Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-08 / 210. szám

10 SZOLGÁLTATÁS KEDD, 1998. SZEFT. 8. horoszkóp 'y KOS: Ma teljesen új helyzetre éb­red, s jóval nagyobb ön­bizalommal kezd hozzá a tevékenységeihez. Először is természetesen odaadóan kávézik. •y BIKA: Nem ké­pes ellenállni a jelentkező csábításnak, pedig a jó hírnevére is hiú. Most nem tudja el­dönteni, melyiket tartsa szem előtt inkább. jj- IKREK: Ma egy kicsit fáradtnak és hervadtnak érzi ma­gát, plusz semmi és senki sem lelkesíti. Az eredmény egy átlagon aluli nap. RAK: Ujabb tám­adás éri, amiről csak sejti, hogy honnan érkezik. Elsó reakciója, hogy elkeseredik, de később megembereli magát, és fittyet hány. Sl OROSZLÁN: Te­gyen úgy, ahogy jónak látja. Ezt tartja szem előtt, s nem hagyja, hogy különböző irányba eltérítsék az úton. Sikerei sok irigyet szereznek. SZŰZ: Ma vi­szonylag köny­np nyebben boldogul a problé­mákkal, hiszen már reggel feldobta egy kellemes je­lenség munkába menet. így könnyű! - mondhatnánk. MÉRLEG: Ami nem megy, azt ön se erőltesse. Ha megfo­gadja ezt a tanácsot, egy percig sem kell ide­geskednie, minden el­rendeződik magától. SKORPIÓ: Korán reggel váratlan te­lefont kap, s e miatt egész nap autóba kény­szerül. Legyen óvatos, s gyors, hogy mihamarabb kiszállhasson belőle. m, NYILAS: Az —nem jó megoldás, ha van egy problémája, s nem foglalkozik vele, hanem úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. z BAK: Új lehetősé­geket keres, feszíti a tettvágy, szeretne minél hamarabb minden nagy kérdésében dönteni az életének, s aztán elégedet­ten leülni a tv elé. VÍZÖNTŐ: Elfe­lejtette egy ígére­tét, s messzemenő követ­keztetéseket vonnak le ebből az ön megbízható­ságát illetően. Szomorú­an veszi tudomásul. HALAK: Kissé fáradtnak érzi ma­gát, nem megy egyik napról a másikra az átállás. Menjen szabad­ságra, ha úgy érzi, hogy másképp nem bírja. X INGYEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMUNKON FELVILÁGOSÍTÁST KAPHAT A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG, ELŐFIZETÉSÉVEL, LAPÁRUSÍTÁSÁVAL ÉS TERJESZTÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSRE! Hétfőtől péntekig: 7.30-18.30-ig! 06-80/821-821 Tájékoztatási' ad: Gábor Ildikó Telefon: 62/481-281/ orvosi ügyelet e GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! e BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személye­ket Szegeden a SZOTE Trauma­tológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebé­szeti (nem baleseti!!) és uroló­giai felvételi ügyeletet a II. Kór­ház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermek­sebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebé­szeti osztályán történik. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYE­LET a mentők Kossuth Lajos su­gárút 15-17. szám alatti épületé­ben, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig, szom­baton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. O GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPALI ÜGYELET: hétköz­nap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti ren­delőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköz­nap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgós esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül. 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihív­ható. Telefon: 474-374. • CSALÁDVÉDELMI TA­NÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Esz­perantó utca 1. szám alatt, tele­fon: 498-186. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Család- és Nővédelmi Tanács­adó. Debreceni u. 2. Telefon: 48-36-31. • MÓRAHALMON REUMA­TOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 10.30-12, csütörtökön 15-18 óráig. • S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT: éjjel-nappal hívható. Telefon: 311-000. A hí­vás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEcON 436-355. Munkanapon 8-16 -ig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkohol­gyógyszer) krízisellátó, ambu­láns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriai osztály, Kálvári sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Sze­gedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300, 489-215. alapítványok • ÉRTELMI FOGYATÉKO­SOK érdekvédelmi szervezete: Szeged, Teleki u. 3. Fogadó­órák: hétfőn 8-17, keddtől pén­tekig 8-16 óráig. Tel.: 310-750. • NAPFORDULÓ SZOLGÁ­LAT - daganatos betegek és hozzátartozóik érdekképviselete, szociális és munkaügyi tanács­adás, gégeműtöttek beszédtaní­tása, emlőműtötteknek speciális gyógytorna: hétfő 8-12, szerda 13-16 óráig. Szeged, Ősz u. 5. Tel.: 498-972, 06-33-434-266. • TÁMASZ Egyesület - testi támaszadás daganatos betegek­nek, gyógyászati segédeszkö­zök, rákmegelőző szűrések szer­vezése, családsegítés: hétfő­péntek 8-16 óráig. Szeged, Ősz u. 5. Tel.: 465-578, 06-30­256-260. • STABILITÁS Daganatos Be­tegek Rehabilitációs Alapítvá­nya. Szeged, Ösz u. 5. Tel.: 465-578: hétfő, szerda, csütör­tök 14-17 óráig. • GYERMEKSORS ALAPÍT­VÁNY - az állam gondoskodá­sára szoruló gyermekekért. Sze­ged, Kálvin tér 6.. Tel.: 20­216-772. Számlaszám: 11735 005-20340803. • KÖZÉP-PONT Diákszolgálta­tó és Információs Iroda, Szeged, Takaréktár u. 2. Tel.: 321-103. • GYERMEKJÓLÉTI TA­NÁCSADÓ IRODA: a gyerme­kek védelmével, oktatásával, ne­velésével, egészségük megőrzé­sével foglalkozó civil szerveze­tek munkatársai és támogatott­jai részére szolgáltatásokat biz­tosít. Szaktanácsadás a hét min­den munkanapján, 16 és 18 óra között. Szeged, Kálvin tér 6. Tel.: 42-33-33. • TABÁN CSALÁDSEGÍTŐ közösségi ház, Szeged, Kereszt­töltés u. 13. Tel.: 498-111. Fog­adóórák munkanapokon. • IFJÚSÁGI IRODA Informá­ciós és Tanácsadó Szolgálat, Szeged, Dózsa Gy. u. 5. Tel.: 310-310. • DÉL-MAGYARORSZÁGI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI ALAPÍTVÁNY, Szeged, Füij u. 92/B. Eko-park. Pf. 1091. Tel.: 430-430/116, 431-711. • VÁROSI VÖRÖSKERESZT, Szeged, Szent Mihály u. 1. Tele­fon: 313-740. • CSALÁDVÉDELMI SZOL­GÁLAT, Szeged, Sólyom u. 2. Tel.: 475-875. • FÉSZEK NAGYCSALÁDO­SOK EGYESÜLETE. Szeged, Nyitra u. 15. Tel.: 488-558. Fo­gadóóra: Kedden 14-18, csütör­tökön 9-18 óráig. • GYÓGYÁSZATI ÉS ÉLET­VITELT SEGÍTŐ ESZKÖZÖK KÖLCSÖNZŐJE, Szeged, Szé­kely sor 21. Nyitva: hétfő, szer­da 14-16; kedd, péntek 8-10 óráig. Tel.: 313-740. • MÓRAHALMI GYÓGY­FÜRDŐ, nyitva 9-19 óráig. • DYSLEXIÁS GYERMEKE­KÉRT Szeged Egyesület posta­címe: Szeged, Agyagos u. 24/A. • HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT PEDAGÓGIAI IN­TÉZET, Szeged, Sás u. 2. Logo­pédia, Nevelési Tanácsadó, Ta­nulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság. Tel.: 477­358. Közoktatási Információs Szolgáltató Pönt, tel.: 487-494. Szakmai szolgáltatás, védó-óvó pártfogás, pályaválasztási ta­nácsadás, tel.: 485-661. • PEDAGÓGIAI INTÉZET ­pedagógiai és közművelődési szolgáltatások, pályaválasztási tanácsadás, szakképesítést nyújtó tanfolyamok, rendezvényszerve­zés, szálláshelyek, étkezési le­hetőség. Szeged, Közép fasor 1-3. Tel.: 431-231, fax: 431-391. • A CSONGRÁD MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT szolgáltatása - Foglalkozási In­formációs Tanácsadó (FIT): in­formáció szakmákról, pályákról, képzési lehetőségekről, tanfolya­mokról, az álláskeresés módsze­reiről. Pályatanácsadás számító­gépes segítséggel. Nyitvatartás: hétfő-kedd-csütörtök: 8-16 óra. szerda 8-17 óra, péntek szün­nap. Cím: 6725 Szeged, Felhő u. 17. Tel.: 444-010, 444-030. • SZEGEDI DIANETIKA KÖZPONT (Mátyás tér 4/B. tel.: 442-916). Ingyenes IQ és személyiségteszt kitöltése és ki­értékelése. • RÚZSAI IFJÚSÁGI INFOR­MÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ IRODA. Rúzsa, Üllési út 2. Tel.: 385-030/6. • MOZGÁSKORLÁTOZOT­TAK Csongrád Megyei Egyesü­lete és Értelmesebb Életért Ala­pítvány. Szeged, Petőfi S. sgt. 75. Tel.: 444-074. Fogadóóra: kedd 14-17, városi csoport (444-616), szerda 14-17, csütör­tök 13-17 óráig. • JÓGA A MINDENNAPI ÉLETBEN TÁRSASÁG (Sze­ged, Kis-Tisza u. 5. tel.: 422-368) ügyeletet tart munka­napokon 8-tól 11.30 óráig és 14.30-tól 17 óráig. • TERMÉSZETES CSALÁD­TERVEZÉSI TANÁCSADÁS. Billings-féle módszer ismerteté­se és oktatása a Katolikus ház­ban (Dugonics tér 12. I. e.), hétfőnként 17-18 óráig. Tel./fax: (62) 315-546. •SZEGEDI ÉS SZEGED KÖRNYÉKI LELKIBETEGEK ÉRDEKVÉDELMI SZERVE­ZETE Szeged, Székely sor 21. (Ferenczy-klub). Fogadóórák: minden hónap utolsó péntekén 16-18 óráig. Levélcím: 6701 Szeged, Pf. 360. Tel.: 486-246. munkanapokon 8-12 óráig. • A SZEGEDI SZÜLŐK EGE­SÜLETE A GYERMEKEKÉRT minden kedden 16-17 óráig a Csongrádi sgt. 74/A szám alatt tart fogadóórát. Tel.: 494-994. • SIKETEK ÉS NAGYOT­HALLÓK ORSZÁGOS SZÖ­VETSÉGE megyei szervezete, 6722 Szeged, Bartók tér 4. Fax/tel.: 62-314-803. • KOBAK ÁLLATBARÁT ÉS ÁLLATVÉDELMI EGYESÜ­LET. Szeged. Tel.: 06-62­475-879 (20 órától). Probléma­megoldás, elveszett-megtalált hobbiállat adatbank. • REGIONÁLIS CIVIL IRO­DA. Információ és tanácsadás civil szervezeteknek. 6720 Sze­ged, Victor Hugó u. 6. Tel.: 422-303, fax: 422-304. szervizek # ARAMSZOLGALTATASI HI­BÁK BEJELENTÉSE: 474-574. # FÖLDGÁZSZOLGÁLTA­TÁSI HIBÁK (gázhiány, gáz­szivárgás) BEJELENTÉSE. DÉ­GÁZ RT. Munkanapokon 7-18, szombaton 7-12 óráig: 482-084, 312-287; éjszaka és munkaszü­neti nap: 482-084, 471-968. # TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szetáv) # VÍZ- ÉS CSATORNAHÁ­LÓZATI HIBABEJELENTÉS, csak Szegeden: 310-155 közérdekű tájékoztatás e MENTŐK: 104 # RENDŐRSÉG: 107 # CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Információs Szolgálata. Hívható munkanapokon 8-től 12 óráig: 62/489-218 • MEGYEI BALESETMEG­ELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 324-312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 e ÖNKORMÁNYZATI VÁ­ROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/466-741. CB hívó „K"-10 Megye 1. • CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG diszpécserszolgálatának díjmen­tesen hívható száma: 187. e A POLGÁRŐR SZÖVET­SÉG ÉS A VAGYONVÉDEL­MI SZÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Tel.: 483-583/ 266, 267. Az éjjel-nappali disz­pécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 06­62 438-495. • INTERCITY menetjegyren­delés: 310-136 • MÁV-INFORMÁCIÓ: 421-821; belföldi ügyekben: 310-996, 6-18 óráig; 405-112, 6-22 óráig. • ÖNKORMÁNYZATI szo­ciális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-046); Kossuth L. sgt. 115. (tel.: 489-086); Alsó kikötő sor 5. (tel.:434-162). • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • ZÖLDTELEFON: 475-375 • AUTÓKLUB SEGÉLY­SZOLGÁLAT 088 • TINITELEFON: 312-011, hétköznap 16-19 óráig. • VÁMÜGYINTÉZÉS. Zoll­Platz Kft. Vámügynökség ­munkanapokon, 8-21, szombat­vasárnap 8-10 óráig. Tel.: 421-011, 485-446. Fax: 467-988. • REPÜLŐJEGY ingyenes in­formáció és tanácsadás, Mor­ton's Légi Utazási Iroda, Sze­ged, Petőfi sgt. 7. Tel.: 310-088. RATÜULÜNK oMegfdttem Örömmel tudatom valamennyi rokonommal', barátommal, ismerősömmel hogy Betti lányomnak augusztus 21-én lánya született, így nagyapa lettem! Ferenczi Béla Ha üzenetet szeretne küldeni, megtalálja hétfői számunkban a Gratulálunk-kupont, vagy keresse fel hirdetöirodáinkat! Szegedi Öntöde Kft. Szeged, Kálvária sgl. 73. Tel ./fax: 02-448-838. Nyitva: hétfőtől csütörtökig: 8-16 óráig, pénteken: 8-14.30-ig. Gázfűtőkészülékek, vízmelegítők, gáztűzhelyek, radiátorok (Voge! & Not), szaniteráruk, fürdőszoba-berendezések, rézcsövek. Aki a hirdetési szelvényt magával hozza, az 10% rend­kívüli kedvezményben részesüli Megérkezett ŐSZI kollekciónki Minden férfi-, női és gyermekcipő árából 5% kedvezmény! + Hozza magával ezt a hirdetést, még 5% kedvezményt kap! Tuti Cipöbolt, Kárász 4 N Garanciásai.javítunk! Ingyenes kiszállás! f"^ NONSTOP HIBABEJELENTÉS rei, 483-996 06-30-458-063. Kukovecz Nana u. 21. TV-, VIDE0­HUT0-, MOSOGEP­SZERVIZ A kifutón, akik befutnak! Tedd meg az első lépéseket a siker felé! Ha elmúltál 16 éves, és 170 centiméternél magasabb lány, illetve 180 centiméternél magasabb fiú vagy, és kedvet érzel ahhoz, hogy manöken légy, AKKOR jelentkezz a Partiscum Kft. manökenképző tanfolyamára, melynek felvételijét szeptember 7-8-9-én fartjók a Vedres István Építőipari Szakközépiskolában, 17-19 óráig! Cím: Szeged, Horváth Mihály u. 2. A felvételire hozz magaddal fürdőruhát! Partiscum manökentanfolyam! A.z első lépések a siker felé! A szüreti kosárból a telefon sem hiányozhat! Telefonvonal és készülék csak 18.750,- Ft-ért Szeptember 7-től 18-ig tartó akciónk ajánlatai: Részletfizetés: A belépési díjból 4.000,- Ft-ot a bekötés előtt kell befizetni, a fennmaradó összeget 10-szer 1.600,- Ft-os részletekben törlesztheti. Különleges ajánlatunk nyugdíjasoknak: • 900,- Ft befizetését követően 24-szer 900,- Ft-os részletekben törleszthet. Az árak az AFA-t is tartalmazzák. Az akció csak belterületre érvényes! /S/SA/T/ // További információkért tárcsázza a díjmentesen hívható akciós zöld számot: 06-80-822-833, ///JrffZ'pj. vagy keresse fel ügyfélszolgálati irodánkat! JrMMwIs£L//ir /7/,

Next

/
Thumbnails
Contents