Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-05 / 233. szám
Bartókot (sötét mezben) a belga védők szinte csak szabálytalanság árán tudták tartani. (Fotó: Gyenes Kálmán) Anbiorix-utód Bizton állíthatom, Tongeren nem kézilabdacsapatának nagyszerűségével írta be nevét az európai történelembe. Igaz, Belgium legősibb városa már régóta nyitott egy fejezetet a kontinens históriájában, hiszen a településen bárhol megsértik a földet, a régmúlt emlékeivel találkoznak. Sajnos, Bartók Csaba elmondhatja: Anbiorix harcias leszármazottjainak egyikével találkozott. A mérkőzés második félidejének közepén a 9-es számú hazai játékos, Bernimoulin a ziccerben lévő szegedi átlövő karját visszarántotta. Szabó doktor szerint Bartók olyan komoly könyökízület-sérülést szenvedett, hogy tüzetesebb vizsgálatra szorul. Szerencsére a játékostársak ennek ellenére nem ijedtek meg, s bemutatták, milyen a magyar virtus: tizenegy gólos előnnyel zárták az első összecsapást. A visszavágón bizonyára már nem lesz ennyire bátor a belga kézilabdás. labdarúgás HC TongerenPick-Szeged 18-29 (8-17) City-kupa férfimérkőzés, Tongeren, 500 néző. Vezette: Otapka, Kariovik (szlovákok). Tongeren: PICONE Gerard 2, Fonck 1 (1), Bernimoulin 3, SCHONK 5, Bourlet 1, Tubee I. Csere: Tas (kapus), WOLAK 5. Edző: Thierry Herbillon. Pick-Szeged: TYETYÁK - BERTA 7, Szép Kis 2, BORSODI 3, Doros, BARTÓK 6 (5), Avar 6 (4). Csere: NAGY Z. (kapus), Buday D. 2, Nagy L. 3, Herbert, Laluska. Edző: Buday Ferenc. Kiállítások: 14, ill. 8 perc. Hétméteresek: 3/1, ill. 11/9. Az eredmény alakulása: 6. p.: 2-1, 10. p.: 4-5, 15. p.: 5-7, 20. p.: 6-11, 27. p.: 7-15, 33. p.: 9-19, 53. p.: 14-23, 59. p.: 18-27. Mindkét csapat igyekezett minél több információt összegyűjteni a másikról, de ez a belgáknak egyszerűen nem sikerült, míg a PickSzeged - lgnácz Ilona, az 1965-ben világbajnok magyar női kézilabda-válogatott volt játékosa segítségével - a legpontosabb információ birtokába jutott. Megtudták többek között azt, hogy a nemzetközi kupában újonc Tongeren egyetlen idegenlégiósára, a lengyel Wolakra kell elsősorban ügyelni, mert a jobb átlövő a legveszélyesebb a belga csapatnál. Buday Ferenc edzó az összecsapás előtt játékosaitól nyugodt, kiegyensúlyozott szereplést kért, mint indokolta: a házigazdák kedvességét egy kézilabda-bemutatóval lehet a legjobban meghálálni. A szegediek táborában többen megjósolták, hogy legalább tízgólos Pickgyőzelem születik; sőt, Lukács János, a klub elnökségi tagja annyira optimista volt, hogy 32-18-as Tisza-parti győzelmet tippelt. Öt percig tartott, amíg sikerült a két csapatnak kiismernie egymást. A vendégek mesterének várakozása rövid idó alatt bebizonyosodott; a belgák elsősorban túlzott keménységükkel próbálták rutintalanságukat ellensúlyozni. Ezt támasztotta alá, hogy a Pick nyolc perc alatt három büntetőt dobhatott, s mindannyiszor előnyt szerzett. Az is igaznak bizonyult, hogy a lengyel, ha lövésre vállalkozik, akkor legtöbbször meg is rezegteti a hálót. Amikorra Bartókékban ez tudatosult, a hazaiak idegenlégiósa már kétszer vette be a Tisza-partiak kapuját. 3-2-es hazai vezetésnél megérkeztek a Ginál János vezette szegedi szurkolók. Sajnos nem ktsérte őket útjukon szerencse, ugyanis buszukkal éppen hogy el tudtak jutni a mérkőzés helyszínére, amelyet egy belga szervizben tegnap hoztak újra mozgásképes állapotba. Az első félidő közepére összeállt a vendégek védekezése és támadójátéka. Berta gólerős játékával, Avar és Bartók precíz büntető-értékesítéseivel egyre nagyobb előnyre tett szert a Pick. A hazaiak ettől egyre jobban tisztelték ellenfelüket, s védőmunkájuk nyomán heteseket vétettek, a támadásban pedig hol lépéshiba miatt vették el tőlük a labdát, hol pedig elszórták a játékszert. A második félidő első percében már kialakult a tízgólos különbség. A biztos vezetés hatására Buday edző három fiatalt küldött a pályára, amely csak pillanatnyi zavart okozott a Tisza-parti együttes játékában. Szerencsére a csereként beállt Nagy Z. a döntő pillanatokban bravúrokat mutatott be, a kapusteljesítmény fokozatosan átragadt a támadójátékra is, így visszaállt a szegediek fölénye. Két durvaság - előbb Nagy L-t letaglózták, majd Bartóknak ziccerben majdnem kitépték a kezét - még harcosabbá tette a szegedieket, s végül 11 gólos előnynyel várhatják a szombati visszavágót. Thierry Herbillon: Újonc csapatunk csak szerény erőkifejtésre volt képes. Ellenfelünk sokkal jobban kézilabdázik. Buday Ferenc: - Örülök, hogy biztosan tudtunk győzni idegenben is. Lelkes hazai csapat felett diadalmaskodtunk. Leiszabadultan várhatjuk a visszavágót. Kővári Árpád: - Azt is mondhatnám, jól kell az ellenfelet megválasztani. De komolyra fordítva a szót, örülök, hogy a játékosok sikeresen oldották meg feladatukat. Azért idegenben 11 gólos előnyt szerezni, nem lebecsülendő teljesítmény, még ha a belga kézilabda nem is tartozik Európa jegyzettjei közé. Újra jön Verebes? labdarágó PNB • Munkatársunktól A labdarúgó PNB szombati játéknapjának összesítése ötven százalékot eredményezett, vagyis a három hazai és vendégsiker mellett két döntetlent értek el a csapatok. Idegenben nyert a Dunaferr, a Vasas és a Diósgyár, míg az Újpest, a Gyár és a Gázszer otthon tartotta a pontokat. A Zalaegerszeg a Ferencvárossal, a Siófok pedig a Kispesttel nem bírt. A forduló elótt azt suttogták, hogy ha a BVSC ismét vereséget szenved, Sándor István edzőnek távoznia kell. Nos, a zuglói „lassú" most sem pöfékelt a győzelemig, s lehet, hogy az új „masiniszta" Verebes József lesz... Vasárnap a KEK-től búcsúzó MTK magabiztosan nyert a III. Kerület ellen. BVSC-Vasas 1-2(0-0) Budapest, Szőnyi út, 2000 néző. Vezette: Bukovics. Gólszerzők. Bondarenko, ill. Farkasházy, Hámori. Kiállítva: Bondarenko, ill. Farkasházy. Vác-Diósgyór 1-3 (0-1) Vác, 5000 néző. Vezette: Hajdó. Gólszerzők: Schwarcz, ill. Egressy (2), Szabados. Debrecen-Dunaferr 1-2(0-0) Debrecen, 4000 néző. Vezette: Pillér. Gólszerzők: Dombi, ill. Jeremejev, Nicsenko. Siófok-Kispest l-l (1-1) Siófok, 2000 néző. Vezette: Szarka. Gólszerzők: Szabó Z., ill. Szántó. ZalaegerszegFerencváros l-l (0-1) Zalaegerszeg, 18 ezer néző. Vezette: Vágner. Gólszerzők: Ferenczi, ill. Kovács B. , Újpest-Nyíregyháza 1-0(0-0) Budapest, Megyeri út, 3000 néző. Vezette: Makai. Gólszerző: Tóth N. Gázszer-Haladás 4-0(2-0) Akasztó, 1000 néző. Vezette: Juhos. Gólszerzők: Dvéri, Zugor (öngól), Földes, Tiber. Gyár-Videoton 3-0(0-0) Győr, 8000 néző. Vezette: Hosszú. Gólszerzők: Somogyi (1 l-esből), Korsós, Csató S. MTK-III. Kerület 5-0(2-0) Budapest, Hungária krt., 2000 néző. Vezette: Megyebiró. Gólszerzők: Illés (2, egyet 1 l-esből), Szekeres, Preisinger, Balaskó. A PNB állása: 1. MTK 10 8 1 1 27- 7 25 2. Győr 10 6 3 1 19-11 21 3. Diósgyőr 10 6 2 2 28-15 20 4. Ferencváros III 5 4 1 14- 8 19 5. líunaferr 10 í 1 3 16-13 19 6. Gázszer 10 4 5 1 15- 6 17 7. Vasas 9 5 2 2 19-12 17 8. lljpest 10 S 2 3 18-16 17 9. Zalahus ZTE 10 3 5 2 15-13 14 10. Vác 10 4 2 4 16-17 14 11. Kispest Honv. 10 4 2 4 12-16 14 12. Nyíregyháza 10 3 3 4 15-16 12 13. DVSC 10 3 1 6 16-18 10 14. Videoton 10 2 2 6 10-16 8 IS. Haladás-Milos 10 2 8 7-24 i 16. Siófok 10 _ 4 6 8-17 4 17. BVSC 10 _ 4 « 6-17 4 18. 111. Ker. » 1 1 7 7-26 4 Egyeduralkodó SZYSE atlétika • Munkatársunktól Szombaton Tatabányán rendezték meg a női gyaloglók 20 km-es felnőtt országos bajnokságát, melyen a Szegedi VSE sportolói remekül szerepeltek. A huszonegy induló között ugyan nem volt ott a három legjobbnak tartott (Rosza, Illyés, Szebenszky) versenyző, de ez nem von le semmit sem a Tisza-partiak érdemeiből. Egyéniben az aranyat Pesti Mónika szerezte meg, míg Bondor Krisztina 5. lett. A csapatban is a szegediek bizonyultak a legjobbnak. Női 20 km-es bajnokság, egyéni: 1. Pesti Mónika (edző: Balog István), 1:39.60, ...5. Bondor Krisztina 1:52.45. Csapat: 1. Szegedi VSE A (Pesti Mónika, Bondor Krisztina, Benkó Anita, edzők: Balog István, Takács László) 5:30.22, ...5. Szegedi VSE B (Balog Erika, Huszta Bettina, Gémes Bettina). Meghívásos számok. Ifjúsági, fiúk, 10 km: ...3. Tubák Róbert. Serdülő A korcsoport, fiúk, 10 km: 1. Papp Ferenc. Serdülő B korcsoport, fiúk, 5 km: 1. Kerekes Zsolt. röplabda mcDiKcmm] ANNA ÁSVÁNYVÍZ EMERŐÉ laurus • Süli József jelenti Tongerenből Pick-továbbjutás - fölénnyel EteLMAQYARORSZÁQ W^jBj^. .A adidas Neizer vezérletével Az első hazai meccsen győzelmet ünnepelhettek a medikémiások (balról) Nyirka, Úrfi, Torma (takarva) és Neizer. (Fotó: Miskolczi Róbert) zottan működő szegedi gépezetbe 12:2-nél került ez első kis porszem, a játék leült, mindkét oldalon rengeteg hiba „tarkította". A harmadik „felvonásban" sem tudott igazából újítani a fáradó, koncentrálásban ki-kihagyó Medikémia, talán ezért is fordított 3:0-ról 3:5-re a Smoguljev-bombákkal araszoló pesti gárda. Sokáig együtt haladt a két együttes, sőt 6:6-nál úgy döntöttek: itt egy kicsit letáboroznak. Innen a Szeged szedte hamarabb a sátorfáját, melyben Neizeren kívül a szélen Berkes, s az örökmozgó Nyirka is jó teljesítményt nyújtott. A helyiek ukrán kedvence értékesttette a negyedik meccslabdát. Karagics Mátyás: - A második szett után elfáradtunk, ez a pontos, figuratív röplabdázás ugyanis nagyon nagy koncentrációt igényel. A harmadik játékrész ellenére úgy értékelhetek, hogy összességében folyamatosabban játszottunk, megérdemeltük a győzelmet. Nyerges Pál: - Vejtey sérülése miatt olyan összeállításban léptünk pályára, amilyenben még soha. A végére kezdtünk összerázódni, de egy Szegeddel szemben ez nemcsak a sikerhez, a szettnyeréshez is kevés. A Medikémia nem sokat pihenhet, szerdán 17 órakor már az Interliga-sorozatot is elkezdi. A Karagics-együttes számára rögtön hazai pályán, az újszegedi Sportcsarnokban és magyar rangadóval rajtol a közép-európai bajnokságnak is titulálható megmérettetés. A nyári igazolások alkalmával rendkívül megerősödött Pini-Kaposvár SE az első feladat. Utána pedig a hét végén következik a CEV-kupa selejtezője, Athénban. Imre Péter Medikémia Szeged-Vasas SC 3:0 (2, 5, 10) Extraliga, férfimérközés. Szeged, 400 néző. Vezette: Csizmarik, Bodrogi. Medikémia Szeged: NEIZER, NYIRKA, Torma, BERKES, Úrfi, Petheö. Csere: Péterfy (liberó), Jánosi, Farkas. Edző: Karagics Mátyás. Vasas SC: Nyíri, Dalacu, Mondi, SMOGUUEV, Botyánszki, Ruzsinszki. Csere: Zirigh (liberó), Honti. Edzó: Nyerges Pál. A találkozó előtt Karagics Mátyás, a hazaiak mestere szűkszavúan csak annyit mondott: - Győzelmet várok! Kollégája, Nyerges Pál már bőbeszédűbb volt: - A szegény embert az ág is húzza, a bemelegítésnél szalagszakadást szenvedett az első számú liberónk, Vejtey. Ezzel együtt küzdelmes, szoros mérkőzésre számítok. Az angyalföldi tréner várakozását nem igazolták fiai: Neizer jó nyitásaival és megbízható mezőnymunkával pillanatok alatt elhúztak a házigazdák, 6:1. A folytatásban sem sok babér termett a piros-kékeknek, akiken az időkérés, az edzői tanácsok sem segítettek, s a figuratív, gyors támadásokkal a Medikémia 22 perc után célba ért. A szettgyőzelmet jelentő pontot az egyszemélyes Urfi-sánc hozta, ami Smoguljev ütését állította meg. A második szettben az első pontot a Vasas szerezte (először vezettek a vendégek a mecscsen), erre azonban a szellemesen irányító Neizer vezérelte Szeged zsinórban tizenegyszer válaszolt. Az olajo-