Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-04 / 258. szám
14 EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1998. Nov. 4, Munkaügyi konferencia • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ szervezésében ma kezdődik a „Foglalkoztatás 1999" elnevezésű, kétnapos, Szegeden zajló rendezvény. A munkaügyi tanácsok immár nyolcadik alkalommal gyűlnek össze országos konferencia keretében. A konferencia első napján az előadásoké lesz a délelőtt. Szó esik majd a Gazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai feladatairól, a munkaerőpiaci-és szociálpolitikai összefüggésekről, valamint a foglalkoztatás hazai sajátosságairól és gyakorlatának változásairól. A délutáni szekcióüléseken a résztvevők érintik majd a munkaügyi programok finanszírozásának kérdéseit is. Csütörtökön szakmai konzultációkkal zárul az országos rendezvény. „Minősített" kockázatok • Budapest (MTI) Kedvező lenne, ha egyes töke- és pénzpiaci események, például a vállalati kötvénykibocsátások előtt minősítési kötelezettséget vezetnének be Magyarországon is közölte a minap Rotyis József, a Focus Befektetés Minősítő Rt. vezérigazgatója a befektetésről és hitelminősítésről szóló nemzetközi konferencián. Greg Root, a Thomson BankWatch elnöke utalt arra, hogy az ilyen minősítés a világ számos országában bevett gyakorlat. így például LatinAmerika és a Távol-Kelet néhány államában minősítési kötelezettséget írnak elő bizonyos értékpapírok piacra dobása előtt, az USA-ban pedig szigorúan szabályozzák az egyes befektetési alapok befektetési korlátait. Rotyis József elmondta, a Focus a jövőben nemcsak bankokat, hanem nyugdíjpénztárakat és brókercégeket is minősít majd. Mi több, nemcsak az adott társaságok kérésére, hanem „öntevékenyen" a leendő befektetők védelmében végzi tevékenységét. Első minősítései néhány hónapon belül piacra kerülnek. Ramin Habidi, a Thomson BankWatch egyik leányvállalatának elnökének véleménye szerint az orosz pénzügyi válság tartós elhúzódására lehet számítani. Ennek egyik okát abban látja a szakember, hogy a legnagyobb veszteségeket éppen azok a moszkvai bankok szenvedték el, amelyek a legjelentősebb oroszországi tranzakciókat bonyolították, Ramin Habidi szerint Oroszország gazdasági állapota lehangoló, a két legnagyobb bank fizetésképtelen és már az augusztusi pénzügyi válság előtt is nehéz helyzetbe került. Számos kisebb bank csődközeli helyzetbe jutott. Az orosz jegybank egyébként október első napjaiban mintegy 73 milliárd rubel kölcsönt adott a bankrendszer tagjainak hogy javítsák helyzetüket, a legnagyobb bankok ebből 12 milliárdot kaptak. Cserfalvi Péter, a Focus elemzője a magyar kereskedelmi bankok kockázatairól szólt előadásában. Az orosz válsággal kapcsolatban megjegyezte, hogy a teljes kintlévőség mintegy 300 millió dollárt ér el. • Két nap az innovációról Ötórai tea - illusztris vendégek A Csongrád Megyei Kézműves Kamara és Kht. november 24-25-én Szegeden, a kamara épületében innovációs szakmai napot és szellemitermék börzét rendez. A szervezők - a kamara a mellett - a Laser Consult és a NOS Szeged Kft. A rendezvény november 24-én, kedden délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitóval, majd az OMFB és pályázati rendszere mutatkozik be. Az érdeklődők pályázati lehetőségekről, pénzforrásokról szerezhetnek információkat. Ezt követi a Csongrád Megyei Kézműves Kamara innovációs felmérésének ismertetése. Délután két kézműves kamarai tag innovációs sikertörténetével ismerkedhetnek meg a résztvevők, egyikük a szegedi Oláh Róbert bőrdíszműves, másikuk a vásárhelyi Kerámiafém Bt. Bemutatkoznak az innováció szakmai szervezetei, a Magyar Innovációs Szövetség, az Innostart, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, valamint az Ipari Műszaki Fejlesztési Alapítvány. A rendezvénysorozat második napja a szellemitermék börze. A szervezők erre a napra potenciális eladókat és vevőket hívtak meg, a találkozót vagy a termék birtokosa, vagy egy úgynevezett technológia bróker vezeti le. A szándékok szerint a felek nem állnak fel anélkül a székükről, hogy ne kötöttek volna legalább egy üzletet. A meghívottak között a pénzintézetek szakemberei is helyet foglalnak, akik a helyszínen ajánlhatnak föl hitellehetőséget azoknak a termékeknek a megvalósítására, amelyekben fantáziát látnak. De találkozhatunk majd ipari parkok képviselőivel is - ők jelezhetik, ha szívesen befogadnának valakit a vállalkozók közül. A délutáni órákban üzleti találkozókra. négyszemközti megbeszélésekre is sor kerülhet. A kétnapos rendezvény csúcspontja - tudtuk meg dr. Kapás Ferenctől, a szervező NOS Szeged Kft. ügyvezetőjétől - november 25-én az az innovatív ötórai tea, amely meglepetésekkel várja az érdeklődőket. A résztvevők előreláthatóan találkozhatnak többek között a Gazdasági Minisztérium, a Magyar Innovációs Szövetség, az OMFB. s az Oktatásügyi Minisztérium vezetőivel. Mint ahogy azt dr. Mogyorósi Pétertől, a Laser Consult Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a cég a Csongrád Megyei Kézműves Kamara megbízásából egy év alatt 600 kézműves kamarai tagról készített felmérést: mennyire kész az innováció befogadására. A kamarai tagság 10 százalékát feltérképező adatbázisból az is kitűnik, milyen témák iránt érdeklődnek a Csongrád megyei kézművesek. A felmérés alapján adatbázis készül magyar és angol nyelven, a kamara pedig ez alapján tervezheti innovációs munkaprogramját. F. K. • A Budapest Bank a gazdaságról Növekedés - öregesen • Budapest (MTI) Az elmúlt évhez képest kevésbé látványos gazdasági növekedéssel kell számolni jövőre a magyar gazdaságban nyilatkozta nemrégiben Bihari Péter, a Budapest Bank vezető közgazdásza. A pénzintézet makrogazdasági elemzője szerint jövőre 3,8-4,2 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedés várható, az 1998-ra tervezett 5 százalékos emelkedést követően. A lassuló növekedés elsősorban az exportnövekedés csökkenő tempójának következménye. Az idei 17 százalékos kivitelgyorsulást követően jövőre 10-13 százalékra várja az export bővülését a pénzintézet elemzése. A közgazdász szerint ez többek között annak a következménye, hogy mind az orosz piacon, mind a magyar kivitelben jelentős szerepet játszó német és osztrák piacokon is visszaesik a gazdaság növekedése. Az elemzés szerint a behozatal növekedési üteme is lassabb lesz az ideinél, de ennek mértéke nem éri majd el az exportét. A gyorsabb importbővülés következtében 5-600 millió dollárral nagyobb külgazdasági hiány várható 1999-ben, ami két év alatt 1,5 milliárd dolláros pozícióromlást jelent. A külső egyensúly-hiány ilyen mértéke már kiemelt figyelmet érdemel - hangsúlyozta Bihari Péter. A külső egyensúlyi feszültségek erősödését bizonyítja az is, hogy a GDR százalékában kifejezett fizetési mérleghiány évek óta javuló pozíciója az idei évi 0,95 százalékról 1,7 százalékra emelkedik 1999ben. Az infláció 1998-ban a vártnál nagyobb mértékben csökken, és év végére az elmúlt 12 havi index elérheti a 12,5 százalékot. A szakember szerint ebben nagy szerepet játszott, hogy a kosárban 30 százalékos súllyal szereplő élelmiszeráruk értékesítési nehézségei miatt felhalmozott készletek a vártnál na gyobb mértékben csökkentették az árakat. Ugyanakkor jövőre kedvező feltételek ese tén az élelmiszerek áremel kedése, valamint az elmaradt energiaár-emelés lassíthatja az infláció mérséklődését. Az elemzés szerint ezért a jövő évi december/decemberi fogyasztói árindex-emelkedes 10,2-10,8 százalék lehet. A banki elemzés szerint a tartósan törékeny pénzpiacok miatt óvatosak maradnak a külföldi befektetők, ezért az országból kivont tőke gyo« visszatérésére nem lehet szamítani. A Budapest Bank áprilisi prognózisa idén 1,5-milliárd dollárral számoltamit most 1,3 milliárd dollárra módosítottak. Jövőre sem számol a pénzintézet a Ma gyarországra áramló külföld' tőke gyorsulásával, véleményük szerint ennek mértéke 1,1-1,3 milliárd dollár lesz mlg a folyó fizetési mérlef hiánya jövő év végé elérheti a 2 milliárd dollár: Üzleti bizalom • Budapest (MTI) A biztonság és a tisztességes piaci magatartás szabályainak kidolgozása elsőrendű feladat a robbanásszerűen növekvő elektronikus kereskedelemben - hangoztatta Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter egy a minap rendezett nemzetközi konferencián. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) rendezvényére 130 országból érkeztek informatikai és kamarai szakemberek. Az ágazat feladatairól szólva Katona Kálmán emlékeztetett az OECD október 7-i konferenciáján elfogadott elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos állásfoglalásra, amely szerint a fogyasztók bizalmának erősítése, a piac alapszabályainak kialakítása legalább olyan fontos az elektronikus kereskedelem számára, mint az információs infrastruktúra kiépítése. A két nap során a szakemberek szót ejtettek az internet szerepéről, szabályairól, a személyes adatok védelméről, az üzleti bizalomról, a marketing lehetőségeiről, illetve a globális információs infrastruktúra felé vezető út kérdéseiről. Allén Miller, az ICC informatikai bizottságának alelnöke elmondta: a nemzetközi kamara aktív programot dolgozott ki az elektronikus kereskedelem szabályozására, amellyel segíteni szeretnék a kormányokat. Utalt arra, hogy a WTOtárgyalások során a kormányok elfogadták az elektronikus kereskedelem formális liberalizmusának elveit, így nincs akadálya a világméretű terjedésének. Allén Miller ugyanakkor rámutatott: a zavartalan működéshez szükséges az adózás, az árképzés, a vevő fizetőképessége és személyi azonossága, valamint az áru minősége megállapításának kölcsönösen elfogadható szabályozása. William Cameron, a kanadai Imperial Bank vezérigazgatója szerint a bankoknak elsősorban az eladókkal szemben a fizetési garanciák vállalásában lesz fontos szerepük. Egyúttal úgy vélte, hogy az elektronikus kereskedelem globális elterjedése feltartóztathatatlan, mivel az eladó és vevő közötti közvetítők kiiktatásával a tranzakciók költségei jelentősen csökkennek a hagyományos kereskedelemhez képest. Bérszárítás Pusztaszeren Zsákokban érkezett a fűszerpaprika. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Munkatársunktál Félreértés ne legyen, a címben említett bérszárltás nem azt jelenti, hogy az emberek bérét aszalják. Tizennyolcadik éve spenótot, kaprot, petrezselyemlevelet, vöröshagymát és fűszerpaprikát szárítanak a pusztaszeri Hét vezér szövetkezet üzemében. Április végén, május elején gyújtják be a kazánokat, és karácsony táján oltják el bennük a tüzet. Most a fűszerpaprika szárításának van a szezonja, amíg ez tart, a vöröshagyma földolgozása is félbe maradt. Négyszáznál több kistermelővel állnak szerződéses kapcsolatban. Saját termésből mindössze kétszáz vagon nyers paprikára számítanak, és kétszer ennyire a termelőktől. Süli György, az üzem vezetője azt mondja, szerényebb így a bevételük, de rossz termés esetén, aszályos évben a kockázatuk is kisebb. Napjainkban újra fontos szempont, hány embernek tudnak rendszeres elfoglaltságot adni. Ötvenen járnak ide 7-8 hónapon keresztül. És a fönnmaradó négy-öt hónapban? Többségüket a testvércég alkalmazza, a szárítmány csomagolása, tasakolása a föladatuk. • Három benzin- és egy dízelmotorral Bemutatták az új Rover 75-öt ízig-vérig angol autó maradt. Tekintélyt parancsol. (Gyári fotó) Október második felében Angliában bemutatták az új Rover 75-öt, amely mindjárt háromféle benzinmotorral és egy takarékos-nyomatékos turbódízellel jelentkezik. A legkisebb, 1,8 literes benzines változat 120 lóerős, a legizmosabb a 2,5 literes V6os, a maga 175 lóerejével és 240 Nm-es nyomatékával. Az utóbbival 8,8 másodperc alatt van százon az új Rover, a végsebesség pedig 220 kilométer óránként. A gázolajüzem szerelmeseinek egy kétliteres 115 lóerős takarékos turbódízelt kínál a gyár, tekintélyt parancsoló 260 Nm-es nyomatékkal, ami már 2000-es fordulatszámtól vezető rendelkezésre áll. Az új Rover 75-ös ízig-vérig angol autó, a karosszériából a legömbölyítések ellenére is erő, magabiztosság sugárzik. Elöl a krómozott roveres hűtőmaszk két oldalán dupla kerek lámpák kölcsönöznek sajátos külsőt az autónak. Hátul sem hiányozhat a krómdíszítés, ezt a nézetet a szokatlanul nagy felületű lámpák uralják. A márka a mai igényeknek megfelelően oldal- és fejlégzsákot is kínál a biztonság jegyében, de természetes az ABS és az elektronikus menetstabilizáló rendszer is. A tájékozódásban műholdas navigációs rendszer segíti a vezetőt, aki választhat, hogy automata sebességváltóval vagy manuálissal rendeli meg szériában klímával szerelt autóját. K. A.