Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-16 / 89. szám
• Közművelődésről a tanárképzőn Haszon a kultúrában I INIYERSITAS • Közös szervezet önálló gazdálkodás... Leválnának a klinikák? A gyermekklinika is az orvosegyetem „tanszéke". A miniszter szerint sem szétválaszthatok. (Fotó: Schmidt Andrea) • Munkatársunktól Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Közművelődési Konferenciát április 21-23. között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. A találkozót a főiskola Közművelődési Tanszékének hallgatói szervezik, és arra a kultúra, a menedzsment és a média területén dolgozó előadókat hívnak meg. A konferenciasorozat névadó kérdése - ki menedzseli a kultúrát? - először 1992ben hangzott el, amikor a kultúra állami finanszfrozása megszűnt, a támogatás rendszere megváltozott. Ki adja a pénzt, ha az állam már nem? Hogyan lehet a nonporfit szférában anyagi hasznot teremteni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolására jött létre a Közművelődési Konferencia, amely az évek során országos méretűvé nőtte ki magát. Ez az egyetlen olyan találkozó Magyarországon, amit a hallgatók, a jövő szakemberei szerveznek maguknak és mindazoknak a fiataloknak, akik informálódni szeretnének lehetőségeikről, a kulturális szférában történő változásokról. s akik a jövőben a kultúra, az újságírás és a menedzsment területén fognak dolgozni. Az idei programot média és menedzser szekciókra osztották. A rendezvények helyszíne a főiskola „J" épülete a Szilléri sugárút 12. szám alatt. A konferenciát április 21-én 13 órakor nyitja meg dr. Rubovszky Kálmán, a Kossuth Lajos Tudományegyetem és dr. Rigó Jázon, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára. Ezt követően 14 órakor „Multinacionális • Munkatársunktól Ma délelőtt 10 órakor kezdődik a Mojo Clubban az V. DEkonFERENCIA. A József Attila Tudományegyetem Irodalomelmélet Tanszéki Csoportja által szervezett kétnapos rendezvényen tizennyolc előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. A DEkonFERENCIÁn többek között olyanok adnak elő, mint Szilasi László, Margócsy István, Odorics Ferenc, Radnóti Sándor és Kálmán C. György. A program• Munkatársunktól A harmadik Nemzetközi Élelmiszertudományi Konferenciát rendezik április 28-29-én Szegeden, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élelmiszeripari Főiskolai Karának kollégiumában. A találkozón hazai egyetemek, kutatóintézetek mellett külföldi, így például athéni, darmstadti, újvidéki, aradi felsőoktatási intézmények és vállalatok is részt vesznek. A rendezvényt Szabó Gábor, a főiskolai kar főigazgatója nyitja meg 28án 10 órakor. A konferencia első napján délelőtt elhangzó előadásoknak Magyarország és az európai uniós integráció lesz a témája. Dr. Biacs Péter például a korszerű élelmiszeriparról beszél az EU integráció tükrében. Dr. Széles Gyula pedig „A magyar tejgazdaság minőségügyi cégek a kultúra támogatásában" címmel rendeznek kerekasztal-beszélgetést, amelyen a Pick Szeged Rt. és a Dreher Rt. képviselői vesznek részt. Majd a női lapok sikerességéről lesz szó a 16 órakor kezdődő fórumon, amelyen a Nők Lapja, a Cosmopolitan és a Voila képviselteti magát. Másnap, 22-én a menedzser szekcióban 10 órától arról beszélgetnek ismert zenekarok menedzserei, hogy nehéz-e eladni a zenét Magyarországon. A szolgáltatók és a kultúra viszonya lesz a témája a 13 órakor kezdődő programnak, amelyre a Tisza Volán Rt., a Déltáv Rt. a Malév Rt. és a Pannon GSM képviselőit hívták meg. 15 órától arról lesz szó, hogyan toborozzák a cégek munkatársaikat a 90-es években. Ezekkel párhuzamosan a média szekcióban 10 órától a felsőoktatási lapok második országos találkozóját tartják, majd 11 órakor a TV3-mal, 13 órakor a RTL Klubbal, 14 órakor pedig a TV2-vel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Tíz perccel délután három óra előtt az új kereskedelmi televíziók hírműsorairól tartanak beszélgetést. A Zimmer Feri című film vetítése 16 órakor a két szekció közös programján szerepel. Az utolsó napon a menedzser szekcióban 10 órától a múzeumok támogatottsága lesz a téma. Ezzel egyidőben a média szekcióban folytatódik a felsőoktatási lapok találkozója. Közös program kezdődik 11 órakor „Apukám világa Hogyan tudja segíteni az embereket egy rádióműsor?" címmel, amelynek előadója Csiszár Jenő, a Petőfi rádió munkatársa. A találkozó 13 órakor zárul. A konferenciáról lesz szó a Közéleti Kávéház április 20-ai estjén. ban ma este fél 8-tól a Mojo Clubban Darvasi László, Garaczi László, Németh Gábor és Parti Nagy Lajos felolvasóestjén, pénteken 18 órától az Auditórium Maximumban pedig CD-ROM bemutatón (Esterházy Péter Fuharosok című regényének interaktív multimédiális feldolgozásán) szórakozhat a nagyérdemű. A rendezvény a JATE-klubban ér véget, ahol a Vági Jazzműhely és a Nyers ad koncertet, amit reggelig tartó mulatság követ. helyzete az EU csatlakozás szemszögéből" címmel tart előadást. Délután az élelmiszergazdaság nemzetközi vonatkozásairól lesz szó. így például dr. Molnár Pál ismerteti az Európai Bizottság új élelmiszer-politikáját. A SZÉF Szakmai Szövetségének közgyűlését tartják 16 óra 40 perctől. A második napon az élelmiszertudomány lesz a fő téma. Az élelmiszeripari felsőoktatásban használható multimédiás oktatóprogramokat mutatnak be. Jankóné dr. Forgács Judit a baromfiipart jellemzi a számok tükrében. Csanádi József és dr. Fenyvessy József pedig arról beszél, hogy az Európai Unióban milyen egészségügyi elvárásokat támasztanak a nyers tejjel és a tejtermékekkel szemben. Ezeken kívül számos előadás elhangzik még. A konferencia 29-én délután 3 órakor fejeződik be. Alaposan felbolydultak a kedélyek az orvosegyetemeken februárban. Az intézmények tudomására jutott ugyanis, hogy a Felsőoktatási Tudományos Tanács tervei között szerepel a klinikák leválasztása az egyetemekről. Ez az intézkedés az egyetemek létét veszélyeztetné, ezért a rektorok levélben kérték a művelődési miniszter állásfoglalását. A múlt héten megérkezett Magyar Bálint levele, melyben elmondja: szervezetileg nem képzelhető el az egyetemek és a klinikák egységének megbontása, kívánatos viszont a gazdálkodás szétválasztása. Februárban az orvos- és egészségtudományi egyetemek rektorainak tudomására jutott, hogy a Felsőoktatási Tudományos Tanács (FTT) egy olyan Egészségügyi Bizottságot kíván létrehozni, melynek feladattervében szerepel az orvos- és egészségtudományi egyetemek klinikáinak szervezeti leválasztása az egyetemekről. A budapesti, pécsi, debreceni és szegedi intézmények rektorai Első alkalommal szerveznek nemzetközi nyelvészeti konferenciát Kelet-Európában a kelet-európai nyelvekről. A Szegedi Akadémiai Bizottság székházában április 19-21 között a nyelvészet nemzetközi szaktekintélyei mellett a keleteurópai nyelvek keleti és nyugati kutatói vitatják meg nézeteiket. A JATE Elméleti Nyelvészet doktori programja nemzetközi nyelvészeti konferenciát rendez április 19-21 között a SZAB épületében. A úgy vélték, az FTT elképzelései egyetemeik létét veszélyeztetik, és az intézményi autonómia olyan megsértését jelentik, amely precedensértékű lehet és hosszú távon az egész magyar felsőoktatásra veszélyes tendencia kialakulásához vezethet. A rektorok aggodalmát növelte, hogy hasonló jellegű megjegyzések a művelődési minisztérium munkatársaitól is elhangzottak szóban és Írásban. Az intézményvezetők felháborítónak minősítették, hogy a kérdés során az orvosegyetemek véleményét nem kérték ki, és a rektoroknak kerülő úton (egy bizottsági meghívólevélből) jutott tudomására az FTT szándéka. A SOTE, a POTE, a DOTE, a SZOTE és a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem rektora levélben kérte Magyar Bálint minisztert, hogy foglaljon állást: a tárca nem tervezi és kezdeményezi, hanem ellenzi a klinikák leválasztására irányuló törekvéseket. Az FTThez írott levelükben emlékeztetik a testületet, hogy a klinikák leválasztására vonatkozó elképzelés már a Felsőoktatási Törvény módosításakor felmerült, ám azt az egyetemek, az Akadémia konferencia témája a keleteurópai nyelvek elmélete, a címe: The First Conference on Linguistic Theory in Eastern European Languages. A rendezvény az első olyan találkozó lesz, amely a saját régiójában, de nemzetközi szinten foglalkozik a keleteurópai nyelvekkel. A konferencián az ottawai, az oxfordi, a poznani, a Novi Sad-i, a potsdami, a durhami, a bécsi, a Wayne-i, a saarlandi, a torontói, a nizzai, a Los Angeles-i, a bukaresti, a krakkói, a plovdivi és a lipcsei egyetemről érkeznek előadók. Dr. Kenesei István, a konOrvosi Osztálya, a Népjóléti Minisztérium és a Magyar Orvosi Kamara is elutasította. Az orvosegyetemeket felkavaró ügyben állást foglalt a Magyar Rektori Konferencia (MRK) is. Állásfoglalásában a testület kimondja, hogy az egyetemi klinikák az intézmények tanszékei, így leválaszthatatlan részei, nem pedig gyakorlóhelyei, mint ahogyan azt néhány felsőoktatási „szakember" gondolja. A klinikák nélkül az orvosképzés és az orvostudományi egyetemek elképzelhetetlenek, így szétválasztásuk a képzés és orvosi kutatás színvonalát komolyan veszélyeztetné. A Rektori Konferencia, amellett, hogy támogatta az egyetemek tiltakozását azt is leszögezte, hogy az oktatás és betegellátás finanszírozásának szétválasztása viszont kívánatos lenne. Az erre vonatkozó kezdeményezés az orvosegyetemekről indult. Megfogalmazták, hogy az egyetemek költségvetésében célszerű lenne különválasztani az oktatást és a betegellátást, meghatározni a fenntartót az egyetemeken történő betegellátásban, és a felügyeletet gyakorló főhatóságok ferencia szervezője elmondta, hogy a rendezvény témája a tudomány szempontjából kissé sajátosnak tűnhSt, hiszen Kelet-Európa inkább földrajzi vagy politikai, mint nyelvészeti fogalom. Mégis úgy gondolták, érdemes nemzetközi szakmai találkozót rendezni a kelet-európai nyelvekről, hiszen ebben a régióban nem volt még hasonló konferencia. Az előadók egy része olyan szaktekintélye a nyelvészet tudományának, akik nélkül nem lehet komoly találkozót szervezni. Jönnek még olyan nyugat-európai tudósok, akik szerint megosztani a feladatokat és kötelezettségeket a létesítmény-finanszírozásban. Mindezt az orvosegyetemek szerint a gazdasági tisztánlátás, a jobb működőképesség és az integrációs lehetőségek zavartalan kihasználása érdekében már régen meg kellett volna oldani. Az orvosegyetemi rektorok levelére a múlt héten megérkezett a művelődési miniszter válasza. Magyar Bálint leszögezi, hogy a minisztériumnak nem áll szándékában szervezetileg szétválasztani az együtt régóta jól funkcionáló egyetemeket és klinikákat. Ugyanakkor egyetért azzal, hogy a pénzügytechnikai tisztánlátás céljából a gazdálkodás szétválasztása már csak azért is kívánatos, mert az egyetemek és a klinikák finanszírozási forrásai eltérőek. A miniszter felkérte az egyetemeket, hogy működjenek közre a gazdasági szétválasztás módozatainak kidolgozásában. Ha tehát megnyugodnak az értelmetlenül felborzolt kedélyek, megkezdődhet a műhelymunka az orvosegyetemek és klinikák gazdálkodásának szétválasztásáról. Keczer Gabriella született „nyugatiként" foglalkoznak a kelet-európai nyelvekkel, és olyan keleti származású kutatók, akik nyugaton dolgoznak. A résztvevők negyedik csoportját a kelet-európai nyelvészek adják. A konferencián az igemozgatásról, a klitikumokról, a funkcionális kategóriákról, a tagadásról, az esetekről és az egyeztetésről, és néhány fonológiai jelenségről lesz szó. Vagyis a résztvevők azt vizsgálják majd, mi a közös az egyébként meglehetősen különböző nyelvekben. K. G. Nincs pénz felújításra • Debrecen (MTI) Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár május végére elkészíti és leteszi a kormány asztalára azt a szakmai programot, amely megoldaná az orvostudományi egyetemek egységes normatív támogatását jelentette be Cser Ágnes, az OEP főigazgatója debreceni sajtótájékoztatóján. Jelenleg ugyanis az a helyzet - mint azt Muszbek László akadémikus, a Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) rektora is megerősítette -, hogy a fenntartó nem teljesíti törvény előírta kötelezettségeit: a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyetlen fillért sem ad az egyetemi ingatlanok felújítására, vagy az elhasználódott gépek, berendezések cseréjére. Példaként a sajtótájékoztatón a DOTE ortopédiai klinikájának leégett tetőszerkezetét említették, amit kénytelenek voltak a betegellátásra kapott OEP-pénzekből felújítani. Az ilyen jellegű kifizetéseket a betegellátás sínyli meg, mert forrásokat csak onnan tudnak elvonni. Cser Ágnes szerint ez megengedhetetlen, ezért dolgoznak azon a szakmai programon, amely megszüntetheti az ilyenfajta anomáliákat. Az OEP főigazgatója a Debreceni Orvostudományi Egyetem vezetőivel a progresszív betegellátás finanszírozásának kérdéseiről cserélt véleményt. Öregdiákok a SZOTE-n • Munkatársunktól A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Öregdiák Szövetsége április 25-26-án öregdiák hétvégét szervez, amelyre az 1958ban, 1968-ban, 1978-ban és 1988-ban végzett orvosokat és gyógyszerészeket hívták meg. Az öregdiákok ellátogatnak a SZOTE intézményeibe, megtekintik az egyetemmel kapcsolatos kiállításokat, osztályfőnöki órán vesznek részt, valamint az első nap estéjén bankettet rendeznek a számukra. Másnap választás alapján az ópusztaszeri emlékparkba látogatnak vagy sportolhatnak. Cáfol a minisztérium • Budapest (MTI) Nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) egyetlen fillért sem ad az egyetemi ingatlanok felújítására, vagy az elhasználódott gépek, berendezések cseréjére - közölte a tárca sajtóirodája a Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) rektorának kijelentésére reagálva. A közleményben rámutatnak arra, hogy bár a minisztérium költségvetése valóban nem tartalmazza a klinikák fenntartásához szükséges forrásokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy az orvosegyetemek semmiféle felújítási támogatásban nem részesülnek Az idén - a világbanki kölcsönt nem számítva - felújításra 455 millió forintot, intézményi beruházásokra pedig 1 milliárd 732 millió forintot irányzott elő a tárca - szögezi le a közlemény. DEkonFERENCIA Élelmiszer-tudomány a SZÉF-en A kelet-európai nyelvekről