Délmagyarország, 1998. február (88. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-14 / 38. szám

10 STEFÁNIA - ÚJ GENERÁCIÓ SZOMBAT, 1998. FEBR. 14. Zalán Tibor Vadászat Előrehajol, tenyere az asztal lapjába merüL Nem meri észrevenni a sarokból meredten figyelő vadásztÖlében fegyvere, vércsöppek emléke a jövő konyhakövén Házszentelö A világol később gyújtják fel Leszáll a galamb, a gerenda meghajlik sóhajától Csordultig telik márvánnyal a serleg, a lehetetlen ismét bizonyítható Makett Kijelölték a helyeket. Az időt. Felsorakoztatták. Felsorakoztak. A hat puskacső egyike üres nincs túlélő, ahol az ártatlanság is beszennyez Sorpár Légy jelen! Jelen légy! Marno János Márvány körút 1 a csók Nyirkos a levegő, mint egy húsboltban - ezt venni sorba: levegőt, húst, akciós nyesedéket holnapra, holnaputánra, nézed, az eladónő kiköpött anyja vagy nővére a kicsi nő vérnek, rád néz és nyomban feltalálja magát, de húst egyáltalán nem árul arra nyílt utcán nem jár engedély; le sem hugyozhatsz költészet napjára kifogsz nyúlni, ez ügyben is muszáj lesz a piac főnökével szólnod, a kicsi nő szádba dugja nyelvét, kicsordul a húslé. Irodalom, Vers, Eutanázia Zelei Miklós Eutanázia úr álmodik Hirtelen fény, földindulás, és szökni fog? Átpasszolni minél előbb a szolgálatot, messze legyek, ha a felfoghatatlan megtörténik. Hiszen halott. De ki lát az Istenek kártyáiba? Neki segítenek, engem pedig, az élőt, akadályoznak, s lerontják szép esélyeim. Régóta építgetem őket. Milyen nehéz mindig úgy beszélni, hogy az ember máris szívja visszafelé a szavait. És sorolhatnám, de jobb, ha nem izgatom magam. Tizenegy év a legvéresebb harctereken, koleszterin, vérnyomás, sebesülések, cukor. Tábori balliszlál kezeltem, zúgó dárdákat, néma köveket postáztam az ellenségnek, nem várva, de bőven kapva a választ. És megértem, hogy fölfigyeljenek rám, elnyertem ezt a jó beosztást itt Jeruzsálemben, az ígérettel, hogy még beljebb, és feljebb. Most rontsam el? Amikor Róma csábit? Róma. De Galliáig biztos eljutok. Vagy Hispániába. Illíriába legalább. Egy szót se arról, amit álmodtam, siessünk. Leadjuk a bádogkoporsót a kórbonctanon, igazolás kell, orvosi jelentés, hogy Jézus milyen betegségben halt meg, és a szolgálatot rögvest elcserélem. Ha az álmom beteljesedne, a hullarablástól én messze leszek. Szív Ernő A náthás férfi Ivan Generálit: Barátom, Mirko Virius halála T

udományos konferencián történt. Egy közismert, szakmai berkekben elismert pszichiáter hölgy tartott roppant szellemes, s nem csak élvezetes, de a legfinnyásabb tudományos igényeket is maradéktalanul kielégítő előadást, amikor az előadó terem odaadó, figyelmes csöndjét kellemetlen krákogás és tüsszögés zavarta meg. Az egyik férfi kolléga volt az. Elnéző, zavart mosollyal vonta meg a vállát, majd újra megfújta vöröslő, dagadt orrát. Kellemetlen csönd szivárgott szét a teremben. Minden tekintet a pszichiáter hölgyre szegeződött, aki nagy lélegzetet vett, majd megvetően csak annyit mondott: „Szánalmas alak." A férfi kolléga náthás volt. Hozhattam volna más példát is. Volt például egy igen kedves ismerősöm, aki meglehetősen jó úton járt abban a tekintetben, hogy egy Jucika nevú szövőlányt, egyszerű, de nyílt szívű teremtést a magáévá tegyen. Azon a napon, amikor ez megtörtént volna, a barátom megfázott, s bár az középerős láz, az enyhe fejfájás, s a gyakori tüsszögés egyáltalán nem gátolta volna abban, hogy ágyba kerüljenek, ám a lány az első óvatlan testi közelítésre máris úgy nézett, mint Claudia Cardinale a magyar közrendőrre, amikor az meg akarta bírságolni egy ostoba közlekedési kihágás miatt. Szánalmas alak, mondta, és tovaringott. Susan Sontag könyvet írt az emberiség leghfrhedtebb betegségeiről. Elmondta, miféle kultúrtörténeti járuléka van, teszem azt, a ráknak, a tbc-nek, a pestisnek vagy a szifilisznek. A rák például sorsszerűséget sugall. A tüdőbaj arisztokratikus kór. A depresszió a túlérzékeny lelkek betegsége. A szifilisz gyobb büntetés például a rüh...etc. S

zámomra azonban az is roppant érdekes, hogy a hagyományosan működő férfi-nő relációban, a férfi betegsége esetén hogyan reagál, és miféle szerepeket vesz fel a nő. Mondom is, mire gondolok. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nő váratlanul magas érzelmi hőfokon respektálja, ha a férfi eltöri a lábát. A nő szinte örül a dolognak, mert az embere végre otthon marad, nem ballag le a kocsmába, nem karikázik ki a szombati a meccsre, hogy aztán este tíz felé egye haza a fene, és mivel csak a lába van eltörve, arra is képes, hogy a szokásos vasárnap délutáni összefekvésen kiválóra teljesítsen. Ha a férfi a kezét töri el, a nő azért se boszszús, mert a férfi nem tud pofozkodni, a rúgások elől pedig könnyebben ki lehet térni. Igen gyakori betegsége a férfiaknak a másnaposság. A nőben ilyenkor anyai ösztönök horgadnak föl, morális fennsőbbségének a tudatában életre-halálra megígérteti az emberrel, hogy többet, mondjuk egy hétig, egyáltalán nem iszik, aztán győz benne a józan ész és a szolidaritás, s maga hoz a párjának a sarki kisközértből egy behútött, gyöngyöző pilsenit, az egyetlen gyógyszert erre a kivételesen aljas és szemét betegségre. Nem minden nő esik kétségbe, ha a párjáról kiderül, hogy gyógyíthatalan beteg. A nők többsége hihetetlen odaadásról és talpraesettségről tesz tanúbizonyságot. Akárcsak egynémely férfi. Szólni illik az impotens férfiakról is. Ha a nő elhagyná impotens párját, a világ meg se mukkanhatna, mert a nő teljes joggal tenné. Ám a nők többsége mégis marad. Túr, megalázkodik, szégyenkezve segftget magán, próbálkozik szép szavakkal, ráolvasással büntetés,.De annál is na-; <és varázsigékkel, titokban méregerős ginzenggyökérreszelékkel hinti tele az Újházi tyúkhúslevest, és reménykedve bámulja, hogy az embere már harmadjára nyúl a szedőkanálért. A férfinak gyakorlatilag nincsen olyan betegsége, amely ne indítaná meg a nő szívét, amely ne hatna valamiképpen a lelkére, együttérzésére és jószándékára. Azaz mégis létezik egy ilyen betegség. És ez a betegség minden lehetséges rossz tulajdonságot előhív a nőből. Ez a betegség a nátha. Tessék elképzelni. A nő váratlanul megpillantja a náthás férfit. Tökéletesen mindegy, hogy a barátja, férje, apja vagy az élete egyetlen nagy szerelme. A nő megvetően elmosolyodik és csak egyetlen szót mond. Nem is mondja. Odaveti. Undorodva leheli. Szánalmas. D

e bizony még a párja HIV pozitív tesztje se vált ki belőle olyan szélsőséges érzelmi indulatokat, mint amikor egy fényes délután azzal botorkál haza a férfi ember, hogy láza van, folyik a taknya, minden csontja fáj, és kirázza a hideg. Egy másik nagyon jó barátomat nagyon súlyos betegséggel gyötrelmes hónapokon át ápolta odaadóan a felesége. Szó ne érje a ház elejét. Olyan volt az a nő, mint egy isten. Tényleg. Csöndes és alázatos, micsoda szigorú, eltökélt erő. És nemhiába. Meggyógyult ez a barátom, ám két hónap múlva náthás lett. Az asszony másnap beadta a válópert. Tudnivaló, hogy minden rendes földi férfi volt már náthás, és amikor náthás volt, a házassága, szerelmi kapcsolata, de még a legfelszínesebb viszonya is komoly válságon ment át, nem volt elég a betegség, egy rosszindulatú, lekezelő és agresszív nővel is meg kellett küzdenie. Mi az oka annak, hogy a nő ennyire képtelen tolerálni a férfi nátháját? Azt kell először is megvizsgálni, hogyan néz ki a náthás férfi. Összefoglalhatnám egyetlen szóba is, de először mégis részletezzük. Gyönge és gyámoltalan a náthás férfi. Önző és nyűgös. Nyafog. Kibírhatatlan. Nem akar priznicelni, a citromos teába bele se kóstol, a keksz helyett disznósajtot akar. Nagy darab szőrös gyerek. A gyógyszert nem szedi. Percenként fölnyög, különben pedig elviselhetetlenül sóhajtozik. Valóban szánalmas látvány. A nőnek igaza van. A náthás férfi roppant szánalmas látvány. C

sakhogy nem érdek nélkül van igaza a nőnek. A nátha az egyetlen betegség a világon, amely voltaképpen csak a nőt illetné meg. Pontosabban nem is a nátha, hanem mindazon tünetek, melyek a betegséggel együtt járnak, vagyis az elesettség és a fejfájás, a kedély elborulása, az általános gyöngeség, mert ezek éppenhogy a női szubsztancia természetes és kötelező velejárói. Egy náthás férfi láttán a nő öntudatlanul is kozmikus árulást sejt, és igaza van. A náthás férfi a létezés provokációja. Ha egy férfi haldoklik, a nő tud szeretni, és megbocsátani. Ha egy férfi náthás, a nő ingerült, megvető és harcias lesz, és tökéletesen igaza van, mert a nő ki lett rabolva, létezésének éppen azoktól a jegyeitől fosztatott meg, melyek élni és funkcionálni, érvényesülni és alkotni segítenek egy olyan világban, melyet a férfi ural és irányít. Hiszen éppen e férfi-elvű, macsó világgal szemben hatásos fegyver a napi fejfájás, az elesettség és a gyöngeség. Azt kell mondanom, nincsen megoldás. Amikor a férfi náthás lesz, tudnia kell, hogy bűnt követ el. Számítson a legrosszabbra. Túrjön. De ha majd meggógyul, újra rendben lesz minden. Megéri meggyógyulni. „. Bakos András A történet, amit elképzel Azt mondja a barátom, hogy látott egy embert a villamoson, aki A test angyala clmü könyvet olvasta, és olvasás közben többször is hangosan röhögött. A férfi a könyv elején tarthatott, ahol ilyeneket olvasott: „ De a lábát szedő modern lánynak ez nem is esett nehezére"; „Miközben kisportolt, rövid körmű ujjaival a kávéját kavargatta... " A szerző, Parti Nagy Lajos jónéhány olyan regényt olvashatott, amit fiatal lányok, nők írtak: ezeket a történeteket érdemes elolvasni, mert megmutatják, hogy szerzőjük milyen történet főszerepében képzelné el magát a legszívesebben. És azért megjelenik e történetekben - lényegtelen díszletként - az a világ, az a kor is, amelyik a szerzőt körülveszi. Sokan inkább azért olvassák szívesen ezeket a kéziratokat, mert szeretnek jókat röhögni. A test angyala tele van suta és így nagyon szép kifejezésekkel, ám a történet, melyet a mesterien megalkotott suta mondatok meghatároznak, szintén érdekes. A főszereplő egy sportosan élő, fiatal titkárnő, akinek a főnöke, bár fiatal, és szintén kisportolt férfi, nem mond „kétértelműségeket"; a barátnője ugyan dohányzik, de „csak társaságban dívik ez a szokása ", egyébként kedves, szeretetre méltó nő. A főszereplő megismerkedik egy ifjú filmrendezővel, akit, mint megtudjuk, gyermekkorából már ismert. Szelíd fordulatokkal terhes szerelmi történet bontakozik ki, melynek közepén a szerelmesek idegei kikészülnek, mindketten a Szanatóriumba kerülnek, ahol végre egymáséi lesznek, a rokonok, barátok örömére. Ez egy egységes, többékevésbé logikusan felépített világ; és engem olvasás közben megdöbbentett a gondolat, hogy sok ember (nő) ma valószínűleg tényleg ilyen eszményi történetben képzelné el magát a legszívesebben főszereplőként. Közben felismerni véltem azt a valóságos mai világot is, ami a képzeletbeli Sárbogárdi Jolán kedves lélekbéli történetének lényegtelen díszletévé vált. „ Ugyan, én nem lógok a mesék tetején, Macikőm... " Ezt mondja a főszereplő a barátnőjének a cukrászdában. Ez fontos pillanat. Az olvasó ekkor hagyja abba először a röhögést. És észreveszi, hogy a szerző nem röhög vele; látja, hogy a szerző, mint általában a mostani szerzők, már az első mondat óta mosolyog, és őt figyeli. (Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán: A test angyala. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1997.)