Délmagyarország, 1998. január (88. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-08 / 6. szám

2 KÜLFÖLD CSÜTÖRTÖK, 1998SJAN. 8. kommentár Vagy meghal • •• A legutóbbi népszámlálási adatok szerint több mint huszonhárommillióan élnek a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaságban. Ha egyáltalán életnek le­het nevezni azt a valamit, ahogyan az ország lakossá­gának egyharmada máról holnapra él. Apropó, máról holnapra! Nem elég, hogy azok a szerencsétlenek egy rendkívül merev, a sztálinizmust és a maoizmust sajá­tosan ötvöző politikai rendszerben kénytelenek a nap­jaikat tengetni, három kerek esztendeje árvizek is pusztítanak az ázsiai országban. Erre mondják, hogy a szegény embert még az ág is húzza. Az észak-koreai népek pedig nagyon szegények. Hosszú-hosszú hónapokon keresztül azonban nem is ez volt a legnagyobb gond Észak-Koreában. A prob­lémát leginkább az jelentette, hogy Phenjan nem kí­vánt együttműködni az adományozókkal, akik nem tudták biztosan, hogy élelmiszersegélyeikkel nem az ország sztálinista hadseregét támogatják-e. Aztán, ahogy az évek során egyre nőtt, növekedett az éhín­ségtől fenyegetett polgárok száma, mind a kommunis­ta vezetők, mind pedig az adományozók félretették ad­digi ellenszenvüket és fenntartásaikat, irrellett is, hiszen míg tavaly még „csak" négy és fél, MA. addig az idén már több mint hétmillióan szorul­nak rá az élelmiszer- és gyógyszersegélyekre. A tragé­dia méretét jelzi, hogy a világ egyik utolsó sztálinista állámának hegyvidékes körzeteiből már a kannibaliz­musról is érkeztek hírek. Az előrejelzések szerint Észak-Korea áprilisra ki­fogy az ennivalóból, s ha az ENSZ tagországai nem segítenek, akkor a népesség egyharmada éhezni fog. Vagy meghal... • Újabb mészárlás Algériában Országon belüli menekülök Az algériai hatóságok szerint 62 embert öltek meg Relizane térségében a feltehetően mohamedán fa­natikusok hétfőről keddre virradóra. A támadások körzetéből a lakosság az ország egyéb részeibe mene­kül (felvételünkön). Az algériai hatóságok legutóbb egy hete adtak ki hivatalos jelentést a korábbi mé­szárlásokról. Akkor 78 áldozatot említettek, miközben az újságok 350 és 412 közé tették a ramadán kez­detén meggyilkoltak számát. Az adatok a külföldi sajtó számára ellenőrizhetetlenek. (MTI Telefotó) • Észak-Korea és az ENSZ „Világcsúcs" ­adományokból? Bűnvádi eljárás Botba ellen Tajvaniak Kínában • Tajpej (MTI) létrehozott félhivatalos taj­Móff p hnnanhan tnivani vani alanítvánv alplnnlfp VP. Tajvaniak Kínában • Tajpej (MTI) Még e hónapban tajvani pártküldöttség utazik Kíná­ba, ami a két éve szünetelő párbeszéd felújítását jelent­heti. A hárompárti tajvani de­legáció tíznapós utazásá­ról szóló hírt a kormányzó nacionalista párt, a Kuomin­tang illetékesei jelentették be Tajpejben, jóllehet Peking még nem küldte el a látoga­tásra szóló hivatalos meghí­vást. Li Csing-ping, a Peking­gel való kapcsolattartásra létrehozott félhivatalos taj­vani alapítvány alelnöke ve­zeti a delegációt, amelynek tagjait is kijelölték már. A Peking és Tajpej közöt­ti magas szintű érintkezések két év óta szünetelnek. Ak­kor, Li Teng-huj tajvani el­nök amerikai látogatását kö­vetően mélypontra süllyed­tek a kapcsolatok, olyannyi­ra, hogy Kína demonstratív hadgyakorlatot rendezett Tajvan közelében, aminek ellensúlyozására amerikai hadihajók jelentek meg a térségben. • Csehország Sládek a Palikrác börtönben • London (MTI) Fennállása óta nem kért akkora összegű segélyt egyetlen ország számára az ENSZ szakosított élelmezési világszervezete, mint ked­den, amikor több százmillió dolláros adományra szólítot­ta fel a tagországókat az észak-koreai éhínség meg­akadályozása végett. Az Élelmezési Világprog­ram (WFP) nevű ENSZ­szervezet vezérigazgatója, Catherine Bertini London­ban indította útjára a se­gélygyújtó kampányt. A brit fővárosban tartott sajtóérte­kezletén a szakosított szer­vezet vezetője kijelentette: legalább 658 ezer tonna élel­miszersegélyre lesz szükség 1998-ban; ezt mintegy 7,5 millió, éhínségtől közvetle­nül fenyegetett észak-koreai polgár között kell majd szét­osztani. • Bukarest (MTI) A román hatóságok vizs­gálatot indítottak, hogy fel­tárják a hírhedt terrorista, Carlos - valódi nevén llich Ramirez Sanchez - romániai tevékenységét - közölték Bukarestben igazságügyi források. „A főügyészség meg­erősíti a vizsgálat megindítá­sának hírét, de nem kfván részletekkel szolgálni, ne­hogy akadályozza annak eredményességét" - Angéla Nicolae ügyésznő. A Ziua cfmú lap ma azzal vádolta meg a Carlos­dosszié feltárásával megbí­zott két katonai ügyészt, hogy el akarják leplezni, mekkora támogatás nyújtott Nicolae Ceausescu Carlos­A WFP szerint tavaly még 4,7 millióan szorultak ENSZ-segélyre a KNDK­ban. A szervezet által kért idei élelmiszercsomag összértéke 378 millió dollár; az eddigi legnagyobb segélykampány, amelyet az Élelmezési Világ­program szervezett, 1992­ben zajlott az aszály pusztí­totta dél-afrikai országok megsegítésére. A WFP akkor 297 millió dollárnyi ado­mányt kért a nemzetközi kö­zösségtől. Bertini megrázó képet fes­tett az éhező Észak-Koreáról. Szavai szerint az ország la­kói közül „egyre többen már a tengeri hínárt eszik, ... egyes gyárakban pedig faké­regből és levelekből présel­nek valami ennivalófélét, ami ugyan nem tápláló, de legalább megtölti a gyom­rot". nak. A napilap szerint Car­los, azaz a „Sakál" kapcso­latban állt a román titkos­szolgálat, a Securitate, a külső kémelhárítás (CIE) ve­zetőivel valamint Tudor Postelnicu akkori belügymi­niszterrel és a kommunista párt központi bizottsága nemzetközi kapcsolatokért felelős osztályának helyettes' vezetőjével is. A román sajtó szerint Ceausescu legalább hét akció­ra bérelte fel Carlost, akinek cserébe több millió dollárt fizetett. Carlos egyik megbí­zatása az lett volna, hogy likvidálja a Securitate volt főnökét, a hazaárulónak ki­kiáltott Ion Mihai Pacepat, aki 1978-ban az Egyesült Államokba szökött. • Fokváros (MTI) A dél-afrikai Fokföld tar­tomány ügyésze bejelentette, hogy bűnvádi eljárást indít Pieter Botha volt államfő el­len, mert az fittyet hány az Igazság és Megbékélés Bi­zottsága által küldött idézé­seknek. A bizottságot a fehér uralom éveiben elkövetett emberijogsértések kivizsgá­lására alakították meg, nem csupán a hatalom visszaélé­seinek feltárására, hanem a • Prága (MTI) Vizsgálati fogságban marad Miroslav Sládek, a cseh szélsőjobboldal vezére, akit kedden késő este tartóztatott le Prágában a rendőrség. Erről szerdán délelőtt döntött az illetékes prá­gai belvárosi bíróság. A rendőrség szóvivője szerint a Tömörülés a Köz­társaságért - Csehszlovákia Republikánus Pártjának (ZPR-RSC) elnöke azért ke­rült vizsgálati fogságba, mert hónapok óta nem volt hajlan­dó átvenni a bírósági idézést, s ezzel lehetetlenné tette egy • Brüsszel (MTI) A három új NATO-tag­államjelölt nagyköveté­nek aktív részvételével tartotta szerdán idei első ülését a szövetség dön­téshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács. Simonyi András magyar NATO-nagykövet, valamint cseh és lengyel kollégája má­sodik alkalommal vett részt a találkozón, miután decem­berben a tanács már lebonyo­lított egy ceremoniális jel­legű ülést, amelyen az újak bemutatkoztak. Simonyi András a találkozó után el­mondta, hogy mostantól rendszer ellen küzdő erők túlkapásainak leleplezésére is. A bizottság nem bírói tes­tület, de joga van felmenteni jogsértőket, ha bevallják és megbánják bűneiket. Des­mond Tutu Nobel-békedíjas érsek, a bizottság vezetője kérte intézkedésre az ügyész­séget az idézéseket konokul megtagadó volt elnök ellen. A törvények értelmében Bo­tha két évig terjedő börtön­büntetéssel sújtható. ügy kivizsgálását. Sládeket azzal vádolják, hogy a cseh­német megbékélési nyilatko­zat aláfrásakot tavaly január­ban a német nemzetet sértő kijelentéseket tett, s híveivel együtt nyilvánosan elégetett egy német zászlót. „Csak sajnálhatjuk, hogy a háború­ban túl kevés németet öltünk meg " - jelentette ki tavaly januárban egyebek között kezdve valamennyi tanácsü­lés hasonló részvétellel zajlik majd. A szövetségben közölték azt is, hogy rövidesen elké­szülnek Javier Solana NA­TO-főtitkár közép-európai útjának megszervezésével. Solana várhatóan még janu­árban Lengyelországba, Csehországba és Magyaror­szágra látogat, alighanem eb­ben a sorrendben. E szándé­kát a főtitkár már a NATO­külügyminiszterek december közepén tartott ülésén jelezte. Solana a spanyol király társaságában hétfőn rövid lá­togatást tett Boszniában ­emlékeztettek Brüsszelben. Sládek. Jan Vik, a republiká­nusok szóvivője Sládek le­tartóztatását politikai terro­rizmusnak és pártja elleni előre kitervelt, alattomos támadásnak minősítette. A prágai rádió értesülései sze­rint Sládeket a Pankrác bör­tönbe szállítják, s ügye bíró­sági tárgyalására várhatóan január 23-án kerül sor. Amennyiben Sládek valóban A volt jugoszláv köztársaság helyzete volt a fő téma a szerdai tanácsülésen is. A testület elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt hetekben nem tör­téntek súlyos incidensek a köztársaságban. Emlékeztet­tek azonban a boszniai Szerb Köztársaságban uralkodó bi­zonytalanságra, amely az ot­tani választásokat követően sem csökkent. Biztatónak tar­tották viszont, hogy nem vol­tak újabb incidensek az albá­nok lakta jugoszláviai tarto­mányban, Koszovóban sem. Jelen volt az ülésen Wes­ley Clark, az európai NATO­erők főparancsnoka és Klaus bíróság elé kerül, s a képvi­selőház megvonja mentelmi jogát, akkor akár kétéves szabadságvesztésre is ítélhe­tik. A szélsőséges nézeteiről és botrányairól hírhedt politi­kus ugyanis említett kijelen­tései idején már tíz hónapos, 18 hónapra felfüggesztett börtönbüntetésre volt ítélve hatóság elleni erőszak és a közrend megsértése miatt. Még a délelőtti bírósági dön­tés előtt Milos Zeman, a cseh képviselőház elnöke kijelen­tette: reméli, hogy az ügy rö­videsen tisztázódik, s Sládek vasárnap résztvehet a hat parlamenti párt elnökeinek tanácskozásán. Naumann, a NATO Katonai Bizottságának elnöke is. Mindketten a térségben ural­kodó helyzetről tettek jelen­tést. Nem részletezték azon­ban a nemzetközi jelenlét meghosszabbítására készüld katonai terveket, amelyeknek a miniszterek megbfzása alapján az első negyedévben kell elkészülniük. Külön felszólalt a brit, a lengyel és a francia nagykö­vet. Mindhárman a soros el­nökségük alatt álló nemzet­közi szervezetek - sorrend­ben az EU, az EBESZ és az ENSZ BT - Boszniával kap­csolatos elképzeléseit ismer­tették a tanács tagjaival. hírek Szlovák elnökválasztás • Pozsony (MTI) Ivan Gasparovic, a szlo­vák parlament házelnöke be­jelentette: január 23-ra hívja össze a törvényhozás idei el­ső ülését, melynek első nap­ján a parlament kísérletet tesz az új köztársasági elnök meg­választására. Egyelőre szinte semmilyen valószínűsége nincs annak, hogy az elnök­választás első körében sike­rül megválasztani Michal Kovác utódját. Megbízatása március 2-ikán lejár. Elnök­jelöltet egyelőre csak az el­lenzéki pártok állítottak, de Vladimír Meciar kormányfő határozottan kijelentette, hogy a HZDS számára mind­két jelölt elfogadhatatlan. Arafat-Ross­találkozá • Betlehem (MTI) Az amerikai és a palesztin elnök január 22-én esedékes washingtoni találkozójának napirendjéről tárgyalt kedden Betlehemben Dennis Ross amerikai különmegbfzott és Jasszer Arafat. A találkozó után Ross jónak minősítette a palesztin elnökkel folytatott eszmecserét. Hangsúlyozta: mostani közel-keleti útjának az a célja, hogy előkészítse az izraeli és palesztin fél washingtoni tárgyalásait, il­letve a két érintettel együtt­működve előremozdítsa a bé­kefolyamat ügyét. Bili Clin­ton az Arafattal való találko­zó előtt két nappal, január 20-án fogadja Benjámin Ne­tanjahu izraeli kormányfőt az amerikai fővárosban. Olasz fgéret • Róma (MTI) Róma, igyekezvén elosz­latni a Németországba tartó kurd menekültek miatti bonni aggodalmakat, szigorúbb el­lenőrzés ígér. Romano Prodi olasz kormányfő biztosította Helmut Kohl kancellárt: a kurdok menekültkérelmeit egyedileg, nem pedig összes­ségében bírálják el. Az olasz kormányfő biztosította Kohlt, hogy Róma teljes mértékben tartja magát a schengeni egyezményhez, amely a ha­tárellenőrzés erősítésével ele­jét hivatott venni az aláfró or­szágokba irányuló illegális bevándorlásnak. Merényletek • Pristina (MTI) A Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK) nevű terro­rista szervezet bejelentette, hogy a csoport tagjai voltak azok, akik a múlt héten po­kolgépeket robbantottak két macedóniai város: Prilep és Kumanovo rendőrparancs­nokságának közelében. Ez az első eset, hogy a Koszovó függetlenségéért küzdő szer­vezet Koszovón kívül köve­tett el merényletet. Jogrendszer és klénozás • Párizs (MTI) Az Európa Tanács által ősszel az emberklónozás tel­jes körű betiltásáról elfoga­dott szerződéstervezetet hét­főtől írhatják alá Párizsban a páneurópai szervezet tagálla­mai. Az ET strasbourgi köz­pontja jelezte, hogy az Euró­pa Tanács 40 tagországából eddig tucatnyian jelezték, hogy aláírják a szigorú köte­lezettség-vállalásokat tartal­mazó megállapodást. e Hét akcióra bérelt Sakál Ceausescu és Carlos • NATO Első ülés# immár a hármakkal

Next

/
Thumbnails
Contents