Délmagyarország, 1998. február (88. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-05 / 30. szám
CSÜTÖRTÖK, 1998. FEBR. 5. SZEGED 5 Hcms Beck az Európa Kávéházban • Munkatársunktól Ma, csütörtökön, 18 órakor rendezik meg az Európa Kávéház következő estjét a Kass Galériában. Hans Beckkel, az Európai Unió delegációjának vezetőjével beszélget J. Nagy László, az Európai Tanulmányok Központjának vezetője Szeged uniós lehetőségeiről. A beszélgetés után bemutatkozik a frissen megalakult „Európa Ház, Szeged" Egyesület. • Ticket Restaurant a megyében Irigyeljük Indiát? • Munkatársunktól Ot éve működik az étkezési jegyeket forgalmazó, s minap a Royal Szálló éttermében fogadást adó Ticket Restaurant Magyarországon, Csongrád megyébe és Szegedre úgy került, hogy fuzionált az elsősorban csak a városra összpontosító Szetikettel. Réti Ágnes kereskedelmi igazgató hangsúlyozta, hogy a Szetikett nagyon is nehezen adta meg magát, s nem azért vásárolták meg, mert rosszul állt a szénája, hanem éppen azért, mert olyan erős volt. Ezért is célszerű a fúzió szó használata. Gyakorlatilag a teljes ügyfélkör is átigazolt az étkezési utalványokat forgalmazó cégek sorában egyik piacvezetőnek számító Ticket Restauranthoz. Országosan közel hatezer elfogadóhellyel rendelkeznek, szerződésük van a Sparral, így Szegeden már nyílt kapukat döngethettek. Régi a kapcsolat a Pick márkaáruház-lánccal is, sőt, a szegedi cégnek így egyszerűsödött a dolga. A világ legnagyobb szállodaipari vállalatcsoport az ACCOR tagjaként a korábbinál szélesebb körű szolgáltatást tudnak nyújtani. A konstrukciót az tartja életben, hogy a munkáltatók az alkalmazottaknak szja és tb járulék nélkül fizethetnek ki 1400, illetve 2200 forintot havonta. Az előbbi összeg kizárólag fogyasztásra kész étel vásárlására használható utalványra, az utóbbi meleg ételre vonatkozik. Ezek elgondolkodtatóan alacsony havi juttatások, hiszen Indiában napi egy dollár (200 forint), Franciaországban napi 50 frank (1700 forint) a hasonló járandóság. Még Törökország is leköröz bennünket, nem beszélve a velünk határos volt szocialista országokról. Ráadásul évről évre csökken a magyarországi összeg reálértéke. Mint Réti Ágnestől megtudtuk, a munkáltatók és az alkalmazottak is az élelmiszervásárlást preferálják a melegétellel szemben, holott az utóbbi hozzájárulás támogatott összege közel hatvan százalékkal magasabb az élelmiszerekénél. A Ticket Restaurant 1998-ra hatvanszázalékos forgalomnövelést tervez, melyen belül a meleg étel forgalom aránya meghaladja az elmúlt évit. Régi Zongoristák Klubja • DM-információ A Régi Zongoristák Klubja ma, 19 órai kezdettel tartja szokásos havi estjét a Hungária Szállodában. Szeretettel várják a vendégeket a klub tagjai: Arany János, dr. Dobler László, dr. Lévay Endre, dr. Mózes János, dr. Polgár Gyula, Várnai Szilárd, dr. Veres László. Milliókat hozott a joker Azt mondják, Szeged szerencsés város. Eddig minden esztendőben volt egy-két nagy „kasszaürltéses" nyeremény a megyeszékhelyen. Mintha ez a folyamat most felgyorsulni látszana, hiszen az elmúlt héten adtunk hírt arról, hogy a második heti ötöslottó 47 millióját egy háromtagú szegedi társaság nyerte. Tegnap ismét pénzt osztottak a Szerencsejáték Rt. szegedi igazgatóságán: az ötöslottó jokerét találta „telibe" egy négytagú barlangkarbantartó társaság. Ők abban térnek el az előző nyertesektől, hogy hajlandók voltak szót váltani velünk, igaz, a nevük elhallgatását kérve. • Hány éve próbálgatják a szerencséjüket? - Tizenkét éve, de a jelenlegi formában 6-7 éve dolgozunk együtt. A nyereményünknek az adja meg a különlegességét, hogy nem lottóra, hanem a totóra társultunk. Csak a múltkor kimaradt egy kis pénzünk, s lottót vettünk - annak a jokerével nyertünk. • Mennyit kasszíroztak? - Pontosan 6 millió 580 ezer 972 forintot. • Mi lesz a pénz sorsa? - Közös kasszába kerül, sőt, még egy kicsit ki is kell egészíteni ahhoz, hogy a kinézett lakóautót megvegyük. Ez nagyon kell a foglalkozásunk miatt, mert mind a négyen más-más városban lakunk. Ezzel megoldódik a munkánk során a szállásunk. S. J. nyílt nap a bölcsészkaron 1998. február 7-én szombaton, de. 9 órakor tartja a JATE Bölcsészettudományi Kara hagyományos felvételi tájékoztatóját. A karon folyó képzésekről, a választható szakokról, a felvételi jelentkezések és vizsgák szabályairól dr. Balázs Mihály dékán és dr. Kothencz Mihály tanulmányi osztályvezető tart ismertetőt, valamint válaszolnak az érdeklődők által feltett kérdésekre. A rendezvény helye: Szeged, Egyetem u. 2. II. em. Aud.max. Sok kicsi 1 százalék Civil szervezetek börzéje A délutáni fórum háziasszonya Rózsa Edit oszággyűlési képviselő volt. (Fotó: Miskolczi Róbert) Civil szervezetek börzéjét rendezték meg tegnap délután Szegeden, a népművészeti egyesület alkotóházában. Egyesületek, alapítványok képviselő jelentek meg a fórumon. Valamennyien reménykednek abban, hogy az állampolgárok minél többen rendelkeznek majd jövedelemadójuk 1 százalékának sorsáról, az összegek pedig jó helyre kerülnek majd, nemes célt szolgának miként a civil szervezetek. Tavaly nyílt először alkalom arra, hogy az adózók dönthessenek róla, hogy az szja-juk 1 százalékával mely intézményt, szervezetet támogassanak. Az érintettek negyede élt a lehetőséggel mondta a civil szervezetek tegnapi börzéjét megelőző sajtótájékoztatón Rózsa Edit országgyűlési képviselő, a fórum szervezője. Véleménye szerint az idén valamennyi adózónak döntenie kellene ebben a kérdésben, hogy a tízmilliók a megyében maradjanak - egyesületeket, alapítványokat, az itt élőket szolgálva mintsem az országos nagy kalapban várjanak sorsuk alakulására. A civil szervezeteknek pedig az a céljuk, hogy megmutassák magukat, tudják az emberek, hová és mire utalják át azt a bizonyos 1 százalékot. ' Mintegy negyven szervezet vett részt a tegnapi találkozón. (Csongrád megyében egyébként összesen ezret jegyeztek be, ám sok megszűnt, vegetál.) Rögtön előjöttek a problémák. A jogszabályok dzsungelében nem tudnak kiiagazodni, jogászt fogadni nincs pénzük, eközben pedig eleshetnek a támogatástól is. Figyelmeztették egymást a jelenlévők, hogy meg ne feledkezzenek az érintettek az alapszabály módosításáról, ami szükséges a közhasznú szervezetté váláshoz. Egy úr felvetette: értelmetlen, hogy titkosan kezelik az adományozók nevét, így nem tudják, kinek köszönjék meg a támogatást. Mások meg éppen azt nem szeretnék, hogy nyilvánosságra kerüljön nevük. A Soros Alapítványtól kapott támogatást egy szervezet. Az áfát azonban nem igényelhették vissza, mert ha akár csak egy tiszteletdíjast is „alkalmaznak", nem jogosultak rá. Ingyen pedig senkitől sem várhatják el, hogy rengeteg emergiát öljön bele a munkába. Szóval, ki van ez találva, kérem... A Szegedi Mozgássérült Alternatív Egyesületet képviselő hölgy arról beszélt, hogy a másik 1 százaléknál, az „egyházinál", kevesen tudják, miszerint az egyházak mellett a támogathatók a „szociálisan rászoruló családok, gyerekek és fiatalok is". A Sándorfalváért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kónya József elmodta, hogy a tavalyi 1 százalékokból 403 ezer forintot kaptak. Ez azt jelenti, hogy a község lakói közül több százan támogatták őket. Viszont a forintok is csupa olyan célt szolgálnak - a közbiztonságtól, az egészségügyig -, amely a nagy közösség érdeke. Nem tudott ilyen 1 százalékos sikerről beszámolni Kakujáné Schösszler Gertrúd, a Stabilitás Alapítvány (daganatos betegek rehabilitációját segítik) elnöke. Hiába gyűlt össze számukra 140 ezer forint, mivel nem voltak még 3 éve bejegyezve, a pénzt nem kapták meg. Az APEH nem ismerte a méltányosságot, legalábbis nem gyakorolta jegyezte meg. A civil szervezetek nem tartottak örömünnepet, ám reménykedtek: hátha az idén többen gondolnak majd rájuk. Veszik a fáradtságot, beírják a kedvezményezett szervezet adószámát, pontos nevét, beleteszik a borítékba, ragasztanak, aláírnak. A sok kicsi 1 százalék - sokra megy. V. Fekete Sándor Mennyibe kerül egy kiló kenyér? A kenyérnek, mint minden más terméknek, állandóan emelkedik az ára. De nélkülözhetetlen, ezért naponta kerül az asztalra. A polgárok nagy többsége nem egykönnyen mondana le a mindennapi betevőről, inkább máson próbál meg spórolni. Megkérdeztük az utca emberét, tudja-e, menynyibe kerül most egy kiló kenyér? Információink szerint az ára 80 és 1 80 forint között mozog. Dr. Szabó Istvánná, pedagógus: - Én többnyire a Penny Marketben vásárolok, mert ott körülbelül hetven forintba kerül egy kiló kenyér. A félfehéret veszem meg, ezt szeretem. Tudtommal máshol akár 120-at vagy ennél is többet elkérnek ugyanilyen minőségű kenyérért. Sajnos ki kell kutatni, hol lehet a legolcsóbban feltölteni az éléskamrát. Ez sok gyaloglással jár, de megéri, mert minden boltban más az olcsóbb. Például Dr. Szabó Istvánné, Kocsis László és Mándoki Jánosné. (Fotó: Somogyi Károlyné) m a hét kérdése kenyérért a Penny-be, de tejtermékekért a Jéé Diszkontba járok. Kocsis László, hentes: Sajnos pontosan nem tudom, mert nálunk a nejem vásárol, de nagyon drága lehet. Szerintem több mint száz forint. A pénzünk pedig elég kevés, úgy osztjuk be, ahogy tudjuk. Kétszer is meggondoljuk, mire is költsünk valójában. Nem vagyok elégedett a helyzetemmel, de beletörődtem. Azt hittem, hogy a rendszerváltás után jobb lesz, de sajnos tévedtem. A kenyér ára is egyre feljebb megy, pedig búza van bőven. Mándoki Jánosné, nyugdíjas takarítónő: - Nagyon szeretem a kenyeret, ezért muszáj mindennap megvennem. A Mars téri piacra járok, mert ott csak 87 forintba kerül egy kiló fehér kenyér, ami a kedvencem. Ez a száz forint alatti ár még hagyján, de némelyik üzletben akár 130-at is képesek kérni érte. Kenyérből is annyi fajta van, nagy részét nem ismerem, de a legolcsóbbat próbálom naponta beszerezni. A nyugdíjam nem valami sok, ezért minden fillérnek jól megnézem a helyét, mielőtt kiadom a kezemből. K. T. • Alapítványok pótlistája Újabb egy százalék • Munkatársunktól Lapunk szerdai számában jelent meg azoknak a szervezeteknek a listája, melyek jogosultak a személyi jövedelemadó egy százalékának felhasználására. Többen késve értesültek kezdeményezéséről. Az érintett szervezetek faxon (62/ 481-460) vagy levélben (6740 Szeged, Stefánia 10.) juttathatják el szerkesztőségünkbe alapítványuk, egyesületük, stb. nevét, tevékenységi körét és adószámát. A borítékra, faxra ne felejtsék el ráírni: Egy százalék. Egyetemi koncert A József Attila Tudományegyetem aulájában ma 19.30-tól a Musica Parlante Kamarazenekar ad hangversenyt az egyetemi ifjúságnak Meszlényi László vezényletével. A szegedi konzervatórium növendékeiből és fiatal végzőseiből álló együttes hagyományosan barokk művei között idén egy romantikus darab is megszólal. A Musica Parlante együttes mai műsorán Hándel: Gdúr concerto grosso (op.6, no. 1.), Mozart: C-dúr andante fuvolára és zenekarra, Corelli: g-moll concerto grosso (op. 6. no.8) és Grieg: Holberg-szvit szerepel. Meszlényi László együttese, ahogy neve is jelzi, változatlanul a beszédszerű zenélés útján halad. „A zenében három dolgot kell tudni: énekelni, beszélni és táncolni, vallja Meszlényi László. Elámulva szoktam tapasztalni a televízió „Beszélni nehéz" című műsorában, hogy az élőbeszéd helyes artikulációja mennyire megfelelője a zenélésnek. Ez is mutatja, hogy egy tőről fakad a kettő. Dehát miért is ne lenne így? Elvégre a zenét nem a pacsirtától vagy a talicskakeréktől tanultuk, hanem a beszédtói, amelynek ritmust és sajátos artikulációkat adtunk." Az együttes műsorán szereplő Mozart-mű Tamino Varázsfuvolabeli C-dúr tenoráriájának előképe; fuvolaszólóját Sutyinszki Beáta, a szegedi konzervatórium kétszeres nemzetközi versenygyőztes művész-tanára játssza. Az együttes norvégiai turnéja után Szegeden először adja elő Grieg Holbergt-szvitjét. Meszlényi László szerint a romantikus darabban érdemes megfigyelni, hogy a norvég romantikus egy 18. századi szerző megidézésekor miként éleszti meg a német barokk szellemet, s ugyanakkor hogyan marad romantikus és norvég. A Soros Alapítvány által támogatott egyetemi hangversenyek sorában a következő koncert március 11-én lesz, amelyen többek között Monteverdi: Tankréd és Klorinda párviadala című műve szólal meg. S. P. S.