Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-08 / 210. szám
KEDD, 1998. SZEPT. 8. HAZAI TÜKÖR 9 i Fesztiválra mentek a néptáncosok Irány Portugália! Tíznapos útra indult pénteken a Szeged Táncegyüttes felnőttcsoportja: Portugáliában vesznek részt egy nemzetközi fesztiválon, amely több tekintetben hasonlít a szegedi nemtetközi találkozókra. Nagy Albert, a Szeged Táncegyüttes művészeti vezetője Belgiumban kötött ismeretséget Alberto Rego direktor úrral. Az észak-portugáliai tengerparti város, Viana de Castelo nemzetközi néptáncfesztiváljának igazgatója együttesével ugyanúgy visszatérő vendég évek óta a belgiumi találkozókon, mint a szegedi néptáncosok. A belgiumi kapcsolat egyik gyümölcse ez a mostani meghívás: a szegedi csoport tizenegy másik, a világ minden tájáról érkező együttessel lép fel a négy napos fesztiválprogramban, plusz a Viana de Castelo környéki településeken. A 48 tagú utazó küldöttség - táncosok és zenészek - a múlt kedden este házi bemutató próbát tartott az együttes székházában. A vendégek, a táncosok hozzátartozói megnézhették azt a két órás összeállítást, amellyel a csapat turnézni fog Észak-Portugáliában, s amelynek anyagából félórás összeállításokat mutatnak majd a fesztiválprogramban. Vittek szép tolnai üveges táncot, decsi verbunkot, kalocsai, szatmári táncokat, pompás eleki, méhkeréki, kalotaszegi koreográfiákat, egy virtuóz cigánytáncot és természetesen délalföldi összeállítást. Nagy Albert és Halmi Zoltán irányításával az augusztust szinte végigdolgozták az együttes tagjai (egyébként azok is, akik most nem utaztak, hanem itthon, a mundiálgálán léptek fel Gombos András vezetésével). A lelkiismeretes felkészülés meg is látszott a bemutató próbán! Mivel Portugáliának ezen a vidékén még elevenen élnek a hagyományok, a szegedi táncosok arra számíthatnak, lesz kivel összemérni hagyományismeretüket, technikai tudásukat és előadóképességüket. A portugáliai és spanyol együttesek mellett versenytársuk lesz a fesztiválon egy szenegáli, egy arab csoport, de szerepelnek színvonalas lett- és finnországi, valamint belgiumi táncegyüttesek is. Ugyanúgy élvezi ez a portugáliai találkozó a nemzetközi fesztiválok európai szövetségének támogatását, mint a kétévenkénti szegedi nemzetközi néptáncfesztivál. Ugyanúgy rendeznek a keretei között színházi bemutatókat, mint a szegedi nyári fesztiválokon. Azt is reméli Nagy Albert, hogy ugyanolyan jól szervezett a Viana de Castellóban tartott találkozó, mint a szegedi. Ez azért nem elhanyagolható szempont, mert a fesztivál négy napjának bemutatói mellett mintegy kétezer kilométert utazik majd Észak-Portugáliában az együttes, hogy más településeken is bemutathassák a magyar folklórt és a kárpátmedencei népek hagyománykincsét. S. E. • Don menti temetők Perre mennek • Fényeslitke (MTI) A Don menti magyar katonatemetok helyreállítására és rendben tartására létrejött Fényeslitkei Alapítvány kuratóriuma örül annak, hogy a Honvédelmi Minisztérium Hadisírgondozó Irodája pert indít a testület ellen, mert így legalább kiderül az igazság a második világháborús sírtkertek kegyeletsértő feltárása ügyében - reagált Mártha Tibor, a kuratórium elnöke hétfőn az MTI munkatársának a HM-iroda perindítási bejelentésére. Elmondta: az alapítvány küldöttsége a doni temetőkben járva tapasztalta a HMiroda által megbízott orosz sírfeltárók hanyag munkáját, az elhunytak földi maradványainak szerintük kegyeletsértő exhumálási körülményeit. A látottakról videó- és fényképfelvételek készültek. A küldöttség hazatérve, jelezte a történteket a minisztérium illetékeseinek is, de tiltakozásukat figyelmen kívül hagyták. Mártha Tibor hangsúlyozta: tanúkkal is rendelkeznek, hiszen a Donkanyarban járt küldöttségben az elhunytak hozzátartozói is ott voltak, akik szintén felháborodtak a látottakon, s megdöbbenésüknek adtak hangot a sírfeltáró orosz megbízottak kegyeletsértő tevékenysége miatt. • Kerettantervek és minőségbiztosítási rendszer Szabályozottabb lesz az oktatás Az új kormány nem elsősorban tartalmi változtatásokat kíván végrehajtani a nemzeti alaptanterven, hanem a NAT-nak mint iskolaszabályozó, tanügyigazgatási eszköznek a szerepét kívánja átgondolni nyilatkozta lapunknak Környei László, az új Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. A szakember úgy véli, a ma szinte iskolánként változó tanrendet kerettantervek bevezetésével lehet a minőségellenőrzés számára alkalmassá tenni. • Államtitkár úr, összefoglalná, milyen változtatásokat tervez az új kormány a nemzeti alaptanterv felülvizsgálata után? - Alapvető célunk egy áttekinthető, minőségében garantált oktatási rendszer működtetése, amely biztosítékot ad a szülőnek, mint adófizető polgárnak, hogy gyereke megfelelő oktatásban részesül és a pénze jól hasznosul a közoktatásban. A nemzeti alaptanterv bevezetése következtében az ország iskoláiban igen sokféle tanrend jött létre, s ez az áttekinthetetlen állapot akadályozza az oktatás minőségi ellenőrzését. így tehát a legfontosabb változtatásunk az lesz, hogy a kerettantervek újraélesztésével megfelelő mértékben szabályozzuk az iskolai tanrendeket. Azért, hogy mindez a pedagógusok számára is vonzó legyen, olyan egységes pedagógiai rendszereket szeretnénk nyújtani, amelyek a kerettantervek mellett ezekre épülő tankönyvcsomagokat, tanári segédkönyveket, szolgáltatásokat és a minőségbiztosításhoz szükséges mérési eszközöket tartalmaznak. • Milyen lépésekben képzeli el ezt az átalakítást? - A kidolgozás során először rövid idő alatt át kell A Siker Oktatásszervező' Bt, az alábbi tanfolyamokat indítja: 1. Szeptember 9-én - 200 órás számítógép-kezelő (-használó), összköltség: 50 000 Ft 2. Szeptember 11-én - vámkezelő + 80 órás számítógépes vámprogram, összköltség: 70 000 Ft Részletfizetési lehetőség. Jelentkezni a helyszínen is lehet. Szeged, Vörösmarty u. 3. (Bartók Béla Művelődési Központ) Tel.: 4234)43. Környei László helyettes államtitkár: „A következő tanév már egy kialakult minőségbiztosítási rendszerrel indulhat." (Fotó: Schmidt Andrea) tekintenünk a NAT bevezetésének tapasztalatait, vagyis meg kell egyáltalán tudnunk, hogy jelenleg milyen tantervek alapján működnek az iskolák. Ezzel kapcsolatban azt feltételezzük, hogy ezek a tantervek jól meghatározható típusokba sorolhatók. Második lépésként e típusokra épülnének a kerettantervek. # Nem tart attól, hogy a kerettantervek megnehezítik majd az iskolák közötti átjárhatóságot? - A kerettantervek valójában nem nehezítenék, hanem megkönnyítenék az átjárhatóságot, hiszen az iskoláknak ésszerű keretek között kisebb lesz a mozgásterük, így megszűnik a pillanatnyilag jellemző végletes differenciáltság. A specializálódott oktatási intézményeknek persze nem kötelező csatlakozni egy ilyen oktatási rendszerhez, ezeket az egyedi megoldásokat nem szeretnénk besöpörni a kerettantervcsomagba. # Melyek a nemzeti alaptantervnek azok az elemei, amelyeket jónak tartanak és feltétlenül meg akarnak őrizni? - Természetesen több ilyen elemet is ki lehetne emelni. Matematika-fizika szakos létemre is rendkívül fontosnak tartom, hogy a hagyományos, merev helyesírás- és irodalomtörténeti oktatás helyett az írásbeli és szóbeli kommunikációs készség fejlesztését szolgáló eszközök kerültek előtérbe a nemzeti alaptantervben. Kedvezőnek tartom az új műveltségi területek bevezetését is, amelyeket a mai társadalom erőltetett be az iskolákba: a kommunikációelméletet például, amely a mai kommunikációs-információs társadalomban segít eligazodni. A NAT tehát nélkülözhetetlen területeket juttatott be az iskolába. Ezért nem is tartalmi felülvizsgálatot akarunk végrehajtani, hanem a NAT-nak, mint szabályozó, mint tanügyigazgatási eszköznek a szerepét szeretnénk átgondolni. • Milyen szerepe lesz az ön által is említett minőségbiztosítási rendszernek? - A minőségbiztosítási rendszer lényegében az oktatás színvonalát kívánja garantálni. E rendszernek négy szintje lesz: egy újonnan megalakuló országos mérési és értékelési központ, annak megyei kirendeltségei, az iskolafenntartó szervezetek és végül maga a közoktatási intézmény. A fenntartói szintnek - legtöbb esetben a települési önkormányzatnak - elsősorban a szülők érdekeire kell összpontosítania és átláthatóvá kell tennie ezt a rendszert. Az intézmények szintjén az igazgató értékelheti Nadrágok termelői áron Ballonnadiágok 2500 Ft Vászonnadrágok 2200 Ft Báisonyfaimerek 2950 Ft Oldalzsebes 3800 Ft 3950 Ft Extra méretekben is. RÓMAI RUHAHÁZ Szeged, Római krt. 38. Nyitva: h-p.: 10-18-igszo.:9-i2-íg Tel.: 322-928 HIRDETESI SZELVENY lakossági apróhirdetéshez Kérjük, crlenti táblázatba írja be olvashatóan, nyomtatott betűkkel a hirdetés szövegét (négyzetenként egy szót). A névelők - a, az, egy - és a telefonszám egy szónak számít. Vágja ki a szaggatott vonal mentén, és a hirdetési összegről szóló postai befizetési utalvánnyal együtt címünkre küldje be. DM hirdetési iroda, Stefánia 10. Hirdetési díj kiszámítása: egy szó 44 Ft (15 szó esetén: 15x44=660 Ft) Fontos! Csak a négyzetekbe beírt szöveget jelentetjük meg. Ha a hirdetésben nevét és címét is közölni kívánja, kérjük azt is írja be a négyzetekbe. A hirdetési szelvény csak a befizetési utalvánnyal együtt érvényes. Olvashatatlan, értelmetlen kitöltés esetén a hirdetést nem jelentetjük meg, a hirdetés díját visszafizetjük. Minimumdíj: 250 Ft. A hirdetés megjelentetése a beérkezést követő harmadik munkanap. Rovat megjelölése: Hirdetés szövege: (Kitöltéskor minden négyzetbe egy szó kerülhet! Maximum 15 szó.) 15 sző Név: Tel.: Lakcím: Aláírás: A DM Kft. tölti ki: Beérkezés időpontja: ORIASI ARENGEDMENY! SZEPTEMBER 8-TÓL SZEPTEMBER 21-IG! KIBŐVÍTETT ALAPTERÜLETEN MÉG NAGYOBB VÁLASZTÉK (WSKER) SZEGED, TEXTILGYÁRI ÚT 3. (Tel.: 62/472-338). Nyitva: h.-p.: 8-17 óráig, szo.: 9-12 óráig M engedmény KRISTÁLYPOHARAK, PRESPOHARAK, HÁZTARTÁSI ÜVEGÁRUK, KÉSZLETEK, FRANCIA ÜVEGÁRUK TELJES VÁLASZTÉKA! m engedmény PORCELÁNTÁNYÉROK, TEÁS-, MOKKÁS-, ÉTKÉSZLETEK, PORCELÁN DÍSZMŰÁRUK, VÁZÁK, HAMUZÓK. engedmény HAZTARTASI MŰANYAG ARUK, TÁLAK, VÖDRÖK, VIRÁGLÁDÁK, KEFEÁRUK. CURVER-akció a készlet erejéig 2 részes szenDyestartó 2763 Ft Zöldségtartő polc 271 Ft Kerek tál 5 liter-7 liter 130 Ft, 160 Ft i A KITE Rt. elektromos és szabályozástechnikai ismeretekkel rendelkező szakembert keres szerviztechnikusi munkakörbe, dél-alföldi működési területre. A szakmai önéletrajzot tartalmazó pályázatokat a műszaki főosztályvezető részére, a KITE Rt. központjába 4181 Nádudvar, Bem József u. 1. a megjelenést követő két héten belül kérjük beküldeni. egyes pedagógusok, egyes munkaközösségek vagy az egész iskola teljesítményét, mindazokat az elvárásokat, amelyeket az adott tanév munkarendjében előzőleg megfogalmazott. A minőség biztosítása érdekéberr az iskolában olyan értékeléseket kell majd elvégezni, amelyekhez számos módszertani újításra lesz szükség. • Az elmúlt kormányzat sokat tett azért, hogy a közoktatási rendszer liberalizálásával nagyobb önállóságot kapjanak az iskolák. Önök milyen mértékben kívánják „visszaközpontosítani" az oktatást? - Nehéz megtalálni a helyi és a központi irányítási elemek összhangját. Olyan központosítottsági szintet szeretnénk kialakítani, amely a központi hatalomnak elegendő, a helyinek pedig elfogadható. Jelenleg egyáltalán nincs központi irányítás. Ezen tehát legalább azért kell változtatni, hogy kellőképpen informált legyen a központ. Hogy a minisztérium legalább azt tudja, mi történik a magyar közoktatásban. Központi szabályozást azonban semmiképpen sem szeretnénk bevezetni, főként direkt eszközökkel nem. Politikánk alapja, hogy az általunk helyesnek vélt tendenciákat olyan szolgáltatásokkal és anyagiakkal támogatjuk, amely mellett az intézményeknek, pedagógusoknak érdeke lesz felzárkózni e folyamatok mellé. • Hogyan képzeli el a következő tanév kezdetét? - Az 1999-2000-es tanév ideális esetben egy kialakult infrastruktúrájú minőségbiztosítási rendszerrel fog indulni, még ha az nem lesz is teljesen bejáratott. A nemzeti alaptantervvel kapcsolatosan pedig addigra tisztán látunk majd, vagyis bízom abban, hogy 1999 szeptemberében már tudni fogjuk, mi lesz a végállapota. Jenei Rita Wébfcr Bútor A Nagyáruház emeletén! Réka sarokgarnitúra (kiágyazható) 49 700 Ft-tól Franciaágy, rugós 34 800 Ft-tól Heverő, rugós 16 400 Ft-tól Fotelágy 16 900 Ft-tól Jó állapotban lévő, széntüzelésű, 250 000 kalóriás kazánok eladók. Eladó továbbá 1 db széntüzelésű bojlerkazán. Érdeklődni: 62-259-344, 62-259-855 telefonszómon, vagy személyesen a Közüzemi Szolgáltató Kft. telephelyén, 6760 Kistelek, Rákóczi u. 44. DISCOS TOURS Sörfesztivál Münchenben szept. 25., 26., 27. luxusbusszal 8000 Ft Görögország, Paralia apartmanban, autóbusszal, 10 nap 20 500 Ft Szeged, Kossuth L. sgt. 25., tel.: 62-313-944 Hódmezővásárhely, Andrássy u. 3. (a kapu alatt), tel.: 62-248-076 Szentes, Kossuth u. 11., tel.: 63-316-677, 316-089