Délmagyarország, 1999. január (89. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-26 / 21. szám

6 KAPCSOLATOK KEDD, 1999. JAN. 26 I olvasószolgálat o A hét fotója Örök Olcsó poén lenne most a megszorultságon kapott ember helyzetkomikumát kihasználva viccelődni. Állhatnánk mi is a helyében ugyanígy: behúzott nyakkal, púpos vállakkal, csámpásan, fejünket riadtan és gyanakvón hátrakapva, miközben kezünk - mintegy öntörvényű pályára lépve - már megkezdte a helyzet feszültségét föloldó mozdulatsort. Kivételes pillanatnak lehetünk tanúi itten. A házikó ajtajára helyezett „Körforgalom" jelentésű tábla filozófiai magaslatokba emeli a történet szereplőjét, aki az aprócska fülkében tett korábbi látogatásai során talán még sohasem tűnődött el a test és a benne lakozó szellem végtelen távlatokba vezető kapcsolatán. A megvilágosodáshoz esetleg éppen a benti röpke meditáció segíti hozzá - föltéve, ha nem hagyta el valahol a kulcsot. (Fotó: Tésik Attila, szöveg: Nyilas Péter) MM Ili-háború" Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Nyugdíjat, szerzett jogon! Sándor, a buszsofőr Régen készülök róla írni: a 7l-es buszon visz ó bennünket nap mint nap. Nyugalmat sugárzó megjelenése, vezetési stílusa, tisztelettudó kedvessége figyelemreméltó. Ha ő ül a volánnál, valahogy köszönni támad kedve a felszálló utasnak, ugyanis nem hiszem, hogy ennyi személyes ismerőse lenne ezen a vonalon. Már én is közéjük tartozom, de nem emlékszem, melyikünk üdvözölte először a másikat. Mindenkinek megköszöni a felmutatott bérletet. Mindig pontos: 6.45-kor megáll, nem húz el mellettünk kikiabálva az ablakon („Már jön utánam a következő!"). Nem száguld át a sárga jelzésen, nem rágja idegesen a kormányt és az öklét, a Mars térig mondogatva, hogy „már Rókuson kellene lennem", felveszi a busz után szaladót. Többször elgondolkodtam azon, miért kezdődik jól a napom, ha az ő kocsiján utazom. Talán mindazért, amit előbb fölsoroltam. Azt hiszem, nem csak nekem jutott már eszembe: ilyen pilótával lenne jó külföldi, több ezer kilométeres társasúton részt venni. Biztonságban éreznénk magunkat. A nevét onnan tudom, hogy karácsony előtt az egyik leszálló utas visszaszólt: „Minden jót, Sándor!" Vele együtt én is azt kívánom, magunknak pedig sok hozzá hasonló embert a „szerette városban", olyanokat, akik egyszerűen csak jól végzik munkájukat. (Név és cím a szerkesztőségben) Mélyrepülés A nyugdíjasok napjainkban elég rossz életkörülmények között élnek, ezt igen sok tényező bizonyítja. Az infláció kiszámításánál a statisztikusok a drága autóktól a gombostűig, minden árucikk árát meghatározva jutnak el a bűvös inflációs számig. Manapság a legnagyobb terhet a földgáz, a villany (minden energiahordozó) és az élelem megvásárlása jelenti, mely a nyugdíjakból több kiadást visz el, mint a nyugdíjemelés alapjául vett, kimutatott infláció. így sokkal nehezebbé válik életünk fenntartása - a nyugdíjas mélyrepülésben van. Még jó néhány évvel ezelőtt a nyugdíjas társadalom a családját tudta segíteni; a nyugdíj manapság még a saját ellátására is kevés. A Nyugdíjasok Pártja rossz anyagi helyzete miatt szponzorok keresésére kényszerült - nélkülük nem támogathatnánk a leginkább segítségre szorulókat. A Nyugdíjasok Pártja ezúton szeretné megköszönni a megnevezett és az itt föl nem sorolt adományozóknak ajándékaikat, önzetlen segítségüket. Akik ajándékaikkal szebbé tették karácsonyi ünnepségünket: a szegedi önkormányzat népjóléti irodája, a Cserepes sori Piac Kft, a Florin Vegyipari és Kereskedelmi Rt., a Szervánszky testvérek (a Virág Cukrászda tulajdonosai), a Kálvária Cukrászda, a Depó Plusz Kft., a Medikémia Rt., Könyv- és Kultúrcikk Kereskedelmi Vállalat, a Szerencsejáték Rt. területi igazgatósága. Köszönjük segítségüket. A Délmagyarország és a Délvilág szerkesztőségének szintén köszönetet mondunk egész évi segítségükért. Sarnyai István, a Nyugdíjasok Pártja elnöke Nem kívánok belemenni semmiféle „számháborúba" azokat a csúsztatásokat illetően, amelyeket dr. Szerdahelyi Zoltán, a Szegedi Ifjúsági Ház Közhasznú Társaság ügyvezetője korábbi nyilatkozataiban (Délmagyarország, 1998. december 18., és 1999. január 21.), a Bartók Béla Művelődési Központtal kapcsolatban említ. Ezeket a szegedi önkormányzat illetékesei részben már megcáfolták, vagy a legutóbbi cikk (DM, január 21.) helyreigazítják. Pusztán morális oldalról kívánok rávilágítani Sz. Z. megnyilvánulásainak ellenszenves voltára. Nem vitatom, hogy minden vezető úgy harcol intézményééit, ahogyan akar, legföljebb a módszer - ahogyan Ahányszor eszembe jut ez a csodálatos „lúrdi ének", annyiszor fut végig bennem az a megfoghatatlanul jó érzés, amelyet gyermekkoromban tapasztaltam meg legelőször. Akkor, fél évszázadnál is régebben, február 11-től kilenc estén át megtelt a tápai nagy templom. Lévén odakint még kemény tél, és „farkasordltóan hideg", a templomba három nagy vaskályhát állítottak be. Nyinkó Mihály harangozó és az akkori egyházközség tagjai lovas kocsival vitték, ha meg nagy volt a hó, akkor lovasszánon a kályhákat; sok kályhacsővel, mert a templomban a meleg csövek is fűtöttek. Tüzelni való akácdarabokat gyékényszatyorban, kisebb-nagyobb zsákokban, vagy csak ölben vittünk, hadd legyen meleg, amíg a „lúrdi kilencedet" végezzük. A fűtést már kora délután meg kellett kezdeni, hogy az este ötkori kezdésre „lajha" legyen obabent. Idős asszonyok otthon, a kemencében, mások a lerniben melegítettek téglát, amit a templomban a talpuk, mások a fenekük alá tettek. Ahol a fehér ruhában öltözött, a jelecsinálja - minősíti őt. Szerdahelyi Zoltánt anyagi nehézségei arra ösztönzik, hogy belekössön mindenkibe, aki látszólag az útjában áll. Nem szimpatikus számomra már a kiindulási pont sem: az az önminősítés, amelynek alapján a mintaadó, nagyszerű intézmény vezetője maga mögé sorol bennünket (a Bartók Béla Művelődési Központot). Nem szeretem, ha látatlanban teszi mindezt, úgy, hogy évek óta nem láttuk intézményünkben. Nem szeretem, ha egy kollégám - akár célzatosan, akár önvédelemből, a Bartók Béla Művelődési Központ gazdálnéseket „főmondó" kislányok foglaltak helyet, és az „onnanhazulról" hozott kisszékeken ültek, nagyméretű gyékényszőnyegeket terítettek le, hogy ne fázzanak föl. Pontban ötkor aztán megkezdődött az ájtatosság, amely asszonyok, lányok, férfiemberek és sok „gyerök" (fiú) is részt vett. Mindenkinek volt kis füzete, amelyből hol hangosan, hol magukban olvasták a következő szövegrészt, és szinte harsogták a szebbnél-szebb énekeket. Abban az időben a legkisebbek is pontosan tudták, mi is történt Franciaországban, a Lourdes melletti Gave patak közelében, akkor, 1858. február 1 l-e és júliusa között. Már hogyisne tudták volna, hiszen az egyik „lúrdi ének" részletesen elmondja a tizennyolc alkalommal való Máriajelenés történetét, meg aztán az akkori nagymamák - nem lévén tévé, de még csak rádió sem mindenütt - az unokáknak mesélgettek a nagy eseményről. Ugy, mint ahogyan más helyeken történt csodás Mária-jelenésekről is, de tudom, nékünk a „lúrdi jelenések" voltak a legcsodálatosabkodásából önkényesen kiragadott és csoportosított adatait közölve a mi zsebünkben kotorászik... Nem szeretem azt sem, hogy Sz. Z. hamis megállapításait - már nem először - a nagy nyilvánosság előtt teszi... Nem rokonszenves, ha egy társintézmény vezetője arisztokratikus gőgjében lesajnálja azt a tevékenységet, amelyet a Bartók Béla Művelődési Központban végzünk... Végül nem kedvemre való, sőt tiltakozom az ellen, hogy Szerdahelyi Zoltán kvázi följelent bennünket az önkormányzatnál, egyszersmind azt sugallja fönntartóbak, és szinte azonosulni szerettünk volna a három testvérrel, kiváltképp a kis Bernadettel. Nem csoda hát, hogy szinte észre sem vettük, hogy a szövegeket (a jelenések prózai részét), méginkább a szép .Júrdi énekeket" éppen úgy tudtuk, akár már négy-ötévesen is, mint a nagyobbak, és jószüleink, nagyszüleink. A szegedi tanyavilágban egy-egy tanyában a szomszédos, közeli tanyákból gyülekeztek össze a , Júrdi kilencedet" végzők. A gazda befűtött a kemencébe, és az asztalra helyezett „lúrdesi kép", ahol volt, ott kisebb-nagyobb Mária-szobor előtt imádkoztak és énekeltek. A képet vagy a szobrot sok-sok élő virággal vették körül, előtte pedig gyertyák égtek. A második világháború vallásellenessége miatt megszűnt Tápén a templomi (, Júrdi") kilenced. Néhány család fogadta be a hagyományhoz ragaszkodó híveket, így élte meg az 1989-es fordulatot. Gyémánt Mihályék, Molnár Andrásné, Laczi Menyhértné, illetve Miklós Antalné a rájuk állandóan leselkedő veszély jának: rossz helyre fekteti be a pénzét, ha a Bartók Béla Művelődési Központnak (vagy más intézménynek) adja, hiszen ott méltatlan helyre kerül, ott „trükköznek" a pénzzel, a hellyel, ott pazarolnak ahelyett, hogy a támogatásokat neki (mármint az Ifjúsági Háznak) adnák, ahol ugye - lásd önminősítés — csupa nagyszerű és jelentős rendezvény van...! Nyomatékosan kérem dr. Szerdahelyi Zoltánt, hogy harcában, érvrendszerében a későbbiekben tartózkodjon társintézményei, köztük a Bartók Béla Művelődési Központ említésétől. Dr. Simoncsics János, a Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója ellenére is vállalták és fogadták e szép hagyomány ápolását. Hasonlóképpen élt a maga tisztes töretlenségében a tanyai „kilencedezés", amely immáron új életre kelve vonzza a híveket. Ma ismét a templomokban, hittanos termekben, immár a gázfűtés melegénél idézik imádsággal és énekekkel a Szeplőtelen Fogantatás Titka üzenetét: „Bűnbánat, bűnbánat". Ennek a csodálatosan szép és nemes hagyománynak a szívós élni akarását hirdeti többek között -, hogy pár évvel ezelőtt Zákányszéken olyan kősziklabarlangot emeltek, amelyben a csodatévő Mária, illetve Bernadett szobra áll, élővé varázsolt környezetben, ahol is víz csörgedez a sziklahasadék elótt. Ilyenkor ott is, és minden templomunkban fölcsendülnek a „lúrdi" énekek: „Megnyílott az egek gyémántkapuja", az „Ébredj szívünk, ébredj lelkünk", és a legismertebb: „Százezerszer üdvözlégy szép szűz Mária, / Te vagy a lúrdi barlang fényes csillaga. / Fehér rózsaszál, mennyből leszálltál, / A lúrdi barlang előtt forrást nyitottál." Ifj. Lele József A nyugdíjasok táborában vegyes érzelmeket váltott ki az országgyűlés döntése, amely a nyugdíjak differenciált emelését határozta el. Ez elfogadhatatlan, mivel a nyugdíjasok egy részét kedvezőbb helyzetbe hozza, másik részét sújtja. Jogainkat csorbítja azért is, mert az általunk megtermelt és képzett nyugdíjalapot a jogosan megillető összeg egy részét elvonja és másnak juttatja. Meg kell érteni, hogy mindenkinek joga van a nyugdíjba vonulás alkalmával megállapított mértékhez, tehát a nyugdíjak egységes emeléséhez is. Ez szerzett jog, amit a kormány sem változtathat meg. Ha a kormány a nyugdíjak emelését határozza el, akkor annak egységes százalékos emelésnek kell lenni. A kormány megállapítása szerint 1994-1998 között a nyugdíjak vásárlóerejükből 13 százalékot vesztettek, akkor, amikor az emelés 18 százalék körül mozgott. Mennyit veszít akkor a 13 százalékos emelés után? Ne globálisan gondolkodjanak, hanem az egyes emberek szempontjából végezzék el a számításaikat. Miért sújtják a magasabb összegű nyugdíjakat élvezőket? A magasabb összegű nyugdíj azt is reprezentálja, hogy az aktív élet során felelősebb beosztásban dolgoztak, amivel a magasabb összegű javadalmazás járt. Érdekelne, hogy az így elvont összeget valaha visszaadják-e, vagy továbbra is ezt a módszert alkalmazzák? Ha nem, akkor ez nem jelent mást, mint azt, hogy a nyugdíjakat összegszerűségében egymáshoz közelítik, a végén pedig egységes nyugdíjakat állapítanak meg és fizetnek ki. Félreértés ne essék, mi csak azt szeretnék, hogy ezeket a korrekciókat ne egyes nyugdíjasok terhére végezzék. A nyugdíj szerzett jog, nem alku és nem differenciálás tárgya. A nyugdíj fedezetét a tényleges, aktív korban mindenki megteremtette azáltal, hogy az alkalmazása során az alkalmazási szerződésben hozzájárult ahhoz, hogy a mindenkori járandóságából levonhassák a progresszíven emelkedő járulékokat. Ezzel pedig az állam garanciát vállalt, hogy ezt az összeget nyugdíj formájában és emelkedő összeg arányában ki is fizeti. Tehát a nyugdíj nem szociális juttatás. El kell felejteni azt is, hogy a nyugdíjasok eltartottak, ellenkezőleg, mi tartjuk, illetve tartanánk el magunkat. Most jelentkeznek a választási kampány során elhangzott ígéretek költségkihatása, amikor is az ígéreteket aprópénzre kellene váltani. Az államkassza nem kimeríthetetlen, tehát valami fedezet után kellett nézni. Kézenfekvő volt, nyúljunk a nyugdíjasokhoz. Meg is tették. Tudják nagyon jól, hogy a nyugdíjas bármit csinál, nem okoz a termelésben kiesést. A nyugdíjasok már sok esetben töltötték be az inflációs fék szerepét, mivel az emelések sohasem fedezték, de meg sem közelítették a mindenkori kikozmetikázott inflációs ráta okozta reálnyugdíj-csökkenést. Az 1998-ban végrehajtott nyugdíjemelésnél - ami 21 százalékos volt - éreztünk némi javulást, a nyugdíj vásárlóértékének növekedésével. Általában nagy nyugdljas-ellenesség tapasztalható, főleg a fiatalok körében. Ők úgy érzik, mi a nyugdíjunkat grátisz kapjuk az államtól, nem tettünk, illetve nem teszünk érte semmit. De ne feledje el az ifjúság, hogy mi azok a nyugdíjasok vagyunk, akik az iijú éveikben egy világháború okozta pusztulás után felépítettünk egy országot, igyekeztünk jólétet teremtem azok részére, akik most pálcát törnek felettünk. Szégyelljük magunkat, hogy akiket nehéz sorban felneveltünk, áldozatot hoztunk értük, a gyermekeink, unokáink így hálálják meg mindezt. Azzal is tjsztában vagyunk, hogy a szépen agyonkozmetikázott inflációs rátát soha sem fogjuk megközelíteni, de kérjük, hogy az emelést ne differenciáltan, hanem egységes mértékkel hajtsák végre. Végezetül: ha nem a józan ész szerinti átgondolt gazdaságpolitikát folytatják, akkor eléljük azt, hogy nyugdíjasainkkal a négymilliós koldus országa leszünk. Dickmann Ferenc A gyermekklinika karácsonya Szeretnénk megköszönni a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika javára fölajánlott adományokat és mindazt a segítséget, amely lehetővé tette karácsonyi ünnepségünk megtartását. Köszönettel tartozunk a BÓ-SZA 2000 Bt.nek, az L&L Őrző-Védő Btnek, a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályának, valamint Galambos Tamásnénak, Lábodi Lászlónénak, Papp Gábornénak, Kocsisné Tóth Anasztáziának és Szabó LászlónénakA gyermekklinika vezetősége Százezerszer üdvözlégy"