Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-09 / 262. szám
8 A HELYZET ^ HÉTFŐ, 1998. Nov. 9. A közhiedelemmel ellentétben: Kemény feltételei vannak a bevándorlásnak Dr. Mózes Ervin: Amerikai kérelem is érkezett. ( Fotó: Miskolczi Róbert) Gyakran hajlamosak vagyunk a túlzásokra. Különösen akkor, amikor nem ismerünk valamit igazán. Mondok egy példát. Ha történik valamilyen bűncselekmény a környezetünkben és azt külföldi követi el, akkor azt mondjuk: Hát igen, beengedjük ezeket az idegeneket, a bevándorlókat, aztán belőlük lesz a sok bűnözői Nem kizárt ennek a lehetősége sem. De hogy nem lehet valakiből egyik napról a másikra bevándorló, az is biztos. Dr. Mózes Ervinnel, a három megye (Csongrád, Békés és BácsKiskun-) területére illetékes Közigazgatási Hivatal vezetőjével való beszégetésünk célja a tévhitek eloszlatása és e kérdés közelebbi megismerése volt. • Voltaképpen milyen jogcímen tartózkodhatnak külföldi állampolgárok Magyarországon? - Az a tapasztalatunk a hivatalban, hogy sokan nem ismerik ezeket a kategóriákat vagy ahogyan mi nevezzük élethelyzetekel. Az első lehető legegyszerűbb, amiről mindeki tud: a külföldi turista, útlevéllel, vízummal Magyarországon jogszerűen tartózkodhat. A következő kategória a tartózkodási engedéllyel rendelkező személy. Ezt az engedélyt a rendőrségek illetve rendőfőkapitányságok állítják ki. Ennek 3 fajtája létezik: az ideiglenes tartózkodási engedély, amely egy évig terjedő időszakra vonatkozik, a huzamos tartózkodási engedély, ez egy éven túli itt-tartózkodásra jogosít fel, s a harmadik a munkavállalóknak és a diákoknak kiadott engedély. Szó sincs arról, hogy ez a kategória állandó magyarországi tartózkodást jelent, az engedély lejárta után a tapasztalat szerint ezek a személyek elhagyják az országot. 0 A bevándoroltak? - Ez rendkívül fontos kérdés a külföldiekkel kapcsolatosan, s hivatalunk ebben 1998. március 1-től külön hatáskörrel rendelkezik, ez a kategória voltaképpen állandó magyarországi tartózkodási engedélyt jelent. Ők a sokak által ismert „kék igazolvánnyal" rendelkeznek, de ez még mindig a külföldiek személyi igazolványa. Ehhez a Közigazgatási Hivatal határozata kell, azt követően a rendőrség állítja ki az említett dokumentumot. 0A menekültek? - Körülbelül ezen kategóriával egyezik meg a menekültek helyzete, akik szintén állandó magyarországi tartózkodásra jogosultak, de azt egy másik szervezet, jelesül a Menekültügyi és Migrációs Hivatal határozza meg. Van még további két minősítési kategória, amely a külföldiekre vonatkozik. Az úgynevezett menedékesek és az illegálisan Magyarországon tartózkodók. Ez utóbbiakkal értelemszerűen sok a gond, de erre külön szabályok vonatkoznak, s ezekkel a személyekkel az idegenrendészet foglalkozik, a legtöbbször pedig a kiutasítás vár rájuk. 0 A menedékesekkel kapcsolatban a közelmúltban új rendelet született. - Az ő helyzetüket egy 1997-es menedékjogi törvény szabályozza. Esetükben a mindenkori kormány dönt arról, hogy kik nyernek ilyen státust. Az egykori Jugoszlávia területén adódott problémák miatt, idén június elsejéig volt érvényben ez a kategória, pontosabban az a lehetőség, hogy hazánk területén tartózkodjanak. Tekintettel az ott kialakult helyzetre előbb október végéig, majd november 30-ig hosszabbították meg. 0 Néhány évvel ezelőtt olvastam az újságban, hogy Magyarország meghatározott egy 2000-res keretszámot, s eszerint bírálja el a bevándorlási kérelmeket. Érvényes ez ma is? - Én ilyenről nem tudok. Jelen ismereteim szerint ilyen keretszám nincs. 0 Déli szomszédainknál ismét krízishelyzetről beszélhetünk: a koszovói albánokon kívül a vajdasági magyarok is sokan elhagyják otthonaikat és hozzánk menekülnek. Mennyiben érződik ez a bevándorlási kérelmek számában? - A krízishelyzetet a számok alátámasztják. A bevándorlási kérelmet benyújtók döntően két országból jönnek: a volt Jugoszlávia területéről és Romániából, de az utóbbi időben a jugoszláv állampolgárok kérelme a jellemzőbb. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem annyira tömeges, mint azt a közvélemény hiszi, mindössze néhány százra tehető a bevándorlást kérelmezők száma. 0 Ki adhat be ilyen kérelmet? • - Mindenki, aki eddig jogszerűen és folyamatosan már 3 évet élt Magyarországon. 0 Mennyi idő alatt bírálják el a beadványt? - Az ügyintézési határidő 120 nap. Az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint két szerv szakhatóságként jár el az ügyben: a Nemzetbiztonsági Hivatal és a rendőrség megfelelő szervei. Szakhatósági állásfoglalásukat közlik velünk, a pozitív véleményezés után mi megvizsgáljuk a kérelmező jövedelmi viszonyait, s azt, hogy lakáshelyzete megoldott-e. Azután döntünk a beadványról. 0 Az elmúlt időszakban mennyien fordultak a hivatalhoz bevándorlási kérelemmel? - A három megyében 2065 ügyfél fordult hozzánk, s ennek körülbelül 40 százaléka az ilyen jellegű beadvány. Tudniillik más ügyekben is illetékes a hivatal. Mint például az ingatlanvásárlás, az útlevél bejegyzés, a lakbizonylat, az itt született gyermek bejegyzése, az állampolgársági vizsga kérvényezése és hasonlók elbírálásában. Egyébként Békés*megyében 252, Bács-Kiskun megyében 627, Csongrád megyében pedig 1182 az ügyfélszámunk. 0 Visszautasították-e eddig valaki kérelmét? - Eddig egy esetben fordult elő, hogy az említett szakhatóságok egyike kockázati tényezőt látott, s ezért utasítottuk el a kérelmet. Egy másik esetben hiányosak voltak a beadott okiratok, s ezeket a kérelmező a megfelelő határidőn belül sem pótolta. 0 Ha valakinek már a zsebében van a bevándorlási engedély, mihez kezdhet vele? - Egyetlen lépése van hátra: a rendőrségtől kap egy úgynevezett külföldiek kék személyi igazolványt és ez tartós magyarországi tartózkodást tesz számára lehetővé. Ekkor fordulhat magyar állampolgárságért, ami nem feltétlen kötelező. Ha mégis erre a lépésre szánja el magát, akkor ezt az állandó lakása szerinti anyakönyvi hivatalban kell megtennie - mondotta lapunknak dr. Mózes Ervin, a Közigazgatási Hivatal vezetője. Klsimre Ferenc A közszolgálati tévében hallottam egy kis dalt, dalrészt, ami azóta is visszacseng a fülemben, holtban, íróasztalnál, kutyafuttában, ágyban, párnák közt. Ez a kis dal, dalrész azt mondja, hogy „Magyarország csodaszép", majd diaképszerúen fel-felvillan néhány magyar táj, amelyek illusztrálandó a csodaszépséget. Na mármost, kinek szól ez a honreklám ? A magyar közszolgálati csatornákat 99,99 százalékban magyarok nézik, ók azért többé-kevésbé ismerik ezt az országot, némely kiruccanásokon eltébláboltak a látványosságokhoz, és ott meggyőződtek. Arról viszont, hogy a látványosságokon kívül milyen csodaszép ez az ország, más, kevésbé látványos helyekről Képek a tejben gyűjtöttek infókat, például a hétközi élethői. Tehát a magyar honfiaknak azért megvan a maguk hangulatjavító véleményük e hangulatjavító önreklámon túl is. A fennmaradó egyszázad százaléknyi külföldi, aki látja ezt a reklámot, nem tud magyarul, a csodaszép különben is összetett szó, nem valószínű, hogy szerepel a „Száz szávai magyarul a tőkebefektetőknek" még meg nem jelent kis útikönyvben. Akkor miről szól ez a kis hangulatjavító önreklám? Tán elsősorban arról, hogy a média közbefolyásoló nagyhatalom, amely tán képes lenne egy pozitív országkép látszatával tényezővé válni helyzetünk, állapotunk megítélésének javításában. Ám ez legalább olyan bonyolult, mint az előbbi mondat volt. Mert ez így, egyszeri beöntésre, nem nagyon megy. Ez ideig például egyetlen kormányzatnak sem jutott eszébe, hogy a magyar filmet, mint viszonylag gyorsan megtérülő exportcikket jelentősen támogassa. (Voltak ugyan próbálkozások, de abból a jól ismert, Honfoglalás-féle zsebtragédiák születtek.) Ma Magyarországon a mozik, a tévék amerikai filmeket vetítenek; tisztelem a kivételeket. Vagyis amerikai létélményt szolgálnak magyaroknak a média nagyhatalmai. Pedig aki itt, ebben az országban él, fejben tudja, mit jelent ez, csak nem tudja kimondani, nem tudja önazonosttani, segítség nélkül. Egyetlen vagy néhány magyar film képtelen körülírni ezt a magyarságot, csak sok, jó sok, amelyek kísérletet tesznek az itt lét (nem historikus) jelen idejű bemutatására. Csak pénz nincs rá, valóban, a film valóban drága mulatság, szponzorálgatni meg pusztán helyi érzéstelenítés. Vagyis mindezzel együtt a „Magyarország csodaszép" dallamai, belátható tán, hatástalanok. Pedig, ahogy a kis filmkockák is mutatják, lenne mit képileg a tejbe aprítani. Podmaniczky Szilárd FENT MARÁI)! UJ KINCSTÁRI TAKARÉKKÖTVÉNY MA Ct A S KA MA I HÁROM ÉV IC,! új Kincstári Takarékkötvény fix, lépcsős kamatozású értékpapír, amely 3 teljes évre védelmet nyújt a kamatcsökkenés tendenciájával szemben. A Kincstári Takarékkötvény rendkívüli előnye, hogy futamideje alatt bármikor visszaváltható - Ön a névértéket és az aktuális kamatot minden körülmények között megkapja. A Kincstári Takarékkötvény névértékének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Az állampapírok állami garanciája azt jelenti, hogy az állam az adott állampapír tőkéjét és kamatait esedékességkor az értékpapírszámlavezetőknek, illetve a kifizetőhelyeknek mindenképpen kifizeti. Jegyezhető: Magyar Államkincstár Budapesti Értékpapírpénztára Budapest V., Szabadság tér 8. • Magyar Államkincstár Megyei Fiókjai ABN AMRO Magyar Bank Rt. kijelölt fiókjai • Inter-Európa Bank kijelölt fiókjai • K&H Bank kijelölt fiókjai • OTP Értékpapír Ügynökség Rt. • OTP Bank Rt. kijelölt fiókjai • ÁBMonéta Befektetési és Tanácsadó Rt.* MKB Értékpapír és Befektetési Rt. RÉSZLETES INFORMÁCIÓ: 06-40-24-24-24 (HELYI HIVAS)