Délmagyarország, 1998. augusztus (88. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-25 / 198. szám

2 HIRDETÉS KEDD, 1998. AUG. 25 TTa nem Oroszországban történik, el sem hiszi az em­1± ber. így azonban, mert éppen ott történt, elhiszi: az alig öt hónappal ezelőtt kinevezett Szergej Kirijenko mi­niszterelnököt menesztették, helyére a régi-új kormányfő, Viktor Csernomirgyin került. Ha ez egy stabil parlamenti demokráciában, a politikai váltógazdaság ésszerű követ­kezményeként történik, akkor azt mondjuk, hogy betelje­sült a nép akarata. Most azonban Borisz Nyikolájevics Jelcin akarata teljesült be. Az azonban nem biztos, hogy Jelcin vasárnap akaratá­nak kedves cselekedetet hajtott végre. A kényszer hajtotta e döntésbe. Az ország feltartóztathatatlanul zuhan a gaz­dasági összeomlás felé, a külföld már nem olyan gáláns Moszkvával szemben, mint kezdetben, amikor a pirospozs­gás Jelcin megjelent a gazdasági nagyhatalmak egyikénél­másikánál, és hatalmas pénzekkel távozott... A közelmúlt­ban egy neves nyugati gazdasági szakértő nyilatkozta, hogy az orosz gazdaságban a maffia uralkodik, így azután a nagy cégek nem fizetnek adót, ergo: az államnak nincs is bevétele. Most majd lesz. Mert Viktor Sztyepanovics Csernomir­gyin olajmérnök, az új orosz miniszterelnök, köztudottan az ország egyik leggazdagabb embere. Ő bezzeg tudja, ho­gyan kell eleget tenni az adóhivatal elvárásainak... A tör­ténet azonban nem erről szól. Az orosz hatalmi harc újabb állomásához érkeztünk: Csernomirgyin szekértábora jó­val erősebb, mint Kirijenkóé, értelemszerű hát, hogy a nyíltan is Jelcin utódjaként megnyilatkozó Viktor Sztyepa­novicsnak kellett felváltania a fiatal közgazdászt. Akit a Duma (főleg a kommunista Zsjuganov és a szélsőséges Zsirinovszkij dumája miatt) rendre leszavaz. Csernomir­gyint pedig, legalábbis a jelek szerint, nem fogja. Jelcin el­nök nyilván erre gondolt, amikor meghúzta a lépést a nagy orosz politikai sakktáblán. Meg arra is, hogy szep­tember elején, amikor találkozik Bili Clintonnal, milyen „stabil" kártyákat rak az asztalra. A Z amerikai elnök, a Cipzárgate és a terrorista támasz­pontok bombázása után, nyilván alaposan meggon­dolja majd, hogy milyen mélyen nyúl a zsebébe, ha az oro­szok első embere támogatást kér tőle. Merthogy kér, az biztos. Kim szerint Korea háborút akar • Szöul (MTI) Kim Dzsong II észak-ko­reai vezető azzal vádolta meg a dél-koreai kormányt, hogy az a háború felé taszít­ja a két országot. „Amióta új kormány ke­rült hatalomra Dél-Koreá­ban, az Észak és Dél közötti konfrontáció egyre csak fo­kozódott - szögezte le Kim Dzsong II, akinek kijelenté­seit a phenjani rádió ismer­tette. Mindehhez a dél-kore­ai hírügynökség hozzátette: ez az első eset, hogy Kim Dzsong II nyilvánosan kom­mentálta az idén februárban hivatalba lépett új szöuli ve­zetés tevékenységét. Mindenesetre a phenjani rádió az elmúlt napokban többször is foglalkozott Szöul politikájával, élesen bírálva a félsziget déli ré­szén egy hete folyó közös amerikai-dél-koreai hadgya­korlatot. Orosz rulett • Moszkva (MTI) Viktor Csernomirgyin, a vasárnap kinevezett új ügyvezető orosz minisz­terelnök egyebek között azt szabta kinevezése feltételéül, hogy Borisz Jelcin államfő ne avat­kozzon be a kormány munkájába - hozta nyil­vánosságra az Eho Moszkvi moszkvai rádió­adó, Csernomirgyin kör­nyezetére hivatkozva. A rádió szerint Cserno­mirgyinnek - akit Jelcin idén márciusban váltott le a kor­mány éléről, de akit most kénytelen volt visszatenni eredeti posztjára - két felté­tele volt: egyrészt teljes mér­tékben ő akarja ellenőrizni a kabinet összes tagjának kivá­lasztását, másrészt az, hogy az államfő ne avatkozzon be a kormány munkájába. Eközben Szergej Kirijen­ko, a leváltott kormányfő az Itogi című, hétfőn megjele­nő orosz hetilapnak nyilat­kozva részletesen kifejtette, miért kellett meghozni az el­múlt napok fájdalmas gaz­dasági intézkedéseit. Az in­terjú szerint - amely még a leváltás előtt készült ­Oroszországnak minden hé­ten 6-7 milliárd rubelnyi kincstárjegy törlesztését kel­lett teljesítenie, holott példá­ul a teljes költségvetési be­vétel májusban csak 20-21 milliárd rubel volt. Kirijen­ko szerint az országot to­vább vitte lefelé a lejtőn, hogy a törvényhozás nem volt hajlandó elfogadni a kormány válságellenes programját - noha a július­ban beterjesztett csomagterv még elégséges lehetett volna a kilábaláshoz. Végül Kiri­jenko közölte: Oroszország a következő másfél évben nem tud majd kölcsönöket felvenni sem külföldről, sem a hazai piacról, s az ország­nak meg kell tanulnia, hogy saját erőforrásaiból éljen. Koszovó: újabb harcok • Pristina (MTI) Koszovói szerb és albán források egybehangzó jelenté­se szerint a szerb belbiztonsá­gi erők lendületes hétvégi tá­madását követően hétfő reg­gel újult erővel folytatódtak az összecsapások a rendőri­katonai alakulatok és a Ko­szovói Felszabadítási Hadse­reg (UCK) fegyveresei kö­zött. A jelentések szerint a pristinai repülőtér közelében kora reggel óta heves harcot vívnak a rendőri-katonai ala­kulatok a függetlenségpárti fegyveresekkel. Albán forrás­ból jelezték, hogy a belbizton­sági erők tüzérséggel lőtték Magura és Laletics, illetve Vrsevac és Veletice falvakat. A lövedékek lángba borították a településeket s a lakosság igyekszik elmenekülni az összecsapások elől. Az Ibrahim Rugova vezet­te Koszovói Demokratikus Szövetség (KDSZ) szerint gránátok csapódnak be Kraj­mirovac, Petrastica és Zloku­csan falvakban is, Miren és Fustica felett füst terjeng. A KDSZ szerint hétfő reggel lö­völdözés hallatszott a nyugat­koszovói Gyakovica utcáin és elővárosaiban. Szerb források nem erősí­tették meg a tüzérség beveté­sét, ám közölték: az UCK ge­rillái ismét támadást intéztek a repülőtér közelében fekvő Komoran falu ellen. A pristi­nai (szerb) sajtóközpont elis­merte, hogy az előző napi összecsapásokban egy szerb rendőr meghalt, négy pedig megsebesült. A Koszovói (al­bán) Tájékoztatási Központ ugyanakkor két albán fegyve­res haláláról és másik kettő megsebesüléséről számolt be. nyét, azt, hogy a térség 12 ál­lamfője azonnali tűzszünetre szólított fel a kormányerők és az ellenzéki csapatok között. „Már eddig is elmondtuk, | hogy tárgyalásokat és tűzszü­netet akarunk. A probléma csak az, hogy Kabila elnök ré­széről mindeddig semmit sem hallottunk erről" - közölte Bi­zima Karaha, a felkelők kül­ügyi részlegének vezetője. Éles helyzet • Pozsony (MTI) A hadsereg vezérkara élén kialakult kettős vezetés miatt hétfőn tovább éleződött a vi­szály a szlovák kormánykoalí­cióban. A kisebbik koalíciós párthoz, az SNS-hez tartozó Ján Sitek védelmi miniszter nem mond le és nem fogadja el, hogy a távollétében tör­vényellenes eszközökkel új fő­nököt neveztek ki a vezérkar élére. Az SNS és Sitek tovább­ra is a leváltott Jozef Tuchynát tekinti a hadsereg vezérkari főnökének. A fö ellenség • Alexandria (MTI) Terrorizmusellenes csúcs­értekezlet összehívására szólí­tott fel Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, mivel ennek hiányában „tovább folytatód­nak a terrorakciók, s ezt az egész világ meg fogja szen­vedni". Mubarak Alexandriá­ban találkozott a város híres egyetemének oktatóival, s ezt követően Mufid Sehab felső­oktatási miniszter tájékoztatta az újságírókat az elnök javas­latáról. „Felszólítjuk az egész világot, adja tanújelét annak, hogy egyesíti erőit a terroriz­mus ellenében. Az ENSZ szervezzen nemzetközi konfe­renciát, amely létrehozza az ehhez szükséges megállapo­dást". Csernomirgyin feltételei Castro, az elnyűhetetlen pS Kohl derülátó • Bonn (MTI) A felmérésekre fittyet hányva derűlátóan nyilatkozott pártja választási esélyeiről a CDU elnöke, erősen bízva ab­ban, hogy a jelenlegi koalíció a szeptember 27-i németorszá­gi választások után is hatal­mon maradhat. A ZDF televí­zió „Bonn direkt" című műso­rában Helmut Kohl úgy vélte, hogy a német választók maga­tartása megváltozott: míg ko­rábban jóval a szavazás előtt kialakultak az egyes pártok „fellegvárai", biztos szavazó­bázisai, addig ma a szavazók az utolsó napig fontolgatják, melyik pártra szavazzanak. Öt év Fidel Castro, az elnyűhetetlen kubai pártvezér 1959 óta nem járt a Dominikai Köztársaságban. Most meg­tette - három napot töltött a „szomszédos" szigetországban. Bani városában beszédet is mondott azon az ünnepségen, amelyet a város szülötte, Maximo Gomes tiszteletére rendeztek. (MTI Telefotó) Orbán Viktor Varsóban • Varsó (MTI) Hosszabb távú, évtizedekre szóló együttműködés alapját próbálta meg lerakni hétfőn Varsóban a lengyel és a ma­gyar kormányfő. Orbán Vik­tor egynapos hivatalos mun­kalátogatásra érkezett a len­gyel fővárosba, ahol délelőtt négyszemközti tárgyalásokat folytatott Jerzy Buzek lengyel miniszterelnökkel. Orbán Viktor hangsúlyoz­ta: régi történelmi hagyomá­nyok folytatódtak azzal, hogy az új magyar kormány felállá­sa után pár héttel a két ország között létrejött a miniszterel­nöki találkozó. „A mai ma­gyar kormány fő ereje, a Fi­desz - Magyar Polgári Párt nagyon sokat köszönhet a len­gyel-magyar kapcsolatoknak. A mögöttünk hagyott évtize­dekben nagy erőt adott az a szabadságharc, amit a lengyel nép vívott az önrendelkezés elnyeréséért, és sokat jelentet­tek azok a személyes kapcso­latok is, amelyeket az akkori lengyel ellenzékkel ápoltunk" - nyilatkozta a magyar kor­mányfő. Jerzy Buzek lengyel miniszterelnök a megbeszélé­seket követően tartott sajtó­konferencián emlékeztetett rá, hogy a két népet évszázados barátság fűzi egymáshoz. A múlt közös történelmi emlékei mellett azonban szorosak a szálak ma is: a két országot többek között a közös euroat­lanti integrációs törekvések is összekötik - tette hozzá. A politikus beszámolt arról, hogy magyar partnerével megvitatták a közelgő NATO­tagsággal összefüggő közös cselekvést, valamint az euró­pai uniós csatlakozási tárgya­lásokkal kapcsolatos várako­zásokat. • Oslo (MTI) A norvég fővárosban meg­kezdődött az a rendezvényso­rozat, amellyel a palesztin au­tonómia létrehozását lehetővé tevő, öt évvel ezelőtti oslói megállapodásokról emlékez­nek meg. Az első ceremónia egy díszvacsora volt, amelyet vasárnap este tartottak a meg­állapodások egyik kidolgozó­jának, Simon Peresz volt iz- j raeli miniszterelnöknek jelen­létében. Jasszer Arafat, a pa­lesztin autonómia vezetője csak hétfőn érkezett a norvég | fővárosba, Benjámin Netanja­hu jelenlegi izraeli miniszter- i elnök pedig nem is válaszolt a norvég kormány invitálására. Felszálitás • Goma (MTI) A kongói felkelők elégedet­ten fogadták a Dél-afrikai Fej­lesztési Közösség pretoriai csúcsértekezletének eredmé­A Ford legfrissebb receptje tikkasztó hőség ellen: í. Ülj be a 100 különleges metálszínű Ford Ka egyikébe! 2. Indítsd be a motort Van aki mindentől tfars A 100 különleges Ford Ka egyike a Tiéd lehet, most 2 199000 forintért! és a légkondit! 3. Bal kezedet tedd a bőrkormányra, jobbodat a bőr sebváltógombra! 4. Egyik ujjaddai pörgesd a szervokormányt a választott irányba, indulj el, és felhúzott abtak mellett élvezd a kellemes KAnikulát!

Next

/
Thumbnails
Contents