Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-04 / 258. szám
SZERDA, 1998. Nov. 4. EGY SZÁZALÉK 15 2001 Multimédia A III. Nemzetközi PR Film Videó és Multimédia Fesztivál rendezési jogát elnyerő Galéria Akadémia választott: az elkövetkezendő tíz esztendőben Szeged lesz a házigazdája a nemzetközi PR-fesztiváloknak. Ennek hivatalos társrendezvénye a „2001 Multimédia, az ezredforduló számítástechnikája, a számítástechnika jövője" című szakkiállítás a Mars téren, a Szegedi Nemzetközi Vásár rendezésében. A multimédia szó, eredeti értelmét megtartva, évről évre további jelentéstartalommal bővül. Egyre szélesedik a felhasználási terület, miközben maga a műfaj is jelentős változásokon megy át. A Prince Award '98-hoz kapcsolódó, november 1114. között jelentkező nagyszabású rendezvény kiállltásszervezője B. Balogh Edit elmondta, hogy a tavalyi rendezvénnyel közel egy időben, de új helyszínen, a kiállításhoz méltó színvonalú háttért biztosítani képes U pavilonban kapnak helyet a résztvevők. A hardver- és szoftverforgalmazók mellett nagy Internetszolgáltatók is bemutatkoznak a Mars téren, így a Déltáv, a Matáv és a Tiszanet is fontosnak tartja, hogy találkozzon a szakmai közönséggel, illetve a kiállításlátogatóval, hiszen ma már valamennyien gyakorlott vagy potenciális Internethasználók vagyunk. Az Universitás már nyáron is jelentkezett a vásáron, s bizonyára jó tapasztalatokkal távozott, hiszen erre az őszi szakkiállításra is visszatért. A Mininform is egyre jobban csengő név Szegeden, részvétele így szinte magától értetődő. A Mars téri esemény több szálon kapcsolódik a főrendezvényhez, hiszen a 2001 Multimédia on-line tudósításban számol be a fesztivál történéseiről, illetve a szereplők kiállítanak az U pavilonban. A szerdától szombatig, 10-18 óra között látogatható eseményre mindenkit várnak a - korlátozott számban még kiállttói jelentkezést is elfogadó - szervezők, általános és középiskolásokat éppen úgy, mint egyetemi és főiskolasi diákokat, illetve oktatókat. K. A. Opel Polska • Gliwice (MTI) A magyar és délkelet-európai piacra gyárt majd kocsikat a General Motors (GM) 530 millió márka beruházással épült új összeszerelő üzeme Lengyelországban, amelyet a múlt héten avattak fel Gliwicében. Az Opel Polska a legnépszerűbb Opel típust, az Opel Astra Classicot gyártja majd, amelyet eddig Szentgotthárdon szereltek össze, és készítenek is még ez év végéig. A GM zöldmezős beruházása az egyik legnagyobb vállalkozás Sziléziában, mintegy 200 embernek ad munkát. • Dégáz: két előlegszámla után egy végleges Készpénz helyett csekk vagy utalás . .. .. i—"w : Október elsejétől új szervezeti rendszerben dolgozik a Dégáz, november elsejétől pedig, igaz, egyelőre csak a Szegedi Területei Igazgatósághoz tartozó településeken, új ügyfélszolgálati rendszert vezettek be. Változik az óraleolvasás rendje, nem lesz többé készpénzért kopogtató gázszámlás mondja Galambosi István, a Dégáz Rt. vezérigazgatója. 4 Az új szervezeti rendszer milyen mélységű racionalizálást jelentett, mekkora sebeket ejtett? - Hat üzemigazgatóságból négyet csináltunk, a kisebb megyékben, így Csongrádban és Békésben, csak egyegy maradt, míg Bácsban bajai és kecskeméti központtal is dolgozunk. Hat kirendeltséget felszámoltunk, több tucat ember munkakörét kellett megszüntetni, átcsoportosítani. Nem érdemes mellébeszélni, a bérköltségeket is csökkentettük. A területi átszervezés előfeltétele volt az új ügyfélszolgálati rendszer kialakításának. Nemcsak szlogen tehát, hogy készülni kell az uniós csatlakozásra. 4 Miben különbözünk, miben kell igazodnunk? - Európában a gyakorlat egyszerűbb, racionálisabb és hatékonyabb. A jövőben mi is csak negyedévente fogjuk leolvasni a gázórákat, a közbenső két hónapra pedig becsült számlát állítunk ki. Minden harmadik hónapban Galambosi István: aki fizet, az a jó ügyfél. (Fotó: Karnok Csaba) számolunk tehát csak el pontosan az ügyféllel. 4 Vége lesz az eddig hatékonyan működő, ajtóra, kertkapura ragasztott gázóraállásoknak ? - Igen, negyedévente biztosan be kell mennie a leolvasónak. Az előző év azonos hónapjainak fogyasztását vesszük alapul a becsült számlák kiállításánál, minden harmadik hónapban azonban pontosan el kell számolnunk. Vagy mi fizetünk, vagy az ügyfél. De jobb lesz, mint korábban, mert amikor kimentünk, vagy nem volt otthon a tulajdonos, vagy nem volt nála annyi pénz, mondván, nem tudta, hogy ennyi lesz. Ezután megkapja postán a csekket és lesz ideje összeszedni a számlára valót. Nincs készpénz, csak leolvasás. Az ajtóra ragasztott cetliknek, a kiírt óraállásoknak a praktikum mellett hátránya is volt, nevezetesen, a tiltott hitelezés. Télen kevesebbet írt ki a fogyasztó, nyáron többet, azaz elosztotta a terheket. A Dégáz pedig előlegezett, azaz hitelt nyújtott, miközben neki fizetnie kellett a bankoknak a forrásért. 4 Tehát háromhavonta mindenképpen személyesen olvassa le az órát a dégázos szakember? - Igen, így lesz korrekt az elszámolás, továbbá ellenőrizhetjük, hogy nem rossz-e a gázmérő... 4 Ez utóbbi elég ügyfélcentrikus, már-már Európa-kompatibilis megfogalmazás. - Megnézzük, hogy nem ösztönözte-e kedvezőtlen irányba történő mérésre az ügyfél a gázórát. Persze az, aki az órát forgatja, nem ügyfél, inkább csak fogyasztó. A jelzőktói most inkább tekintsünk el. A személyes, óraleolvasási kontaktus arra is alkalmas, hogy az ügyfél megfogalmazhassa észrevételeit a szolgáltatással kapcsolatban, azaz kritizálhassa a Dégázt. 4 A problémás, nem fizető fogyasztókat nem lehetne kártyás órával ellátni? - A kártyát lehet hamisítani, az ilyen fogyasztóhoz miért menne be a szolgáltató. Akkor pedig mindenestől leszerelheti és beteheti a sarokba a modern órát. Maradjunk annyiban, hogy a kártyás rendszer ott jó, ahol három heti jövedelméből kifizeti valaki az éves gázszámláját. Nálunk ez két és fél hónap is lehet, azaz a manipulációra nagyobb az esély, erősebb a kísértés is. 4 A fizetéssel kapcsolatban is lesznek változások. Melyek ezek? - Mint említettem, kollégáim nem vesznek el készpénzt, csekket küldünk, vagy az ügyfél bankátutalással egyenlítheti ki a számlát. Az utóbbival kapcsolatban éppen most indult egy több szolgáltatóra is kiteijedő akció, ami nem is jöhetett volna jobbkor nekünk. Igaz, első körben ez az átutalást ösztönző akció csak a szegediekre vonatkozik, de itt érdemes megjegyezni, hogy az új számlafizetési rendszerbe Mórahalom és Kistelek környéke csak később kapcsolódik be. 4 Hány fogyasztót érint első körben az új ügyfélszolgálati rendszer? - Ez a mostani már a második kör, hiszen Orosházán kísérleti jelleggel már hónapok óta így dolgozunk. Ott húszezer fogyasztó közreműködésével próbáltuk ki az új rendszert, s most ehhez jön további 140 ezer, a Szegedi Területi Igazgatóságon. A harmadik lépcső jövő áprilisban kezdődik, ezután már a Dégáz mind a 435 ezer ügyfelére vonatkoznak az új feltételek. Kovács András Várakozni • Budapest (MTI) A magyar vállalatoknál a munkaidő 49 százalékát elfecsérlik, egy átlagosan 225 munkanapból álló évben 110 nap telik improduktív tevékenységekkel - állapította meg a Czipin and Partner osztrák termelékenységi tanácsadó cég tanulmánya. A felmérés során 15, általában 450 főnél többet foglalkoztaLehangoló állítás tó ipari és kereskedelmi vállalat tevékenységét elemezték. Alois Czipin alapító ügyvezető sajtótájékoztatóján elmondta: a felmérés eredménye mintegy 5 százalékos eltéréssel reprezentálja a magyar gazdaságban uralkodó viszonyokat. A tanulmány megállapításai szerint az elvesztegetett idő 33 százaléka a tervezés és irányítás, 13 százaléka a vezetői magatartás hiányaira vezethető vissza. A nem megfelelő munkamorál 15, a számítástechnikai problémák 18, a rossz vállalati belső kommunikáció pedig 14 százalékban okolható. A dolgozók vagy vezetők rossz kvalifikációja mindössze 7 százalékkal járul hozzá a termelékenységi mutatók romlásához. A tanácsadó cég összehasonlításai szerint bár a magyar vállalatok nem sokat léptek előre az elmúlt években, még így is csak 11 százalékkal maradnak el Nyugat-Európától. mert: • vidéki ügyfeleink 10 % díjkedvezménnyel köthetik meg gépjármű felelősségbiztosításukat, kivéve a Budapest vonzáskörzetében elő Fest megyei lakosokat; • lakossági folyószámláról fizető ügyfeleink - lakóhelytől függetlenül - 10 % díjkedvezménnyel köthetik meg személy gépjármüvük felelősségbiztosítását; • OTP Lakossági Folyószámlájáról havonta fizetheti gépjármű felelősségbiztosításának díját, így ezzel a kényelemes és biztonságos megoldással a költségek kevésbé megterhelőek és még a havi átutalás díját is megtakaríthatja Nyereményakció! Részletek a szórólapokon és a Garancia Biztosító irodáiban. Öné az elsőbbséa! * 6x66.000 Ft értékű ajándékcsomag a 6. születésnapra 6 éves a Magyar Suzuki! Születésnapi meglepetésről idén az ünnepelt A^^mjjLAir ^ gondoskodik, méghozzá úgy, hogy mindenki ^^i? ' azt kapja, aminek a legjobban örül. Ha új, hazai gyártású Suzukiját az október 12-ével kezdődő hat héten belül rendeli meg, 6 ajándékcsomagból választhat, melyek mindegyike legalább 66 ezer forintot ér. Hogy mi van a csomagokban1 Például egy garnitúra téli gumi vagy könnyűfém felni, vagy központi zár, riasztó, rádiós magnó, vagy más értékes és hasznos, az autózás biztonságát és örömét növelő dolog. Egy részük maradjon kellemes, születésnapi meglepetés. Önnek is. SUZUKI. A mi autónk. www.suzuki.hu