Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-09 / 288. szám
16 EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1998. DEC. 9. • Alom, luxuskivitelben Ckrysler Intrepid • Érdekek szövedéke, avagy dömpingár Állattenyésztési hullámvasút Malacok a rács mögött. Besokalltak. (Fotó: Gyenes Kálmán) Amikor a jövö évre tervezett agrártámogatás ideihez képest 40 százalékos emeléséről hallunk, úgy érezhetjük, hogy a mezőgazdasági termelök végre fellélegezhetnek. Ha a ugyanúgy dolgoznak, mint eddig, az érzékelhetőbb segítséggel csak javulhatnak termelési és megélhetési pozícióik. A közgazdászok pár hónapja készített prognózisa viszont csak 1-2 százalékos bruttó termelésnövekedést tart reálisnak. Ezen beiül végre megáll és megfordul az állattenyésztés produktumának évek áta csökkenő trendje. Igen ám, de pont az elmúlt hetekben szaporodtak meg a híradások a sertés- és baromfi-felvásárlás akadozásáról. Akkor most mire számítsanak az érintettek? A Mezőgazdasági Termelők Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szövetségének legutóbbi elnökségi ülésén a legfrissebb információk birtokában tekintették át a helyzetet. Az érdekvédők országos szövetsége, a MOSZ számításokkal alátámasztott véleménye szerint a mezőgazdasági üzemek időjárási és piaci okok „eredőjeként" az idén 30 százalékos jövedelemvesztést kénytelenek elszenvedni. S ez az áthúzódó hatások miatt, már a jövő évi start esélyeit is rontja. A költségvetés sem úszta meg váratlan kiadások nélkül, ezért az ágazat tervszerű fejlődésére szánható összeg alig haladja meg az ideit. Az agrártámogatási irányelvek változásai azt a szándékot tükrözik, hogy azok a termelők számára jobban hozzáférhetők legyenek, s a világkereskedelmi játékszabályokhoz is jobban idomuljanak. Csakhogy egyes területeken, így például a sertéstenyésztésben, mindez új problémákat vet fel. Tulipán Andrásné, a megyei szövetség főmunkatársa szerint a sertéstartók, a kocát beállftók ma alig láthatják, hogy a valóságban mire számíthatnak jövőre. Ugyanis, ha tényleg az irányelv szerint alakulnak az agrártörvények, a kocákra adandó normatív támogatás csak értékesítési szerződés birtokában vehető fel. A világpiaci alacsony, dömpingárak miatt a feldolgozók vélhetően mindent megtesznek a lehető legalacsonyabb irányárak kikényszerítéséért. A kedvezőtlen piaci helyzet érveivel mindez alá is támasztható, s hivatkozni lehet arra, hogy a termelő jövedelmét az említett támogatás fogja tartalmazni. Csakhogy túlkínálat és kiszámíthatatlan külpiaci értékesítési lehetőségek idején a feldolgozók nem szívesen kötnek szerződést. Ez még a térségünkben hagyományo• Budapest (MTI) A csúszóleértékelés ütemét jövöre az év eleji, már bejelentett ütemcsökkentést kővetően még egyszer mérsékli a kormány, várhatóan a nyár elején - mondta az elmúlt hét végén Járai Zsigmond pénzügyminiszter. A miniszter véleménye szerint az infláció jövőre várhatóan 10-11 százalék lesz, az év utolsó hónapjában pedig az egy évre visszatekintő pénzromlás a 8-9 százalékra is csökkenhet. Járai aláhúzta: megítélése szerint a világ egyik leggyorsabb ütemben növekvő gazdasága lehet jövőre a magyar, a GDP várhatóan 4-5 százalékkal bővül majd. Erre alapozva tovább lehet mérsékelni az államháztartás GDP-hez viszonyított hiányát, amelyet 2000-ben 3,5 százalékra, 2001-ben pedig 3 százalékra akar visszaszorítani a kormány. Az árfolyampolitika vonatkozásában az a cél, hogy 2001 körül kilépjünk a csúszóleértékelés rendszeréből és ekkor a forintot, az euróhoz rögzítsük. Addig a pénzügyminiszter szerint a csúszóleértékelés havi ütemét igen kis lépésekben lehet mérsékelni. A leértékelés ütemével ugyanis a fizetési mérleg egyensúlyára is hatni kíván a pénzügyi kormányzat. Ha esetleg a beáramló tőke kevés lenne, akkor a kamatszinttel és a leértékelési ütemmel lehet befolyásolni a kivitel nagyságát, hiszen a nagyobb leértékelési ütem kedvez az exportnak. san hosszú távú együttműködésre törekvő, szerződéspárti Pick Rt.-nél is azt jelenti, hogy lejjebb szállították a szerintük ésszerű kockázatvállalás határát. így a jövő évi vágási szükséglet 80 százalékára kötnek szerződést. Mivel ezen belül a szorosabb kötelékkel rendelkező hagyományos partnereik értelemszerűen jobb pozíciókra számíthatnak, a fennmaradó termelői kör által felajánlott tételekre esetleg csak fele részben lesznek vevők. Felmerül a kérdés, hogy ez 100 ezer darabos különbözet, s a más feldolgozóknál le nem szerződött, további több százezres tételek gazdái akkor önhibájukon kfvül kimaradnak a jövedelmezőséghez feltétlen szükséges támogatásból? Ha viszont emiatt nem tartanak sertést, akkor a tényleges piaci lehetőséget sem tudja kihasználni az ágazat. Ez a helyzet mindenképp egyedi és átgondolt központi beavatkozást igényel. A tej, valamint a baromfi ágazat termelői és feldolgozói között is tovább tart a saját haszon megtartásáért folytatott kötélhúzás. Stadler Ferenc, a megyei szövetség ügyvezetője szerint a jövő évi irányárak meghatározásánál jó lenne, ha a közgazdasági érvek helyett nem az egyik oldal erőfölénye dominálna. Minden erejét latba kell vetni az érdekvédelemnek azért, hogy ne a „szükséges az áru, csak kevesebbet kelljen érte fizetni" elv érvényesüljön. T. I. A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy a kormányzat határozott szándéka szerint csökkentik a központi elvonások arányát, mert a mostani mérték - a GDP 45 százalékának központosítása - még mindig magas a magyar gazdaság fejlettségi szintjéhez képest. A feketegazdaság visszaszorítása az adómértékek további csökkentése érdekében is elengedhetetlen, a szürke- és a feketegazdaság ugyanis napjainkban a GDP mintegy 20-30 százalékát teszi ki. Ezért az adóbehajtás megerősítése, az adófizetők bázisának kiterjesztése alapvető fontosságú a gazdaság átláthatóságának növelése, az adómértékek mérséklése érdekében - hangsúlyozta Járai Zsigmond. A Philip Morris cég képviselőjének a cigarettára rakodó adók csökkentésére vonatkozó kérdésére Járai közölte, hogy a dohánytermékekre rakodó adókat nem akarja gyors léptekben növelni a kormány, mert az ismét a feketekereskedelem elburjánzását okozná. A pénzügyminiszter kitért a kelet-magyarországi beruházásokra is. A kormány kidolgozott egy regionális fejlesztési programot, aminek részét képezik bizonyos adókedvezmények, munkahelyteremtést segítő támogatások és beruházási hitelek kamatpreferenciái. A kormányzat véleménye ugyanis az, hogy a térség fejlesztéseinél a beruházásoknak bizonyos kedvezményeket kell adni, hiszen kedvezőtlenebb feltételek között valósulnak meg, mint az ország másik részein. • DM/DV-információ Gurul Szegeden egy különös autó, amelyből ez az egyetlen fut Magyarországon és csak nemrég hajózott át az óceánon. Tulajdonosa az algyői focisták elnöke, Tóth János készséggel bocsátotta rendelkezésünkre a Chrysler Intrepid színes prospektusát - lehet, hogy ebből is csak ez az egy van még -, de az Interneten is olvasható már az új amerikai álomról. Az autó harmonikusan ötvözi a luxuskocsit a nagyragadozóval, vagyis erő és nyugalom egyszerre sugárzik belőle. A 3.2 literes, V6-os, henAz elmúlt tőzsdehéten a várakozásoknak megfelelően gyengültek a kukorica és búza jegyzések a Budapesti Árutőzsdén. Az előző időszak erőteljes emelkedését elemezve várható volt az árak múlt heti lemorzsolódása, hiszen a világpiachoz képest a hazai gabonaárak már magasak voltak. A világpiacon egyébként lassú, de folyamatos árgyengülés mutatkozik, de ezt a hazai piaci résztvevők nem akarják figyelembe venni, az emelkedést viszont annál inkább kihangsúlyozzák. A piaci elemzők egyre inkább arra mutatnak rá, hogy amennyiben a termelő nem adja el az államnak kukoricáját, az 3000 forint támogatásban részesül tonnánként. Ezzel párhuzamosan értékesíthetné áruját a márciusi hatágerenként négyszelepes motor 220 lóerős és nyomatéka valamivel nagyobb háromszáznál. Ez bőven elegendő a kocsi mozgatásához, annál is inkább, mert a palettán van egy kisebb, 2.7-es, kétszázlóerős motorváltozat is. A kipróbált modell - természetesen - automata váltóval rendelkezik, valamint minden olyan luxussal, ami az amerikaiaknál a full extrába értendő. A fogyasztásról nem sikerült bővebbet megtudni, mint ahogy az árról sem, bár ez utóbbit 25-30 ezer dollár közé lehetne saccolni. ridőre. amely az elmúlt hét végén 15 700 forinton állt. Amennyiben a tőzsdén értékesítési áruját, a kukoricája 18 700 forintot fog érni, csökkentve ezt némi szállítási költséggel. A további eseményeket elemezve, drasztikusnak ugyan nem mondható, de határozott 900 forintot esett a jövő évi kukorica jegyzés és 17 600 forinton zárta a hetet. A búzapiacot nem lepte meg az az FVM által tett hivatalos közzététel, miszerint 700 ezer hektáron vetették el a búzát itthon, de pontos számadatok még nem állnak rendelkezésre, hogy ebből mennyi áll víz alatt. Sok'Szakember úgy vélekedik, hogy azokon a területeken, ahol a víz okozott gondot a földeken, ott el sem vetették a búzát. Kovács Imre Karácsonyi nyereményakció! Nyerjen egy Opel Astrát! Tisztelt Vásárlónk! Amennyiben 1998. november 23-tól december 24-ig Téliszalámit vásárol, Ön is részt vehet a PICK Szeged Rt. karácsonyi nyereményakciójában. FödiJ: 1 db Opel Astra személygépkocsi*, az első ezer beküldőnek pedig l-l db Pick pólót küldünk ajándékba. Mindezért csak annyit kell tennie, hogy a Téliszalámin levő öntapadós matricát névvel és címmel ellátott borítékban 1998. december 24-ig beküldi az alábbi címre: Pick Szeged Rt. 6701 Szeged, Pf.15. (A borítékra írja rá: Nyereményakció!) * A nyereményakcióban a december 24-ig postára adolt levelek vesznek részi. A postán elveszett és a szabálytalanul feladott levelekért felelősséget nem vállalunk. A sorsoláson csak a "PICK Karácsony • Nagy Karácsony" szlogennel ellátott matricák vehetnek részt. A sorsolás közjegyző jelenléiében 1998 december 30-án történik A nyeremény személyi jövedelemadó vonzatát a Pick Rt. fedezi. A nyertesi postán értesítjük. A nyeremény készpénzre nem vállható. A nyereményakcióban a Pick Szeged Ri. dolgozói és családtagjaik nem vehetnek részt. Ünnepi fények - ajándékba a mTlÁSZTRt-től! fi TffflÁSZJRt karácsonyi ajándék akciója az üj, Szegedi Ügyfélszolgálati Iroda megnyitása alkalmából HD ÓK IQQ& december 14-16123~ig felkeresi irodánkat, részt vehet az akcióban! Az ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása hétfe, kedd, csütörtök: 8.00-14.00, szerda: 8.00-17.30, péntek. 8.00-12.00. • Szeged, Kossuth L sgt. 68. • 2001-ig marad a leértékelés Forint és euró Erő és luxus, amerikai módra. (Fotó: Karnok Csaba) • Hírek a Budapesti Árutőzsdéről Gyengülő gabonaárak