Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-11 / 161. szám

SZOMBAT, 1998. JÚL. 11. STEFÁNIA-INTERJÚ 9 • Beszélgetés Bányai Éva pszichológussal „Követni kellene a vágyat n Bányai Éva: Rájöttek, hogy az önmegvalósítás, annak árán, hogy másokat tapos el az ember, az egyént is mételyezi. (Fotó: Miskolezi Róbert) Névjegy 1942-ben született Budapesten. i966-h2n szerzett diplomát az ELTE pszichológia és magyar szakán. 1966-tól 76-ig az MTA Pszichológiai Intézete pszichofiziológiai osztályának munkatársa. 1970-től 85-ig az ELTE Összehasonlító Élettani Tanszékének oktatója. 1985-től az ELTE Kísérleti Pszichológiai Tanszékének tanára, 1995 óta vezetője. 1970 óta foglalkozik hipnóziskutatással; alapítója a Magyar Pszichológiai Társaság hipnózis munkacsoportjának; a Magyar Pszichológiai Társaság elnöke. 2000-től a Nemzetközi Hipnózis Társaság választott elnöke. Az elmúlt hét végén nemzetközi konferenciát rendeztek mentálhigiénés szakembereknek a szegedi orvostudományi egyetemen. Ezen tartott előadást Bányai Éva pszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kísérleti Pszichológiai Tanszékének vezetője. A vele készült interjúnkból egyebek mellett kiderül, hogy ma már egyre kevesebb ösi, érzékletes és megújító élményben van része a magyar embernek. 0 Az előadásában igen szomorú képet festett a magyar társadalom lelki egészségének állapotáról. A közoktatási rendszer reformjával azonban megoldást is kínált. De addig is, amíg ez megtörténik, tud-e tanácsot adni arra vonatkozóan, hogyan éljük túl azt, amiben most élünk? Hogyan éljünk, hogy ne legyünk a különböző szenvedélyek rabjai? - Fontosnak tartom, hogy az elbizonytalanodó emberek, főként a fiatalabb korosztály számára, tudatosítsuk: nagyon könnyen áldozatul eshetnek a különböző szenvedélyeknek, ha nem készek arra, hogy saját maguk aktívan keressék a helyüket az életben. Persze, nem elég mondani, hogy keressétek aktívan a helyeteket az életben, hanem meg kel! tanítani őket arra, hogyan lehet aktív kognitív stratégiákat kiépíteni ebben a világban. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt most nem tudja felvállalni az oktatás. Nyilvánvalóan egy újfajta pedagógus generációnak kell felnőni. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen olyan tanárképzési programot vezettünk be, amelyben már az önismereti képzés is szerepet kapott. Szerintem megoldást jelentene, ha azokon a helyeken, ahol közvetlenül csapódik le az elbizonytalanodás például a munkaügyi központokban -, lennének olyan, mentálhigiénével foglalkozó szakemberek (pszichológusok, szociológusok, szociális munkások), akik az aktivitást, az önkifejezést, a saját útkeresést segítik, illetve erősítik. Hatékonyak az önsegítő csoportok is, de nálunk ezeknek még nem alakult ki olyan rendszere, hálózata, mint például Németországban vagy az Egyesült Államokban. Ez átmeneti megoldás volna, amíg felnő az új pedagógus generáció. 0 Ez mennyi idő? - Erre azért nehéz válaszolni, mert léteznek úgynevezett tehetetlenségi mechanizmusok. Itt van például a pedagógus továbbképzés rendszere. Mi meghirdettünk olyan programokat, amelyeken az aktív önkontroll elősegítését lehetne gyakorlatban tanulni, de ezekre egyelőre nincsen jelentkező. Azt veszem észre, hogy a konkrét tantárgyi programokra igen, erre azonban még nem nyitott a pedagógus társadalom. A programjaink tudásanyagát meg lehet ugyan tanulni könyvekből, az önkontrollt segítő technikák viszont - amelyeknek van egy saját élményátélés szükséglete, amire ha rájön a tanár, más módon tanft, és akkor segíthetne abban, hogy önállóak legyenek a gyerekek - csak csoportokban sajátíthatóak el. 0 Maradjunk a gyermekeknél. A három-öt esztendősek még nem tudnak különbséget tenni a mese és a valóság között, s igaznak hisznek mindent, amit látnak. Úgy érzem, hogy az utóbbi időben - a ránk zúduló információáradat hatására - ez a korhatár kitolódott, s már a nyolc-tíz évesek sem tudnak különbséget tenni a mese és a valóság között, s elhiszik azt, amit a televízióban, a reklámokban és a filmeken látnak. Szerintem ez nagy bajjal fenyeget. Önnek erről mi a véleménye? - Szerintem is nagy a baj. Azt tapasztalom, hogy a mai gyermekek sokkal kevesebbet játsszák azokat a játékokat, amit a pszichológia „mint ha-játéknak" hív. A gyermek például papás-mamást játszik, s pontosan tudta IpiTQláhhie a C7pmpl,ii«p. j„, —c - J gének egyik része, hogy nem ő a papa vagy a mama, mégis úgy tesz, mint ha ő volna. Sajnos, ma már egyre kevesebb ilyen és ehhez hasonló szerepjátékot játszanak a gyermekek. Inkább a televízió előtt ülnek, passzívan, ami megint csak egyfajta függőség. Azzal, hogy ott ül, elveszíti azt a képességét, amellyel a „mint ha-élményt" meg tudja élni, és lassan már tényleg az lesz a valóság, amit a tévében iát. Mi még úgy nőttünk fel, hogy a szüleink megmondták: nem kell mindent elhinni, ami az újságban van. A mai gyermekek már képesek és elhiszik. Bár a valóság-ellenőrzés roppant fontos, attól még bele lehet feledkezni dolgokba, és az ember teljesen átadhatja magát az élménynek. A dologban az is nehéz, hogy nem alakítottuk ki azokat a rituális társadalmi szertartásokat, szokásokat, amelyek megengedik a megújulást, azt a fajta kontrollált regressziót, amit a hagyományos társadalmakban a jellegzetes ünnepek biztosítottak, illetve biztosítanak. Ezeken a társadalom megengedi a tagjainak, hogy a racionális kontroll, az állandó önellenőrzés és önelemzés egy kicsit felengedjen, és előtérbe kerüljenek az ősi, érzékletes és megújító élmények. Az archaikus társadalmakban - mint például az erdélyi Széken - még mindig élnek ezek a rituális szokások. Nálunk nincssnsk ilyen szabályozott rítusok, pedig ezek segítenek a felfrissülésben, amire nagy szükségünk lenne. Én arra tanítanám meg a felnőtteket, hogy nem szabad ezt az önhajszolt, csak a pénz után loholó, állandóan teljesítménycentrikus életet élni. Nekik is hagyni kellene időt a felüdülésre. De nézze meg, milyen kevesen nyaralnak. Egyre kevesebb az olyan alkalom a családok életében, amikor a tagjaik megengedhetik maguknak, hogy önfeledten játszanak, bolondozzanak, énekeljenek, táncoljanak. A gyermekek nem tanulják meg szabályozni a rítusokat, holott meg lehetne és meg kellene tanulniuk. Ez a mi felelősségünk. 0 Egy amerikai pszichológus, Benjámin Spock azt nyilatkozta, hogy akik annak idején Amerikába emigráltak, szinte szükségszerűen meg kellett tanulniuk az erőszakot, hogy kiharcolják maguknak az életteret. „Az én meg fogom szerezni azt, amit akarok, ha te is meg tudod szerezni a magadét, tedd meg, és pokolba mindenki mással" elv uralkodott. A rendszerváltás után hirtelen megannyi emigrált lett Magyarországon, s az amerikaihoz hasonló durva induvidualizmus a mai napig működik hazánkban. - Ebben igaza van, könyöklős-tülekedős a rendszer. Amerikában azonban már kifelé mennek ebből, mert rájöttek: ez (gy üres világ. Arra is rájöttek, hogy az önmegvalósítás, annak árán, hogy másokat tapos el az ember, nemcsak, hogy nem boldogít, és káros a többiekre nézve, de az egyént is mételyezi. Tudniillik azt nem teszi meg, amire nagyon nagy szüksége van önmaga megvalósításán, kiteljesítésén túl: azt, hogy az egyéni életén túlmenően, nagyobb és általánosabb értékhez is hozzájáruljon. Az utóbbi időben megnőtt a transzperszonális, transzcendentális igény, illetve szükséglet. Mindenképpen az egyénen túlmutató értéLpL irónti nvitnttptn pp 4c " .,„,.„ ..J W„ annak az igénye, hogy az ember önmagát, mint egy nagyobb egész részét élhesse meg. Van, akinél ez istenhitben nyilvánul meg, van, akinél másban. A dolognak az a lényege, hogy az ember túl tudjon lépni a saját bezártságán. A költő szavaival élve: „Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm, csak nyilam szökhet rajta át, a vágy". Követni kellene ezt a vágyat, és megtalálni az utat - embertől emberig, lélektől lélekig. Ezt lehetne segíteni, ha az embereket megtanítanánk arra, hogy attól nem lesznek boldogabbak, hogy több pénzük lesz. Szabd C. Szilárd A Hortobágy poétája Yjortobágynak is megli volt a maga Forradalma. Akkor. Nyilván volt azóta sok, ott, meg máshol, mindenféle kicsi forradalom, pitiáner, házmesternyi, meg magasztos is, amiről nem tud a kutya se, és csak belefeküdt az emlékezetbe, a mindennapokba, almaillatú mesékbe, amikből vagy lesz egyszer megváltás - vagy nem. Mindegy is. Csak a lélek legyen jó szagú. Meg a Nagymama süteménye. Hogy lehessen igazodni néhány dologhoz, mert az mégsem járja, hogy ebbe kellett a fejlődésnek kiteljesednie, csak van még a történelemnek valami meglepetése a Bartha Károly bácsin kívül is... A Hortobágyon kurva hideg volt akkor októberben - az biztos. Még a harcsák is fáztak, és szidták az anyját az Időnek, pedig ő igazán nem tehetett róla. Az Idő semmiről sem tehet, mert nincs is, csak mi találtuk ki magunknak, fontosságunk alátámasztására. De miért éppen a harcsáknak kéne erről tudniuk? Azok fáztak a fenéken, fönt meg kitört a forradalom. Van logika a teremtésben. A Hortobágyon akkor már voltak halastavak kellett, hogy legyenek, ha egyszer dideregtek a halak. S mert voltak halastavak, hát voltak halászok is. Na most az a probléma, hogy von haus aus nem mindenki halász ezen a trágyáié világon. És még csak nem is mindenki proli. Viszont akkortájt úgy alakult, hogy a prolik összeálltak, és kitalálták, hogy majd ők faszán fogják csinálni. A külvárosi éj leple alatt belopództak az életbe, és lerakódtak mint a guanó, keményen, vastagon. Ugyanis volt már ideológiájuk, meg voltak vezetőik, és ez a kettő elég szokott lenni minden szörnyűséghez. Úgy kezdődött, hogy a cselédlány kedélyesen hátbaveregette és letegezte a főorvos Nagyapámat egy dögszagú hajnalon. A Nagyapám az udvaron állt, éppen készült elhagyni a házat, ahol élt, ahol az apja meg az ő nagyapja is élt, a cselédlány meg készült beköltözni az összes kölkivel - ez volt az igazság pillanata. - Látja dokikám, egyszer fent, egyszer lent! - mondta a cseléd, és ebben történetesen igaza volt. Aztán mikor az összes büdös bunkó beköltözött már a főorvosok, tanár urak, grófok meg bárók meg. mindenfélék lakásaiba, akkor rájöttek, hogy csak kéne valamit csinálni a főorvosokkal, tanár urakkal, grófokkal meg bárókkal meg mindenfélékkel. És akkor kezdett érdekes társaság összeröffenni Recsken, Kistarcsán - meg a Hortobágyon. Tíz halász tett úgy, mintha élne, azoknál a halastavaknál. Kékvérűekből és értelmiségiekből lett társadalom szemetjei, egy giliszta arcú ávós - és Bartha Károly bácsi. Bartha Károly bácsi volt az egyetlen, akinek volt ott keresnivalója. Részt vett már a halastavak létrehozásában is, tudta, merre jár a hal, mit szeret a hal, mit akar a hal - pontosan ismerte a hal helyét ebben a világegyetemben. Valószínűleg Jónás szeretett volna lenni, ha tudja, hogy volt Jónás. És kiszúrt volna a Teremtővel, mert Őt bizony nem hányta volna csak úgy partra egy cet. De ezek helyett a misztikus dolgok helyett inkább beleszimatolt hajnalban a levegőbe, és így szólt: - Beteg a keszeg... A többiek röhögtek persze csak a háta mögött, az ávós meg gyanút fogott. Aztán kiderült, hogy beteg a keszeg. Mindenki abbahagyta a röhögést, az ávós meg igazolva látta gyanúját. És - ezt csak súgva merem mondani - Bartha Károly bácsinak horgászni is szabad volt. írt erről a giliszta egyszer egy följegyzést, éjszaka, viharban, hátul a nehéz szagú ólaknál de nem jött rá felelet, nem jött rá fekete autó, és beletörődött a giliszta, hogy nincs igazság a földön, és az ő munkáját semmibe se veszik... Aztán kitört a forradalom... Azért azt nem lehet mondani, hogy a hírek csak úgy rohantak le oda a pusztába. Párálló, vércsesivításos hajnalon kibújt a szar a göndör, mindig mosolygó mangalica seggéből és tücsökdalos estebédkor ért le a földig, ahol bizony égig nyúltak a giz-gazok. Ez volt inkább a jellemző. Kúpfajta, nagy szemű legényekkel se igen lehetett találkozni akkoriban már - a káromkodáshoz, fütyörészéshez mégiscsak kell valami lélek, valami intellektus, a kék parolihoz meg éppen az nem kellett. Különben is: Endre és Attila ott halászott volna akkor a többiekkel, ha megérik... Szóval huszonötödikén még nem nagyon tudták odalent, mi történik idefent - csak ennyit akartam mondani. Ezért eshetett meg, hogy a giliszta arcú ávós, aki mindig egyenruhában járt, büszkén, akkor este is úgy jelent meg a melegedőben. És hogy egyáltalán megjelent valahol a marha... És a melegedőben recsegett egy detektoros rádió... Aztán kikapcsolták. Lehet, hogy furcsa, de a csönd volt akkor a legnagyobb. Nyilván hinni kell mindig a hihetetlenben, és amikor betoppan, lehet ordítani. Szerintem a feltámadáskor is csönd lesz... Hideglelős, meredt szemű csönd, annyira meg lesz ijedve az Úr, hogy mit csinált... A Lajos szólalt meg először, és az úgy volt helyénvaló. Széllelbélelt, finom ember volt a Lajos és sokat utazott már addigra. Elment a gulágra, onnét haza, aztán Recskre, de ott se tudott gyökeret ereszteni, végül itt kötött ki a Hortobágyon. Igazi kozmopolita, sehová se való figura volt ez a Lajos, jött, ment, aztán még egy rohadt matricát se ragasztott a kofferjára... - Na tetű, most megdöglessz! - mondta halkan, indulat nélkül a világjáró. Holnap fölkötünk a gémeskútra... A giliszta arcú ávós merthogy neki szólt az ígéret - nem lepődött meg nagyon. Valahogy tudta, már a csönd idején is, hogy ha itt akasztás lesz, abból ő nem fog kimaradni Hiába no, válságos pillanatokban működésbe lép az önismeret meg az ítélőképesség... Azt viszont a felületes szemlélő sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy mennyire retteg a rohadék. - Én nem bántottam senkit emberek..., dadogta, és izzadt, és elhitte, amit mond... Most lett csak igazán nagy a csönd... És már csak egy pillanat kellett, egy utolsó, hogy a megalázottak és megszomorítottak egyesüljenek a Lajos ötletének jóleső, vöröses-sárga melegében, amikor lassan, komótosan felemelkedett helyéről Bartha Károly bácsi... Alit egy darabig.. A giliszta fogai összekoccantak. És Bartha Károly bácsi visszakézből rettenetesen pofon vágta Lajost... - No, emberek - beszélt bele az öreg az ütés utáni meglepetésbe -, október van... Nyakunkon a lehalászás. A hálóhoz tíz ember kell, erre a rakás szarra is szükség van. Előbb lehalászunk, aztán akasztunk... Hajnalban beleálltak a hálóba. Mind. Sok volt a hal akkor októberben. Jutott másnapra is, meg azutanra. Esténként recsegett a detektoros, végre aztán elfogyott a hal. Tkjovember negyedike lett 1 V addigra. A nemes magyar szürke maradéka mélyen lehorgasztott fejjel állt a hajnali ködben... Bayar Zsolt