Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-13 / 240. szám

• Levél a polgármesternek A telekcserékröl • Munkatársunktól Soros ülését tartotta a múlt héten az Universitas Egyesülés Igazgató Taná­csa. A testület egyebek mel­lett megtárgyalta a Szeged város legutóbbi közgyűlé­sen történteket, nevezete­sen, hogy az Universitasnak korábban felajánlott csere­ingatlanra, a Honvéd tér 4­re a Kereskedelmi és Ipar­kamara bejelentette igényét. Szabó Gábor főigazgató el­mondta: arra a képviselői indítványra, hogy a döntés előtt a város kérje ki az egyetemek és főiskolák vé­leményét, Szalay István pol­gármester olyan értelmű vá­laszt adott, hogy a felsőok­tatási intézmények nem szoktak reagálni a telekcse­rével kapcsolatos megkere­sésekre. Az Universitas igazgat­ótanácsa leszögezte, hogy konkrét írásbeli ajánlatot még egyáltalán nem kaptak arra vonatkozóan, hogy a város milyen ingatlanokat kíván adni cserébe az Öthal­mi úti laktanyáért. Mindössze a hónapokkal ezelőtt megszakadt tárgya­lásokról szóló emlékez­tetőkben szerepelnek bizo­nyos, a város által kijelölt csere-ingatlanok, melyek egy része az egyetemek szá­mára nem elfogadható. Ezért a polgármester köz­gyűlésen tett megjegyzését érthetetlennek tartják. A tes­tület megbízta Szabó Gábor főigazgatót, az Egyesülés soros elnökét, hogy levél­ben forduljon a polgármes­terhez, és kérje, a város te­gye meg konkrét ajánlatát a régóta húzódó telekcserére vonatkozóan. Az igazgatótanács emel­lett elfogadta a 300 millió forintos FEFA-támogatás felhasználásáról szóló jelen­tést, és döntést hozott arról, hogy anyagi eszközökkel is támogatja a novemberben Szegeden megrendezésre kerülő Pro Scientia Arany­érmesek Konferenciáját. Német jogi képzés indul A JATE Állam és Jogtu­dományi Kara a Potsdami Egyetemmel együttműködve ez év november elsejétől be­indítja négy féléves német gazdasági jogi képzését. A képzés célja, hogy bevezes­sen a német polgári jogba és a német ill. az európai gaz­dasági jogba. A tantervben a német polgári jogi alaptanulmá­nyok mellett, a német keres­kedelmi-társasági jogi vala­mint adó-, bank- és munka­jogi ismeretek is szerepelnek az európai versenyjog és munkajog mellett. Emellett a német jogi szaknyelv is elsa­játítható, hiszen az előadáso­kat potsdami professzorok természetszerűen német nyelven tartják. Az előadá­sok tömbösttettek, fgy sze­meszterenként kétszer egy hetes elfoglaltságot jelente­nek. Az előadások eredmé­nyesebb elsajátítása érdeké­ben gyakorlati foglalkozá­sok is lesznek heti rendsze­rességgel, amelyeket szin­tén németül tartanak majd. A képzésen való sikeres rész­vételt diploma igazolja, s az itt szerzett ismereteket a potsdami egyetemen lehet elmélyíteni, megszerezve akár a jogi magiszteri foko­zatot is. A költségtérítéses kur­zusra magyar egyetemi hall­gatók és diplomával rendel­kezők egyaránt jelentkezhet­nek. Német nyelvvizsga nem feltétele a felvételnek, de német nyelvismeret szük­séges a részvételhez. Jelent­kezni október 20-ig lehet a JATE jogi karának Rákóczi téri épületében, az Európa­jogi Intézetben. Sz. B. • 6,4 milliárdot kérnek Integráció Pécsett • Pécs (MTI) A pécsi felsőoktatás törté­netében először együttes ülést tartottak a Pécsi Orvos­tudományi Egyetem (POTE) és a Janus Pannonius Tudo­mányegyetem (JPTE) vezető testületei. A két legnagyobb dél-du­nántúli egyetem tanácsa kö­zösen vitatta meg és pontosí­totta a hazai felsőoktatási in­tézményrendszer korszerűsí­tését szolgáló világbanki tá­mogatásra október végéig benyújtandó pályázatot. A pályázaton a hazánknak szánt 38 milliárdos ösz­szegból 6,4 milliárdot sze­retnének elnyerni a két egye­tem szervezeti integrációjá­val összefüggő intézmény­fejlesztési elképzelések megvalósításához. A tervek szerint a JPTE állam- és jog­tudományi karán könyvtárat és előadótermeket alakítaná­nak ki, a POTE főépületével szemközti területen pedig természettudományi épület­tömböt emelnének. A JPTE és a POTE egye­temi tanácsai korábban szán­déknyilatkozatot is tettek az általuk létrehozandó Pécsi Egyetemi Szövetség (PESZ) megalapítására. A PESZ in­tézménykorszerűsítési terve azonban még a kormány jó­váhagyását várja. A csütör­tökön tárgyalt és mindkét egyetemi tanács által jóváha­gyott pályázatot októberben a Világbank Pécsre látogató szakértője is véleményezi még - közölte Lénárd pro­fesszor, a POTE egyetemkö­zi integrációjának előkészí­tésével foglalkozó rektorhe­lyettese. UNIVERSITAS Mire költötték a 300 milliót? FEFA-pénzböl vették a Fekete sas utcai ingatlant. Itt lesz az Európa Tanulmányok Központ. (Fotó: Miskolczi Róbert) Lezárult az a pályá­zat, melynek keretében a szegedi egyetemek és főiskolák 300 millió fo­rintot kaptak a Felsőok­tatási Fejlesztési Alaptól a Felsőoktatási Szövet­ség infrastrukturális hátterének kialakításá­ra. Rácz Béla, a JATE rektorhelyettese beszá­molt lapunknak arról, mire fordították a pénzt. A szegedi egyetemek és főiskolák 1996-ban nyújtot­tak be pályázatot a Felsőok­tatási Fejlesztési Alaphoz a Felsőoktatási Szövetség inf­rastrukturális hátterének ki­alakítására. Az elnyert 300 millió fo­rintos támogatásból négy alprogramot valósítottak meg - tájékoztatta lapunkat Rácz Béla, a JATE általá­nos és integrációs rektorhe­lyettese. Az első alprogram, mely­re 190 milliót fordítottak, a számítógépes rendszer fej­lesztése volt. Első lépésként a hálózat rekonstrukcióját hajtották végre, szoftver-li­censzeket vásároltak, majd kialakítottak egy olyan ve­zetői információs rendszert, mely lehetővé teszi az adat­forgalmat az egyes intézmé­nyek gazdálkodási és ügyvi­teli programjai között. Mindezzel az intézmények egymás közötti kommuni­kációja gyorsabb és meg­bízhatóbb lett. Az első al­programon belül tervezték még az egységes hallgatói nyilvántartási rendszer ki­alakítását, tekintettel arra, hogy a 13 ezer nappali sza­kos hallgató ügyeinek inté­zése, nyomon követése csak így lenne lehetséges. A kö­telező közbeszerzési eljárás miatt azonban ezt egyelőre nem sikerült megvalósítani. Az országban létező két nyilvántartási rendszer kö­zül az egyik, a Kögzazdasá­gi Egyetemé biztosan nem használható Szegeden, a másikat, a pécsit pedig most próbálják ki. Decemberre várhatóan kiderül, beválik-e a pécsi hallgatói nyilvántar­tás az itteni felsőoktatási in­tézményekben. A FEFA-pályázat máso­dik alprogramjában 28 mil­lió forintot költöttek a köz­ponti könyvtár számítógé­pes katalógus-rendszerének továbbfejlesztésére. A bőví­tést úgy hajtották végre, hogy az az új, közös egyete­mi könyvtárban is használ­ható lesz majd. A harmadik alprogram keretében 40 millió forintért megvásárol­ták a Fekete sas utca 28 szám alatti ingatlant. A volt nyomdaépületet Phare-pá­lyázaton nyert pénzből fel­újítják majd, és itt alakítják ki az Európa Tanulmányok Központot. A negyedik alprogram 30 millió forintba került. Eb­ben elkészíttették az Ady tér és a Kossuth laktanya át­építéséhez szükséges tervta­nulmányokat - építészeti tervkoncepciókat, részletes rendezési terveket, geodé­ziai felméréseket és talaj­mechanikai szakvéleménye­ket. Emellett felújították a Kossuth Laktanya fűtőrend­szerét, és könyvraktárt ala­kítottak ki a SZOTE és a JATE részére. A szegedi felsőoktatási fejlesztések következő nagy lépését a világbanki kölcsönből vég­rehajtandó beruházások je­lentik majd. Keczer Gabriella Épül a lágymányosi egyetem • Budapest (MTI) Átadták az Eötvös Lo­ránd Tudomány Egye­tem (ELTE) északi tömb­jét és a Budapesti Mű­szaki Egyetemmel közö­sen működtetett infor­matikai épületét a le­endő lágymányosi egye­temváros területén. Pokorni Zoltán oktatási miniszter avatóbeszédében ­az egyetem vezetői és a tudo­mányos élet reprezentánsai előtt - elmondta: a két épület átadása az eddigi legnagyobb felsőoktatási beruházás újabb állomásának tekinthető. A fejlesztésekre összesen mint­egy 25 milliárd forintot fordí­tottak. A várhatóan 2005-re végleges formát öltő egye­temváros felépítésére további 50 milliárd forintra lenne szükség. A tárca vezetője hangsúlyozta: az említett összeg előteremtése nemcsak a költségvetés feladata, ahhoz külső befektetők támogatásá­ra is szükség van. Mint az avatóünnepségen elhangzott: eredetileg a lágy­mányosi egyetemi fejlesztés­re kijelölt telkek az 1996-ra tervezett világkiállítás terü­letének részét képezték. Az expo lemondása után az ak­kori kormány vállalta, hogy az egyetemi fejlesztést to­vább folytatja. A két épület alapterülete csaknem 60 ezer négyzetméter. Az északi tömbben helyet kapott egy planetárium, egy úgyneve­zett csillagda és egy napfizi­kai megfigyelő is. A közös informatikai épület az egye­temi funkciók ellátása mel­lett konferenciák, kiállttások és bemutatók megrendezésé­re is alkalmas. Pokorni Zoltán ünnepi be­szédében rámutatott: a felsőoktatás iránt jelentkező tömeges igény nagy kihívást jelent a minisztérium számá­ra. A tárcának biztosítania kell, hogy a társadalmi mo­bilitást jelentő versenyképes tudáshoz mindenki hozzájut­hasson. Ennek érdekében tö­rölte el az új kormányzat a kötelező tandíjat, és a jövő évi költségvetésből több mint 20 milliárd forintot kí­ván a hátrányos anyagi hely­zetű diákok támogatására fordítani. A tárca vezetője hangsúlyozta: az európai szintű felsőoktatás kiépítésé­hez el kell érni, hogy a meg­szerzett diploma valóban versenyképes legyen a mun­kaerőpiacon, valamint azt is, hogy az oktatók fizetése rö­vid időn belül jelentősen nö­vekedjen. Hozzátette: erre a célra már a jövő évi költség­vetésben is jelentós forráso­kat különítenek el. Pokorni Zoltán arra is felhívta a fi­gyelmet, hogy a felsőoktatás minőségének javítását - az említett feladatok megoldása mellett - csak akkor lehet garantálni, ha a kutatás és az oktatás nem válik ketté. A környezeti nevelésről • Munkatársunktól A Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola Biológia Tanszéke október 13-18. kö­zött „A környezeti nevelés eszközei és módszerei az Agenda 21 tükrében" cím­mel nemzetközi tanárto­vábbképző szemináriumot rendez, amelyre a magyar pedagógusok mellett húsz európai országból várnak vendégeket. A szemináriu­mot október 14-én 9 órakor Szalay István polgármester, Galambos Gábor, a JGYTF főigazgatója és Kovács Ist­ván Vilmos, az Oktatási Mi­nisztérium főosztályvezetője nyitja meg ünnepélyesen a Hungária Hotelben. Ezt kö­vetően ugyanitt „A környe­zeti nevelés és a nemzetközi együttműködés szükségessé­ge" címmel Csobod Éva, a Professzorok Házának osz­tályvezetője tart előadást. Szerdán szó esik még arról, hogy hogyan lehet a környe­zeti nevelésben felhasználni az élményközpontú interak­tív módszereket, s hogy ho­gyan működik a mentálhigi­éné a gyakorlatban. Csütör­tökön csoportos interaktív gyakorlatot rendeznek a Sze­gedi Vadasparkban, ahol a zoopedagógiáról, mint a kör­nyezeti nevelés egyik eszkö­zéről lesz szó. Pénteken bu­gaci terepgyakorlaton, szom­baton pedig ópusztaszeri ki­ránduláson gyarapítják tudá­sukat a résztvevők. Nemzetközi konferencia • Munkatársunktól Nemzetközi konferenciát rendeznek „A 98-as nemze­dék szerepe az irodalomban és a filozófiában" címmel ok­tóber 16-17-én a Szegedi Akadémiai Bizottság székhá­zában. A rendezvény a spa­nyol irodalom kiemelkedő nemzedéke, a 98-asok százé­ves évfordulójáról kíván meg­emlékezni. A hazai hispanisz­tika kiválóságai és fiataljai mellett nyolc külföldi szak­ember tart előadást. A tudo­mányos tanácskozást pénte­ken 10 órakor Spanyolország budapesti nagykövete nyitja meg, majd délelőtt plenáris ülésen, délután pedig szekció­üléseken tartanak előadáso­kat. Este nyolc órakor kerek­asztal-beszélgetést rendeznek, amelynek témája: a 98-asok 1998-ban. A konferencia más­nap, szombaton szekcióülé­sekkel folytatódik. A tudomá­nyos tanácskozást a JATE fi­lozófia, valamint az ELTE spanyol tanszéke szervezi. A hidegháború emlékezete • Budapest (MTI) „Európa újra egyesül? A hidegháború emlékezete" címmel tudományos konfe­renciát rendezett az MTA Történettudományi Intézete. Az angol nyelvű konferencia előadásain szó volt többek kö­zött az 1956-os magyar forra­dalom európai jelentőségéről, a prágai tavaszról és Magyar­ország részvételéről Csehszlo­vákia 1968-as megszállásá­ban. NYITVA TARTÁS: hétféléi péntekig 8-19-ig, uombaton 8-15-ig. varia tel n i NTAPETEN­TEPPICHBODEN- . ^ _ Állandó ro f - -l_ *AM0 szolgáltatások: 80 x Európában 7 x Magyarországon tSzaktanáé: tutíb / PVC-PAUÓK / TAPÉTÁK / SZŐNYEGEK 2-3-4 m szélességben óriási választékban / HŐSZIGETELŐ Késségben j w tfQ^ j ^ ^ ^ j ^^ 990 Ft/m'-tó! FÜGGÖNYKARNISOK már J990 Ft/db-tol, MENNYEZETSÍNEK IMT V390 Ft/dbld , PVC' és ALUMÍNIUM­RELUXÁK ÖNTAPADÓS TAPÁTÁK t CSEMPE­HELYETTESITÖ TAPÉTÁK, ASZTALTERÍTŐK PADLÓSZŐNYEG BUDAPESTEN pvc XIII. Váci út 152-154 VIII. Hungária krt. 26. XI. Budatoki út 70. IX. Soroksári út 123. T.: 359-6741 T.: 303-0747 T.: 206-1939 T.: 280-8059 VIDÉKÉN 1 Miskolc, Pesti út 5. Debrecen, Balmazújvárosi út 6/c Szeged, Vásárhelyi P. u. T.: 46/362-265 T.: 52/417-366 3-5. T.: 62/466-845

Next

/
Thumbnails
Contents