Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-11 / 86. szám

10 HÚSVÉT SZOMBAT, 1998. ÁPR. 11. Feltámadás, megújhodás • Budapest (MTI) Kölnivíz és sonka, hímes tojás és locsolkodás, passiójáték és körmenet: a tél szorításából kiszabadult ember húsvétkor a feltámadás jegyében megbocsát, vállalja a megújhodást, kezet nyújt. Idehaza szentmisékre várják a hívőket, s ünnepi szertartásokat tartanak szerte az országban és határainkon túl is. Húsvét kapcsán a római katolikus világegyház a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetett a párbeszédre és a jövőbe mutató kapcsolatkeresésre más egyházakkal, felekezetekkel. II. János Pál pápát pár héttel ezelőtt bűnbánása a katolikus egyház nevében a zsidósággal szemben a második világháború alatt elkövetett bűnökért, egyesek szerint bizonyosan segít annak a történelminek ígérkező találkozások előkészítésében, amelyet Róma a 2(XX). jubileumi évre tervez Jeruzsálemben a zsidó egyház és az iszlám vezetőivel. Húsvét előtt magyar egyházak hangsúlyozottan foglalkoztak az emberi élettel, mint alapértékkel, olyan tárr sadalmi kérdésekkel, mint amilyen a szegénység, a család és a fiatalok nevelése. Összekapcsolták a feltámadás misztériumát az emberi lélek és a társadalom megújhodásának fontosságával. „Az ember joga Isten joga is, aki megsérti őket, Isten jogait sérti meg a földön" - mondta II. János Pál húsvét előtt, síkra szállva az ember méltóságáért, a társadalmi igazságosságért. I Részletek Lukács és János evangéliumábál Nagyhét, húsvétvasárnap „Miért keresitek az élőt a holtak között?" Az asszonyok a hét első napján, kora hajnalban a sírhoz menlek, magukkal vitték az illatszereket, amelyeket készítettek. A követ a sírtól elhengerítve találták. Amikor beléptek, nem találták az Úr Jézus testét. Történt pedig, hogy amíg ezen tanakodtak, egyszerre két férfi állt ott mellettük, ragyogó ruhában. Az asszonyok megijedtek, és arccal a földre borultak. Azok pedig így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a hollak között? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek csak vissza, mit mondott nektek, mikor még Galileában volt: »Az Emberfiának a bűnös emberek kezébe kell kerülnie, hogy megfeszítsék, de harmadnapra föltámad.«" Visszatértek tehát a sírtól, és elmondták mindezt a tizenegynek és a többieknek, ők azonban képzelődésnek tartották szavaikat, és nem hittek nekik. Péter mégis útra kelt, és a sírhoz futott. Behajolt, de csak a lepleket látta, ezért a történteken csodálkozva hazament. Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helyiségbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: „Miről beszélgettek Sziklába vájt sír, elhengeríthető kővel egymással útközben?" ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?" ő megkérdezte tőlük: „Micsoda?" Azt felelték: „A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főemberek azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták." Erre ő azt mondta nekik: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, marasztalták. Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!" Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértörésről. Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: „Békesség nektek!" Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: „Van itt valami ennivalótok?" Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára evett belőle. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanívány elmondta neki: „Láttuk az Urat!" ő azonban így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamal a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!" Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!" Azután azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás azt felelte. „Én Uram és én Istenem!" Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak és mégis hittek." Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen! Összeállította: Takács Szabolcs Szemendrey István Húsvél van és még sínes irgalom K. Zs.-nak Cirpegnek a nyáréj szagú krétakori tücskök. Sisteregnek a jégbe fagyott szerelem-volt lángok. Besüvít a végzet a pásztorkodó oltalom karámotthon melegébe és elénkcsörtet a Rontás fenyegető bozótjából. Oldd hát el az akasztottak nyakkendőjét, mert a Múlás falazza már a holtak lakattalan börtönét. Reszket a bégető Bárány a bűntudat tücsök-zöld tenyerű áldozat oltárán: Kik keresztre cibálták, keresztté örökítették az Arcul Csapottnak Egyfiát. Én pedig, poklokra terített egek korommal karcolt kékjéből, minden kegyelmek fényködéből, a bedugott fülűeknek makogom: szeretni indulok a vérefolyt Báránytól kisebbzett vállal... Húsvét van! És még sincs irgalom! Az utolsó állomások 1. Virágvasárnap itt vonul be Jézus Jeruzsálembe. 2. A templom; i. e. 19-től i. u. 64-ig épült. Hétfőn innen űzte ki Jézus a kereskedőket, ugyanitt hallgatták tanításait. A templomot 6 évvel elkészülte után, 70-ben a rómaiak jóidig lerombolták - ügy, ahogy azt Jézus megjövendölte. 3. Az Olajfák hegye, gyakran ide vonult vissza Jézus. 4. Az utolsó vacsora színhelye. 4. Getszemáni kert; Júdás árulása folytán itt fogták el Jézust, nagypéntek hajnalán. 6. Kaifás főpap háza. Itt hallgatták ki Jézust először 7. Antónia erőd; Pilátus itt hallgatta ki Jézust. 8. Heródes palotája; itt hallgatta ki Heródes Jézust. 9. Golgota, a keresztrefeszltés helye. 10. Arimateai József kertje. Ide temették el Jézus testét. • „Én vagyok a világ világossága" Szertartások és népszokások • MTI Panoráma Húsvét nemcsak a keresztény egyházak legnagyobb ünnepe, hanem régi szokások őrzője is. A húsvét ünnepének időpontja a tavasz kezdetétől és a holdtöltétől függ. A 325-ben tartott niceai zsinat óta a húsvétot a tavaszi holdtölte utáni első vasárnap ünneplik. A kereszténység húsvét vasárnapot megelőzően, nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton (liturgikus nevén: triduum pascalé) emlékezik meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról. Az ősegyházban a nagyszombati körmenetet éjszaka tartották. A liturgia ezekkel a szavakkal kezdődik: „Lumen Christi", Krisztus világossága - emlékeztetőül Krisztus szavaira, hogy „Én vagyok a világ világossága". Húsvét vasárnapnak eredtileg nem volt külön liturgiája, mivel a nagyszombat esti szertartás az éjszakába nyúlt. A húsvét keresztény ünnepével évszázadok óta különféle - részben pogány eredetű - szokások kapcsolódnak össze. Festett tojások ajándékozása például egészen az egyiptomi fáraók és a perzsa nagykirályok koráig nyúlik vissza. A nyúl már az egyiptomi mitológiában is felbukkant. A tojás régi szimbóluma a termékenységnek, az élet és a létezés eredetét fejezi ki. Már ötezer évvel Krisztus előtt tarkára festett tojásokat fogyasztottak a tavaszünnepen. Egészen a XV. századig „húsvéti tojás" alatt „húsvétig teljesítendő tojás-kamatot" értettek. A mai értelemben a tojás XVI. század óta tartozik a húsvéti ünnephez. Ugyanis a nagycsütörtökön, vagy nagypénteken tojt tojásnak a néphit bajtól védelmező, áldásos hatást tulajdonított. Díszített tojásokról első ízben 1615-ben történt említés. Egészen a VII. századig vezethető vissza az ételek húsvéti megáldása. A húsvéti gyertya, mint az ünnepi szertartás fontos kelléke, először 384-ben jelent meg az itáliai Piacenzában. A feltámadt Krisztusnak ez a jelképe az évszázadok során öltötte magára mai alakját és rajta a viaszból alkotott kereszttel, valamint az ábécé első és utolsó betűjével (alfa és ómega) - Krisztus mennybemenetele napjáig. Áldozócsütörtökig áll ott az oltárok mellett. A gyerekek kedvence a húsvéti nyuszi, amely ugyancsak a termékenység szimbóluma, és már az egyiptomi mitológia is ismerte. Németországban először a XVII. században terjedt el a hiedelem, hogy a nyuszi hozza a húsvéti tojást. Bizáncban a középkorban állítólag magát Jézus Krisztust jelképezte. Feltételezve, hogy a nyúl nyitott szemmel alszik, a feltámadt Krisztushoz hasonlították, aki nem aludt el a halálban. Messzire nyúló hagyományt folytatnak a gyerekek, amikor húsvét vasárnap a színes tojások keresésére indulnak. 1601-ből való az első feljegyzés Európában díszített tojások ajándékozásáról. Később széles körben elterjedt a tojást tojó nyúl meséje. Ennek egyik nyilván legrégibb bizonyítéka Heidelbergből származik. Georg Franck orvos a XVII. század vége felé ezeket írta „Satyrae medicae" című művében: Délnyugat-Németországban, hazánkban, Pfalzban, Elzászban és ugyanígy Vesztfáliában ezeket a húsvéti tojásokat nyúltojásoknak nevezik. Elhitetik a gyerekekkel, hogy a húsvéti nyúl tojja ezeket a tojásokat és rejti el a kertben, a fűben, a bokrok közt, s így tovább... A gyermekek attól fogva nagy szorgalommal készítenek „húsvéti kocsikat" és „húsvéti kertecskéket", hogy megfelelő helyet biztosítsanak a tojáshozóknak a várva várt húsvéti ajándék lerakására. Vidékenként eltérően más és más állat hozta a húsvéti tojást. Türingiában a gólya, Szászországban és Holsteinben a kakas, Hessen nagykiterjedésű területein a róka, Fulda környékén és Svájcban a kakukk. Másutt különféle madaraknak tulajdonították ezt. Azt ma már nem lehet tudni, hogy a nyúl vajon azért győzött a versenyben, mert a leggyakrabban fordult elő, vagy mert különösen termékenynek bizonyult. Szerepe mint a tavasz hírnökéé, egészen a mitológiába nyúlik vissza. A nyúl Aphroditénak, a szerelem görög istennőjének állata, és kísérője a Föld germán istennőjének. Holdénak. A monda szerint éjszakai vándorlásain gyertyákkal haladt előtte, hogy megvilágítsa az utat. A tojásnak tulajdonított mágikus erőről tanúskodik, hogy Csehországban és Svájc különböző vidékein egy nagycsütörtökön tojt tojást kell átdobni a ház fölött, és azon a helyen elásni, ahol földet ért. Ebben az esetben megvédi a házat villámcsapástól, lakóit pedig minden szerencsétlenségtől. Zürich kantonban a tojásdobálás ráadásul tűzvésztől is megóv. Más hiedelmek szerint ha a tojás héja megreped a forró vízben, ez új élet keletkezését jelenti. Szászországban a középkor óta úgy tartják, hogy megkönnyíti a szülést, ha a szülő nő olyan vizet iszik, amelyben tojáshéj főtt. Pogány szokásokat elevenít fel az a hiedelem, amely szerint fontos szerepe van annak, hogy milyen a színe a tojó tyúknak. Egy Csehországban elterjedt régi babona szerint „ha valaki egy fekete tyúk tojását hét héten át a bal karja alatt hordja, abból kis emberke kel ki, akitől az a képesség származik, hogy láthatatlanná tegyük magunkat. Nem szabad azonban istentiszteleten részt venni ebben az időszakban, és mihelyt az emberke megmutatkozik, lelkünk máris elígérkezett az ördögnek".