Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-27 / 174. szám

6 HAZAI TÜKÖR HÉTFŐ, 1998. JÚL. 27. • Verdi-bemutató a szabadtérin Álarcosbál a svéd udvarban • A mentőangyal: Felber Gabriella „Majd' kiugrott a szívem" Farkasréti Mária váratlan megbetegedése miatt Felber Gabriella, a Magyar Állami Operaház magánénekese vállalta, hogy beugrásával megmenti az Álarcosbál pénteki Dóm téri premierjét. - Már júniusban végigpróbáltam Amelia szerepét az Operaházban, de napok óta nem készültem - mondja a Felber Gabriella szombaton éjfélkor már megnyugodva, lesminkelve, civil ruhában az öltözőjében. - Amikor péntek reggel kilenckor csörgött a telefon, és a szabadtéritől kerestek, majd' kiugrott a szívem. Úgy gondoltam, ha a Jóisten adta ezt a lehetőséget, akkor segíteni is fog. így is történt. - Az operaénekesek kicsit olyanok, mint a sportolók: a jó teljesítményhez folyamatosan edzésben kelt lenniük... - Miután ezt a szerepet hamarosan Budapesten énekelni is fogom, természetes, hogy karbantartottam a hangom. Mégis óriási kihívás egy ilyen beugrás, mert hatalmas koncentrálóképességet, jó idegzetet kíván. Nagy beugró vagyok, januárban a budapesti Figaro házassága egyik előadását mentettem meg . - Rozgonyi Éva Liszt-díjas karnagyot is láttam a gratulálok között... - Kecskeméten végeztem a Kodály Zoltán Gimnáziumban, ahol ő volt az igazgató, amikor érettségiztem. Énekeltem a kórusában. Az énektanárom Kardos Pali bácsi volt, akinek a fia most korrepetitor a szegedi társulatnál. Szegedhez más kötődéseim is vannak. Két évig Berdál Valika növendéke voltam itt. Amikor felvételiztem a színház kórusába, az akkori karigazgató, Molnár László azt mondta, sokkal szebb annál a hangom, hogy a kórusban elpazaroljam. Az ő javaslatára felvételiztem a Zeneakadémiára, ahová egyből felvettek. Szegedre diploma után is visszajártam, például a Grófnét énekeltem a Figaro házasságában, illetve Sentát A bolygó hollandiban. H. Zs A Szegedi Szabadtéri Játékok először tűzte műsorára - mindössze két előadás erejéig Verdi Álarcosbál című operáját. A Magyar Állami Operaházzal kooperációban, Kerényi Miklós Gábor rendezésében létrejött produkció igazolta a választást, érdemes a darabot a Dóm téren repertoáron tartani. Először állított színpadra a szegedi szabadtérin látványos, nagyszabású operaelőadást Kerényi Miklós Gábor, aki a Miss Saigon és az Elisabeth rendezőjeként a legnagyobb Dóm téri sikerek kovácsa volt az elmúlt években. Épp ideje volt, hogy felkészültségét, tehetségét a hozzá legközelebb álló műfajban is kamatoztathassa. Az Álarcosbál a rendezés szempontjából kitűnő produkció. Alapos, kiérlelt elemzőmunka eredménye. Kerényi a nemzetközi operaszínpadok utóbbi időben bevett gyakorlatát követve nem a bostoni, hanem a korabeli cenzúra által betiltott eredeti, stockholmi verziót választotta, amelynek főhőse valós történelmi figura: az 1792ben merénylet áldozatául esett III. Gusztáv svéd király. A stockholmi helyszín a színpadkép miatt fontos: az utolsó képben lehetőséget ad a királyi bálterem pompájának megmutatására. A rendezés legfőbb érdeme, hogy miközben pazarul látványos népszínházát ad, igyekszik megteremteni a modern zenés színház törekvéseinek megfelelően a zenedrámai hitelességet is. Kerényi tisztán, világosan, pontosan vezeti végig a történetet. Már a remekül beállított előjátékban - például a főszereplők teázásával - finoman előrejelzi Felber Gabriella (Amelia) és Romano Nicola (III. Gustavo) a II. felvonásban, az akasztófadombi szerelmi kettősben. (Fotó: Gyenes Kálmán) a tragédiát. A későbbiekben is minden a legapróbb részletekig kidolgozott. A nagyszerűen megkomponált képek közül nehéz egyet-kettőt kiemelni. Ulrica jósdája a fallikus szimbólumokként is értelmezhető, olykor lángot okádó totemoszlopokkal és a mécsesként szolgáló hatalmas, fehér bivalykoponyákkal a skandináv-kelta mitologikus messzeségbe, a pogányság korába vezetnek vissza, segítve a jósnő figurájának értelmezését. A rendezői elképzelésnek megfelelően Csikós Attila látványos és kiválóan funkcionáló díszletet tervezett. Például a Gustavo dolgozószobájának faláról lógó díszlettervek, jelmezek, álarcok jelzik a színházrajongó király érdeklődését; borzongató, misztikus a vetített hátterű akasztófadomb-jelenet; jellemző erejű Renato dolgozószobája; káprázatos az utolsó képben a kék-arany svéd barokkot idéző királyi bálterem. A díszlettel egyenrangú minőséget képviselnek Jánoskuti Márta finom, ötletes jelmezei. A szcenfrozás harmadik erőssége az olykor fényorgiává váló világítás: Kerényi olyan invenciózus, olyan komplexen látja a színpadot, hogy látványtervezők is tanulhatnának tőle. A premier a szokásosnál kissé idegesebb légkörben zajlott, mert aznap reggel derült ki, hogy a női főszereplő váratlan betegsége miatt csak beugrással menthető meg az előadás. Az Ameliát éneklő Felber Gabriella teljesítménye már csak ezért is bravúr. Az árnyalatokban gazdag, kiegyenlített szopránnal rendelkező énekesnő perfektül, adta elő a szólamot, a nagy stressz ellenére is zökkenőmentes volt színpadi jelenléte, jól ábrázolta a drámai indulatoktól fűtött figura vívódását. Gustavo szerepében egy biztos magasságokkal, nagy vivőerejű, szép fényű hőstenorral rendelkező, magas, korpulens és joviális bolgár énekes, Romano Nicola mutatkozott be. Bár alkati és kiváló hangi adottságai egyaránt ideálissá tették a sok színárnyalatot tartalmazó szerepre, a lírával olykor adós maradt, s időnként a tökéletes kottahúség sem volt alakításának erőssége. Mégis nagy sikert aratott, hiszen bármelyik magyar társulat örülne egy ilyen „üzembiztos" tenoristának. Felber Gabriellával mindkét estén remekül énekelték az operairodalom talán legszebb szerelmi kettősét, mégis valahogy hiányzott előadásukból a költészet, a lélek, nem sikerült a szenvedély mindent elsöprő erejét a kellő hőfokon tolmácsolniuk. Anatolij Fokanov Renatoalakftásán érződött legjobban, hogy a rendező elemző figyelme az egyes figurák lélektani ábrázolására is kiterjedt. Különösen szemléletes jellemrajzot adott Renatóról a III. felvonásbeli nagyária (Eri tu che macchiavi quel'anima...) előadásakor. Wiedemann Bernadett szinte mitologikussá növesztette Ulrica alakját; csodálatos hangzású, nagy terjedelmű mezzóját, muzikális éneklését élvezet volt hallgatni. A legnagyobb személyes sikert könnyedségével, bájával, vidámságával, kifinomult táncos mozgásával, hangjának éteri tisztaságával és csillogásával Miklósa Erika aratta Oscar szerepében. A további kisebb szerepeket Gyimesi Kálmán, Szüle Tamás, Fried Péter, Kovács Hegedús István és Réti Csaba énekelték. A premieren megzavarhatta a karmestert és a zenekart, hogy az előjáték alatt üvöltő szirénákkal berontott egy rendőrautó a térre, végigrohant a nézőtér mellett, és megállt. Már azt hittük, bombariadó lesz, de csak egy motorost üldöztek. A szúnyoginvázió nem kímélte a zenekari tagokat sem, szombaton pedig a beszűrődő diszkózenét kellett legyűrniük. Talán a sok zavaró momentum okozhatta, hogy az egyébként perfektül dirigáló Pál Tamásnak a bemutatón nem mindig sikerült a muzsikáról vallott elképzeléseit maradéktalanul megvalósítania, több volt az esetlegesség a zenei szövet megformálásában, mint a jóval összefogottabb, kiforrottabb, kiegyensúlyozottabb második előadáson. Először a kórus is pontatlanabb, bizonytalanabb volt a megszokottnál. Üde színfoltnak bizonyult viszont a báli képben Kosztándi István koncertmester vezetésével mazurkazenét játszó színpadi vonósötös muzsikálása. Hallási Zsolt Felber Gabriella Amelia jelmezében (Fotó: Gyenes Kálmán) • Amerikából segíti Magyarországot Hazánk „száguldó" nagykövete Abelovszky Erzsébet: Hazánk nemzetközi tekintélye is felértékelődött. (Fotó: Miskolczi Róbert) Az emigráció „kései" időszakának képviselője. Csak 1965-ben hagyta el Magyarországot. Az egykori pedagógus és mikrobiológus azt mondja, túlságosan bizakodó és naiv volt, azt hitte, hogy győztek 56-ban, s majd csak megváltozik itthon a világ. Nem változott. Ezért is ment el. Előbb Svájcba, majd az Amerikai Egyesült Államokba. Hazáját azonban soha nem felejtette el. Sőt segíti, támogatja, ahogyan bírja. Létrehozott egy alapítványt, amely éppen az említett törekvések szellemében működik. A közelmúltban Abelovszky Erzsébet, akit joggal nevezhetünk hazánk száguldó nagykövetének is, Szegeden járt. A Forrás Szálló egyik nyugalmas szabadtéri zugában akkor beszélgettünk vele. • Voltaképpen mi indította arra, hogy alapítványt hozzon létre Magyarország támogatására? - Két fontos szempont. Az egyik, hogy 1990-ben népszámlálást tartottak az amerikai Ohio Államban. Ebből kiderült, hogy a magyar a legnagyobb etnikum abban a térségben. Itthon éppen akkor kezdődött a rendszerváltoztatás. Ez azért fontos, mert a népszámlálási kérdőíveken volt egy olyan rubrika, amely az alanytól azt kérdezte; ha többnemzetiségű a családfája, akkor melyik nemzethez tartozónak vallja magát? Nos, ekkor sokan olyanok is magyarnak vallották magukat, akiknek csak az egyik nagyszülőjük volt magyar... Kinyomoztam, hogy nfiért történt ez. Azért, mert abban az időben nagy rokonszenv alakult ki Magyarország és a magyarok iránt. Itt jelentkezett tehát a másik szempont, amelyért érdemes volt tenni valamit. Elkezdtem dolgozni, hogy ezt a rokonszenvet barátsággá, később komoly együttműködéssé alakíthassuk át. • Sikerült a terve? - Igen. Még akkor is, ha ez az együttműködés egyelőre gyermekcipőben jár. Az, hogy Lucas tartomány és Csongrád megye kapcsolata, meg ebben a Szeged-Toledo testvérvárosi együttműködés létrejött, nekem csak annyi a részem, hogy Columbusban, az ohiói kormányzóság székhelyén, nagyon jó kapcsolataim vannak. Azonkívül itt van a főhadiszállása a Nemzeti Gárdának, s ők is gyakran kérik a segítségemet, kapcsolataimat. Én pedig segítek nekik. Utóvégre közös célért dolgozunk: Magyarország felemelkedéséért. • Hogyan segit(het) az ön alapítványa? - Az általam irányított alapítvány teljes neve: Ohio Hungary Sister State Support Foundation, tehát a nevében is benne van a sgítségnyújtásnak a feltételezése. Nem szabad azonban arra gondolni, hogy milliós összegekkel rendelkezünk és azokat használjuk fel. Bár, jó lenne... Kapcsolataink vannak, segítő szándék is van, mégpedig nem csak a mi munkánk által, hanem az ohiói kormány részéről is. Hogy miként támogatunk egy-egy elképzelést? Ha hasznosnak tartjuk, akkor erőnknek megfelelően segítünk. Például a regionális együttműködést, amelyre itt kiváló példát láttam, és erről be is fogok számolni otthon. • Hogyan látja „kintről" hazánk jelenlegi helyzetét? - A sok évszázados nemzeti megosztottság, amely mindig politikai ellentétekkel volt terhes ebben a térségben, a mostani kegyetlen évszázad, meg az elmúlt értelmetlenül gyötrelmesnek nevezhető 45 év, mind arra ösztökélt, hogy én ott kint „csináljam meg Magyarországot". Ezt a kifejezést és az ötletet egy finn barátomtól hallottam, aki ezt Finnországra vonatkoztatta. De miért ne követhetnénk mi is? Vagy legalább másoljuk le! • Magyarország szerepe az új konstellációban megváltozott. Önnek mi a véleménye erről? - A keleti országokban, mindenekelőtt a volt Szovjetunióban, bekövetkezett erjedés és a későbbi politikai változás, jót tett Magyarországnak. Felértékelődött. Azáltal, hogy mi itt vagyunk, kicsit keletebbre tolódott NyugatEurópa... Én, amíg élek, mindig azon fogok dolgozni, hogy hazánk nemzetközi tekintélyét és régi helyét visszaszerezzük. 0 Mostani beszélgetésünk során nem éppen kedvező hangnemben szólt a magyar társadalom erkölcsi állapotáról... - Első hazalátogatásom alkalmával az országban anyagi csődöt tapasztaltam. Amikor jobban körül néztem, akkor vettem észre, hogy morális csőd van, sőt, bizonyos fokig szellemi csőd is. Azelőtt ugyanis mindent megtettek az emberek azért, hogy iskolába járjanak, most még tanulni sem akarnak. Persze, ez a dekadencia nemcsak magyar jellegzetesség. Az egész világ ifjúságára jellemző, mégpedig valószínűleg azért, mert a felnőttek hibát követtek el. 0 Milyen hibát? - Azt, hogy a fiataloknak nincs eszményképük. Mindezt csakis a felnőttek rovására kell tmi. A nevelés rovására. Példaként említeném, hogy egy amerikai fiú gyilkost jelölt meg eszményképének! Hogy miért? Azért, mert a „híres" emberek közül egyedül őt ismerte. Kificamult valahol az erkölcsi érzék az emberekben... A fiatalok ugyan jelzik a veszélyt, csak oda kell rájuk figyelnünk. Mi ezt sokszor nem tesszük meg. Én azonban most is optimista vagyok. Sokszor idézem Babits Mihályt, aki azt mondta: Bizonyos történelmi kategóriákban, a nemzet csak néhány fő. Ezt a „néhányfős nemzetet" kellene úgy egyesíteni, hogy boldogan és mindenben együtt legyen, és kövesse vezetőit, bárhol is éljen! 0 Szegeden folytatjuk ezt a beszélgetést. Nem kerülhetem meg a kérdést: mi a véleménye a Tisza-parti városról? - Szegednek mindig is útmutató szerepe volt Magyarországon. Most, ebben a régióban különösen. Véleményem szerint sem Romániának, sem Jugoszláviának nincs más lehetősége, csakis a békés egymás mellett élés. Ők rajtunk keresztül jutnak ki Európába. Ezért értékelődik fel annyira ennek a körzetnek, benne pedig Szegednek, mint központnak, az irányadó szerepe. Kisimre Ferenc