Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-05 / 233. szám

8 HAZAI TÜKÖR HÉTFŐ, 1998. OKT. 5. • Napi három mázsa takarmány Nyúlfarm és munka Ottömösön A büszke gazda és két nyúl a négyezerből. (Fotó: Miskolczi Róbert) Tévécsatorna szolgálja az oktatást? Egy öttömösi gazda és felesége körülbelül 4000 nyúllal osztja meg tanyáját. Tizenkét éve adták a fejüket nyúlte­nyésztésre, és azóta ez tölti ki egész napjukat. A szokásos főzésen, mosáson és takarításon kívül az asszony a nyu­lak körüli adminisztráci­ót is magára vállalta, ami nem kis feladat, férje pedig a fizikai munkából veszi ki ré­szét. Szabadidejük szin­te nincsen, mégis kész­ségesen vállaltak egy rövid beszélgetést. Egyetlen kikötésük az volt, hogy nevüket ne említsem meg. Miután megküzdöttünk az kaput lelkesen őrző két kutyával - ők az egyetlenek a háznál, akik szeretik a nyúlhúst -, és előcsalogat­tuk az éppen munkában lévő háziakat, már sínen voltunk, hiszen a nyulakat nem volt nehéz megtalálni, ugyanis az egész kert ve­lük és lakódobozaikkal van tele. Ami nekem egyből eszembe jutott, elnézve a ketrecrengeteget: nem kis lelkesedés kell ehhez a „hobbihoz". • Milyen ötlettől ve­zérelve kezdtek el nyulat tenyészteni? - Eredetileg mi kisiparo­sok voltunk, de a vállalko­zásunk nem volt sikeres és „padlóra kerültünk". Ekkor határoztuk el, hogy állatte­nyésztéssel próbálkozunk. Tizenkét évvel ezelőtt 114 nyúllal kezdtünk. A Ka­posvári Agrártudományi Egyetemtől két éve fiúnyu­lakat vásároltunk. A nősté­nyekkel együtt mára össze­sen körülbelül 4000 van belőlük. A Főszer Elektroprofil Kft. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: - világítástechnikai üzletkötő - energiaszektorban jártas projektmanager - iparifolyamat­irányításban jártas projektmanager. Elvárások: - műszaki felsőfokú végzettség - angol- vagy németnyelv-tudás - B kategóriás jogosítvány. Fizetési igénnyel ellátott szakmai önéletrajz benyújtása a humánpolitikai vezetőnél: FŐSZER ELEKTROPROFIL KFT., 6723 Szeged, Római krt. 23. • Miért pont a nyulat választották? - Mert ezt tartjuk a leg­kedvesebb állatnak. Szép, aranyos, de ugyanakkor ren­geteg munka van velük. Az egész napunkat ez a „nyúl­farm" tölti ki, nem is igazán lehet őket akár egy fél napra se magukra hagyni, mert ké­pesek bármire. • Milyen munka van a nyulak körül? - A legmunkásabb a tisz­tába rakásuk. Nem feksze­nek a saját piszkukban, mert • Budapest (MTI) Holtan találtak a tűzoltók egy idős asszonyt a főváros XI. kerületében szombaton egy lakástűz oltása közben ­közölte a Tűzoltóság Orszá­gos Parancsnokságának saj­tóügyeletese az MTI-vel. A tájékoztatás szerint fel­a ketreceknek olyan a meg­oldása. hogy az ürülék alat­tuk. a földön gyűlik össze, de azt is el kell takarítani. Ezen kfvül etetni, itatni kell őket, gyógykezelni, igazolá­sokat írni, nyilvántartani, valamint pároztatni, elvá­lasztani és gondoskodni a felvásárlásukról. • Akkor vegyük sorba ezeket a munkafolyama­tokat egyesével. Mennyit eszik ez a rengeteg nyúl? - Naponta 3 mázsa takar­mány fogy el. Általában ezt tehetőleg a hősugárzástól kaptak lángra az Irinyi Jó­zsef utca 43. alatt lévő hat­emeletes ház egyik harmadik emeleti lakásának berende­zési tárgyai. Az ott lakó idős asszony már nem élt, amikor a fürdőszobában rátaláltak. a szárított granulátumot kapják, néha esznek egy kis zöldet is. 0 Milyen sűrűn kell gyógykezelésre vinni őket? - Sajnos elég gyakran, a nyulak ugyanis rettentően érzékenyek és gyorsan meg­betegednek. Sok az elhullás, és a gyógyszerezéssel is óvatosan kell bánni, hiszen ezek az állatok mind vágó­hídra mennek, és ha találnak kimutatható gyógyszert a szervezetükben, akkor nem • Budapest (MTI) A szívbetegségeket meg lehet elózni megfelelő élet­móddal és táplálkozással ­hangzott el azon a szombati orvos-beteg találkozón, ame­lyet a Magyar Szív Egyesület rendezett Budapesten. Ennek ellenére jelenleg Magyaror­veszik át. Ugyanez vonatko­zik a betegen szállított nyu­lakra is. • Említette a nyilvántar­tást. Mire jó az? - Fontos tudni a pározta­tás szempontjából, hogy me­lyik állat milyen vérvonalból származik, mikor született és mikor pároztattuk. A szapo­rítás során mindennek töké­letesen kell egyeznie. • Hogyan zajlik a pá­roztatás? - Minden állatot mester­ségesen termékenyítünk meg. A 300 tenyészlányra 12 tenyészfiú jut. A nősté­nyek kéthetes időeltolódás­sal fialnak. A kicsiket az anyjuktól való elválasztás után közös helyre rakjuk, de soha nem szabad más nyu­lakkal összeereszteni őket, mert a nem együtt nevelke­dett állatok veszekednek egymással. • Ennyi nyúllal öröm lehet a húsvét. - Nem nagyon foglalko­zunk az ünnepekkel, mert nincs rá időnk. Egyébként sem hasznosítjuk a nyulakat saját célra, csak az értük ka­pott pénzt. Nem szeretjük a nyúlhúst és nem is adunk oda húsvétra senkinek belő­lük, ezek az állatok ugyanis hibridek, nem esznek meg akármit és nem is arra valók, hogy otthon tartsák őket. Rövid időn belül elpusztul­nak, ha nem szakszerűen tartják őket. • Megéri a sok lemon­dás, amivel a nyúlte­nyésztés jár? - Sok örömet tudnak sze­rezni ezek a kis állatok. An­nak ellenére, hogy büdösek, rúgnak és harapnak, nagyon lehet őket szeretni. A türe­lem, fegyelem és odaadás pedig mindig meghálálja magát. Timár Kriszta szágon évente mintegy 20 ezer ember hal meg szívbe­tegség következtében, az in­farktuson átesettek száma ennél jóval magasabb. A fó­rumon neves szakemberek tartottak előadást több mint 300, többségében infraktuson átesett résztvevőnek. • Budapest (MTI) Az Oktatási Miniszté­rium és a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisz­tériumának közös el­képzelése szerint az MTV2 csatornáját az ok­tatás szolgálatába kel­lene állítani - jelentette ki Hámori József kul­tuszminiszter, a Történe­lemtanárok Egyletének szombaton Budapesten kezdődött kétnapos konferenciáján. Mint mondta: az említett elgondolást nem lehet egyik napról a másikra megvalósí­tani, de remélik, hogy egy­két éven belül sikerre viszik az ügyet. Enélkül ugyanis az iskolán kívüli oktatás fel­adatait nem tudják kellően képviselni - tette hozzá a miniszter. Utalt arra is, hogy a tévé segítségével az elmúlt 50 év történelmét rögzítő doku­mentumokat és filmeket át tudják majd adni annak a generációnak, amelyik erről nem sokat tud. A természet és történe­lem tárgykörében - Elet a folyók mentén - címmel rendezett szakmai tanács­kozáson Miklósi László el­nök felolvasta a Franciaor­szágban tartózkodó Pokorni Zoltán oktatási miniszter konferenciához intézett le­velét. Mint elhangzott: a tárca vezetője szerint sok jel mu­tat arra, hogy a tartalmi sza­bályozottságnak az a laza és ellenőrizhetetlen állapota, amely a helyi tantervek el­fogadásával jött létre, indo­Tisztelt faiparos kollégák! Barkácsüzletünk ezer aprócikkel, szolgáltatórészlegünk: - faszárítással - farostlemez- és forgácslap-csiszolással - furnérozással - élfurnérozással, éllécezéssel - táblásítással - lapszabászattal - bonellrugózat (epeda) -gyártással - kárpitozással áll az Önök rendelkezésére. Érdeklődni és megrendelni a barkácsüzletben 9-16 óra közölt, a 62-477-277/167-es telefonon. Alföldi Bútorgyártó Kft., Szeged, Pulzu. 16. kolhatatlan mértékű kocká­zatot jelent a közoktatás ál­talános színvonala szem­pontjából. Pazarló a tekin­tetben, hogy a fejlesztésre fordított szellemi energiákat és anyagi forrásokat szétfor­gácsolja. Ugyanakkor fe­lerősíti a hagyományos is­kolaszerkezet bomlását és tovább mélyíti az iskolák közötti minőségi különbsé­geket. Ahhoz, hogy építkez­ni tudjunk, a tanárképzés, a taneszköz-fejlesztés, a peda­gógusképzés és továbbkép­zés valamint a szakmai szolgáltatások és a minőség­biztosítás területén a tartal­mi szabályozás ingatag alapjait rendbe kell tennünk - írta levelében Pokorni Zoltán. Szólt arról is, hogy a Nemzeti Alaptanterv felül­vizsgálati eredményeinek megfelelő jogszabályi vál­toztatásokat már a jövő év tavaszán a kormány és a parlament elé kívánják ter­jeszteni. Az 1999/2000-es tanév még a felkészülést szolgál­ná, de az oktatási tárca re­ményei szerint három év múlva már nem a tartalmi szabályozás, hanem a minő­ségbiztosítás megvalósítása kerülhet a munka közép­pontjába. Pokorni Zoltán levelében kitért arra is, hogy az okta­táspolitikának részt kell vál­lalnia az olyan társadalmi értékek érvényesítésében is, mint amilyen az esélyterem­tés, a minőség és a nevelés. A konferencia az előadá­sokat követően szekciókban folytatta munkáját. Épületautomatizálással és folyamatirányítással foglalkozó rendszerház fő- vagy mellékállásban területi képviselőt keres. Feldata: kapcsolattartás kivitelező, tervező cégekkel, ajánlatkészítés, értékesítés, témavezetés, tervezés. Feltételek: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség (épületgépész vagy villamosmérnök), többéves hasonló területen szerzett szakmai gyakorlat, angol szakmai nyelvismeret, határozott fellépés, jó tárgyalókészség. Szakmai önéletrajzát ^ az alábbi címre küldje: « IAS Automatika Kft. | 1701 Budapest, Pf. 289 i JOULKIM PEX Termékgyártó és Kereskedelmi Kft. A Jouleimpcx Kfl. mini Magyarország egyik szénfeldolgozója és -forgalmazója az alábbi SZÉNTERMÉKEKET ajánlja tisztelt vásárlói figyelmébe: Forgalmazott szeneink kiváló tüzeléstechnikai tulajdonságokkal rendelkeznek. A JOULE1MPEX KFT. által forgalmazott, EP­jelű szenek mindig osztályozott formában kerül­nek forgalomba, eltérően a mások által, esetenként osztályozás nélkül értékesített orosz szenektől! Területi képviselet: JOULEIMPEX Kft. Dél-Alföldi Kereskedelmi Képviselet (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megyék) Tel.: 30-9150-204. Fax: 62-459-575. Keresse termékeinkel a tüzelőanyag-kereskedőknél/ A szénféleségek kaphatók az alábbi szemcseméretben: barnaszenek: rostált dara (10-20 mm), dió (20-50 mm), kocka-darabos (50-150 mm), feketeszenek: borsó (10-30 mm), dió (30-70) mm), kocka-darabos (70-150 mm), nagymányoki brikett: 35x50 mm tojásalak. Széntlpus Fűtőérték Hamutart. Kéntart. Nedvességtart. Illóanyagt. MJ/kg kcal/kg % % % % EP-4 feketeszén 25.6-29,5 6114-7045 6-8 0,5-0,6 5-8 17-20 EP-3 feketeszén 23.5-26.5 5600-6329 8-12 0,6-0,8 8-12 33-38 EP-2-F barnaszén 18-22 4299-5254 6-10 0.5-0,6 18-20 28-35 EP-2-B barnaszén 17-20 4060-4769 5-8 0,4-0,5 24-30 28-32 EP-I barnaszén 16-17 3821-4060 3-4 0.3-0,5 26-34 29-34 Szlovák barnaszén 16-17 3821-4060 9-10 0,9 25-27 35 Nagymányoki brikett 21-22.5 5015-5374 10-14 0,7-1,0 10-14 36-38 Szívbetegek Tűzhalál VILLÁS. bitumenes vízszigetelő lemezek • Várja Önt a Dibi Centari Testfogyasztás - nem csak nőknek! A legmodernebb, komputeres ke­zelések elvégzésére is alkalmas, exkluzív szépségszalon, a Dibi Center immár a világ egyik leg­jobbnak tartott testformáló gépével várja vendégeit. Háromévi buda­pesti működés után végre Szegeden is vendégeink rendelkezésére áll a Fiz.iodermika. amelynek a főváros­ban állandó vendége a szépséges Bíró Ica. Milánóban, a szépségápo­lás fellegvárában kifejlesztett kü­lönleges berendezések, eljárások és speciális kozmetikumok a ránctala­nítás mellett lehetővé teszik az arc és a test hatékony szépítését. - Bizonyára meglepődik, hogy férfi létemre ebben a szépségsza­lonban talál - kezdi mosolyogva egy középkorú úri ember. - A feleségem már régóta jár Balogh Larissza szépségszalonjába. Tényleg sokat fo­gyolt, a bőre egészen szép és selymes lett, régi bőrhibái múltak el szinte nyomtalanul. Az ő un­szolására jöttem el én is. Meglehetősen elfoglalt vagyok, nincs időm a rendszeres sportolásra, ugyanakkor érzem a testedzés hiányát. Súlyfeles­legem egyre kellemetlenebb érzést okozott, a köz­érzetem sem volt már olyan, mint régebben. Tud­tam. valamit tennem kell. Elhatá­roztam, hogy kipróbálom, hogyan lehet úgy fogyni, hogy az ember nem sportol, sőt még csak nem is fogyókúrázik. Először nem nagyon hittem a Fiziotronika gépben, de mivel vesztenivalóm nem volt, ki­próbáltam. Az eredmény engem le­pett meg a legjobban. Néhány ke­zelés után öt kilót fogytam, renge­teg méreganyag ürült ki a szerveze­temből, ennek következtében me­gint fittnek érzem magam. Hetente egy-egy órára lejövök, leadok né­hány kilót, és most már egyáltalán nem kételkedve azt tervezem, hogy felújítom ruhatáramat, mert a régi­ekből egészen egyszerűen kifogy­tam. Megjegyzem, hála istennek. A feleségem meg tudja, mit mond erre? Hogy ő ezt már mikor megmondta... A Dibi Centerben gyors méregtelenítésre, test­fogyasztásra alkalmas fiziodermika mellett fodrá­szati szalon is működik, amely a legdivatosabb hajköltemények és alkalmi frizurák elkészítését vállalja. Várjuk Önl a Dibi Centerben, Újszege­den, a Pillich Kálmán u. 15. szám alatt. Tel: 06­30-675-651. (x) KERESKEDELMI ES IDEGENFORGALMI. Ószi tanfolyamok a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft.-nél: TOVÁBBKÉPZŐ KFT CSONGBÁD MEGYEI KÉPVISELETE Szakmunkásképzés: ABC-eladó 54 OOO Ft Gyorsétkeztetési eladó 57 000 Ft Pénztárgépkezelő 20 OOO Ft Középfokú tanfolyamok: Kereskedő-boltvezető 67 OOO Ft Vendéglátó-üzletvezető 67 000 Ft Drogériái kereskedő 68 000 Ft Külkereskedelmi ügyintéző 80 000 Ft Számviteli ügyintéző 112 500 Ft Pénzügyi ügyihtéző 112 500 Ft Marketing- és reklámügyintéző 76 500 Ft Idegenforgalmi ügyintéző 73 000 Ft Ékszerbecsüs 87 000 Ft A fenti összegek tartalmazzák a teljes tandíjat, a vizsgadíjat és a tankönyvek árát. Részletfizetés: 4 részlet. Munkanélküliek képzési támogatást igényelhetnek. Jelentkezés: Szeged, Deák F. u. 22., tel.: 325-805, naponta 9-1 6 óra között. Őszi ajánlataink: VILLÁS, pinceszigeteléshez VILLÁS, aljzatszigeteléshez VILLÁS, lapostető fedéshez z o VILLÁS, bitumenes zsindely s Kereskedő partnereink: BAU-KEMIKÁL Kit. T.: 62/464-026 • ELSŐ BETON Krt. T.: 62/326-735 BODROGI BAU KIL T.: 62/222-133 • LAMBDA SYSTEME Krt. T.: 62/423-645 AZONNALI ÁRUSZÁLLÍTÁS

Next

/
Thumbnails
Contents