Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-27 / 301. szám

SZOMBAT, 1997. DEC. 27. TÜKÖR 5 Csongor Gyözö emlékezete • Éjféli mise a dómban A karácsonyi titok A szegedi dóm idén is zsúfolásig telt a karácsony éjféli misére. (Fotó: Karnok Csaba) Ismét elment valaki, akit tiszteltünk és szerettünk, aki lélekben immár eggyé vált a Móra Ferenc Múzeum falaival, az itt örzött apróbb-nagyobb tárgyakkal, iratokkal. A gyászhír mindenkit villámcsapásként ért. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy az utolsó szögedi polihisztor csak úgy, minden istenhozzád nélkül örökre elhagyja városát, amelyet annyira szeretett. Csongor Győző Czibula Viktor néven látta meg a napvilágot Szegeden, 1915. február 27-én. Édesapja Czibula Antal a „szögényök ügyvédje" bibliofil ember volt, aki tekintélyes házi könyvtárat alakított ki. A fiú vonzódása az örökké megújuló természet csodáihoz Baross főreálbeli tanárának, Czógler Kálmánnak köszönhető. A fiatal Csongor Győző „famulusként" olyan kiváló embereket ismert meg, mint Móra Ferenc, Kiss Ferenc vagy Győrffy István, akiket később egész életében példaképeinek tekintett. Többször megszakított egyetemi tanulmányait Szegeden kezdte el, majd az egyetem visszahelyezése után Kolozsvárott fejezte be. 1944-ben természetrajz-földrajz szakos tanári oklevelet szerez, majd a Soó Rezső-féle növénytani tanszékre kerül Debrecenbe. Itt 1947-ben le is doktorál, majd Szegedre jön általános iskola tanárnak. Kapcsolata a Móra Ferenc Múzeummal 1950-ben fonódik szorosabbá, majd 1952től a múzeum főállású munkatársa lesz. Még ebben az évben több neves budapesti szakember bevonásával dr. Beretzk Péterrel együtt létrehozzák az ország legnagyobb vidéki természettudományos állandó kiállítását, a „Fehértó életét." Kezdeményezője és 1957ben egyik elindítója a Tisza völgy komplex, ökológiai szemléletű kutatásának. Ahogy Beretzk Péter neve örökre összeforrt a Fehértóéval, úgy kapcsolódik Csongor Győző neve a zsombói láperdőhöz. Az 1950-es évek végétől anélkül, hogy botanikai kutatásait félbe hagyná, egyre inkább a várostörténet felé fordul. 1958ban jelenik meg Dankó Pista című hiánypótló munkája. 1960-tól helytörténeti részlegünk vezetője lesz, melyet az alapokról fejleszt föl országos szintű gyűjeménnyé. 1975. február 20-án megbízott igazgatóhelyettesként vonul nyugállományba. Az ország legkiválóbb floristái 1996-ban Jávorka Sándordíjjal ismerik el tevékenységét. Egyéb fontosabb kitüntetései: Munka Érdemérem ezüst fokozata (1974-ben), Szegedért emlékérem ezüst fokozata (1994-ben). A Csongrád Megyei Éremgyűjtő Égyesület elnökeként a numizmaták körében szintén vitathatatlan szaktekintélynek számított. Tanáros precizitással rendszerezett ásvány- és kőzetgyűjteményét bármely múzeum megirigyelhetné. Lelkes közművelőként több mint 2000 előadást tartott, számos kiállítást rendezett. Tevékeny életét a bölcs emberek derűs nyugalma és segítőkészsége jellemezte. Emlékét kegyelettel megőrizzük. December 31-én 12 órakor a Belvárosi temető ravatalozójából kísérjük utolsó útjára. A Móra Ferenc Múzeum munkatársai nevében: Gaskö Béla A korábbi évekhez hasonlóan az idei karácsony éjszakán is zsúfolásig megtelt a szegedi dóm az éjféli misére, amelyet szokás szerint Gyulay Endre megyés püspök celebrált. A szegedi püspök a népes templomon végigpillantva, arra a betlehemi napra emlékeztetett, amikor Mária és József a születendő Jézussal a zsúfolt városban szállást nem találva egy istállóban húzódott meg, hogy ott, a jászol csendjében és békéjében szülessen meg a megváltó gyermek. A püspöki beszéd idén arról szólt, hogy az isteni szeretet fényt és meleget sugárzik az emberek felé, csak el kell fogadniuk azt. E befogadáshoz azonban nem a zajos világ a megfelelő, hanem a béke, a csend. Jézus az éjszaka csendjében született, s ahhoz, hogy találkozzunk vele, vélte Gyulay Endre, csendnek és békének kell honolnia az emberek szívében és körülöttük is. A legerősebb, leggőgösebb ember is védtelen Istennel, a sorsával szemben, ugyanakkor pedig a betlehemi istállóban született gyermek erős, mert életének isteni vétetésű célja van. Az ember szivében önmagától nincs elég meleg és az agyában elég fény, folytatta a szegedi püspök: ahogyan az erőművekből vezetékeken a karácsony éjszakai templomig jut az elektromos áram, hogy fényt adjon, úgy adja és vezeti el Isten is a maga melegét és fényét az emberekhez, s Jézus az, aki a paradicsomi kiűzetéskor elszakadt vezetékeket, a kegyelmit a földivel, az istenit az emberivel újra összekapcsolta. Isten úgy szerette a világot, húzta alá a püspök, hogy egyszülött fiát küldte el, hogy születésével jóvátéve mindent elvegye a világ bűneit. Ám ahhoz, intett Gyulay Endre püspök, hogy a szeretet emígyen közvetített fénye eljusson hozzánk, minden embernek van egy saját kapcsolója is. Mindenki szabad akaratán múlik, hogy ezt felkapcsolja-e, s befogadja-e az isteni szeretet áradó melegét. Ez a befogadás, végezte a püspök, ez a találkozás Istennel, amelyhez bennsőséges csend szükséges, ez a karácsonyi titok. S. P. S. • „Ilyen lábbelit nem csinál senki" Az utolsó szegedi papucsos Rátkai Sándor 4-5 óra alatt készít el egy pár papucsot. (Fotó: Miskolczi Róbert) A már porosnak mondható tréfában azt kiabálják: - Nincsen párja a szegedi papucsnak! Elképzelhető, hogy valóban így van. Ami viszont tény: alig akadnak cipészek, akik képes elkészíteni ezt a lábbelit. Talán az utolsó mesternek számít Rátkai Sándor. A Kárász utcai Népművészeti boltban én vagyok az egyetlen vevő. • Van szegedi papucsuk? -Van. A középkorú eladónő az alsó polcról dobozt tesz elém. Ha valaki nem látott még szegedi mester által varrt papucsot, annak akár ez a gépi, ragasztott darab is tetszhet. • Ezt nem Szegeden csinálják - mondom. - Nem, Szombathelyen. • Szegeden még csinál valaki ilyet? - Nem tudok róla. • - Még Amerikából is szóltak. hogy küldjek papucsot. Ilyet sehol se lehet már szerezni, mondták, csak magánál. Pedig kértek már Magyarországról papucsot, de kidobták. Ja. azt a szombathelyi gyár készíti és rá van írva, hogy szegedi papucs meséli a 84 éves Rátkai Sándor, szegedi papucskészítő mester. Ma már ő az egyetlen, aki még a sarkat is hozzávarrja a talphoz, nem pedig ragasztja. Nagy gondban van. Régi megrendelője, az Állami Népiegyüttes jelentkezett. hogy szüksége van 24 pár papucsra. Az igényt azonban nem tudja kielégíteni. „Ezek bíznak a sors erejében?" kérdezi nevetve. Néhány hete elütötte egy autó, miközben a Mars térre biciklizett tejért. Olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörte a bokáját. „Ha nincs ez a baleset, most is a tőkénél talált volna." Pedig mesterségét csak egy véletlennek köszönheti. Édesanyja kosárfonó inasnak adta, teljes ellátással. Mestere nem tudott neki szállást biztosítani. „így kerültem a sógorához, aki papucsos volt, de akkor még csak aludni jártam oda." Fél év múlva a kosárfonó Pécsre ment, így inas lett a szállásadójánál. 1933ban felszabadult. Következtek a segédként eltöltött évek. Ekkor már reggelit, ebédet, vacsorát és papucsonként negyven fillért kapott a Délibáb utcai (mai Tisza Lajos utca) műhelyben. - A tanítómesteremnek volt egy nagy udvara. Oda raktuk ki a papucsokat minta és nagyság szerint. Onnan nagy ládákba kerültek. Számtalanszor gyönyörködtem az udvaron a sok papucsban. Lehet, hogy akkor szerettem bele a mesterségembe. Szegeden a papucskészítés kezdetei az 1880-as évekre nyúlnak vissza. A Balkánról érkezett törökök honosították meg a városban. Először a csizmadiák csinálták a papucsot, ugyanis a csizma szárát hasonló módon kellett megvarrni és visszafordítani. Rájöttek, hogy ezzel a technikával papucsot is lehet készíteni. Ezek hegyes orrú fazonok, nem volt különbség a jobbos és a balos között. A fiatalabb mesterek már variáltak rajta. Külön kaptafát készítettek a jobb és a bal lábfejnek. Az árvíz után hamar divatba jöttek a pipacsos, rózsás, szegfűs, kalászos mintájú papucsok, melyeket bojttal díszítettek. A szegedi lányoknak, asszonyoknak többé nem kellett csizmát húzniuk. A szakmáért „nagyon rajonganak, kivált a fiatalok" írja Móricz Zsigmond „A szegedi papucs" című riportjában. mely 1913. január 13án Az Estben jelent meg. Akkoriban még 180 papucsos volt a városban és mindnek voltak segédei, inasai. „Két takaros fiatal leány kattog szembe velem" - folytatja az író. „Frissek és mégis nem falusiasan vidámak, hanem kisvárosian rátartok. - Ez a szegedi papucs?! nevetek rájuk akaratlan, mert megfogott s meglepett a lábukon libegő rózsás kis papucs, amelyben ruganyosan lépkedtek a hótalan kemény téli utcán. -Ez - Télen is jó? -jó." A két világháború között már csak harmincöt papucsos mester dolgozott a városban. Inasaik nem kaptak fizetést, a segédek kialkudott bérért dolgoztak. A Széchenyi tér első tükrével szemben (a Belvárosi mozi oldalán) - meséli Rátkai Sándor - két sorban árultak a papucsosok. Világhírű szakma volt a mienk. Igaz, akadt bosszankodni való is. Megállapodtak a mesterek, hogy a papucs három pengő ötven fillérbe kerül. De volt, aki odasúgta a vevőjének, hogy a sátor mögött yisszaadok harminc fillért, ha tőlem vesz papucsot. így tévesztették meg a konkurenciát annak idején. A háború alatt letette a mestervizsgát. Az ipari osztályon csak akkor adták meg az engedélyt, ha kimegy a keleti frontra. „Dehogy megyek" mondta -, „akkor inkább nem kell az ipar." Szeged kiürítésekor feleségével, aki akkor volt terhes a második fiával „kocsival, gyalog, mikor hogy" a Dunántúlra menekült. Ott ejtették fogságba az oroszok. „Elmondhatom itt a fifikát?" - kérdezi. - Vakbélgyulladást szimuláltam. Mindkét testvérem a betegszázadhoz került, hát mondom, én nem megyek ki egyedül a Szovjetunióba. Beteget jelentettem, pedig azt sem tudtam, merről van a vakbelem. A bátyám súgta meg, hogy jobbról, mert őt ezzel operálták Szegeden legénykorában. Már vittek is volna az oroszok a „Paradicsomba", amikor bekerültem a gyengélkedőre. Annyira belejöttem, hogy nem sikerült megállapítaniuk, hogy szimulálok. Végül Celldömölkön műtötték meg. Akiket akkor vittek ki a Szovjetunióba, csak három év múlva kerültek haza. Már, ha hazakerültek. 1944-ben megkapta a mesterlevelet. Akkoriban nem volt kockázatos boltot nyitni. Egy Kölcsey utcai üres üzlethelyiséget választott. Három segéd, öt-hat kereskedő és két ügynök dolgozott neki. „Jött a Rákosirendszer, után jött a másik." 1971-ben lebontották a kis épületet, ahol rajta kívül még három iparosnak volt boltja, hogy kibővíthessék a Royal Szállodát. A tanács a Szent István tér sarkára akarta „eldugni", hiába mondta Rátkai Sándor, hogy a városban még számos helyen van üzletnek való helyiség. Inkább nyugdíjba ment. - Azóta otthon dolgozom. Huszonöt évig jártam BudaKarácsonyi gyilkosság • Munkatársunktól Az idei karácsonyi ünnepek kezdetétói csak néhány óra választotta el a vásárhelyi Ó. I.-t, mégsem érhette meg a szentestét. Föltehetően rablógyilkosság áldozata lett. A Szent István utca 49. számú ház egykori lakójának holttestére december 23-án délelőtt egy ismerőse bukkant. A férfit élve utoljára 19-én látták, a gyilkosságot tehát e két időpont között követte el az ismeretlen tettes, ám még nem tudni, pontosan mikor. Az elkövető föltehetően haszonszerzésből, ajtót feltörve jutott a magánházba, majd drasztikusan bántalmazta idős áldozatát. A sorozat-bordatörések, illetve a fojtogatás nyomai mind erre utalnak. A tettes ezek után készpénzzel és arany ékszerekkel távozott, ám a rabolt értékekről egyelőre a rendőrség sem tud többet. A nyomozás ismeretlen tettes ellen indult meg. Szegedi zene o Bartókon • Munkatársunktól A Liszt Ferenc Kamarakórus előadásában december 29-én 15.30-kor a Bartók Rádióban karácsonyi kórushangverseny szól majd. A kamarakórus e karácsonyi műsorával kíván boldog új esztendőt hallgatóinak és támogatóinak. Kellemes Karácsonyi H Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kíván a szegedi MATÁV Képviseleti Iroda Cím: RH 6747 Szeged. Tisza Lajos krt. 41. gljMJ Telefon: (62) 475-544 JiuM pestre a tavaszi és az őszi nemzetközi vásárokra. Van elég megrendelésem az ország tánccsoportjaitól is. Ilyen papucsot nem csinál senki* A hatvanas évek elején kiadott szeged útikönyv szerzője büszkén (rja: „Szeged sajátos ipari külölegessége a szegedi papucs. Színes bőrből, hímzett bársonyból egykor kisiparosok készítették, ma a Cipő- és Papucskészítő Ktsz gyártja, és az export számára is nagy menynyiségben állítják elő a messzeföldön híres és keresett papucsokat." - A ktsz jelentette a szakma halálát. 1949-ben, amikor megalakult, engem is be akartak kényszeríteni, de maradtam kisiparos. A szövetkezetet tíz éve vette meg egy szombathelyi gyár. Azóta ott készül a szegedi papucs. A mester ma 4-5 óra alatt készít el egy pár papucsot. Régen hat párat csinált naponta. „Nem is akarom elhinni, hogy (gy megöregedtem." Ha már nem tud tovább dolgozni, nem lesz, aki folytassa a mesterségét, pedig három fia is van. - Az öt óra nem ért itthon és az este hét hozott haza. A gyermekeim inkább tanultak, nem vállalták ezt a tempót. Nem bánom, hogy így alakult. Az, hogy a szakma elhal. nem az én bajom. Úgyis el leszek temetve. A múzeumban majd meg lehet nézni, milyen volt a szegedi papucs. Tóth-Szenesi Attila