Délmagyarország, 1998. augusztus (88. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-25 / 198. szám
Szilárd lábakon Szabó Szilárd az első magyar, aki az Eeole Polytechnique-en tanulhat. (7. oldal) Orosz rulett Kisimre Ferenc kommentárja a Kirijenko-Csernomirgyin váltásról szól. (2. oldal) Molnár ment A szegedi vízilabdás mégsem a Vasasban, hanem Újpesten folytatja. (10. oldal) Szegeden „edzettek" a szocialisták (3. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG immaammm Idén már másodszor szervezték meg a román, magyar és jugoszláv légtérben zajló eurorégiós rally repülőversenyt. Egy éve a Délvidéki Aero Club volt a rendező, ezúttal a Román Központi Repülőklub vállalta a főszervezői feladatokat. A 38 repülőgép tegnap délután landolt Szegeden, s ma délelőtt indulnak tovább Jugoszláviába, majd onnan Romániába, hiszen az eredményhirdetés ezúttal Déván lesz. Mintha csak egy anyahajó fedélzetén lettünk volna, de nem, hétfőn délután a szegedi repülőtéren vártuk a II. Duna-Maros-Tisza Eurorégiós rally repülőverseny résztvevőit. Nekik ugyanis a navigációs feladatokkal nem ért véget a viadal, várt rájuk még egy célleszállás is. Óvatosan, levett gázzal közelítettek a pilóták, s finom kormánymozdulatokkal igyekeztek, hogy a háromméter széles fehér csík közepén landoljanak. Nem lehetett belenyomni a földbe a gépet, hiszen ha elpattannak, akkor már biztos, hogy összeszednek néhány hibapontot, s ahogy a repülős zsargon mondja: „vízbe esnek". A versenybírók szigorúan jegyzetelnek, de videofelvétel is készül a hiteles jegyzőkönyvek mellé. A célleszállás már csak hab a tortára, előtte már alaFekete pont, rendőröknek KEDD, 1998. AUG. 25., 88/198. ÁRA: 38 FT • Tegnap harmincnyolc gép landolt a város szélén Körberepülik a hármas határt ezenkívül meg kell adnia a rendőr jel vény számát, az igazoltatás helyét, idejét, és az adott jelvényszámű rendőr kap egy fekete pontot. Ennek lényege az, hogy az átlagnál több fekete pontot gyűjtő rendőrök listáját átadják az illetékes hatóságoknak. „Ez a lista a közlekedő társadalom kritikája" - tartalmazza a közlemény. Amennyiben a parancsnokok nem intézkednek, a szervezet nyilvánosságra hozza a listát. Lehetőség van úgynevezett „mosolyszelvénnyel" jutalmazni a korrektül intézkedő rendőröket, akik azt a szervezet címére elküldhetik. A gépkocsivezető számítógépes kódját kétezer forintért aktiválják, amelynek egyötödét a rendőröknek adják, 60 százalékát az Eurocaritas légimentés fenntartására szánják, míg a fennmaradó részből a rendszert finanszírozzák - áll a közleményben. Podolcsák András, a szegedi repülőtér vezetője ma már az eget kémleli. (Fotó: Karnok Csaba) posan megizzadtak a pilóták. Indulás előtt borítékban kapják meg a feladatot, s irányszögek alapján nekik kell 20 perc alatt kiszerkeszteni a fordulópontokat. Ráadásként tucatnyi fénykép közül ki kell választani, hogy melyek ábrázolnak egy-egy, az útvonalon felfedezhető tereptárgyat. Akad a fotók között kakukktojás is. — Ez a verseny nem elsősorban sportrendezvény szolgál meglepő kijelentéssel Rissnyovszky Károly, a Délvidéki Aero Club motoros szakosztályának vezetője, aki a Magyar Repülő Szövetség képviseletében magyar főbíróként dolgozik a versenyen a legfontosabb, hogy ellenőrzött körülmények között, kis gyakorlatú pilóták is nemzetközi átrepülést végezhetnek. Szeretnénk ezzel a rendezvénnyel az eurorégiós tartományok közeledését segíteni, a hatóságokat pedig rákényszeríteni a rugalmasabb magatartásra. Korábban 3-4 napot is kellett várni egy átrepülési engedélyre, most pedig íme, itt a precedens, hogy az országhatárok nem jelentenek akadályt, a szomszédos régiókat levegőben is könnyen meg lehet közelíteni. így ez a verseny később a polgári repülésben és a gazdasági életben kamatozik majd. Takács Vikfor • Budapest (MTI) Ha a gépkocsivezető úgy érzi, hogy igazoltatás során az intézkedő rendőr megsértette, esetleg nem adott elismervényt az átvett pénzről, vagy kétezer forintnál többre bírságolta, keddtől sárga kártya birtokában „fekete pontot" oszthat - tájékoztatta a „Partnerség a Polgárok, a Rendőrök és a Törvények Tiszteletéért" elnevezésű szervezet hétfőn az MTI-t. Tudatták: keddtől kezdődően 100 ezer, sárga kártyát tartalmazó borítékot osztanak szét az autósok között országszerte, a lapok 70 százaléka a fővárosban talál gazdára. A borítékban mindenki talál egy személyes kódot, illetve egy telefonszámot (061/287-02-02). Ha sérelem érte az autóst, nem kell mást tennie, mint felhívni a telefonszámot és bediktálni saját kódszámát. Az autósnak Bordányi pancsolás A Vám- és Pénzügyőrség Csongrád és Békés Megyei Parancsnokságának munkatársai az elmúlt héten 30 szabálySértést derítettek fel, összesen 109,6 millió forint értékben. A szegedi vámosok a budapesti központi járőrszolgálat munkatársaival közösen rossz minőségű termék forgalmazásának gyanúja miatt vizsgáltak át augusztus elején egy bordányi benzinkutat. A laboratóriumi vizsgálat kiderítette, hogy tényleg kétes minőségű üzemanyagot forgalmaztak. A vámosok megtették a feljelentést, zárolták a közel 16 ezer liter gázolajat és összesen 4,5 miihó forint bírságot szabtak ki. Egy román állampolgárságú hölgy védett növényeket, háromezer köteg árvalányhaJat kívánt Magyarországra csempészni Lökösházánál. Ugyanitt egy török férfi autódnak csomagtartójában egy e!ektromos sokkolót találtak a vántosok. A békéscsabai nyomozók h Csongrád és Békés mesyer lakos ellen indítottak eljárást személyautó-csempészés miatt. A tettesek tavaly november óta hat kocsit, összesen 33,7 millió forint értékben juttattak külföldre. Egy gyulai férfi 5,7 millió forintos „adócsalást" követett el, mikor eladta a jövedéki biztosítékként fedezetül szolgáló ingatlanát. Egy külkereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozó kft. ellen azért indított eljárást a szegedi vámhivatal, mert a cég 50 ezer liter ipari denaturált szeszt kívánt külföldre szállítani. A laboratóriumi vizsgálat azonban megállapította, hogy az áru valójában szabványon kívüli ipari finomszesz, aminek magasabb a vámtarifája. A büntetés mellett vámigazgatási bírság megfizetésére is kötelezték a céget, így az összeg több mint 33 millió forintra nőtt. Három, telefonfülkéket fosztogató magyar fiatalembert üldöztek a rendőrök vasárnap éjszaka. A menekülők kocsijukkal a gyulai határátkelőhelyen átjutottak román területre, ahol a helyi szervek elfogták a határsértő fiatalokat. K. T. Az Amerikai egyesült Államok Ohio Nemzeti Gárdájának negyvenöt tagból álló zenekara muzsikált tegnap a Széchenyi téren. Az együttes a Magyar Honvédség meghívására két hétig vendégeskedik hazánkban, s közben tiz koncertet ad. A Nemzeti Gárda támaszpontja, Toledo és Szeged testvérvárosi kapcsolata miatt a zenekar a Tisza partján is találkozhat anyaszervezete tevékenységének nyomaival, hiszen a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület Alkotóházát a Nemzeti Gárda támogatásával újítják fel. Ha valaki azt gondolná, hogy az ohiói Nemzeti Gárda csak akkor lelhető fel a Tisza partján, ha zenekara a Széchenyi téri platánok alatt muzsikál, nagyon téved. Toledo és Szeged kapcsolata ugyanis jó néhány esztendőre tekinthet vissza, s a testvérvárosok között fölépített hídon nemcsak művészek vagy turisták látogatnak idegenbe úgy, hogy valamiképpen érezhetik, hazamennek. rom, talán éppen arra utalva, hogy a komoly egyenruhába öltözött muzsikusok vidám, és változatos dallamokkal vonulnak katonásan a fülekbe. Az együttes egyébként a Magyar Honvédség hívó szavára röpülte át a nagy vizet, föllépett a budapesti amerikai nagykövetségen, sőt, a fővárosi, augusztus 20-i ünnepen is játszottak, Szegeden éppen hetedjére lépnek közönség elé. Az Ohiói Nemzeti Gárda zenekarának tagjai honfitársaik előtt is muzsikálnak, hiszen Taszárra is várják őket. Tegnap Szalay István polgármester köszöntő szavai után csattant össze a cintányér, ám a katonazenekaroktól megszokott indulókat most nélkülöznie kellett a hallgatóságnak. A repertoár ugyanis klasszikus művek, örökzöld slágerek, countryés jazzdallamok egyvelegéből állt. Sőt a gárdista zenészek még azt is megmutatták, hogy a lábuk sincsen fából, hiszen egy könnyed darab alatt a harsonások még táncra is perdültek. Igaz, katonásan fegyelmezett koreográfia alapján. K. B. • Ohiói vendégek léptek fel a Széchenyi téren Nem csupán muzsikálnak Cseppet sem mogorva fiúk a gárdista zenészek. (Fotó: Karnok Csaba) A „testvérségnek" ugyanis kézzelfogható eredményei is vannak, igaz, ahogyan az lenni szokott, az erősebb báty segíti a kisebbet. A Dél-alföldi Népművészeti Egyesület alkotóháza például éppen az Ohiói Nemzeti Gárda segítségével újul meg a közeli jövőben. Ám most a szegedieket szórakoztatni jött a negyvenöt tagot számláló zenekar, s a „Tripple nickel" című előadás jókora közönséget vonzott a Széchenyi térre. A műsor címéül az ötcentes, azaz a „nickel" szolgált, s abból is há-