Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-04 / 129. szám
Dékánválasztás a jogi karon UNIYERSITAS • Záróvizsgák a felsőoktatásban Elkezdődött a visszaszámlálás Vizsga elótt várakozó diákok a jogi karon. (Fotó: Nagy László) Új dékánt választott május közepén a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanácsa, ugyanis az eddigi vezető, dr. Molnár Imre megbízatása június végén lejár. A tisztségre egyedül dr. Besenyei Lajos pályázott, a tanács tagjainak többsége bizalmat szavazott neki. A polgári és polgári eljárásjogi tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Besenyei Lajos tölti be a JATE jogi karának dékáni tisztségét a következő hónap elejétől, ha megkapja kinevezését dr. Mészáros Rezső rektortól. Besenyei Lajoson kívül más nem nyújtott be pályázatot, így a kar tanács őt bízta meg ezzel a feladattal a megbízatásának lejártával a dékánságból távozó dr. Molnár Imre egyetemi tanár helyett. A leköszönő dékán továbbra is a római jogi tanszék vezetője marad. A május 14-ei tanácsülésen a testület jelenlévő 26 tagja közül 23-an adták le voksukat Besenyei Lajos mellett, 3-an pedig tartózkodtak a szavazástól. Az egyetem szervezeti és működési szabályzata szerint a dékánt a kar tanácsa választja, ezt a döntést az egyetemi tanács jóváhagyja, a megválasztott személyt a rektor nevezi ki. Besenyei Lajos lapunk kérdésére elmondta, hogy dékánná történő választását elAmerikai • Munkatársunktól A Fulbright MagyarAmerikai Oktatási Csereprogram Bizottság ösztöndíjakat hirdetett az 19992000-es tanévre. Fulbright ösztöndíjra azok a magyar állampolgárok pályázhatnak, akik felsőfokú végzettséggel, valamint megfelelő szintű angol nyelvtudással rendelkeznek, és az Egyesült Államokban szeretnének oktatni, kutatni vagy továbbtanulni. • Budapest (MTI) A finanszírozás, a minőség és az autonómia kérdéseiről rendezett nemzetközi tanácskozást Budapesten az 1989-ben alakult ma már 20 ország főiskoláit tömörítő Eurashe (European Association of Institutions of Higher Education). A brüsszeli székhelyű szervezetnek 16 nyugat-európai és 4 megfigyelői státuszú közép-kelet-európai ország a tagja. Magyarország 1993-ban kapcsolódott be az Eurashe munkájába, amely jelentős katalizátor, érdekkijáró és segítő szerepet játszik a főiskolai szféra képviselőjeként az Európai Unióban - közölte Dinya László, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkára. Magyarország a felsőoktatási minőségbiztosítás terén még nagyon messze van az európai normáktól közölte. Az intézményeknél hiányzik az önértékelés mechanizmusa és az úgynevezett monitoring-rendszer is. Az autonómia tekintetében viszont előkelő helyet foglalunk el. Ez azonban nem jelenthet függetlenséget, és elszámoltathatatlanságot, hiszen a közpénzekből a lehető legtöbbet kell kihozni és efeismerésnek tekinti, és úgy véli, ez jelenti pályája végét. A megválasztott dékán szerint a legfontosabb feladat megőrizni azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt négy év alatt az előző dékán elért. Másrészt úgy véli, eljött az ideje annak, hogy a szegedi jogászképzés tantervét alapos elemzésnek vessék alá, és megvizsgálják, mi benne a jó, és mi az, amit másképp kellene csinálni. Mint mondja, az országban sok helyen elindított jogászképzés mellett a JATE csak akkor tud talpon maradni, ha modem, színvonalas képzést biztosít hallgatóinak, és olyan diplomát ad, amellyel széles körben el tudnak helyezkedni. Az új dékán feladatai közé tartozik majd - a többi karral együtt - az intézményi kreditszabályzat kidolgozása, amelyet 2000-re kell elkészíteni. Besenyei Lajos nem kívánja alapvetően megváltoztatni a kar vezetésének eddigi módszereit. Úgy véli, hogy csak az egyetem alapegységeivel, a tanszékekkel összehangoltan lehet eredményesen dolgozni. Ezért még nagyobb szerepet kíván adni a tanszékvezetői megbeszéléseknek. Mindenkinek a lehető legszélesebb hatáskört szeretném biztosítani, hogy tudja végezni a dolgát - fogalmazza meg egyik vezetési alapelvét a jogi kar megválasztott dékánja. H. Sx. ösztöndíj Pályázati űrlapok a Fulbright és a Tanulmányi Tanácsadó Központtól igényelhetők (JATE Központi Könyvtár, Amerikai Felsőoktatási Információs Központ, 6720 Szeged, Dugonics tér 13.). A pályázatokat a szükséges mellékletekkel együtt július 15éig három példányban, angol nyelven kell a Fulbright Bizottsághoz eljuttatni (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21., Professzorok Háza). lett a kormánynak nagyon szoros ellenőrzést kell gyakorolnia - mutatott rá a helyettes államtitkár. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter megnyitójában arról számolt be, hogy az 1993-as felsőoktatási törvény megszületésével majd annak 1996-os lényegi módosításával elindult egy folyamat, amely a magyar felsőoktatást fokozatosan közelíti az európai felsőoktatási rendszerekhez. Ezt szolgálja az a 250 milliárd dolláros világbanki kölcsön is, amelyről a szerződést ez év márciusában írták alá. Ez a támogatás lehetővé teszi a vidéki Magyarországot versenyképesen megjelenítő felsőoktatási egységek kialakulását is tette hozzá a miniszter. A mostani kormány egyik utolsó intézkedése volt a kreditrendelet elfogadása, amely mintegy a „lelke" a felsőoktatási reformnak. Ez ugyanis nagyobb választási szabadságot biztosít a diákok számára, és lényegesen jobb átjárhatóságot tesz lehetővé az intézményeken belül, illetve azok között. A kreditrendszer révén olyan strukturált felsőoktatás jöhet létre, amelyben a főiskolán, illetve egyetemen eltöltött évek önmagukban is értékesíthetővé válnak a munkaerő piacon - mondta Magyar Bálint. Néhány hét vagy hónap múlva kezükbe vehetik diplomájukat az egyetemek és főiskolák végzős hallgatói. Előtte azonban még át kell esniük az utolsó megmérettetésen: a záróvizsgán. Körképünkből kiderül, hogy a szegedi főiskolákon és egyetemeken milyen szabályok vonatkoznak erre a vizsgára és az azon résztvevőkre. A felsőoktatási törvény szerint a hallgató felsőfokú tanulmányait záróvizsgával fejezi be, amelyen a jelöltnek bizonyítnia kell, hogy rendelkezik a felsőfokú végzettség megszerzéséhez szükség tudással. A záróvizsga a szakdolgozat elkészítéséből és megvédéséből, a képesítési követelményekben előírt írásbeli, illetve szóbeli vizsgából, továbbá egyes szakokon meghatározott gyakorlatok elvégzéséből áll. A záróvizsgát egy legalább háromtagú bizottság előtt kell letenni, amelynek legalább egy tagja külső szakember. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola diákjai június 8. és 19. között teszik le a záróvizsgáikat. Idén 1132 főiskolás fejezi be tanulmányait, szemben a tavalyi 842vel. A záróvizsga részben vagy egészben szóbeli, több részből is állhat, és gyakorlati elemeket is magában foglalhat. A záróvizsgát a tanulmányi kötelezettségek teljesítését igazoló végbizonyítvány megszerzését követő három éven belül kell leten• Munkatársunktól A táblázat azt mutatja, hány hallgató végzett tavaly, illetve végez idén a szegedi felsőoktatási intézményekben. A JATE bölcsészkaráról nem kaptunk tavalyi adatokat, aa táblázatban ezért jóval kevesebb az 1997-ben végzett diákok száma az idén diplomát szerzők számánál. Az intézményekre jellemző, hogy 1998-ban többen kerülnek ki azokból, mint egy évvel ezelőtt. ni. A sikertelen vizsgát a jelölt legfeljebb két alkalommal ismételheti meg. A tanárképző főiskola hallgatói június 20-án veszik át diplomáikat. Az intézmény a tanév végén különböző szakpárosításokban 82 féle általános iskolai tanári oklevelet állít ki. A József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán tavaly 418 hallgató végzett, idén várhatóan 493-an kapnak oklevelet a június 27-ei diplomaátadó ünnepségen. A záróvizsgák május 28-án kezdődtek és június 22-éig tartanak. A záróvizsgán a diákok egy tételt húznak, és azt a felelet előtt két óra alatt kell feldolgozniuk. Diplomát csak az kaphat, aki legalább egy köjzépfokú C, és egy másik nyelvből alapfokú C típusú nyelvvizsgát tett. A kar középiskolai tanári oklevelet ad biológia, fizika, földrajz, kémia, matematika és számítástechnika szakokon, továbbá a kutató szakokon okleveles biológus, fizikus, matematikus, közgazdasági programozó matematikus, programtervező és programozó matematikus, vegyész, valamint idén először geográfus végzettséget szerezhetnek a diákok. A bölcsészettudományi karon szintén május 28. és június 22. között tartják a záróvizsgákat, amelyen idén mintegy ötszázan vesznek részt. Á diploma megszerzésének egyik feltétele itt is a megfelelő nyelvtudás, a végzős hallgatónak legalább egy középfokú A vagy B, továbbá egy alapfokú C típusú nyelvvizsgával kell rendelkeznie ahhoz, hogy záróvizsgát tehessen. A középiskolai tanári, illetve bölcsész végzettséget igazoló okleveleket szakonként állítják ki, így a kiegészítő képzéseket is figyelembe véve közel negyven féle diploma szerezhető a karon. Az Állam- és Jogtudományi Kar az alapképzések során a hétféle szakon és tagozaton háromfajta végzettséget nyújt: jogász, közgazdász és társadalombiztosítási szakember. Idén 492 diák fejezi be tanulmányait. (A másoddiplomás képzésekben idén további 138 hallgató szerez oklevelet.) A záróvizsga szóbeli, sikertelen vizsga esetén a jelölt összesen annyiszor próbálkozhat újra, ahány tantárgyból a záróvizsga áll, egy tantárgyból azonban legfeljebb kétszer lehet vizsgázni. A Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Karon háromféle oklevelet állítanak ki a nappali és levelező tagozaton idén végző 211 diák részére: élelmiszertechnológus mérnök, élelmiszeripari gépészmérnök és vállalkozó-menedzser mérnök. A főiskolai karon - más intézményekhez hasonlóan - a végbizonyítvány megszerzése, a szakdolgozat megvédése és a megfelelő nyelvvizsga letétele után lehet csak záróvizsgát tenni. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen idén 185 orvos végez, fogorvosként pedig 22-en szereznek diplomát. A Gyógyszerésztudományi Karon 99 diák fejezi be tanulmányait. Az egyetem főiskolai karán ebben az évben nappali és levelező tagozaton várhatóan összesen 197-en végeznek. A karon négyféle oklevelet adnak: általános szociális munkás, gyógytornász, védőnő és diplomás ápoló. A fogorvos és gyógyszerész hallgatók, valamint a főiskolai karon tanulók záróvizsgái június elején kezdődnek, és ők hamarabb még ebben a hónapban megkapják a diplomát, mint az orvostanhallgatók, akik csak augusztus 2l-e után esnek át az utolsó megmérettetésen, és akiket szeptember közepén avatnak doktorrá. Az általános orvosi és a fogorvosi szakon a záróvizsga tesztdolgozatból, betegvizsgálati gyakorlatból és szóbeli feleletből áll. A záróvizsgára csak azok bocsáthatók, akik legalább egy középfokú C típusú nyelvvizsgát szereztek, illetve megírták és megvédték diplomamunkájukat. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumának diákjai már letették végső vizsgájukat. Az idén 45-en vehetnek át főiskolai, 4-en kitüntetéses főiskolai, 15-en pedig egyetemi oklevelet a június 17-ei diplomaátadó ünnepségen. A záróvizsga követelményeit, a számonkérés formáit és témaköreit a tanterv határozza meg. A vizsga két részből áll: zeneiskolában vagy szakközépiskolában folytatott tanításból és diplomakoncertből. Hagadős Szabolcs Előadói nap • DM-inforrmáció Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága, a SzentGyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem és a Doktoranduszok Országos Szövetsége megrendezi a SZOTE-n tevékenykedő PhD aspiránsok IV. előadói napját ma 9 órától. A rendezvény, amely Telegdy Gyula professzor elnökletével kezdődik, két napon át több szekcióban ad lehetőséget az új kutatási eredmények ismertetésére. Közönségdíj • Munkatársunktól A József Attila Tudományegyetem kulturális kuratóriuma minden évben dijat ad át a Szegedi Nemzeti Színház művészei közül kettőnek, akiket az adott évadban a legsikeresebbnek talál. Az egyetem hallgatói is leadhatják szavazataikat az 1997/ 98-as színi évadban általuk legtehetségesebbnek, legeredményesebbnek tartott művészre. A díjat a színház évadzáróján adják át. A szavazatokat június 5-én 16 óráig lehet leadni a JATE Kulturális Irodájában, illetve a 454-045-ös, vagy a 454-016os telefonszámon. MBA-diplomék • Budapest (MTI) Magyarország és mintegy tíz másik állam diákjai vették át Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a Nemzetközi Menedzser Központ és a clevelandi Case Western University közös, nemzetközileg akkreditált MBA-diplomáját - közölte a Nemzetközi Manager Központ. A Nemzetközi Menedzser Központ Alapítvány (International Management Center - IMC) 1988-ban alakult Magyarországon. Az IMC hazánk első üzleti iskolája volt és a piacgazdaságban való átmenet segítését tűzte ki célul, nemcsak Magyarországon, hanem az egész közép-kelet-európai térségben. A magyarországi IMC 1996-ban társult a Case Western Egyetemmel (CWU - Cleveland, Ohio) aminek eredményeként közös, nemzetközileg akkreditált MBA (Master of Business) diplomát adnak ki. A diplomaátadón első alkalommal vehették át a közös, IMC-CWU diplomát a diákok, akik közül sokan, főleg a szomszédos országokból érkeztek a magyarországi Nemzetközi Manager Központba. Pályázat • Munkatársunktól A Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázatot hirdetett a bécsi Collegium Hungaricum szenior és fiatal kutatói ösztöndíjaira az 1999. évre. A pályázatot június 30-áig lehet benyújtani. Az ösztöndíjas utak 1999. január l-jén kezdődnek. További információ kérhető a JATE Hallgatói Külügyi Bizottságától. Mennyien végeznek a szegedi intézményekben? Intézmény 1997-ben végzett diákok száma 1998-ban végző diákok száma József Attila Tudományegyetem 1021 (A BTK-ról nincs adat) kb. 1623 Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem 434 503 Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 842 1132 Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar 153 211 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma 41 64 Főiskolai konferencia