Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-27 / 301. szám

4 KRÓNIKA SZOMBAT, 1997. DEC. 27. horoszkóp 'y KOS: Hagyja, hogy minden úgy történjék, ahogy történ­nie kell. Semmi kedve beleavatkozni az ese­ményekbe, a véletlen is a kezére játszik. V BIKA: A magán­életében semmi értelme a hatalmi har­coknak, a túlérzékeny­ségnek, inkább humor­ral sfimftsa el a kisebb viharokat. ~jt IKREK: Minden 44-j félreértés, eike. rülhet, ha végre leül be­szélgetni. Máshoz lenne kedve, de végül rászán­ja magát. Bontson egy üveg finom bort! r^riRÁK: Szó, ami ' szó, volt már sok­kal rosszabb szombatja is. Tulajdonképpen az a baja, hogy unalmasnak érzi az életét, ami igaz is. Sl OROSZLÁN: Rendkívüli ké­pességeit most kama­toztathatja a szilveszteri buli megszervezésében. Hivja fel az összes régi és új barátját, örömmel veszik. np SZŰZ: Ragyogó fizikai kondíció­ban van, az elmúlt ün­nepek jótékony hatását most érzi. Szorgos tevé­kenykedéssel tölti az utolsó két munkanapot. pj MÉRLEG: Ka­' ' rácsony és újév közötti napokban bele­feledkezik az ünnepna­pok örömeibe. Felvillan egy régi emlék, amely meghatározta életét. m SKORPIÓ: Élve­zi szabadságát, függetlenségét. Olyas­mivel foglalkozik csak, amit szeret. Fogadja meg partnere tanácsait, helyes irányba terelik. NYILAS: Csak &—'olyan partner mellett érzi magát biz­tonságban, aki nem fél­tékeny az ön sikereire. Sőt, tőle telhetően min­denben segít önnek. BAK: A szívébe ' ' mély érzelmek költöztek. Ha képes lesz őket kifejezni an­nak, akire tartoznak, végre megtalálhatja éle­te párját. Sok sikert! vízöntő: Gyönyörű év vé­ge, kellemes hétvégi utazással. Szentelje napjait a téli sportok­nak, élvezze a friss le­vegőt! HALAK: Sza­badságolja magát a munkahelyéről és a házimunkákból is egy­aránt. Mindkettő meg­várja, a jövő évben ugyanott folytathatja. Vállalkozók figyelmébe! Kistelek, Árpád u. 9. sz. alatti beépített, teljes közműves ingatlan kedvező áron eladó. F.gydni és tánttvállalkozisok számára telephelynek és székhelynek is kiválóan alkalmas. Irányár: 7 MFt Érd.: 62/479-819 telefonon. Götz-babók az otthonlakóknak A Götz Babagyár Budapest Kft. karácsonyi ajándékokkal lepte meg az önmagát adományokból és alapítványok segítségéből fenntartó tiszasülyi gyermek- és anyaotthon lakóit. (MTI Telefotó) Római katolikus plébániák Alsóváros: szombaton 7.15-kor zsolozsma és szentmise, 16.30-kor közös szentségi mádás az abortusz áldozataiért, 17.30-kor szentmise. Vasárnap 7-kor, 9-kor, 11-kor és 17.30-kor szentmise, 12 és 18.30 óra­kor zsolozsma. Vasárnap Gyálaréten 9-kor, Kecskés­telepen 10.30-kor szentmi­se. 29-én, 30-án és 31-én 7.15-kor zsolozsma, utána szentmise, hétfőn és kedden a 17.30-kor kezdődő szent­mise után zsolozsma, szer­dán 17.30-kor év végi hála­adó szentmise. Január l-jén és 4-én a vasárnapi mise­rend szerint folynak a szer­tartások. Belváros: szombaton 7, 8 és 18 órától szentmise. Va­sárnap 7.30-kor, 8.30-kor, 10-kor és 11.30-kor szentmi­se, 17 órakor Karácsonyi koncert a Dóm Énekkarával, 18 órakor családok szentmi­séje, szentbeszédet mond Gyulay Endre megyés püs­pök. Hétköznap 7, 8 és 18 órakor szentmisék. 31-én 17 órakor év végi hálaadó szentmise. Január l-jén 7.30, 8.30, 10, 11.30 és 18 órakor szentmisék. Felsőváros: szombaton 18 órakor szentmise. Vasár­nap 7, 8.30, 11 és 18 órakor szentmise. Rókus: vasárnap 7, 9, 11 és 18 órakor szentmise. Bé­ketelepen vasárnap 12 óra­kor szentmise. 31-én 18 óra­kor év végi hálaadó szentmi­se. Móraváros: szombaton szertartások 18 órától szentmise. Vasár­nap 7-kor mise, 9 óra ifjúsá­gi mise 11.30 és 18 órakor mise. 15 órakor szentmise a 2-es kórház kápolnájában. 31 -én 18 órakor év végi há­laadó szentmise. Január 1­jén 7-kor mise, 9 óra ifjúsági mise 11.30 és 18 órakor mi­se. Újszeged: szombaton 18 órakor szentmise.Vasárnap 7, 9, 11.30 és 18 órakor szentmise. Vasárnap 14 óra­kor az újszegedi temetőben az új urnafal szentelésére ke­rül sor. Tarjánváros: szombaton 17 órakor szentmise. Vasár­nap 9, 11 és 17 órakor szent­mise. Szent József jezsuita templom: Vasárnap reggel 8; 9, 11, 17.30., illetve 19.30 órakor szentmise. 31-én 6.30, 7.15 és 18 órakor év végi hálaadó szentmise. Petőfitelep: vasárnap 8 és 10 órakor szentmise. Hét­köznap 17 órakor szentmise. Tápé: szombaton 7 és 18 órakor, vasárnap pedig 8 és 18 órakor szentmise. Kiskundorozsma: vasár­nap 7, 9 és 18.30 órakor szentmise. Hétköznap 7 óra­kor szentmise. Algyő: szombaton 17 óra­kor, vasárnap 10 órakor szentmise. 29-én, 30-án és 31-én 17 órakor szentmise. Január elsején 10 órakor szentmise. Szőreg: szombaton 7 óra­kor szentmise. Vasárnap 9 és 18 órakor, 29-én és 30-án 7 órakor szentmise. 31-én 18 órakor év végi hálaadó szentmise. Görög katolikus egyházközség Lechner tér: szombaton 16.30-kor vecsernye, 17 órakor szentliturgia. Vasár­nap 9 és 10.30-kor gyerek­mise. 31-én 17 órakor év végi hálaadó szentliturgia. Január l-jén 9-kor újévi szentliturgia, 10.31-kor gye­re kmise. Református egyházközség Honvéd tér: vasárnap 8 és 11 órakor (gyermekeknek is) istentisztelet. Újszeged: vasárnap 9 órakor gyermek- és felnőtt istentisztelet. Kálvin tér: vasárnap 8 órakor istentisztelet a nagy­teremben, 9 órakor gyer­mek-istentisztelet a kiste­remben, 10 órakor istentisz­telet a templomban. 29-én 18 órakor áhítat a kisterem­ben, 31 -én 15 órakor óévi is­tentisztelet a templomban. Január l-jén 10-kor újévi is­tentisztelet a templomban, 18 órakor bibliaóra a kiste­remben. Evangélikus egyházközség Vasárnap 10 órakor is­tentisztelet, tartja Bács­kai Zsuzsanna, 3. évfolya­mos teológiai hallgató. 31­én 17 órakor úrvacsorai is­tentisztelet. Január l-jén 10 órakor úrvacsorai istentisz­telet. • Baptista gyülekezet (Hétvezér u. 5/B.): vasárnap 9 órakor felnőtt és gyermek bibliaórák, 10 és 18 órakor istentisztelet. 31-én 18 óra­kor istentisztelet. Január 1­jén 10 és 18 órakor istentisz­telet. Hit Gyülekezete: vasár­nap 15 órakor istentisztelet a Csonka János Szakközépis­kola Temesvári körúti torna­csarnokában. Csütörtökön 18 órakor istentisztelet a Megyeházán (Szeged, Rá­kóczi tér 1.) Hit Gyülekezete az Interneten: www.hit.hu. Tel.: 325-164. Adventista egyház (Batthyány u. 15.): szomba­ton 9.30-kor istentisztelet, 15 órától szombatzáró isten­tisztelet. 31-én 15 órakor év végi hálaadó istentisztele. Január 2-án 19 órakor imaó­ra. Metodista egyház (Lon­doni körút 30.): vasárnap 10 órakor istentisztelet, vele párhuzamosan gyerekek szá­mára is; 17 órakor istentisz­telet. Új Apostoli Egyház (ősz u. 18.): minden vasárnap 16 órakor istentisztelet. (Időpontváltozásokat, eseményeket minden pénte­ken 8.30 és 9.30 óra között a Csörög telefonszámán lehet bejelenteni.) MA JÓ EBÉDHEZ SZÓL A NÓTA a Belvárosi Moziban, 12 óra 30 perctől, az Életet az éveknek és a Mozgókép Kft. szervezésében. A VÁROSI ROCK­KLUBBAN, a Juhász Gyu­la Művelődési Központ­ban 19 órától a Cafard, a Heavy Fuckinson Band ját­szik. A JATE-KLUBBAN 21 órától Mi-csoda buli. Mv.: Mátrai Róbert és Molnár La­jos. A SZOTE-KLUBBAN 22 órától szabad szombat party. Dj.: Öcsi. HÉTFŐN AZ IFJÚSÁGI IRODA­BAN (Dózsa Gy. u. 5.) 14.30 és 16.30 óra között in­gyenes jogi tanácsadást tar­tanak. Benzint spájzolni veszélyes • Pécs (MTI) Sokan tűzijátéknak hitték Pécsett azt a tüzet, amelyet egy családi ház garázsában tárolt nagy mennyiségű üzemanyag kigyulladása okozott. A Szőlőhegy utca 12. szám alatti ház 18 négy­zetméteres garázsában 4 ezer liter benzint és 2 ezer liter gázolajat tároltak, amely tar­talma egyelőre ismeretlen okból meggyulladt. Az üzemanyaggal teli hordók miről írt a DM? • 75 éve Hírős korcsmák, hírős korcsmázók Szeged és az alkohol sohasem voltak idegenek egymástól. A lomha alföl­di város éjszakai élete ko­rántsem olyan nagyvona­lú, hogy a fővárosiéhoz lehetne hasonlítani. Itt nem lüktet a pezsgő ereje az erekben és a divatos konyakok zamatja sem in­gerli a garatot. Bólevú korcsmák, szűkszavú ma­gyarok - hallottam egy­szer egy poéta szájából a szegedi Tisza-parton. Ez Szeged, Szögedében csak­ugyan bőven telik a korcs­mákból. A Kossuth Lajos sugáruton minden ötödik házra esik egy apró korcs­ma, minden polgárra egy akó bor. (1922) • 50 éve A centenáris év Szegedet még az egész közelmúltban, mint a Sze­gedi Szabadtéri Játékok városát hirdették és ismer­ték. A rossz emlékű szegedi gondolat után a szabadtéri játékok tették ismerté Sze­ged nevét, úgy a határo­kon túl, mint innen. Dénes • 25 éve Leó, Szeged város polgár­mestere nagy jelentőségű akciót indított el, a cente­náris évben. Ismét meg­rendezik a szabadtéri játé­kokat. Ami a magyar műsor­tervezetet illeti, természe­tesen nem maradhat el Az ember tragédiája. (1947) Elhunyt Dutka Ákos Dutka Ákos költő, a Nyugat-nemzedék kiemel­kedő képviselője 91 éves korában elhunyt. Az író­szövetség és a Művészeti Alapok irodalmi szakosz­tálya saját halottjának te­kinti. Temetéséről később intézkednek. Nagyvára­don született 1881. szep­tember 11- én. Az érettsé­gi után újságíró lett. A két világháború között hosszú ideig hallgatott, új művei­vel utóbbi évtizedekben jelentkezett. (1972) Ötéves a Duna TV • Budapest (MTI) Sára Sándor szerint a Du­na Televíziónak - a létreho­zása óta eltelt öt évben - si­került teljesítenie vállalt kül­detését, és mindössze anyagi lehetőségei jelentettek aka­dályt abban, hogy a csatorna megfeleljen saját elvárásai­nak. A Duna TV - amely a közeljövőben műholdat vált - a visszajelzések szerint az északi sarkkörtől Afrika északi partjáig számos or­szágban fogható, sót interne­tes adása révén híradója Ausztráliába és Amerikába is eljut. A televízió a jövő év elején nemcsak az adását su­gárzó műholdat, hanem mű­sorstruktúráját is megváltoz­tatja. A televízió elnöke minderről annak kapcsán nyilatkozott a távirati irodá­nak, hogy a Duna Televízió december 24-én ünnepli ötö­dik születésnapját. Sára Sándor az átalakuló műsorstruktúráról elmondta, hogy - reményei szerint - a csatorna nézői a jövőben több színházi közvetítést, sa­ját gyártású íévéjátékokat, kulturális tájékoztató-soro­zatot és külpolitikai hát­térmúsort is láthatnak majd. Nehézséget jelent azonban, hogy 1998-ban várhatóan mintegy 300 millió forint lesz a televízió hiánya, és a jövőben - a parlament dön­tése nyomán - a közszolgá­lati médiumok kuratóriumai nem fordulhatnak majd tá­mogatásért a törvényhozás­hoz. napló HÉTFŐN A MUNKÁSPÁRT Sze­ged városi vezetősége 14-17 óra között ügyeletet tart a Fó fasor 9. szám alatti Munkás Művelődési Otthonban. A SZOCIALISTA PART irodáján (Tisza L. krt. 2-4., I. em. 123-as szoba) dr. Bá­lint János ingyenes jogi tanácsadást tart az ér­deklődőknek, 15-16 óra kö­zött. robbanásai és az égig csapó lángok valóságos tűzijáték­nak hatottak a Mecsek olda­lában. A pécsi és a komlói tűzoltók másfélórás kemény munkával megfékezte a tü­zet. Az oltás idejére biztonsá­gi okokból kikapcsolták a környéket ellátó villanyveze­tékeket, így sokan sötétben töltötték a szentestét. Szemé­lyi sérülés nem történt, a kár­felmérést és a tűz okának a vizsgálatát megkezdték.

Next

/
Thumbnails
Contents