Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-10 / 263. szám
Abortusz helyett fogamzásgátlók (6. oldal) A puding próbája Szegedi közgyűlés: új játéktér, új szereplők. (5. oldal) Istennel kommunikál Martin Woods számára a festés olyan, mint az imádkozás. (4. oldal) Árvízi helyzetkép Dél-Magyarországon már nem lesz vészhelyzet. (3. oldal) 0 ALAPÍTVA: 1910-BEN j DELMAGYARORSZAG ÁRA: 42 FT • Megalakult a Csongrád Megyei Közgyűlés Dr. Frank lett az elnök Dr. Frank József - jobbról a közgyűlés új elnöke az eskü szövegét mondja, mellette dr. Sipos Ferenc, korelnök. (Fotó: Karnok Csaba) • Munkatársunktól Tegnap tartott második alkalommal alakuló ülést Csongrád megye közgyűlése. A múlt heti sikertelen kísérlet után most mindenki nagy érdeklődéssel várta az elnökválasztás eredményét. A listára ismét két jelölt került, Nógrádi Zoltán (Fidesz-MPP), illetve dr. Frank József (FKGP). A voksok összeszámlálása után pedig egyértelművé vált, amitől többen tartottak: a kisgazdapárt közgyűlési tagjai továbbra sem tartották magukat a korábbi egyeztető tárgyalásokon született megállapodáshoz, és melléjük állt az MSZP és az SZDSZ is. Ennek köszönhetően lett 22 igen szavazattal dr. Frank József a közgyűlés elnöke. A FideszMPP frakciója pedig úgy döntött, hogy nem vállal szerepet a jobb- és baloldali pártok „összemosásában" hangsúlyozta Farkas Sándor, a párt megyei elnöke. ígéretet tett ugyanakkor arra, hogy a közgyűlés működőképességéért mindent megtesznek, de a tisztségviselőkre háruló felelősséget ebben a koalícióban nem vállalhatják fel. (Az eseményről a lap 3. oldalán olvashatnak.) Lisztes Krisztián, a stuttgarti fradista A nyár óta egyre többet látni mosolyogni Lisztes Krisztiánt. (Fotó: Gyenes Kálmán) A Fidesz-frakció a kormányhoz fordul • Budapest (MTI) A Fidesz-frakció feljegyzéssel fordul a kormányhoz, amelyben arra kéri a kabinetet, hogy „tegyen bizonyos lépéseket" Kunos Péter kegyelmi ügyében - nyilatkozta az MTI-nek hétfőn este Szabó Erika, a Fidesz képviselőcsoportjának tagja. A köztársasági elnök szóvivője útján hétfőn bejelentette, hogy kegyelemben részesíti Kunos Pétert, az időközben megszűnt Agrobank elnökét, akit a Legfelsőbb Bíróság az idén jogerősen két év börtönbüntetésre ítélt. Szabó Erika meglepőnek ítélte a köztársasági elnök döntését, és úgy vélte, hogy a Legfelsőbb Bíróság megalapozottan döntött Kunos ügyében. Az igazságügy-miniszternek egyetértési joga van a kegyelmi ügyeket illetően* vagyis a kegyelem csak akkor érvényesíthető, ha ellenjegyzi az államfő döntését. - A Fidesz frakciója most azt váija a kabinettől, pontosabban az igazságügyi tárca vezetőjétől, hogy éljen jogával - közölte a fideszes képviselő. Szabó Erika megfogalmazása szerint ebben az ügyben precedens értékű határozatra van szükség. Hozzátette: az igazságügy-miniszter helyében nem jegyezné ellen a döntést. Kesztyűbe dudáltak • Munkatársunktól Az elmúlt héten a Csongrád és Békés megyei pénzügyőrök 64 felderítést jegyeztek, amelyek értéke meghaladta a 16,6 millió forintot. A deviza-szabálysértések száma 10, míg csempészeté pedig 4 volt. Röszkénél gurult be magyar területre az N. S. által vezetett jugoszláv kamion. Az okmányok szerint Ukrajnába szállított 5 köteg szállítószalagot. Az áru valós értékének csupán a feléről szóltak a számlák. A csem• •• pészet értéke 14,5 millió forintra rúgott. A gyulai vámosok sem tétlenkedtek. Egyebek mellett egy macedón kamion fülkéjéből 206 karton cigarettát, míg egy román állampolgár autójának alvázáról 221 darab, rézből készült gyűrűt halásztak elő. A fentieken kívül lefoglaltak még 728 karton cigarettát, 225 liter tiszta szeszt, 700 liter gázolajat, 350 darab konyharuhát, 121 pár kesztyűt, 180 pár zoknit, 42 farmernadrágot, 202 négyzetméter lambériát. • Havanna (MTI) Fidel Castro kubai párt- és állami vezető szerint a kapitalizmus a nemzeti kultúrák ellensége. A szigetország első számú embere ezt a véleményét a kubai írók és művészek országos szövetségének ötödik kongresszusán fejtette ki. A záróülésen felszólalva Castro Castro, a védelmező élesen ostorozta az amerikai politikát, amely szerint arra irányul, hogy Washington a kultúra területén is egyeduralkodó legyen a világon. Az Egyesült Államok a távközlési műholdak hetven százalékát ellenőrzi, az Internet-hálózatnak pedig a 75 százalékát mondhatja magáénak. A kongresszuson, amelynek fő mottója a kubai kultúra identitásának a megóvása volt, Castro úgy vélekedett, hogy a kapitalizmus az egoizmus, a kizsákmányolás és a kalmárszellem kultúráját hirdeti. • Munkatársunktól Bő másfél évvel ezelőtt Lisztes Krisztián a Ferencváros zöld-fehér mezét a VfB Stuttgart fehér-sárgapiros színűére cserélte fel. De nem csak ebből a szempontból változott meg a nálunk is népszerű labdarúgó pályafutása. Míg korábban elképzelhetetlen volt nélküle a Fradi összeállítása, a VfBnél sokáig csak a kispadról figyelte Balakovék játékát. A változást az új edző, Winnie Scháfer Stuttgartba jövetele hozta meg számára. Azóta szinte kihagyhatatlan a Bundesliga egyik legerősebb csapatából. (Szélpál László interjúja a 10. oldalon.) • Doktoranduszok óradíja a JATE-n Jár a pénz, de nem jut • Munkatársunktól Nincs pénz a doktorandusz hallgatók óradíjának kifizetésére a JATE-n. Mivel azonban törvény kötelezi az egyetemet óradíj fizetésére, a PhD képzésben résztvevők a befizetett tandíjukból kapják vissza óradíjukat. Az intézménynek az az érdeke, hogy a hallgatók ne részesüljenek tandíjmentességben. Ennek érdekében született az elmúlt Egyetemi Tanácsülésen az a döntés, mely szerint a doktorandusz hallgatóknak ezentúl heti négy óra helyett legalább hat órát kell tanítaniuk ahhoz, hogy tandíjmentességet élvezzenek. A hallgatói önkormányzat nem tudja elfogadni, hogy a diákok heti hat órát tanítsanak a tandíjmentesség eléréséhez. Az ügyről részletesen írunk Universitas mellékletünkben. Ugyanitt beszélgetést olvashatnak az MTA alelnökével, és megtudhatják, hogyan vélekednek az egyetemisták és a Drogcentrum jogásza a kábítószer-büntetés szabályozásáról. Doktoranduszóra. Ki fizessen, kinek? (Fotó: Miskolczi Róbert) az öröknek • Budapest (MTI) Szeretném a kormány nevében megköszönni a munkáját azoknak, akik a gátakon éjjel-nappal dolgoztak. Azoknak is, akik ott élnek, és azoknak is, akik segíteni siettek mondta az elmúlt napok tiszai árvízével foglalkozó napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a parlamentben. - Amint túl leszünk a baj nehezén, tervet kell készítenünk a védművek átfogó megerősítésére. A korábban elmaradt munkákat be kell fejezni, sőt újabb megerősítéseket is végre kell majd hajtanunk. Nem akarom eltitkolni a Tisztelt Ház előtt, hogy ez tetemes összeget, több tízmilliárd forintot jelent majd - fogalmazott a kormányfő. A miniszterelnök arról is szólt, hogy kellő időben sikerült megszervezni a veszélyeztetett térségbe irányuló személyi és anyagi segítséget.