Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-24 / 300. szám

SZERDA, 1997. DEC. 7. MŰSOR 15 • Hogy ne merüljenek feledésbe a szegények „Igazságosabb és szolidárisabb világot!" Dr. Farkas Beáta: - Németországban az egyházi szociális intézmények annyi önkéntes munkát tudnak bevonni, amennyire az állam sosem volna képes. (Fotó: Nagy László) Kass János: Noé és a galamb A Magyar Katolikus Püspöki Kar egy éve adta ki „Igazságosabb és testvériesebb világot!" című körlevelét, amelyben a „hívekhez és minden jóakaratú emberhez" fordulva látleletet adott a magyar társadalomban tapasztalható figyelmeztető morális és egzisztenciális folyamatokról. A körlevél megjelenését különösen a szociális fejezet kapcsán kísérte érdeklődés, hiszen olyan jelenségekre mutatott rá, amelyeken az állami szociálpolitika egymaga nem képes úrrá lenni. A körlevél egyben a katolikus egyház nagyobb szociális szerepvállalási készségét is mutatta. Az alábbi interjúban dr. Farkas Beáta egyetemi docens, a József Attila Tudományegyetem Közgazdasági Tanszékcsoport vezetője, a körlevél egyik előkészítője nyilatkozik az egyházi szociális gondolkodás és az állami szociálpolitika lehetőségeiről. • Tanárnő, volt-e konkrét hatása ennek a körlevélnek? - Nehéz lenne közvetlenül lemérni. Az országban sok helyütt tartottak megbeszéléseket, s különböző közösségekben, egyesületekben feldolgozták a dokumentum tartalmát. Hogy ez kit, milyen cselekvésre indított, szinte lehetetlen felbecsülni. De az biztos, hogy a körlevél tartalmából a szociális fejezet váltotta ki a legtöbb közvetlen reakciót. Igaz, az egyházban a legtöbb már létező kezdeményezés is ehhez a területhez kötődik. A számbavételt az is bonyolítja, hogy az egyház önmagát nem egy szervezetként értelmezi, mondjuk a papok vagy a plébániák összességeként, hanem a hívők közösségeként, akik a társadalomban élnek. Vagyis, ha a körlevél a kívánt módon hat, nemcsak az egyházközség karitatív csoportja működik elevenebben, hanem például egy önkormányzati képviselő is nagyobb elszántsággal áll ki szociális ügyekért. • Ha jól gondolom, ez volt az első eset, hogy a magyar egyház kiemelten foglalkozott a magyar gazdasággal. Mit gondol, vannak-e eszközei arra, hogy szociális megfontolásból a gazdasági szereplők morális szemléletére hasson? - Nyilvánvaló, hogy az egyház nem képes konkrét eszközökkel hatni a gazdaságra. Legfeljebb bizonyos szemléletformáló szerepet vállalhat, bár az eszközei ehhez is rendkívül korlátozottak. Az ország oktatási rendszerében sincs jelen akkora súllyal, hogy a nevelésen keresztül áttételesen morális hatással legyen a társadalom olyan területére, mint a versenyszféra. A rendszerváltozás után inkább a szociális tevékenység volt az, amelynek területén könnyebb volt az újjáéledés, s ahol az embereknek a legtöbb ötletük volt. Sajnos ezt tényszerűen senki sem dolgozta fel a magyar egyházban, pedig érdemes volna megtenni. En legalábbis hasznosnak tartanám, ha egy jó értelemben vett marketingszemlélet hatná át az egyházat. Erre például a személyi jövedelemadó 1 százalékos átutalása miatt is szükség lenne, hiszen az emberek egyelőre nem tudják felmérni, hogy az egyháznak valójában mekkora a feladatvállalási készsége a szociális területen. A tények ismerete nélkül nem látják értelmét, hogy az adóbevallás kitöltésekor majd az egyházak javára rendelkezzenek. 9 Eszközök híján mégis, minek reményében emelt szót a körlevél? - Az egyház természetesen nem lehet hatással arra, hogy a gazdaságban az üzletfelek betartanak-e bizonyos játékszabályokat. Arra azonban rá tud mutatni, hogy a piacgazdaságunk erkölcsi tisztulás nélkül morálisan elfogadhatatlan, gazdaságilag pedig drágább. Mivel az egyháznak nincs számottevő vagyoni ereje, s így a gazdasági életnek nem lényeges szereplője, csak az oktatáson keresztül formálhatja a társadalom szemléletét. Egyetemünkön a közgazdászképzés keretében van egy üzleti etika kurzus, amelynek gazdája vagyok, így tanárként tapasztalom, hogy a hallgatóknak erkölcsileg milyen kevéssé letisztázott, s egy normálisan működő piacgazdaság szempontjából mennyire nem megnyugtató képe van a gazdaságról. Márpedig még akkor sem biztos, hogy az ember egy konkrét helyzetben valóban a helyes utat választja, ha megfelelő nevelést kapott. De amikor bizonyos összefüggésekre nem is reflektál, és a környezetétől sem kap erre késztetést, akkor maga is elfogadja a kialakult helyzetet, és döntésével nem kísérel meg változtatni rajta. A hallgatókkal folytatott beszélgetésekből például kiderült, mennyire nem világosak számukra, hogy a különböző gazdasági, társadalombiztosítási és adócsalások kinek is a zsebére mennek. Könnyen feloldozzák magukat azzal, hogy nem az adófizető, netán szegénységben élő polgártársuk, hanem valami láthatatlan, személytelen és alapvetően rosszindulatú államszervezet károsul. 9 Mi lehet ennek a magatartásnak a magyará' zata? - Gondoljon arra, hogy Magyarországon eléggé felemás és zavaros a polgárok viszonya a közjóhoz, mivel hosszú századokon át csak rövid ideig volt legitim magyar hatalom az országban. Az államhatalom rendszerint ellenséges török, osztrák vagy szovjet képződményt jelentett. Másfelől pedig, hiába szűnt meg a marxista oktatás az iskolákban, ha a gyerekek nem kapnak jól megalapozott állampolgári nevelést. így a szemléletüket leginkább az határozza meg, hogy a szülők milyen tapasztalatokat visznek haza a mindennapi életből, s ezzel önmagukban megerősítik azt a torz viszonyt, amely KeletKözép-Európában az egyén és a társadalom kapcsolatát jellemzi. 9 A körlevélből is kitűnik, hogy az egyház egy szociális piacgazdasági rendszert lát kívánatosnak Magyarországon. Hogyan kell érteni a szociális jelzőt a piacgazdaság előtt? - Erre két módon lehet választ adni: az általános erkölcsi normák, illetve a konkrét gazdaságpolitika szintjén. Általánosan szólva lehetőséget kell adni minden embernek arra, hogy esélye legyen az emberhez méltó élethez. A piacgazdaság intézményeit olyan jellegű intézkedésekkel kell korrigálni, hogy ezt az esélyt mindenki megkaphassa. Nem kétséges, hogy aki egy közművesítés nélküli házban lakó munkanélküli családból jön, az hátrányokkal indul, s rászorul a társadalom segítségére. Ugyanakkor a nemzetközi tapasztalat is azt mutatja, hogy amikor az általános elvből kiindulva szociálpolitikai intézkedéseket akarunk hozni, nehézségekbe ütközünk. Meg kell állapítanunk, hol kell rászorultsági alapot alkalmazni, kívánatos-e, hogy szociális segítséghez alanyi jogon juthassunk, gazdaságilag ez utóbbi mennyire valósítható meg, és így tovább. Jelenleg ezeket a kérdéseket a világon mindenütt újragondolják. De az alapelvet, miszerint a társadalom által megválasztott államhatalomnak van szociális felelőssége, fontos leszögezni. Természetesen az egyén is felelős, s ezt a felelősséget nem vállalhatja át sem az állam, sem a társadalom, de az egyént sem hagyhatja magára az állam, a társadalom. 9 Amit eddig elmondott, az az államra ró feladatokat, ám a piacgazdaságnak az üzleti szféra a jelentősebb alkotója. Mit gondol, kapcsolatot teremthet-e az egyház az üzleti szférával? - A vallási háttérrel alapított egyesületek, alapítványok, a civil társadalom részeként a szociális területen sokszor kapcsolatban állnak az üzleti szféra szereplőivel, hiszen szponzorok nélkül nem lehet programokat megvalósítani. Az együttműködés más területekre is kiterjedhetne, de ehhez az egyház jelenlegi szakembergárdája és intézményrendszere nem elegendő. Ha az egyházmegyékben volna kapacitás arra, hogy például felvegyék a kapcsolatot az egyes gazdasági kamarákkal, menedzserklubokkal, elindíthatnák a párbeszédet az egyház és az üzleti szféra között etikai kérdésekről. Az üzletemberek lelkében lerakódnak azok az erkölcsi konfliktusok, amelyeket a napi gazdasági döntéseik során átélnek, és nekik is igényük van az ilyen beszélgetésekre. A nyugati egyházakban az elmúlt évtizedek szerves fejlődésének eredményeképpen ezek a fórumok már léteznek. Magyarországon most kell elkezdeni kiépíteni őket, hiszen a háború előttről az egyháznak nincs ilyen hagyománya, akkor még nem létezett professzionális menedzseri réteg. 9 El tud-e gondolni olyan rendszert, amelyben az egyház az állam megbízásából vállal szociális feladatokat? - Az egyház az általa fenntartott szociális intézményekre ma is megkapja a normatív támogatást. A német és más nyugat-európai tapasztalatokból kiindulva ezt jó és szükséges modellnek tartom. Németországban az egyházi szociális intézmények annyi önkéntes munkát be tudnak vonni, amennyire az állam sosem volna képes. A normatív támogatást természetesen a szociális tevékenységet folytató nem egyházi társadalmi szervezeteknek is meg kell kapniuk. így a civil társadalom erősödik, az állam pedig szűkebb területre vonul vissza. Az államnak maradjon kevés funkciója, de azokat lássa el hatékonyan. Részben ezt fejezi ki a szubszidiaritás elve. Az Európai Uniónak köszönhetően ez a régi katolikus társadalomszerveződési elv egyre ismertebb lesz, ugyanis bekerült a maastrichti szerződésben. 9 Mondana erre egy gyakorlati példát a szociális területről? - Amit a család el tud látni, azt hagyni kell, hogy ellássa. Egy beteget nem kell egy államilag fenntartott kórházba vinni addig, amíg a háziápolást némi kisegítő beteglátogatással meg lehet oldani. Amire a család már nem képes, azt kell az állami intézménynek átvennie, hacsak nincs társadalmi kezdeményezés a probléma megoldására. Az állam csak akkor lépjen be, ha azt a feladat nagysága, esetleg valamilyen garanciális szempont indokolja. Persze, önmagában a szubszidiaritás elve sem varázsszer. Ha a feladatok konkrét megoldásáról van szó, akkor itt is nehéz az elvet a gyakorlatba átültetni, ahogy tudományosan mondani szokták, operacionalizálni. 9 Ami már a politika területére is tartozik... - Sajnos a szociálpolitika könnyen válik a politikusok választási porondjává. Ez Nyugat-Európában sincs másként. A nagy létszámú család, amely nagyobb szociális ráfordítást igényelne ugyanúgy két szavazatot hoz, mint egy nyugdíjas házaspár. Magyarországon valóban sok probléma felhalmozódott a nyugdíjasok ellátásával és jó dolog az, ha egy kormány ezért tesz. Amikor azonban választások előtt vagyunk és a szociálpolitikában olyan intézkedéseket hoznak, amelyek csak a megnyerhető választók számát tartják szem előtt, akkor az ember gyanakszik, hogy a közjó érvényesítéséről van-e még szó. 9 A politika természeténél fogva mindent kihasznál, amit a választó legitimizál, nem gondolja? - Itt olyan csapdát látok, amelyből nehéz társadalomlélektaniig kitörni. Ugyanis a politikusok akkor gondolkodnak másként, ha erre a társadalom készteti-kényszeríti őket. Csak akkor, ha a társadalomban van olyan értékrend, ami ezt elvárja tőlük. Ezzel szemben a mi társadalmunkban annak vannak hagyományai, hogy az egyén az állam függvénye, s amíg az állam nem oldja meg problémáját, addig ő sem változtat magatartásán. Aki pedig fellép egy ügyért, az magára marad, a többiek cserben hagyják. Voltak társadalmak, amelyek az ilyen szociálpszichológiai csapdahelyzetekből ki tudtak jönni, és voltak, amelyek nem. Szerintem társadalomtudományi titok, hogy ez min múlott, miként lehetne ezt a 22-es csapdáját nélunk áttörni. 9 Ön szerint a rendszerváltozás után passzívabb vagy aktívabb lett a magyar társadalom szociális téren? - A rendszerváltozás előtti világgazdasági helyzetben Magyarország a felvett hitelekből olyan helyzetet tudott teremteni, amelyben nem volt nagy szükség a szociális aktivitásra. Ami társadalmi problémát pedig a szegények jelentettek, azt a szőnyeg alá seperte az állam. A rendszerváltozás utáni társadalom ellentmondásosabb és összetetteb lett, s ez a szociális problémát is érintette. Egyfelől több lett a társadalmi kezdeményezés. Másfelől viszont a verseny kiéleződött, amelyre nem voltunk felkészülve, az egyenlőtlenséget drámaian megnőttek és egyes rétegek pitbullokkal és őrző-védő szolgálatokkal zárkóztak be társadalom és a problémák elől. Az önzésnek több brutális jelével találkozunk, mint azelőtt, ám a szolidaritásnak is sok olyan formája kifejlődött, ami azelőtt ismeretlen volt. Veszélyes útnak látom, ha a társadalom és főleg a tehetősebb rétegek nem mérik fel, hogy drágább mindenhová riasztóberendezést szerelni vagy őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatni, mint egy olyan rendszert működtetni, amelyben nincsenek akkora társadalmi különbségek, amelyek ezt kiváltják. Tudom, hogy mindez még összefonódik a külföldről beáramló bűnözéssel, de azért a zsebtolvajok tömege nem Ukrajnából jön... 9 Az egzisztenciális bűnözés egyik következménye az lett, hogy az emberek érdemes és érdemtelen szegényekre osztották a rászorultakat. Úgy értem: aki segít nem akárkin akar segíteni. - Az ember könnyen talál magának önigazolást. A szociálpolitikának azonban nem szabad ismernie ezt a kategorizálást. Védekezni ugyan kell a visszaélésekkel szemben, de senki sem ítélkezhet a másik fölött, hogy az saját hibájából szegény-e. Persze, amikor a szociálpolitika oda jut, hogy az alanyi jog helyett rászorultsági alapot vesz figyelembe, mint például a családi pótlék esetében, akkor nagy a veszélye annak, hogy az embereket erkölcsig is megmérik és lesz akire rásütik a bélyeget: megérdemli a sorsát. Ez a védekezési reakció nagyon erős a magyar társadalomban. 9 Az egyház a körlevélben állási foglal a piacgazdaság mellett. Mit gondol, ez a rendszer kedvezőbb helyzetet teremtett a szegénység kezelésére vagy sem? - Az, hogy piacgazdaság legyen-e vagy sem, választási lehetőségként nem merült fel. A szocialista rendszer már a hetvenes évektől kezdve úgy működött, hogy felélte a jövőt. Ezt a számlát fizetjük mi most. A rendszerváltozás azonban sajnos egy olyan világgazdasági helyzetben adódott, amikor az egész fejlett kapitalista világnak lassúbb lett a fejlődési üteme. Ugyanaz a rendszer ma nem tud olyan gyorsan javakat teremteni, piint a hatvanas években a jóléti állam kifejlődésekor. A piacgazdaságnak ezt az előnyét mi sajnos nem fogjuk olyan intenzíven élvezni, mint akkor a nyugatiak. Arra azonban a társadalom öngyógyító képessége folytán van remény, hogy a szociális helyzet javuljon Magyarországon. Ez viszont nem következik be magától, valamiféle törvényszerűségként, csak akkor, ha a közéletben, a politikában teszünk is érte. A keresztények kötelessége, hogy a nehézségektől, a várható sikertől függetlenül - a többi szociálisan felelősséggel gondolkodó emberrel együtt - ne engedjék feledésbe merülni a szegényeket: mindazokat, akik embertársaik segítségére szorulnak. Panek Sándor