Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-27 / 98. szám
Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve Albánia: teljes harckészültség (2. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG ••'»•• iwraw«w»a«a««3Ere«gBU^ •BBHMHBBKBHIBBnHiniBBHHHHH HÉTFŐ, 1998. ÁPR. 27., 88/98. MBSFT ÁRA: 38 FT A jól felkészült rendőrt az sem hozza zavarba, ha biciklisek fogják körül. (Fotó: Miskolczi Róbert) Kampányhétvége A „pártos" eseményekről a 3., a 13. és a 19. oldalon számolunk be. Kányádi Sándor Szegeden Visszaszorult a líra hatósugara. (7. oldal) ÍDÉi SPORTJAI (9-12. oldal) • Szent György napján Rendörnapi vigalmak O Munkatársunktól Immár hagyomány, hogy Szent György napjához fűződik a rendőrség napja, vagyis ez'az az alkalom, amikor a rendőrök saját köreikbe várják az állampolgárokat azzal a szándékkal, hogy minél többet megmutassanak az egyenruhások mindennapjaiból. Szegeden három napon keresztül zajlottak a rendörséggel kapcsolatos rendezvények: pénteken a belügyminiszter látogatott el a főkapitányságra, szombaton nyílt napot tartottak, vasárnap pedig Csanyteleken átadták a nemrégiben felszerelt lovasőrsöt. A szombati * Koszovó: mégsem lesz háború? zetközi szervezet álláspontja „kiegyensúlyozottabbá" vált, s a nemzetközi közösség már nem bátorítja a koszovói albán terroristákat. „Nem igaz, hogy a nemzetközi közösség bátorítja a terroristákat. Az egyetlen baj az, hogy a világ országai nem eléggé határozottan mondják ki, hogy az albánok azok, akik elzárkóznak a párbeszéd elől" - idézte Risticset a Dnevni Telegraf. A JUL-vezető szerint a többségében (90 százalékban - a szerk.) albánok lakta, Szerbiához tartozó tartományban nem lesz háború. „Az albán terroristák támadása és a jugoszláv-albán határon kitört legújabb harcok ellenére sem hiszem, hogy háborúba torkollna a válság" magyarázta. Ristics egy nappal azután nyilatkozott, hogy a Szerbiában rendezett népszavazáson - a kormány hivatalos álláspontja mögé állva - a résztvevők 94 százaléka vélekedett úgy, hogy semmi szükség sincs a külföldi közvetítők részvételére. „Jóska, hazavárunk!" • Akasztó (MTI) Nem mindennapi mérkőzésre készülődtek a csapatok tegnap este Akasztón. Felröppent a hír, hogy tüntetést szerveznek Stadler mellett. Sáfrán Mária, Stadler József élettársa elmondta: - Három nappal ezelőtt felkerestek a rendőrségtől és elmondták, hogy Magyarországon bírói ítélet ellen nem lehet tiltakozni. A csapat jövőjével kapcsolatban hozzátette még: egyelőre az a cél, hogy a csapat befejezze a bajnokságot. A mérkőzésen az újpesti játékosok a Stadler együttesével való szolidaritásuk jeleként kék karszalaggal léptek pályára. A stadion belső kerítésén a nézők a Stadler-üggyel kapcsolatban transzparensekkel fejezték ki véleményüket, amelyeken egyebek között a következő szövegek voltak: „Palotás, Lupis, Tocsik, Apeh felmentve, Stadler?", „Stadler-Szocik 0-1", ,Jóska, hazavárunk!" (A bajnoki eredmények A Dél Sportjában.) IÁ f BI A J Jfe jdfr M§ • Belgrád (MTI) Ljubisa Ristics, a szerbiai kormánykoalícióban részt vevő Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) második számú vezetője szerint a külföldi képviselők is részt vehetnek a koszovói válság rendezését szolgáló szerb-albán tárgyalásokon, ha az Európa Tanács felveszi Jugoszláviát tagjai közé. • A finnek nagyon durvának tartják az orosz maffia módszereit Kriminálexpo • Budapest (MTI) A rendőrség tapasztalatai szerint az állami döntéshozó szervezetek iránt folyamatos érdeklődést tanúsítanak a szervezett bűnözés résztvevői - közölte a budapesti Kriminálexpo keretében rendezett szombati fórumon Ignácz István dandártábornok, az Országos Rendór-fökapitányság bűnügyi főigazgatójaKifejtette: a közhiedelemmel ellentétben Magyarországon nem az 1990-es, hanem a '70-es években kezdett kialakulni a szervezett bűnözés. Akkoriban a legnagyobb profitot az üzérkedés, vagy más kisebb súlyú gazdasági bűncselekmények hozták. Az ezekből Összegyűlt tőkét újabb és újabb üzletekbe fektették. A vállalkozások egy részéről ma már nem tudható, hogy tiszta pénzből eredneke. A rendőrség tavaly több bűnözői kör vezetőjét letartóztatta, de a helyükbe újak lépnek. Sikerült azonban feltérképezniük a hazai szervezett bűnözés csoportjait, melyek üzleti tevékenységére fokozott figyelmet fordítanak. Finnország legfőbb államügyészének Magyarországon tartózkodó helyettese, Martti Jaatinen elmondta: bár a Szovjetunió szétesése után nyitottá vált az orosz és a finn határ, a közép-keleteurópai országokhoz képest náluk mindig valamennyivel később jelennek meg a szervezett bűnözés formái, így van idejük a felkészülésre. Megjegyezte: az orosz maffia módszereit nagyon durvának érzik. Ignácz István véleménye szerint is kíméletlenek az orosz bűnözők. Hozzáfűzte: Magyarországon a bűncselekmények 4 százalékát követik el külföldiek, főleg románok. De a határon túli szerb, ukrán, orosz és csecsen szervezett bűnözői csoportok szinte mindegyike kapcsolódik - ha sokadik szálon is magyar bűnözői csoportokhoz. Ezt Berta Attila dandártábornok azzal egészítette ki, hogy tudja: ha felrobban egy Mercedes, annak tulajdonosa biztosan arab vagy török, a Váci utcában arabok lövöldöznek, a prostitúcióhoz románok kapcsolódnak, a robbantásokat pedig nagy valószínűséggel oroszok vagy ukránok hajtják végre. A fórumon résztvevő másik külföldi vendég, Mario Fraticelli, a római semmisftőszék főügyésze úgy gondolja, hogy Magyarország a közbiztonság szempontjából veszélyes korszakot él. Felidézte, hogy Olaszországban akkor kezdődött a politikai terrorizmus, amikor kevés embernek sok pénze, és sok embernek pedig kevés pénze lett. Kérdésre válaszolva a maffia felszámolását hatékonyan segítő eszköznek minősítette azt az olasz állami szándékot, hogy a szegényebb déli országrészben munkalehetőségeket teremtenek. rendőrnap során számtalan esemény között válogathattak a polgárok, de el lehet mondani, hogy a rendőrség műszaki, technikai felszerelése nagy érdeklődést váltott ki, akárcsak a Rendőr Testedző Egylet bemutatója. De talán az volt a legfontosabb a Csongrád megyei rendőrök számára, hogy kispályás fociban végre otthon tudták tartani a kupát. (Tudósításunk az 5. oldalon.) Csernobili szarkofág • Kijev (MTI) Egy különleges amerikai robot fogja felderíteni a csernobili atomerőmű 1986. április 26-án felrobbant négyes reaktorát. A reaktor fölé emelt vasbeton szarkofág sugárzó belső terét annak a számítógépes programnak a segítségével térképezik fel, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal használt tavaly a Mars felszínének a vizsgálatára. A tévékamerákkal, különféle érzékelőkkel és navigációs rendszerrel felszerelt, Pioneer névre keresztelt robotot a RedZone Robotics cég készítette. A 2,7 millió dollárt érő önjáró felderítő berendezés - melyet a. NASA és az amerikai energiaügyi minisztérium szakértői közösen terveztek - a remények szerint részletes információkat fog szolgáltatni a szarkofág belteréről, a négyes reaktor 12 évvel ezelőtt szétolvadt magjáról. A reaktor romjait a külvilágtól elzáró szarkofágon belül máig magas a radioaktív sugárzás szintje. A sugárzó tér állapotát eddig emberek mérték fel, akik csak másodpercekre, néhány fénykép elkészítése erejéig ugorhattak be a veszélyes térbe. Az amerikai robot alkalmazásának az az alapvető célja, hogy felváltsa az egészségüket kockáztató embereket. „A koszovói válság megoldásának kulcsa Jugoszlávia visszatérése a nemzetközi közösségbe. Amennyiben lehetővé teszik az Európa Tanácsba való felvételt, a külföldi képviselők is részt vehetnek majd az albánokkal folytatott tárgyalásokon" - mondta Ristics a Dnevni Telegraf című belgrádi lapban szombaton közzétett nyilatkozatában. Ristics, aki mint a jugoszláv parlament külügyi bizottságának elnöke részt vett az ET parlamenti közgyűlésének legutóbbi ülésszakán, úgy vélekedett, hogy a nemA gregoriánoktél a népdalokig • Tudósítónktól Az Ifjúsági Házban megtartották az első szegedi világzenei napok koncertjeit. A műfajilag és zeneileg egyaránt sokszínű fesztivál egy viszonylag új irányzat, a világzene (world music) ősi és mai zenei elemeket ötvöző irányzatából adott három estényi élményt az igényes zenét kedvelő hallgatóságnak. A fesztivál második estéjén (zeneakadémiai koncertje másnapján) nagy sikerrel lépett fel Snétberger Ferenc triója, illetve a szegedi népzenei mozgalomból indulva nemzetközi hírre jutott Lovász Irén énekes. A néprajzkutató-népdalénekes Lovász Irén szegedi éveire és tápéi gyűjtéseire emlékezve erdélyi népdalai mellett tápi népdalokat is énekelt. Snétberger Ferenc igényes gitárkíséretével a régi gregorián eredetű népdalok és az ősi balladák rendkívüli tisztasággal keltek új zenei élet- .... •. re Szalai Péter indiai dobokon, Szőke Szabolcs sarangin játszik. (Fotó: Gyenes Kálmán) « 4