Délmagyarország, 1998. augusztus (88. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-11 / 187. szám

KEDD, 1998. AUG. 11. SZEGED 5 Gaz. A Dugonics teme­tőt szépen rendbe hozták, de a kerítésen kívül, a Te­mető utca felől gaz csúfos­kodik - erre hívja föl a te­rület gazdájának figyelmét egy olvasónk a 481-082-es telefonszámról. Parkoló. Radics János, a fizető parkolókért felelős Szegedi Közlekedési Tár­saság közönségkapcsolati irodavezetője a Csörög egyik múlt heti észrevételé­re válaszolva elmondta, hogy a mozgássérültek szá­mára fönntartott parkolóhe­lyeket a mozgáskorlátozot­tak városi és megyei érdek­képviseleteivel egyetértés­ben jelölték ki. A fönntar­tott várakozóhelyekre táb­lák és útburkolati jelek is fölhívják a figyelmet. Parkoló-2. Egy rok­kantnyugdíjas férfi szerint segítené a mozgáskorláto­zottakat, ha a Mars téri csarnok melletti parkoló­ban is fönntartanának né­hány helyet a számukra. Kenyér. Lévai Ferencné azon háborodott föl, hogy a Mars téren már a földről is árulják a friss kenyeret. Er­re aligha kaphattak enge­délyt. Akadnak, akik ko­csikkal állnak be a kenye­res sor közepére, s nem le­het tőlük elférni. Pilóta. A Hársfa utca la­kói nagyon hálásak annak a szúnyogirtó repülőpilótá­nak, aki szombaton délután lelkiismeretesen, több hul­lámban végrehajtott bere­püléssel megszórta a kör­nyéket permetezőszerrel. Az ott lakók végre zavarta­lanul alhattak. „Ez volt az első nyugodt éjszakánk!" ­mondta hívónk. Pad. Papp Lajosné sze­rint a forgalmas buszmeg­állókban kevés a pad, s ami akad, azokat is fiatalok fog­lalják el, akik nem adják át helyüket az idősebbek­nek. VTV SZEGED FESZTIVAL­TERASZ kulturális ajánlóműsor a Dóm térről Műsorvezető: KISISTÓK TÍMEA 22.10-kor • Egy műterem „konyhatitkai" Újabb Sejben-díjak Tv-terasz • Munkatársunktól A városi televízióban ma este is jelentkezik a Feszti­vál-terasz című kulturális magazin. A nézők összeállí­tást láthatnak az Elisabeth, gálával egybekötött „darab­temetőjéről", valamint a Fürdőudvarban vasárnap megrendezett Broadway mu­sical-estből. Az est vendége a Szegedixie jazzfesztivál két közreműködője, Joe Mu­rányi és Háló Pál lesz. ,Az ezredvégi ragyogások megfoghatatlansága izgatott". (Fotó: Mohos Angéla) a művészi szabadságot, mert az így keletkezett absztrakt ábrázolások finomak, líraiak, akvarellisztikus hatásúak és távol áll tőlük az éles, ke­mény fogalmazás lehetősége. A debreceni kiállítás még tart, csak katalógusban néz­hettem meg a három Sejben­mű fotóját: a saját készítésű papírok és a talált régi texti­lek különös kombinációiból, szétrobbantott felületeik újra­egyesítéséből megkapó ké­pek, a forradalom és szabad­ságharc témájára szimboli­kus, emblematikus elmosó­dottsággal és erővel utaló áb­rázolások kerekedtek. A mű­vész jellegzetes, egyszerre koncepciózus és improvizattv alkotói attitűdjére jellemző, hogy ezúttal is egy talált tárgy, a régi, piros-fehér­zöld-arany színeiben megfa­kult damaszt anyag volt az egyik inspirátora: papírba applikálva sosemvolt, egyedi. veretes-avittas zászló lett be­lőle, közepén egy kettős ke­reszt reliefjének képzetét elő­hívó, valójában régi mesterek címereként használt lenyo­mattal. Az összekombinált textil és papír finom ábrázo­latokban gazdag felülete a préselés nyomán a megtört lobogást felidéző hajlatokat szerzett. Nem kevéssé érdekes a Ja­pánban díjnyertes munkák el­készültének története. Az idei papfr-textil verseny ugyan­csak tematikus volt, amit nem túlzottan kedvelnek az impro­vizattv alkatú művészek. A ragyogás, mint olyan, termé­szetesen tág téma, Sejben La­jos most mégis sokáig úgy gondolta, képtelen szabadulni attól a képzettől, ami e téma hallatán először eszébe jutott. Ez volt - a fény. A munka beadási határideje vészesen közelgett, s talán ez segített, mert a művésznek eszébe jut­tatta - az időt. Ezredvégi ra­gyogások - ez lett a három, egyébként egymástól csak számmal megkülönböztetett kép címe. A megfoghatatlan­ság iránti elemi kíváncsiság objektiválódott a művekben: az egyik az ezüst ezer színé­ben pompázik, a másik feke­te, cikkanó, villódzó fehérek­kel, a harmadik maga a szí­nek orgiája, egy epicentrum­ból kiömlő szfnözön. Mind­egyik kép médiuma egyedi textil-papír ötvözet: a művész a ritka szövésű zsákvászon nyílásain bújtatott át papírcsí­kokat, az egészet applikálta saját készítésű papírjába, vé­gül kezelte saját „konyhati­tok"-technológiái val. A képzeletmozgató, fel­hőtlenül játékos, egyszers­mind az ember és a világ bel­ső titkait fürkésző Sejben-ké­peket hamarosan egy csong­rádi kiállításon láthatjuk. S. E. Lefelé • Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 106,54 ponttal, azaz 1,4 százalékkal csökkenve 7748,98 ponton állt hétfőn záráskor. A vezető részvények kö­zül csak az OTP erősödött: a pénteki árfolyamánál 20 fo­rinttal magasabban, 11 ezer 670 forinton zárt. A legna­gyobb visszaesést a vegy ipa­ri papírok szenvedték el. A 3780 forinton záró TVK 2 százalékot, a 6650 forinton záró BorsodChem pedig 2,5 százalékot veszített értéké­ből. A Mol-részvények 6275 forintos záróára 0,5 százalék­kal lett alacsonyabb a pénte­kinél. A Matáv-papírok ára I százalékkal csökkent, 1324 forintra. A Richter 15 ezer 575 forinton zárt. J Kedves Olvasóink! Közérdekű észrevéte­leiket, problémáikat ezen a héten Nyilas Pé­ter újságíró munkatársunkkal oszthatják meg. Ügyeletes kollégánk munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között várja hívásaikat a 06-20-432-663­as rádiótelefon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel 8 és 18 óra kö­zött a 06-80-820-220-as zöld (ingyenes) telefonszámon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Jász napok • Munkatársunktól Idén negyedik alkalom­mal rendezik meg augusztus 15. és 23. között Pilisjászfa­lun a Jász napok elnevezésű rendezvénysorozatot. Az esemény programján koszo­rúzás, ünnepi szentmise és irodalmi est egyaránt szere­pel, valamint ismeretterjesz­tő előadásokat tartanak, és lesz táncház, slágerparádé, tábortűz, rock and roll party, esztrád műsor, térzene, hadi­játék-bemutató és nótaest is. A Jász napokon futballtor­nán, kerékpár- és futóverse­nyen, illetve más sportren­dezvényeken is részt lehet venni. Sejben Lajos nem egy­szerűen arról ismert, hogy meglepően sokol­dalú, azaz nem lehet be­skatulyázni: új és szokat­lan anyagokat és techni­kákat használ festészeté­ben és szobrászatában egyaránt. Ami viszont a kortárs képzőművészek mai hétköznapjaiban a leginkább szokatlan: ke­resett és sikeres. Nemré­gen adtunk hirt az egri akvarellbiennálén meg­szerzett díjáról, s máris két újabb elismeréséről kaptunk információt. A debreceni nyári tárlat az idén tematikus kiállítás volt, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére ír­ták ki. A szegedi festőművész három munkával nevezett és elnyerte a tárlat fődíját. Pár héttel az itthoni siker után, augusztus 7-én hirdették ki a Japánban, Tokióban és Kiotó­ban megrendezett Nemzetközi Papír-Textil Verseny eredmé­nyét: Sejben Lajos a japán oktatási minisztérium arany­diját kapta. A világversenyen Sejbent - mint papírművészt - már harmadszor díjazzák: 1994-ben ezüst, rá egy évre ugyancsak arany-dljas volt olyan képzművészeti alkotá­sokkal, amelyek alapanya­gát, az egyedi technológiával előállított papírt maga készí­tette. Azt mondja, minden mű­vésznek megvannak a saját „konyhatitkai", amelyeket nem szívesen tesz közzé. Le­gyen elég annyi, hogy az ó paplrkészttési technológiája vegyes, szerepel benne őrölt papírhulladék, gyógyszertár­ban vásárolt steril papír, ese­tenként textil vagy más anyag, víz, a kipréselésére szolgáló forró vasaló. Az ál­tala előállított médium gő­zölt felülete kissé behatárolja • Albérleti körkép Szegeden Szobák, kilátással Egy rakás apróhirde­tés, telefon, két teherbíró láb és türelem, nagyon sok türelem... Mindössze ezekre van szükségünk ahhoz, hogy rátaláljunk álmaink ideiglenes ottho­nára. S ha hirdetőújsá­gunk mellett pénztár­cánk sem elég vastag, kezünket a zsákba­macska könnyen meg­karmolhatja. „Kertes házban albérletet adnék falusi, fizikai dolgozó, megbízható fiúnak 25 évesig. Alacsony, határozott legyen." Gondolom, kevesen tudnák eldönteni, vajon egy 170 cen­timéter „magas", kétkezi munkás eséllyel jelentkez­ne-e a fenti hirdetésre. Szeged albérletpiacán szerencsére ritkán támasztanak ehhez hasonló feltételeket. Sokkal inkább érvényesül a nemek közötti diszkriminá­ció, ezúttal azonban a nők ja­vára. Az apróhirdető-újságo­kat böngészve kitűnik, hogy több tucatnyian lányokat fo­gadnának szívesebben. A fiúk nem nagyon sze­retnek mosogatni vázol fel egy lehetséges megoldást István, aki szintén két egye­temista lányt várna lakásába, így - a korábban beköltözött három diákkal együtt ­összesen hatan lennének, ami azt jelenti, hogy a két új lakó számára mindössze 9500 forint lenne a havi díj. Ez az összeg a rezsit is ma­gába foglalja. A lányok kül­alakjára vonatkozó szemte­len kérdésre a tulaj csak mo­solyog: - Nem számít, hogy néznek ki, nem eszerint vá­logatok. Jó lenne viszont, ha mellőznék a cigarettát. Ezt valószínűleg a tiszta tapéta és az új heverő is megköszönné. A nappali ékességét jelentő televízió talán már Armstrong Holdra szállását is látta... - A telefo­nálást betiltottam, mert vala­ki egyszer ötszámjegyű összeget csinált nekem ­mondja a JATE-hallgató fő­bérlő. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, még a részletes számla kikérése után sem je­lentkezett önként a tettes. A négyszobás lakás Felsőváros egyik nyugodt szegletében helyezkedik el, pingpongozó suhancok és sörözgetó nyug­díjasok idilli környezetében. Mellesleg, kétpercnyi gyalo­gúira a bevásárlóközponttól és a trolimegállótól. Altalános tapasztalat, hogy a kollégiumból kiszo­rult, vagy oda be sem jutott diák Tatjánban jut legolcsób­ban fedél alá. Hacsak nem keresi fel Zoli bácsit, aki au­tószerelő műhelyéből vará­zsolt minden igényt kielégítő diákszállást. Szeged egyik, Nagykörúton kívül eső, gép­kocsizajtól mentes utcájában fenyegető felirat a barna vas­kapun: „Vigyázat, a kutya harap!" A kétméteres beton­fal tetején szögesdrót teke­reg. „Elég gyakran megfor­dultak itt a tolvajok" - ma­gyarázza a szemüveges öreg­Úr, miért ezek a börtönre em­lékeztető külsőségek. A ku­tya szerencsére tartja magát a szóláshoz, csak ugat és nem harap. A valamikori garázsra szinte már csak a lapos, hul­lámpalával fedett tető emlé­keztet. A benti színvilág - fi­noman fogalmazva - megle­hetősen eklektikus. Jól meg­fér itt egymás mellett az élénk narancssárga szekrény, a vörös pléd, valamint a sö­tétkék falvédő, finoman pettyeit, stilizált halakkal dí­szítve. Ilyen óceáni hangu­latban bárki számára garan­tált a mély álom. Zoli bácsi keze ügyességét dicséri a gu­mi locsolócső darabjaiból fabrikált fiókfogantyú is. Te­levízió, éjjeli lámpa, szóval a beköltözők semmiben nem szenvednek hiányt. Egy la­kója már van a beépített vá­laszfalak miatt akár többszo­básnak is nevezhető reziden­ciának, melynek havi bérlete 15.000 forint. - Először rosszul jelent meg a hirdetés, sokan azt hitték, más célból keresünk társakat ennek a srácnak - derül ki, mekkora bonyodalmat okozhat egy el­gépelt szó. - Egyre kevesebb egye­temista, illetve főiskolás ve­szi igénybe szolgáltatásunkat - mondja Samu Attila, az egyik szegedi albérletközve­títő kft. ügyvezető igazgatója -, leginkább házaspárok és cégek keresnek meg bennün­ket. Kaució és közvetítési díj fejében teljes körű jogi ügy­intézést vállalnak, tehát pél­dául, ha a lakó nem fizet ren­desen, vagy szétveri a beren­dezést, gondoskodnak arról, hogy a tulajdonos megkapja a pénzét. Samu Attila megerősítet­te, hogy 15-20 millió forin­tos, összkomfortos családi házakat is kezelnek. Ebből a típusból általában nagyobb vállalatok felsővezetői számára foglal le a menedzsment. ­Arra is volt már példa, hogy diák bérelt ki egy luxusvillát - bizonyosodik be, hogy az élet mégiscsak habostorta. Viszont az ízét csak akkor lehet érezni, ha minden hó­napban leperkálunk úgy ki­lencvenezret. (Ebből a pénz­ből két teljes évig lehetne él­vezni bármely szegedi kollé­gium vendégszeretetét.) A telefon kicseng, majd egy fi­atal, női hang jelentkezik. Valamelyik ingatlanközvetí­tő munkatársaként mutatko­zik be, majd elmondja, hogy nagyon szépen felújított, belvárosi, háromszobás la­kásról van szó. Pontosan ér­kezik a megbeszélt helyre, nem lehet több húsz évesnél. A régi bérház lépcsőházának hűsében érkezünk fel a má­sodik emeletre. A frissen mázolt, barna ajtó méltóság­teljesen kitárul. A ritkára le­engedett rolón beszűrődő délutáni fény sejtelmesen vegyül el a mindent átható festékszaggal. - A fürdőszo­ba nekem nem annyira tet­szik - tesz egy könnyed megjegyzést ktséróm, bár ki tudja, hányadszor látja a vi­lágosbarna kádat. A csempe, a padló, a fűtőtestek is mind-mind kifogástalan ál­lapotban. - Azt hiszem, mo­dern bútorokkal rendezném be - lelkendezik a szőke lány. Hm, tényleg, sehol egy szekrény, sehol egy kana­pé... Az ablak először nem en­gedelmeskedik, majd legyő­zi a festék hatalmát, és meg­mutatja a Belváros nyári forgatagát. Kilencvenezer forint havonta, és minden nap meg lehet ismételni ezt a mozdulatot. Szalma Baksi Ferenc sTAPETEN­TEPPICHBODEN- Áiiandó 80 x Európában 7 x Magyarországon h — szolgáltatások: • Szőnyeg szegés • Szaktanácsadás • Házhoz szállítás •var|« tel n i; >nV0Siáff! ®»w«8 fel » wesUf"*" ' NYITVA TARTÁS: hétfötél péntekig 8-19-ig, szombaton 8-1 5-ig. Konfekcionált / Futószőnyegek szőnyegek / 99( Ft/fm-től 890 Ft/m'-től Ultraiex padló­szőnyegek 4 és 5 m szélességben PVC-burkolatok 2 m szélességben 590Ft/nm-töl 3 és 4 m szélességben I f 90 Ft/nm-tól Tapéták j óriási választékban, Fa, műanyag, kovácsoltvas 590 Ft/tekercs karnisok, kedvező áron Fűrészporos, festheti tapéták 33,5 fm 1090FtMercs PADLÓSZŐNYEG BUDAPESTEN XIII. Váci út 152-154 VIII. Hungária krt. 26. XI. Budafoki út 70. IX. Soroksári út 123. : 359-6741 : 303-0747 : 206-1939 : 280-8059 vidékén: I Miskolc, Pesti út 5. j Debrecen, Balmazújvárosi út 6/c Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. T. T : 46/362-265 T.: 52/417-366 : 62/466-845

Next

/
Thumbnails
Contents