Délmagyarország, 1999. február (89. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-20 / 43. szám
8 SZOLGÁLTATÁS SZOMBAT, 1999. FEBR. 20. Fiatalok, figyelem! • DM/DV-információ Új Generáció. Ez ennek a szombatonként megjelenő oldalnak a címe. Eddig is fiataloknak, fiatalokról írtunk s továbbra is. Kiegészítve a következőkkel: igyekszünk minél több, olvasóinktól - azaz tőletek - származó igénynek, elképzelésnek, fölvetésnek, óhajnak és sóhajnak eleget tenni. írjátok meg Farkas Csaba rovatszerkesztőnek, miről szeretnétek itt olvasni. Címünk: Délmagyarország/Délvilág Szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. A borítékra írjátok rá: Új Generáció. Free Volkoncert • Munkatársunktól A Free Vol együttes lép föl ma, szombaton, este 8 órai kezdettel a Juhász Gyula Művelődési Központ keretén belül működő Szegedi Városi Rock Klubban. A szervezők a koncertre minden érdeklődót várnak. Blond Rock '99 • Munkatársunktól A minap zajlott Budapesten, a Universal-PolyGram szervezésében az utóbbi évek legtöbb fiatal zenészt megmozgató tehetségkutató versenye, a Blond Rock Nagydíj döntője. Az elődöntőbe jutott 40 csapatból hat zenekar jutott a döntőbe. A zsűri az esztergomi „Szépülő Városközpont zenekart szavazta meg győztesnek, így e zenekar nyerte a Universal-PolyGram pénzdíját, s lemezszerződését. A második, illetve harmadik helyezett csapat, a budapesti Mesterlövészek, és a miskolci Lóg A Ritmus is pénzhez, stúdiófelvételi lehetőséghez jutottak. Boys & Girls • Munkatársunktól E válogatáslemez a hét, s talán a tavaszi idény, szenzációja! Egy új sorozat első darabja ez a fiú- és lányzenekarokat fölvonultató válogatás, mély, mint az EMIQuint Hírek írja, a 12-20 éves korosztály összes nagy bálványának legnagyobb slágereit tartalmazza. Olyan előadók adták dalaikat ehhez az albumhoz, mint Cher, N'Sync, Spice Girls, 4 The Cause, Backstreet Boys, Fresh, Cleopatra, Jennifer Paige + egy meglepetés-dal a V-Tech-től, mely külön ide készült, s az adott csapat egyik legjobban sikerült dala. Az Alföldi Bútorbolt Szeged, Vasas Szent Péter u. 10. ajánlata: - növekvő választék, csökkenő árak - OTP-ügyintézés - egyhetes elkészítés - árengedmények - használtbútor-beszámítás. Használtbútor-kereskedés Szeged, Pulz u. 16. sz. Tel.: 62-426-991 • Csütörtöki tiszta hangok Vásárhelyen Az élőzene varázsa •I—IIII II • i L . ^ifi—aanim i——^a— A Volvox együttes is kitűnő hangulatot teremtett a vásárhelyi Bahnhofban. (Fotó: Tésik Attila) A vásárhelyi Bahnhof Music Clubnak köszönhetően értékes és tartalmas szórakozási lehetőséggel bővül a délkelet-magyarországi régió. Az élőzene varázsát próbálják meg bemutatni a közönségnek, s ehhez kiváló együtteseket, előadókat hívnak meg. A külsőségeiben mindenképpen ritkaságnak számító, az országos hálózathoz kapcsolódó Bahnhof Music Club néhány hete nyitotta meg kapuit Hódmezővásárhelyen. A különlegesen berendezett falak között amelyek a vasúti kocsik, pályaudvarok, várótermek hangulatát idézik - sok fiatal lel kellemes kikapcsolódást. A hagyományos hétvégi diszkók mellett, az utóbbi hetekben már csütörtökön este is fogadtak vendégeket. Nem is akármilyen programot kínálva, hiszen a maguk műfajában kiváló együttesek léptek fel a mind kedveltebb szórakozóhelyen. Többek között a Ladánybene 27, Ferenczi György és a Herfli Davidson, a Volvox és a Bisztróbaleset Band is szórakoztatta már a közönséget. Nyugodtan ki lehet jelenteni, a csütörtök esti programok egyre népszerűbbek, s nem csak a fiatalabb korosztály számára, az idősebbek is szívesen hallgatták meg élőben az előadóművészeket. A klub vezetői elsősorban arra törekszenek - tudtuk meg kérdésünkre -, hogy minőségi élőzenét kapjanak a régióban élők, s ehhez további sztárok meghívását tervezik. Februárban még látható, hallható lesz a hazai pop életben komoly sikereket elért Back II Black is. A távlati tervek között pedig olyan nevek szerepelnek, mint a Pál Utcai Fiúk, a Kispál és a Borz, vagy a hatalmas szóló sikerekkel bíró Ákos. A zenei klub egyébként ezzel a kezdeményezésével a városban mindenképpen, de talán a megyében is egyedülálló feladatra vállalkozik. Hatalmas űrt próbálnak meg betölteni, hiszen a - ma oly jellemzően - csak tátogó, jobb esetben egy kicsit énekelgető hazai „sztárok" világában valóban felüdülést jelentenek a csütörtök esténként, Vásárhelyen felcsendülő tiszta hangok. Kandó Tamás • Szulák Andrea már a „Helló, Dolly"-ra készül Titkos szeretök: a legújabb siker Nemrég jelent meg, és épp javában sikert arat Szulák Andrea s Benkö Péter „Titkos szeretők" című albuma. A népszerű popénekesnő, kérdésünkre válaszolva, elmondta: sokkal mélyebb érzésvilágú dalokat tartalmaz, mint amit eddig tőle megszokott a közönség. Miközben az album javában fogy az üzletekben, Andrea épp a Helló, Dolly! főszerepét gyakorolja. - Hogyan kezdődött a popkarrierem? Már javában énekeltem, legkülönbözőbb helyeken, mindenekelőtt a vendéglátás területén, amikor megkeresett a Magneoton Kiadó - mondta Szulák Andrea, akit pályájáról kérdeztünk a csúcssikerű „Titkos szeretők" kapcsán. Láttak benne valamit, és úgy látszik, jól látták, mert aztán valósággal „berobbant" a popéletbe. Magneotonék helyesen ismerték föl: Andreának olyan adottságai vannak, hogy csak meg kell adni számára az ismertté válás lehetőségét, s hatalmas sikere lesz. Legismertebb lemezei - például - a mindenki által ismert „Nem harap a néni", a Darabok a szívemből" c. Máté Péter-emléklemez, az „IQ, te vagy, aki nekem jár", és így tovább. - Minden munkámat szívügyemnek tekintek, egyet sem tudnék kiemelni közülük, anélkül, hogy ne említsem a többit - mondja Szulák Szulák Andrea és Benkö Péter albuma hamar meghódította a közönséget. (DM/DV-fotó) Andrea, akinek „Titkos szeretők" c. albuma nemrégen jelent meg. - Sokkal elmélyültebb, sokkal több érzelmet tartalmaz ez az anyag, mint amit tőlem többnyire megszokott a közönség - tette hozzá. Ezt a kiadói is alátámasztja: „Szulák Andrea elénekli, Benkó Péter elmondja, amit a szerelemről, a boldogságról, a szerelem kilátástalanságáról, gyötrődéséről s csodájáról el lehet mondani. Mementó az életért, a szerelemért, az ellopott pillanatokért, a lehullott boldogság-morzsákért, amelyek gyönyörűségesek és fájdalmasak. Benne vagyunk mindannyian, akik megélték, vagy akik meg fogják élni a változást, vagy a változtatás vágyát. A titkot, amely titok megfejtésére kevés az egész élet. Koltay Gergely verseit egyébként évek óta nagy sikerrel adja elő Benkó Péter színművész; a Mondd, gondolsz-e rám? sok éven keresztül a rádiók kedvelt dala volt. Szulák Andrea átélt, hiteles tolmácsolásában a szerelmes dalok új s új színeket vetítenek egy készülő film minden pillanatára. Hamarosan a tévénézők is megismerkedhetnek a hangfelvételekből készült filmmel. A Titkos szeretők - két ember küzdelme egymással, a sorssal, a lehetetlen helyzettel. Két ember legmélyebb indulatait, két ember legrejtettebb gondolatait, titkait hallhatjuk. Mindketten tudják: ők ketten összetartoznak. Ez a Titkos szeretők titka, 'üzenete" - tartalmazza az albumhoz mellékelt kiadói ismertető, mely idéz is az egyik dalból: „Ha életre élet jön, vállalni kell / Ha eljöttél hozzám / Ne menj többé el. / Az érzés, ha igaz, együtt a jó / Téged szeretni jó". Ennyit tebát a „Titkos szeretők"-ről. S miközben az album, önjáróvá váltan, aratja a sikert, mivel foglalkozik Szulák Andrea? - Főszerepet kaptam a „Helló, Dolly" c. darabban, amit a Győri Nemzeti Színház mutat be, március közepén. Jelenleg erre készülök mondta. A Szulák Andreasztori mutatja: ha az embert értő szemmel-füllel „fedezik föl", a vendéglátózástól rövid idő alatt a főszerepig vezethet az út. F. Cs. RANDI-rovat Hogyan hirdethetsz a RANDl-rovatban? Vágd ki a mellékelt ábrát, es ragaszd a beküldendő szöveget tartalmazó borítékra. Az ábra hetente változik, s csak azokat az üzeneteket jelentetjük meg, melyek borítékján az előző heti szerepel. Váriuk névvel, lakcímmel kiegészített üzeneteiteket, hirdetéseiteket, amelyeket ingyen közlünk, ae értük felelősséget nem vállalunk. (Neveteket, címeteket természetesen nem tesszük közzé.) Címünk: Déimagyarország/Délviláa Szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefania 10., Sajtóház. A borítékra írd rá: RANDI-rovat! „Őszinteség" jeligére: Nagyon megtetszett a hirdetésed, és szívesen találkoznék veled. 20 éves, káros szenvedélyektől mentes, főiskolás lány vagyok, szeretem a filmeket, a komolyzenét, és szeretek jókat nevetni. Én is komoly, őszinte kapcsolatra vágyom, mint te. Ha szeretnél velem találkozni, légy febr. 24én, du. 6-kor a Dóm téren, a harangjáték alatti padoknál, és legyen nálad egy ilyen újság. Ha nem jó az időpont, válaszolj „Őzike" jeligére. A ,.Doromb" jeligéjű lánynak: Nem ámítás, nem csalás / Tetszik a macskakaparás / „Barna kandúf'-t keresel, eddig jó / Alkatom a tiédhez hasonló. / Bár testsúlyom néha több / 69-75 között /. Nem hiszem, hogy baj legyen / De nekem a „Bak" a csillagjegyem. / Bár akad (talán?) kockázat / Idősebb vagyok nálad. / Ha mégis szánsz rám egy kis idót / Légy 20-án, 18-kor a Nagyposta előtt! / Szegeden / Kezedben üyen újságot látván megismerlek. / Jeligém most sem új / Vagyok: Sziamiaú! Szegedi, 23 éves, fekete hajú, fekete szemű, alacsony termetű, nem mindennapian izgalmas lány vagyok. Imádom a diszkót, a bulizást, az élet habos oldalát. Szeretnék megismerkedni egy olyan sráccal, aki szívesen eíjárna velem dizsibe, például a Gyöngyébe, vagy máshová s akivel lehetne beszélgetni éppúgy lehet, mint bulizni, és mindent, ami jó. Ha akarsz velem találkozni, ítj bemutatkozó levelet, és írd meg, hogy hol, mikor találkozhatnánk. Kalandorok kíméljenek. Jelige: „Randevú", 23 éves, szegedi, diplomás lány vagyok. Szeretném, ha egy inteUigens magas, magára igényes, romantikus, káros szenvedélyektől mentes, de főként szeretetet adni tudó fiú rátalálna szívem rejtett zugára, melyet eddig még nem sokan láthattak, pedig szeretném megmutatni. Magamról előzetesen annyit mondanék: Szeretek kirándulni, sétálni, olvasni, zenét hallgatni, jókat beszélgetni, és még nagyon sok érdekes dolgot. Szeretném végre megtalálni azt a társat, akire mindig számíthatok és megbízhatok benne, s nem utolsósorban, aki rám is számíthat. Ha Te is komoly kapcsolatra, egy ilyen lányra, s nem futó kalandra vágysz, akkor írj nekem időpontot, lehetőleg hétköznap du. 4 és 5 óra közöttit). Jelige: .JMagányos szív". Remélem, következő mondataim felkeltik egy kedves lány érdeklődését! 23 éves, "l 75 cm magas, vékony testalkatú, vásárhelyi ifjú vagyok. Hiszek a szerelemben, őszinteségben, reményben, elkötelezettségben. Szeretek aludni, sétálni, moziba jámi, álmodozni. Bízom benne, hogy soraim elnyerik tetszésed, s ez a vers is: £Bús a fa^ mert nincsen ága / Mely megcsillan a holdsugárban / Az idő múlik mindhiába / Sosem lesz már koronája / Mert örök tél nappala és éjszakája'. Válaszodat a „Választás dilemmája" jeligére várom. A „Doromb" jeligéjű lánynak: Szia, én 19 éves, kb. 173 cm magas, barna hajú és szemű srác vagyok. Hobbim a sport, főleg a labdajátékok, a zenehallgatás és a rejtvényfejtés. Igaz, az én csillagjegyem is ,3ak", de ha mégis szeretnél megismerni, akkor találkozzunk febr. 20-án, U-kor, a Belvárosi mozi előtt. Legyen nálad egy újság, nálam is lesz. Ha az időpont nem jó, írj „Cirmos cica" jeligére. „Doromb"-olós szőke cicalány / Megismerne egy fiú. aki nem vagány. / Aki egyszeri, hétköznapi, átlagos / 172 cm magas nagyon, nagyon magányos. / 19 éves, sötétbarna hajú srác vagyok / Szenvedélyes szerelemre vágyom. / Szívem egy lányt szeremi szeretne / Kinél igazi viszonzásra lelne. / Ha meg akarsz velem ismerkedni / Szíveskedj 20-án, 16-kor a Hungária Hotel szökőkútjánál lenni. / Ha nem jó az idő és a hely /,Miau" jeligére felelj! Ha te is szeretnél már újból boldog lenni, az elveszített emberi érzéseket, örömöket átérezni egy hű társ mellett, egy tartósabb kapcsolatot kialakítani egy 20 éves, 150 cm magas lánnyal, aki szintén vágyik egy őszinte, hű társra, akivel kölcsönösen tudnánk egymást üsztelni, szeremi, megérteni, elfogadni, akkorjelentkezz! Lehetőleg szegedi, 25-30 körüli, 170-180 cm magas, vékonyabb, fekete hajú fiatalembernek kell lenned, aki magára, környezetére igényes. Ha többet is meg szereméi rólam tudni, íij ,Az élet hídján" jeligére. Sziasztok, lányok! Egy 20 éves, szegedi srác vagyok. Magasságom 176 cm, szemem kék, a hajam barna. Már régóta körüllengi életem a magány, és itt az ideje kitömi belőle. De egyedül nem megy. Ezért szeretnék megismerkedni egy kedves, aranyos lánnyal, aki segítene kilépni ebből az őrületből. Ha segítene valaki, akkor üzenjen. íijon helyet, időpontok ha lehet, hétköznapra. Jelige: „Pokolból mennyország". „Őszinteség" jeligére: Bemutatkozó soraid felkeltették figyelmemet. Mindaz, amit írtál, úgy gondolom, igaz rám (itt nem a külsőre gondolok!) Nem kalandot keresek, hanem olyan kapcsolatot szeretnék kialakítani, amiről Te is írtál. Barna hajú, kék szemű lány vagyok, életkorodat négyzetre emelve, majd 465-öt kivonva belőle megkapod eddig eltöltött nyaraim számát. Ha szeretnél találkozni egy kötetlen beszélgetés erejéig, új egy helyet és egy hétvégi időpontot, „Kalandorok kíméljenek" jeligére. ,.Szeress" jeligére: Nagyon megtetszett a hirdetésed. Szegedi, 16 éves, 160 cm magas, barna hajú, zöld szemű lány vagyok. Hasonló az érdeklődési körünk, mert én is szeretek sétálni, bulizni, és zenét hallgatni. Ha szeretnél velem találkozni, akkor gyere el a hirdetés megjelenése napján, 3-ra a Centrum előtti újságosbódéhoz. Legyen nálad egy ilyen újság, nálam is lesz. Ha nem jó az időpont, új „Találkozás" jeligére! Sziasztok! 18 éves, 180 cm magas, szőke, vidám természetű lány vagyok. Szeretem a soksok nevetést, a jó bulikat, és mindent, ami jó. Olyan fiút keresek, akivel szabadidőmet eltölthetném. Ha szeretsz szórakozni és új ismeretségre vágysz, írj „Korlátok nélkül" jeligére. Én egy 16 éves, kék szemű, világosbarna hajú, 162 cm magas, vékony testalkatú, szegedi lány vagyok. Szabadidőmben zenét hallgatok, olvasok, és sokat sportolok. Nem járok diszkóba. Szeretnék megismerkedni egy 16-18 éves, kb. 165-170 cm magas fiúval. Jelige: „Fairy". 20 éves, 186 cm magas, sötétbarna hajú, kékeszöld szemű, szegedi fiú vagyok. Szeretek kerékpározni, zenét hallgatni, néha diszkóba jámi, olvasni, nagyokat sétálni, és még sok-sok mindent. De főképpen szeretném megtalálni már a nagy Ő-t! Ha egy szegedi, 170-180 cm magas, romantikát kedvelő lány vagy, és szereméi többet megtudni rólam, akkor legyél a hirdetés megjelenésének délutánján, vagy másnap du. 3-kor a Somogyi-könyvtár előtt. Világos nadrág, és sötétkék dzseki lesz rajtam. Legyen nálad egy üyen újság! Sziasztok, fiúk! Én egy 18 éves lány vagyok, aki már számtalan csalódáson ment keresztül. Nagyon egyedül érzem magam, és szeretném, ha valaki pótolná ezt az ürességet a szívemben. Olyan fiúk jelentkezzenek, akik tényleg úgy érzik, hogy megértenének egy reménytelenül romantikus lányt, és őszinték lennének vele. Ha úgy érzed, te ilyen vagy, és azért kívülről is adsz magadra, akkor írj egy barna hajú. kék szemű lánynak helyet és időpontot, „Magányos szív" jeligére.