Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-09 / 262. szám

Lapok és sserék V alaki a szombati mérkőzés szünetében megjegyez­te: feltűnő, hogy a Szeged LC játékosai eddig még nem kaptak sárga lapot, pedig az eddigi találko­zókon ekkorra már sok színes kártyát osztottak ki a já­tékvezetők a Tisza-parti labdarúgóknak. A sárgákat sokszor nem is a durva, vagy a megengedettnél kemé­nyebb játékért, hanem a „szövegelésért", a reklamálá­sért kapják Keneseiék. Bármiért is jár nekik a figyel­meztetés, ezzel nemegyszer hátrányba hozzák a csapa­tot, hiszen mint a legutóbbi forduló is bizonyítja, sok­szor ketten is hiányoznak a pályáról a három sárga, vagy a piros lap miatt. Szerencsére a büntetésnek ez a módja nem tudja ki­zökkenteni az együttest a megszokott ritmusából, hi­szen Gergely Károly vezetőedző és segítőtársa, Beszé­des Sándor pályaedző mindig kitalál valamit, hogy ne érezze a gárda az eltiltott labdarúgók hiányát. Ebből a szempontból Herczku Szabolccsal tudnak a legered­ményesebben „sakkozni". A jól képzett játékos több poszton is bevethető, sőt, sehol sem kelt csalódást. Szombaton jobbhátvédet játszott, s az embere szinte meg sem tudott mozdulni mellette. De ilyen alkat Vö­rös Péter is, aki már kétszer sikeresen helyt állt a söp­rögető poszton. Szerencsére a csapat nem csak tizen­egy jó focistával rendelkezik, hanem a cserepadon is olyanok ülnek, akiket bármikor az eredményesség re­ményében lehet a küzdőtérre küldeni. Legutóbb Fó­rizs például már az első labdaérintésből gólt szerzett, de a tartalékok keserű kenyerét eszi például Jéger, Szulyovszky vagy Rau és Turján is, akik ha lehetősé­get kapnának, egész biztosan nem keltenének csaló­dást. T?gy csapatban egyszerre csak tizenegyen játszhat­M2j nak. Bízzunk azonban abban, hogy akik ma csak a kispadot koptatják, azok holnap már nyerő emberek lesznek... P. Sándor József Bajnok a Szeged nöi labdarágás Befejeződött a Csongrád megyei női kispályás labda­rúgó-bajnokság ez évi küzde­lemsorozata. A bajnokságot a végig vezető szegedi lányok, asszonyok nyerték. Az utolsó forduló eredményei: Csó­lyospálos-Szegvár 3-0, Szentes-Deszk 0-1, Sze­ged-Fábiánsebestyén l-l, Mórahalom -Zákányszék 4-1, Csongrád-Kistelek l-l. A bajnokság végeredménye: 1. Szeged 2. Csongrád 3. Kistelek 4. Mórahalom 5. Fábiánseb. 6.Szegvár 7. Szentes 8. Csólyospálos 9. Deszk 10. Zákányszék 18 10 1 80-19 33 3 49-22 25 4 5 38-32 22 4 á 35-27 20 7 5 21-21 19 2 9 33-33 16 4 8 31-33 16 6 8 23-38 14 2 13 18-60 8 1 14 23-62 7 A bajnokságot záró torna és éremosztó ünnepséget vasárnap tartották a Csong­rádi Kossuth Lajos Altalá­nos Iskola tornacsarnoká­ban. Győzelmeket gyűjtöttek MM MM labdarágás • Munkatársunktól A Tisza Volán-MÉH Fo­cisuli-VSI 15 évesei mindkét legutóbbi bajnoki mérkőzé­süket megnyerték, s ezzel az ötödik helyen állnak a baj­nokságban. Jászberény-Tisza Volán-MÉH Focisuli-VSI 3-5 (0-4) Tisza Volán: Ábrahám (Németh T.) - Ács, Budai, Kmetovits - Volford (Szél­pál), Németh L„ Péter (Gu­lyás), Bank - Bali, Szentesi. Edző: Kispál Csaba. Gólszerzők: Bali (2), Szentesi, Volford, Gulyás. Jók: Bali, Bank, Hidegkúti. Tisza Volán-MÉH Focisuli-VSI­Tisza kecske 2-1 (0-0) Tisza Volán: Ábrahám ­Ács, Budai, Kmetovits (Tombácz) - Volford, Né­meth L., Hidegkúti, Péter (Szélpál), Bank - Szentesi, Bali (Gulyás). Gólszerzők: Németh L., Volford. Jók: Ábrahám, Né­meth L., Péter. A bajnokság állása 1. Békéscsaba 7 2. Gyula 8 3. Szulnnk 7 4. Kecskemét 7 5. Tisza Volán-M. 7 6. Tiszakécske 7. Jászberény 8. Kiskunfélegy. 9.SZEAC 10. Kiskőrös 0 0 3 1 2 1 1 1 1 3 0 1 2 56-4 21 25-22 15 26-13 14 17-13 13 12-10 13 19-23 17-25 15-33 13-34 4-27 2 A 14 évesek bajnokságának állása 1. Békéscsaba 7 2. Szolnok 3. Tisza Volán-M. 7 0 4. Kecskemét 5. Gyula 6. Kiskörös 7. Kiskunfélegy. 8. Tiszakécske 9. Jászberény 10. SZEAC 7 6 6 5 0 3 1 3 0 3 0 1 1 1 0 0 0 0 0 75-1 21 47-3 18 0 1 51-10 18 59-8 15 23-28 10 14-34 9 17-51 9 13-36 4 10-55 3 5-88 0 Makói Sportlexikon • Tudósitónktól Makó város 1912 óta író­dó szervezett sportéletének összegzésére szeretné ­előreláthatólag 2000-re - el­készíteni a városi önkor­mányzat a Makói Sportlexi­kont, emléket állítva azok­nak a sportolóknak, sportve­zetőknek, akik eredménye­ikkel a város hírnevét öreg­bítették az országban és szerte a világban. Éppen ezért a kiadvány szerkesztői kérnek minden olyan sportolót, sportve­zetőt, az elhunyt sportolók, sportvezetők hozzátartozóit, akik Makón születtek, a te­lepülésen sportolnak vagy sportoltak, Makóról szár­maztak el, hogy a polgár­mesteri hivatal közoktatási osztályán, valamint a helyi hirdetőújságokban hozzáfér­hető adatlapokat kitöltve küldjék el a polgármesteri hivatal közoktatási osztálya Virághné Hajdú Gizella Makó, Széchenyi tér 22 címre. A borítékra szíveskedje­nek felírni: Makói Sportle­xikon. Szentesen emelkedik a pólóláz A fehér sapkás szentesiek kilencszer juttatták a labdát a BEAC kapujába. (Fotó: Schmidt Andrea) vízilabda A férfiak közül a szen­tesiek okoztak nagyobb örömet szurkolóiknak, Szebeniék simán verték a BEAC-ot. Fordulásig a szegediek is jól álltak Szolnokon, de a hajrát nagyon elrontották... A Kurca-parti hölgyek újabb négy sikerrel hoz­ták a riválisok tudtára: ami a bajnoki aranyér­met illeti, ne nagyon re­ménykedjenek. Kontavill Szentesi VK­BEAC 9-6 (4-1, 1-2, 2-1, 2-2) OB l-es férfimérkőzés. Szentes, 300 néző. Vezette: dr. Konrád, Kosztolánczy. Szentes: Horváth - dr. Dongó L. 1, HALÁPI 2, Dongó T„ Tóth F„ SZEBENI 3, Szénászky 1. Csere: BÁ­RÁNYI, Zentai 1, Kiss I. 1, Piti L. Edző: Kádár József. Gól - embereló'nyből: 7/1, ill. 10/3. Négyméte­resből: 1/1, ill. 1/0. Szénászky a 48. másod­percben emberelőnyből pók­hálózta ki a BEAC kapujának bal felső sarkát, majd a 3. percben dr. Dongó L. a jobb szélen felúszva a bejátszás helyett a lövést választotta, egy perc múlva pedig Halápi értékesítette a jogos büntetőt, 3-0. Az első negyed ötödik percében kettős ember­előnyhöz jutottak a vendégek - a reklamáló Tóthot ekkor végleg cserével kiállították a szentesi csapatból -, ám az egyetemisták még ezt sem tudták kihasználni. Szebeni gyilkos erejű lövésével 4-0­ra módosult az eredmény, amire az exszegedi dr. Ha­lász ejtésből válaszolt, 4-1. A második negyed elején Vincze - a vendégek portása - lőtte keresztül a pályát, s a kint ténfergő Horváth mögött pottyant a hálóba a játékszer, 4-2. A játékrész végén Zen­tai elegáns emelésével sze­rezte meg a hazai gárda az ötödik találatot. A negyed végét jelző dudaszó után Nagy D. gyömöszölte be a BEAC harmadik találatát. Megadták... Öt-hárommal fordultak a csapatok, ám Szebeni elemi erejű bombája után ismét há­romgólos volt a hazai előny. Nagy D. előnyből faragott a BEAC hátrányán, ám a mérkőzés legszebb akciója végén Halápi nem kegyelme­zett, 7-4. Az utolsó hét perc­ben sokáig nem esett gól, majd felváltva zörgették a hálókat az együttesek. Petro­vics és dr. Halász előnyből vette be a Horváth kapuját, míg Kiss /. megúszásból, Szebeni pedig bombagóllal a Vinczéét, 9-6. Az utolsó má­sodpercek is hoztak izgalmat a végig küzdelmes találko­zón, de akkor Horváth hely­rehozta korábbi hibáját, hi­szen négyméterest hárított. Kádár József: - Nagy küzdelemben megérdemelten nyertünk. Szolnok-Tabán Trafik Szeged 8-5 (0-1, 3-2, 3-1, 2-1) OB l-es férfimérkőzés. Szolnok, 100 néző. Vezette: Koós, Erdős. Szeged: DR. BÓLYA ­Varga P., MÓD 2, Csörgő 1, Bleszity, Németh, Boros. Csere: Balla, Varga Á., Kre­sák, dr. Török 1, Vesze­lovszky, Éles 1. Edző: Len­gyel Gábor. Gól - emberelőnyből: 7/1, ill. 6/2. A szegedieknek az első két negyedben mutatott játé­ka alapján kevesen gondolták volna, hogy a végén biztos szolnoki győzelem születik. A kezdeti magabiztosság a fordulás után eltűnt, felvál­totta a figyelmetlenség: a tra­fikosok öt gólt kaptak úgy, hogy az ellenfél a támadás­idejének lejárta előtt 2-3 má­sodperccel talált be... Az el­múlt meccsen Tóth Iván volt a csapat legjobbja, a változa­tosság kedvéért, ezúttal is a hálóőr, dr. Bolya László nyújtott kiemelkedőt. S ez így megy már hetek óta... Az eddigi tíz mérkőzésen mind­össze 56 találatig jutottak Bo­rosék. Ez is egyfajta magya­rázat arra, hogy miért állnak a Tisza-partiak három ponttal a 10. helyen... Lengyel Gábor: - Öt gól­lal ritkán lehet mérkőzést nyerni. További eredmények: BVSC-Honvéd-Spartacus 9-8, Újpest-OSC 18-1, MAFC-Eger 4-8, FTC-Va­sas 12-10. • Női bajnoki rájátszás a Fe­lina-kupáért, az 1-5. helyért: Hungerit-Carnex Szentesi VK-BEAC 12-1 (3-0, 3-0, 4-0, 2-1) Dunaújváros, 100 néző. Vezette: Kun, Novotta. Szentes: KÁDÁR ­TÓTH G. 2, Sipos E. 1, Tóth N., Stieber 1, DRÁVUCZ 3, SZREMKÓ 2. Csere: ÁBEL 3. Edző: dr. Tóth Gyula, Pengő László. Gól - emberelőnyből: 10/5, ill. 4/0. A bajnoki rájátszás máso­dik tornájának nyitómérkőzé­sén a szentesiek több sérülttel is magabiztos fölényt alakí­tottak ki már az első fél­időben. Fordulás után is a Kurca-partiak diktálták a tempót, s csak az utolsó hét percben engedélyeztek be­csületgólt a BEK-ben induló BEAC-nak... Dunaújváros­Hungerit-Carnex Szentesi VK 1-20 (0-7, 0-4, 0-8, 1-1) Dunaújváros, 100 néző. Vezette: Kun, Móni. Szentes: Kádár - Tóth G„ SIPOS E. 5, TÓTH N. 3, STIEBER 4, Drávucz 2, SZREMKÓ 3. Csere: Tot D. 1, Győri, Ábel 2, Varga Z. (kapus). Edző: dr. Tóth Gyu­la, Pengő László. Gól - emberelőnyből: -, ill. 4/2. Négyméteresből: -, ill. l/l. A házigazdák szinte sem­milyen ellenállást nem tanú­sítottak az egész mérkőzésen. Csak a végig nagy fölényben játszó szentesiek cseresora ellen tudtak döntetlent elérni az utolsó negyedben. Dr. Tóth Gyula és Pengő László csapata ezen a mérkőzésen iskolajátékot mutatott be a dunaújvárosi sportuszodában. Hungerit-Carnex Szentesi VK-Uralocska (orosz) 8-7 (2-2, 3-3, O-O, 3-2) Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Koós, Vajda. Szentes: Kádár - Tóth G., SIPOS E. 1, TÓTH N. 1, STIEBER 2, DRÁVUCZ 2, SZREMKÓ 2. Csere: Ábel. Edző: dr. Tóth Gyula, Pengő L. Gól - emberelőnyből: 8/5, ill. 5/4. Négyméte­resből: 1/1, ill -. Mindvégig kiélezett küz­delmet hozott a magyar és az orosz válogatottra épülő két klubcsapat találkozója. Az óriási csatában a szentesiek, há jobban kihasználják a helyzeteiket, nagyobb kü­lönbségű győzelmet is arat­hattak volna. Dr. Tóth Gyula: - A baj­noki rájátszás második tor­náján a várakozásnak megfe­lelően szerepelt a csapatom. A BEAC és a Dunaújváros ellen sziporkázóan játszottak a lányok. A válogatott ko­moly edzései, illetve a sérülé­sek sem befolyásolták könnyű győzelmeinket. Az orosz Ura­locska még tovább erősödött, de ha jobban összpontosí­tunk, nem ilyen szoros az eredmény ellenük. További eredmények: Hungerit-Carnex Szentesi VK-BVSC 18-5, Dunaújvá­ros-BVSC 7-6, Uralocs­ka-BEAC 12-8, Uralocs­ka-BVSC 15-3, BVSC-BE­AC 6-7. Csak Szabics... labdarúgó PNB • Munkatársunktól A labdarúgók Pro­fesszionális Nemzeti Baj­noksága a legutóbbi for­dulóban nem szolgált meglepetéssel. A Mágus (Verebes József) már csak tavaszra igéri a va­rázslatot Székesfehérvá­rott, ezt a Diósgyőr elleni vereség is igazolta. A Fradi győzött a Nyíregy­háza ellen. A gyenge színvonalú, küzdelmes mecscsen a Zöld Sasok két gólját a szegedi csa­tártehetség szerezte. Nyilasi Tibor meg is je­gyezte: „Jó, hogy van egy Szabics Imrénk..." Otthon nyert még a ZTE, az Újpest és a Vác, míg a Debrecen, a Györ és a Siófok pontot adomá­nyozott vendégeinek. Újpest-Haladás 2-0 (1-0) Budapest, Megyeri út, 2000 néző. Vezette: Cserna. Gólszerzők: Sebők (11­esből), Kvasz. Vác-Dunaferr 1-0(0-0) Vác, 4000 néző. Vezette. Pillér. Gólszerző: Lengyel (ön­gól). Debrecen-lll. Kerület 0-0 Debrecen, 3500 néző. Ve­zette: Tóth V. Siófok-Gázszer 2-2(0-1) Siófok, 2000 néző. Vezet­te: Vad. Gólszerzők: Szabó Z. (2), ill. Tiber, Bekő. Kiállítva: Árki (Gázszer). Ferencváros­Nyíregyháza 2-1 (1-1) Budapest, Üllői út, 8000 néző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerzők: Szabics (2), ill. Szatke. Győr-Kispest 2-2(1-0) Győr, 12 ezer néző. Ve­zette: Béde. Gólszerzők: Balla M„ So­mogyi (1 l-esből), ill. Azoitei (2, egyet 1 l-esből). Kiállítva: Borgulya (Kis­pest). Zalagerszeg­Vasas DH 1-0 (1-0) Zalaegerszeg, 12 ezer néző. Vezette: Hanacsek. Gólszerző: Szabó II. Videoton-Diósgyőr 2-3 (1-1) Székesfehérvár, 4000 néző. Vezette: Varga S. Gólszerzők: Waltner (2), ill. Szmiljanics, Egressy (2). BVSC­MTK Hungária 0-2 (0-2) Budapest, Szőnyi, út, 1500 néző. Vezette: Kurmai. Gólszerző: Balaskó (2). 14 11 14 9 A bajnokság 1.MTK 2. Diósgyőr 3. Győr 4. Ferencváros 5. Újpest 6. Dunaferr 7. Vác 8. ZTE 9. Vasas 10. Gázszer 11. Kispest-H. 12. Nyíregyháza 13. DVSC 14. III. Kerület 15. Haladás 16. BVSC 17. Siófok 18. Videoton állása 2 3 5 5 2 2 2 10 1 34-9 35 2 38-21 30 1 27-15 29 2 24-16 26 4 25-20 26 5 21-16 25 4 25-23 24 19-16 23 22-22 20 19-15 18 19-26 18 19-23 13 17-23 12 13-29 12 10-28 10 11-20 8 13-23 8 15-26 8 A BVSC-Zugló FC-Hala­dás Milos (2-1) mérkőzés eredménye Détári Lajos já­tékjogosultságának megál­lapítása miatt óvás alatt áll. Az MLSZ jogerős ítéletéig az eredmény nem szerepel a ta­bellán.

Next

/
Thumbnails
Contents