Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-09 / 262. szám

HÉTFŐ, 1998. Nov. 9. RIPORT 7 • Munkatársunktól m Tivadaron a védelmet vezető, Gyuláról érkezett vízügyi szakembereket a falu végén találjuk meg, ahol az egyik töltés aljában lévő víkendház udvarában fedeztek fel egy buzgárt. A veszély most a föld alól érkezik, a kertből felA buzgár bugyogó vizet homokzsákokkal rakják körbe. Másfél méter magas, kör alakú medencét építenek, ezzel fogják meg a buzgárt. Nem lehet a lyukat bedugni, úgy mint a kádban lefolyót, hiszen akkor máshol törne fel a víz. Kifognak a Tiszán a szakemberek. Van stllusérzéke a folyónak, a kerítéstől mindössze néhány méterre áll egy különös szobor, zseblámpával olvasom el a feliratot: az 1947 Szilveszter éjszakai gátszakadás emlékére... • Bácskában, az elmaradt légicsapások után Béke a végeken... Hol vannak már azok az idők, amikor a jugoszláv rendszámú gépkocsik serege lepte el a röszkei határátkelőhelyet! Aztán meg Szegedet. Jöttek a szabadkaiak, zentaiak, kanizsaiak, újvidékiek, hogy elfogyasszanak egy finom halászlét a Tisza-parton, vegyenek néhány rúd kolbászt, egy kerek sajtot, és elégedetten pöfögjenek haza. Ma? Csönd és nyugalom honol a határátkelőhelyen. Kifelé négy, befelé még kevesebb kocsi araszol az útlevél- és vámvizsgálatra várva. Nem kell sokáig zötyögnie a délre tartó autósnak, mert a határ után Horgos, Bácsszölós és Hajdújárás érintésével, ráfordulhat az új, tavaly átadott autóútra. így gyakorlatilag ezen, és a Belgrádtól egy szakaszon már kiépült autópályán gurulhat Szerbia délkeleti határáig. Valahogy egyedül érezzük magunkat az úton. Egykét kamionnal találkozunk, néhány külföldi, zömmel német rendszámú autó igyekszik délnek. A csomagtartón koszorú, a hátsó ablak mögött virág. Mindenszentekre és Halottak napjára jönnek haza a vendégmunkások, hogy kegyelettel adózzanak az itthon elhunyt hozzátartozók emlékének. Fogatos kocsival - olcsóbb Az út mentén hatalmas kukoricások, „törésre" várva. Másutt parlagon álló hosszú szántóföldek, nadrágszíj parcellák, amelyek a megmunkálás után „áhítoznak". Az idejekorán elvetett búza már kibújt a földből, zöldell, az gyönyörködteti a szemet a tágas horizonton. Abból meg kevés van. Annál több a szántás közepén egyedül árválkodó traktor, ekével vagy más kapcsolható munkagéppel. Elfogyott az üzemanyag vagy eltörött egy alkatrész, s ilyenkor megáll az életTopolya. Közepes nagyságú, húszezres mezőváros. Piaci nap lévén a központban meglehetősen nagy a nyüzsgés. Rengeteg a kerékpáros, olyan bringákon is közlekednek, amelyek gyártási éve nyilván közelebb van a II. világháborúhoz, mint a mostani balkáni csetepaté kitörésének dátumához. Az autók átlagkorát is csak két számjeggyel írhatjuk le, ehhez nem kell külön szakértőnek lenni. Annál több a lovas kocsi, a gumikerekű szekér. - Nézze, ha a régi időkben jó volt a ló meg a szekér, akkor most miért ne lenne jó? teszi fel egy kicsit nekem, egy kicsit önmagának egy hetvenen felüli gazdálkodó, aki nevét értelemszerűen elhallgatja, mert: ki tudja, az ördög sose alszik... • Azért traktorral gyorsabb - próbálok meg érvelni. - Igen, de ha nincs üzemanyag vagy eltörik egy apró alkatrész benne, az kész csőd - mondja láthatóan felindulva beszélgető társam. - Tudja maga, hogy ebben az országban már semmi sem vásárolható? Még akkor sem, ha van áru. Csak pult alól, kenőpénzzel. De kinek van itt pénze? • Ha a terményt átadják... - Azt át is adtuk, de nem fizetnek! Csak hitegetnek bennünket, aztán néha kapunk néhányszáz dinárt és annyi... Nincs pénze itt senkinek uram. Az a szerencsénk, hogy a legtöbb háznál van egy kis veteményes, meg nevelnek néhány csirkét, egy disznót. Kizsigerel bennünket az állam. • Látom, kukoricái szállíl a fogaton. Mennyi termett? - Nem sok. Hat holdon vetettem, de nem volt műtrágya, növényvédő szer. Gondolhatja mi termett... Arra sem futja, hogy géppel töressem le. Kézzel törjük, mint évtizedekkel ezelőtt! Idejutottunk. Gyógyszert, aranyért sem Betegnek lenni a mai Jugoszláviában, netán kórházi kezelésre szorulni - kész tragédia. Hetvenen fölüli beteget látván a kórházakban, legyintenek: otthon könnyeben lábadozik, mondják. A kórházakban nem csak az egészségügyi ellátáshoz szükséges anyag hiányzik, hanem az élelem is! Ha visz magával kaját, maradhat. Különben? A szokásos: családi környezetben gyorsabban gyógyul a beteg! Saját kútfőből merített történetünk: súlyos betegnek a kezelőorvos felírja a szükséges injekciós ampullát. A vénnyel elmegyünk a legnagyobb helyi gyógyszertárba. A recept láttán a gyógyszerész felvonja a vállát és széttáija a karját. Nincs, mondja, jöjjenek hétfőn. A három magángyógyszertárban a váll- és karmozdulat azonos. Az ellátás rossz, a polcok szellősek, a betegek várnak. Ha várhatnak... Nem sokban különbözik a helyzet a boltokban sem. Étolaj, liszt, cukor (mindez megterem a zsíros bácskai földön) csak mulatóban. A puli alól. Szerencséje a topolyai embernek, hogy szorgalmas és előrelátó. Nyáron vásárol néhány zsák lisztet és cukrot, disznót is öl, így az olaj helyett zsírral főz... Rend a lelke mindennek Hazafelé sem nagyobb a forgalom. Ennél zavartalanabbul nem tudom hol lehet autóúton közlekedni? A Topolya-Szabadka közötti szakaszon van egy elágazás, amelyen nagy cirill és latin betűkkel jelzik, hogy merre van Zsednik. Jobbra. Úgy kétezernyi lakosa van. Zömmel szerbek. Ugyanabban az irányban van Csantavér is, mintegy tízezer lakossal. Jobbára magyarok lakják. Az útjelzőn ez nincs feltüntetve. Valaki azért piros festékkel felpingálta, hogy Cantavir. Megnyugtató. A magyar határ felé haladunk, lépésben, a tengelytörést elkerülendő. Aztán egyik zsombékból közlekedési rendőr ugrik elő, megálljt parancsol. Gyorshajtás este forog fenn, a büntetés 60 dinár (mintegy 10 német márka), igaz, lehetne több is, mondja a rend őre. Biztosan lehetne, ha ő mondja. A röszkei határátkelőhelyen most sincs nagyobb forgalom. Kivételt képeznek a gyalogosok. De ók már megszokott színfoltjai a mindennapoknak: (cigaretta) nagykereskedők. Felsóhajtunk. Itthon vagyunk. Kisimre Ferenc • Helyszíni jelentés az évszázad áradásáról Töltések - egy szintben a Tiszával Vásárosnaménynál épp a szivárgó töltés alját erősítik homokzsákokkal. (Fotó: Karnok Csaba) Veszély van, pánik nincs. Polgárok, polgárőrök, katonák, rendörök túzoltók, vízügyi szakemberek dolgoznak a gátakon napok óta, s úgy túnik, a Tisza felső szakaszán megúszták az évszázad árvizét. Csongrád megye számára pedig az a megnyugtató hír, hogy mire hozzánk ér, ellapul az árhullám. Sötétedik amikor megérkezünk péntek délután Kisarra. Nyírbátor után már lehetett érezni, milyen környékre igyekszünk: az országúton egyre több személyautó jött szembe, mi pedig Niva és UAZ konvojokat előzgetünk, valamint hatalmas homokszállító Kamazokat. A szembejövő sávban feltűnt egy különös konvoj is: öt busz vágtatott nagy sebességgel, köztük pedig villogó rendőrautók biztosítottak. Evakuálás, ugrott be rögtön a vészjósló kifejezés, de később megnyugtatnak: teljes kitelepítés sehol sem történt, csak az időseket, asszonyokat és gyerekeket vitték biztonságosabb környékre Tiszacsécséről és Milotáról. De két nap múlva ők is visszatérhettek. Elbuggyant a vízmérce A Híradóban csütörtök este Tiszabecs és Milota játszotta a főszerepet, utóbbi falu polgármestere többször is elpanaszolta az élő adásban, hogy magára maradt, nem jött a beígért segítség. Mi péntek este már Kisart és Tivadart célozzuk meg, a számítások szerint ugyanis itt tetőzik most az ár. Kisar ezer, Tivadar pedig mindössze 200 fős kistelepülés, közvetlen a folyó partján fekszenek. A hídra nem tudunk felhajtani, homokszállító autókat várnak, a rendőrök udvariasan tessékelnek bennünket félre. Felgyalogolunk a gátra, ahol megdöbbentő kép fogad: a töltés koronájával egy szintben áramlik a folyó. Homokzsákokkal még fél méterrel magasították meg a töltést, sok helyütt csak ennek köszönhető, hogy a víz még nem csapott át. Az emberek fegyelmezetten dolgoznak: a teherautókról leöntött homokot zsákokba töltik, majd a zsákokat traktorokkal a veszélyeztetett részekre szállítják. Vészjóslóan cuppog a lábunk alatt a talaj a töltés tetején, így a helyiek példáját követve inkább a homokzsákokon taposunk. Sötét van, a híd lábánál asszonyok és gyerekek nézik a vizet, inkább kíváncsian, mint ijedten. A töltés tetején, a víz felöli oldalon tíz méterenként faggyú gyertyákat szúrtak a földbe. Egyébként itt is teljes a sötétség. A homokzsákokon őrködök sem félnek, szívélyesen fogadnak bennünket, bár lehet, hogy a bátorságban segített a szatmári szilva és a forralt bor is. Átvágunk a hídon, ahol már Tivadar fogad bennünket, és megkeressük a gátőrt. A vízmércét rég ellepte a folyó, farudat erősítettek hozzá délután, ezt olvassák le most is. Öröm, hiszen 16 és 18 órakor 964 centit mérnek ó vagyis megállt az áradás. Folyó a piacon Még soha nem volt itt ilyen magasan a Tisza, egy méterrel javította meg a rekordot! Nem úszták meg azonban a veszélyt, az átázott töltést folyamatosan figyelni kell, ha valahol szivárogni kezd, oda homokzsákokat kell vinni. Robogunk lefele, hiszen megtudjuk, hogy éjfél körül Vásárosnaményben vátják a tetőzést. A látvány itt még megdöbbentőbb: itt találkozik a Kraszna a Tiszával, így a megáradt folyók felülete több mint egy kilométer széles víztükröt eredményezett. Gergelyiugornya felől a töltésen belül, de a nyúlgáton kívül épült tucatnyi házat fenyeget a víz, ezért itt dolgoznak a legtöbben Éjfél elmúlt, de még mindig százak rakják a homokzsákokat. Katonák, tűzoltók, helyi lakosok, valamint a környékről érkező segítők dolgoznak itt, szerencsére villanyfénynél. A koronát nyaldossa a víz, ott azonban megáll: 946 centiméter. Megdől a rekord, 1970-ben 912 centit mértek. A másik parton is figyelnek, szombat délelőtt feltűnően csendes a vásárosnaményi piac. Kertek alatt a Kraszna, a bódéktól néhány méterre homokzsákok, két zsáknyi magasságban pedig a víz. A nyúlgátnál is folytatódik a munka, szivárog a töltés alja, miközben a homokzsákokon állok, óhatatlanul eszembe jut: mi lenne ha itt és most gátszakadás történne. Szerencsére a kereskedelmi híradók pánikot üvöltő híreivel szemben teljes a nyugalom, este még a zsákokat pakoló emberek is a tévében látott képtelenségekkel viccelődtek. Elárasztott utak Mindenki rendkívül jólinformált, péntek este sebesültekről, elárasztott magyar városokról, gátszakadásról és töltésen átcsapó vízről is hallottunk. Egyik hír sem igazolódott be, így óvatosan fogadjuk, amikor szombat reggel elárasztott útról kapunk hírt. pedig ez most igaz, Gyüre után rendőrök állítanak meg bennünket, az Aranyosapátiba vezető úton ugyanis vízátfolyások vannak. nem a Tisza öntött ki, még tartja magát a töltés, csak az egyik holtág dagadt meg. Bereczki István, a fiatal polgármester készségesen nyilatkozik. 500 ember dolgozik itt a faluból, 10 ezer homokzsákot pakoltak a veszélyeztetett helyekre. Figyelni kell, nehogy a holtág beköszönjön a faluba. Nincs izgalom később az asszony hangjában sem: „Ön szerint megússzuk víz nélkül? Tudja a szélső házban lakom, van két kismalacom, nem tudom mit csináljak velük..." Udvariasságból nyugtatom meg, délután a kocsiban ülve már nyugodtan hallgatom a híreket: Tiszabecsnél egy nap alatt egy métert apadt a folyó, s csökken a vízszint Vásárosnaménynál is. Úgy tűnik, megúsztuk az évszázad áradását. Takács Viktor