jugoszláv-horvát ha­tár mentén fekszik. A palán­kai Duna-híd stratégiai je­lentőségét az adja, hogy ez a híd kötötte össze Horvátor­szágot és Jugoszláviát (Sze­biát). (A magyar-jugoszláv­horvát hármas határtól egé­szen Palánkáig a Duna vona­la jelenti a Jugoszlávia és Horvátország közötti állam­határt.) A NATO légitámadása következtében vasárnap haj­nalban fél ötkor találat érte a Száva bal partján fekvő Új­belgrád nevű városrész hőszolgáltatását ellátó üze­met. A NATO repülőgépei támadást intéztek a belgrádi rendőrakadémia ellen, vala­mint a fővárostól mintegy 20 kilométerre fekvő Pancsova (Pancsevo) kőolajfinomítója ellen. A rendórakadémia a jugoszláv főváros délnyugati peremkerületében fekszik. Hajnalban, 2 óra 10 perckor a dél-szerbiai Kraljevo közelé­ben rakétatalálat ért egy üzemanyag-telepet. A Bogo­vacban lévő raktárban és készletében hatalmas károk keletkeztek. A NATO gépei hétfőn hajnalban eltalálták a jugo­szláv légvédelmet irányító parancsnokság épületét Belg­rád északi külvárosában, Zi­monyban. II. János Pál a „humanitárius folyosárál/f Pápai keresztút II. János Pál pápa megszentelte a vizet a Szent Péter székesegyházban, húsvét vigíliáján. (MTI Telefotó) • Róma (MTI) A koszovói áldozatok­ról is megemlékezett a pápa a római Colosse­umban péntek este tar­tott hagyományos ke­resztúton, noha az arra vonatkozó utalás szó­ban nem hangzott el. A kereszt útját felidéző szertartás számára írt beszé­dében II. János Pál Krisztus megaláztatásához és szenve­déséhez hasonlította a ko­Ötvenéves a NATO • Brüsszel (MTI) Vasárnap volt ötven éve, hogy megalapították a NATO-t a washingtoni szerződés aláírói. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete egyebek mellett három új tag felvételével ün­nepelte meg születésnapját. A szövetség alapításakor tizenkét országot - Belgiumot, Dániát, az Egyesült Államokat, Fran­ciaországot, Hollandiát, Izlan­dot, Kanadát, Luxemburgot, Nagy-Britanniát, Norvégiát, Olaszországot és Portugáliát ­foglalta magában. Később csatlakozott Görögország, Né­metország, Spanyolország és Törökország, és fél évszázadra volt szükség ahhoz, hogy a ko­rábbi vasfüggöny másik olda­lán is jelen legyen a NATO. A közép- és kelet-európai álla­mok közül elsőként Csehor­szágot, Lengyelországot és Magyarországot érte a meg­tiszteltetés: ezek az államok 1999. március 12-én lettek tagjai a szövetségnek. A NA­TO-t eredetileg egyebek mel­lett azzal a céllal hozták létre, hogy a Nyugat a Szovjetunió­val szemben megvívja a - vér­telen, politikai és gazdasági eszközöket alkalmazó, de így is kegyetlen - hidegháborút. Ez a szerepe akkor vált telje­sen nyilvánvalóvá, amikor 1954-ben elvetette a Szovjet­unió csatlakozási kérelmét. Másik gyökere az észak-atlan­ti szervezkedésnek az volt, hogy a Nyugat az orosz vétó­lehetőség miatt csalódott az ENSZ-ben, amelynek Bizton­sági Tanácsa elvileg felelt a békét és biztonságot érő fe­nyegetések elhárításáért. szovói áldozatok megpróbál­tatásait. A rítus során a pápa rögtönzött üzenetet mondott, az ilyen alkalmakra írt be­szédek azonban érvényes pá­pai állásfoglalásnak számíta­nak akkor is, ha azok szóban nem hangzanak el. Az elmúlt évek gyakorla­tához hasonlóan az idős pá­pa idén is csak a Via Crucis elsó és utolsó állomásán vit­te személyesen a Krisztus szenvedését jelképező ke­resztet a Colosseum és a kö­zeli Palatinus-domb között. A húsvéti liturgia kereté­ben a pápa szombat este személyesen keresztelt meg a Szent Péter székesegyház­ban mintegy tíz főt, köztük Boros Renátát, a vatikáni magyar nagykövetség mun­katársát. Humanitárius folyosó megnyitására szólította fel Jugoszláviát a koszovói me­nekültek megsegítése érde­kében II. János Pál pápa. A katolikus egyház feje húsvét vasárnapján, hagyományos Urbi et orbi (Róma városá­nak és a világnak szóló) ál­dásában ugyanakkor a bosszú ördögi köréről be­szélve elitélte a pusztító bombázásokat is. A pápa felszólította a Ju­goszláv Szövetségi Köztár­saság vezetőit: tegyék le­hetővé egy humanitárius fo­lyosó megnyitását, hogy se­gélyt nyújtsanak a Koszovó határán összegyűlt emberek tömegének. Révbe ér... Szeretnék többet tudni e Bramac tetőrendezerről kérem küldjenek elmemre termékkatalógust építkezem tervező vagyok kivitelező vagyok Név: Clm: Bramac Kft. 8200 Veszprém. Brusznyai Á. u. 24. .. ha építkezőként vagy tetőfelújítóként a Bramac tető­rendszerét választja. Egyetlen döntéssel 150 év tapasztalatéra, egyedül­állóan hosszú élettartamú fedélre tesz szert. A Bramac különleges megoldásokat, egyedi szín és formaválasztékot, maradandó értéket kínál több generációnak. Tavaszi ráadás: április 6. és május 6. között minden tetőhöz hálóerősítésű tetőfólia mindössze 1 forintért. Fogja vitorlájába a tavaszi szelet, és keresse a Bramac kereskedőket az ország minden pontján. BRAMAC­Ha már egyszer építkezik... I Nem lesz tárgyalás • Washington (MTI) A szerb fogságba esett há­rom amerikai katonát nem állítják bíróság elé, és a Ju­goszlávia elleni NATO-bom­bázások megszűnése után visszanyerik szabadságukat - mondta vasárnap Milán Bozics, a jugoszláv kormány tárca nélküli minisztere az amerikai ABC televízióban. Bozics úgy vélte: a katonák haditörvényszék elé állításá­ról szóló beszámolók kohol­mányok, amelyeket „néhány nyugati média rosszindulatú tájékoztatásának" tulajdoní­tott. A három amerikai ­Chistopher Stone, Steven Gonzales és Andrew Ramirez - a NATO szerint egy rutin őrjáraton esett fogságba a macedón-koszovói határ macedón oldalán. A szerbek szerint a katonák behatoltak Koszovóba. Meghalt a miniszterelnök • Biskek (MTI) Vasárnap meghalt Dzsu­mabek Ibraimov, kirgiz mi­niszterelnök. Halálát gyo­morrák okozta. Feladatait át­menetileg helyettese, Borisz Szilajev látja el. Az 56 éves Ibraimov alig három hónap­ja, tavaly december 28-án került a közép-ázsiai szovjet utódállam kormányának élé­re, miután Aszkar Akajev ál­lamfő leváltotta Kubanicsek Dzsumalijev előző miniszte­relnököt, akinek nem sikerült megállítania az ország gaz­dasági hanyatlását. Bombák Irakra • Bagdad (MTI) Egy Irak ellen intézett lé­gitámadásban az amerikai és brit repülőgépek lerombolták a Mína-el-Bakr terminál felé vezető kőolajvezeték legfon­tosabb olajtöltó állomását. A Biztonsági Tanács engedélye alapján Irak jelenleg napi l ,9 millió hordó kőolajat adhat el a világpiacon. Az exportra szánt kőolaj közel 60 száza­lékát a kirkuki mezőktől a törökországi Ceyhan ki­kötőjéig húzódó vezetéken, a maradékot pedig a Mína-el­Bakrban végződő olajvezeté­ken továbbítják. A floridai Tampában székelő amerikai központi parancsnokság egyik szóvivője közölte, hogy egy rádióállomást és egy távközlési ellenőrzési pontot is lőttek, riiiután há­rom iraki gép megsértette a repülési tilalmat a déli öve­zetben. Pokolgép Moszkvában • Moszkva (MTI) Pokolgép robbant vasár­napra virradóra Moszkva központjában, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat fogadó­irodája előtt. A szakértők szerint legalább két kilo­gramm trotilnak megfelelő robbanóanyagot tartalmazó szerkezet helyi idő szerint hajnali fél négy előtt pár perccel lépett működésbe, s két rendőrt könnyebben megsebesített. A detonáció komoly károkat okozott a Moszkva szívében lévő épü­letben (egykoron a KGB működött itt) - amelynek ol­dalbejáratától alig három méterre helyezték el a po­kolgépet -, s a közeli házak­ban, így a főügyészség épü­letében is betörte az ablako­kat. nak , Szék óta ti valar tére nak j tésév ram i esős lósítí lépcs majd get a nelbe ós m "nti szert érik. álló, lalko

Next

/
Thumbnails
Contents