Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-17 / 294. szám

IV. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1997. DEC. 17. Net-hírek • Munkatársunktól Híreinket az Interneten megjelenő Intemetto hírle­vélből válogattuk (elérési címe: http://internetto. tiszanet.hu) Árzuhanás A korábbi optimista várako­zásokat elhomályosító, kiáb­rándító profit-előrejelzés hatá­sára rémisztő mértékben zu­hant New Yorkban az Oracle árfolyama, magával rántva más technológiai papírokat és az indexeket is. Az 52 hetes mélypontját elérő Oracle for­galma is rekordszintű volt: a Nasdaq-on 170 millió részvé­nye cserélt gazdát. A hirtelen visszaesés indoka ázsiai erede­tű: az elemzések a régióból származó rendelésállomány felmondását, de legalábbis nagymértékű csökkentését mu­tatják, és ez új indokot szol­gáltatott a válságtól amúgy is elbizonytalanodott befektetők­nek arra, hogy megváljanak a „fenyegetett" részvényektől. Sulinet anyagok Csak részhen volt sikeres a Művelődési Minisztérium kö­zépiskolai Internetes oktatási anyagok készítésére kiírt pályá­zata. A Nemzeti Alaptanterv­hez igazodó több mint 60 té­makörre mintegy 2(X) pályázat érkezett, azonban a témakörök felében az ajánlatok formailag érvénytelennek vagy szakmai­lag alkalmatlannak bizonyul­tak. Az eredményes pályázatok közül tízet az Elender Compu­ter Kft., nyolcat a Mozaik Ok­tatási Stúdió, hármat a Panem Könyvkiadó, kettőt a Twind Kft., kettőt az ELTE Bölcsé­szettudományi Kar, egyet­egyet pedig a Nemzeti Múze­um, az MTA SZTAKI, a SZÜV Rt., az 1956-os Intézet, az Enciklopédia Humana Egyesület és az Ábécéskönyv Kiadó nyert el. Az Elendertöl kapott tájékoztatás szerint a cég, mely egyben a Sulinet program Internet-szolgáltatója is, az MTV korábbi Repeta cí­mű műsorának tanárai által ké­szített szakmai szinopszisok alapján nyújtotta be pályázatait. MicrosofHihás Az amerikai szövetségi bí­róság ideiglenesen megtiltotta a Microsoftnak, hogy operáci­ós rendszereinek licenszelését böngészőprogramjának instal­lálásához kösse a PC-gyártók számára. Thomas Penfield Jackson bíró ugyanakkor nem tett eleget a kormány azon ké­résének, hogy napi 1 millió dolláros büntetést fizettessen a céggel az 1995-ös antitröszt­egyezség megszegéséért. A bíró megbízta Lawrence Lessig jogászprofesszort az ügy kivizsgálásával és bizo­nyítékok gyűjtésével. A pro­fesszor 1998. május 31-én tesz majd jelentést a bírónak, aki ezután hoz döntést. Jackson bíró tiltásának értel­mében a Windows 98-ból, amely várhatóan jövő április­ban kerül a számítógépgyár­tókhoz, ki kell hagyni az Internet Explorert, amelyet az operációs rendszerbe integrál­tak. A Microsoft bejelentette, hogy a Win 98 időben piacra kerül; a cég a számítógép­gyártókra bízza a döntést, ki­törlik-e az Explorert a Win 98-ból. Eric Brown szerint egyrészt bonyolult feladat a rendszerbe integrált böngésző kigyomlálása, másrészt pedig a Win 95-felhasználók nem akarnak az integrált böngésző nélküli Win 98-ra upgradelni. Karácsonyi ajándék a márkaboltokból Díszdobozban a Pick szalámi Mindig jó hangulat uralko­dik a Pick szegedi, Jókai utcai márkaáruházában, a nagyáru­házi passzázson. Hóbor Fe­renc üzletvezető szerint ez a normális, hiszen nincs lehan­golóbb látvány egy szomorú hentesnél. így a tömött húsos­pultok mögött, mosolygós fe­hérköpenyes eladók fogadják a betérő vásárlókat. Hóbor úr helyettesként már itt volt az 1988-as októ­beri nyitáskor is, amikor a belvárosi speciális mintabolt indult. A cél azóta változat­lan: bemutatni és kínálni a Pick összes termékét, s for­galmazni azokat a kiegészítő­ket - például fűszereket -, amelyek a teljesebb körű ki­szolgálást, a vevők nagyobb elégedettségét célozzák. A Pick jellemzően kétszer szállít naponta, de a ha úgy alakul, harmadszor is fordul az autó. Ottjártunkkor élénk forga­lom volt az üzlet egyik szeg­letében található büfében, ahol meg is sütik a Pick­termékeket. Ez .Jiab a tortán", s ha már itt tartunk, a sült kol­bász és üdftő mellé természe­tesen egy kávét is elfogyaszt­hat a kedves vendég. Minden­képpen megemlítendő még a meleg hagymás vér, amit azért nem olyan sok helyen kínálnak a városban. A 470 négyzetméteres üz­letben a kiskereskedelmi te­vékenység az elsődleges, bár nagyker is van, az nem mehet az előbbi rovására - mondja Hóbor Ferenc. Összesen hu­szonegyen dolgoznak a Jókai utcában, gyakorlatilag két műszakban. így karácsony közeledtével érzik a disznó­A pult tömött, a választék teljes a Jókai utcában. (DM/DV-fotó) vágásokat, a külterületről be­járók kiegészítő vásárlásai ezt egyértelműen jelzik. Belet is árulnak és teljesítik a kol­bászhús-megrendeléseket is. Csak kérésre darálnak - előre nem -, s kívánságra fűszer­csomagot is összeállítanak. Nem ment még ki divatból a kocsonyafőzés sem, az idő­sebbek gyakran vásárolnak ilyenkor több kiló belevalót. A Mars téri húsboltot nem számolva, tulajdonképpen a Pick első klasszikus szegedi márkaáruháza a Maros utcai, a „régi szalámigyár árnyéká­ban" nyflt meg 1986-ban. Az üzletben jobbára törzsvásár­lók járnak, viszonylag kevés a futó vevő. Jó, és ingyenes a parkolási lehetőség, ez is sze­repet játszik abban, hogy a forgalomban a nagykereske­delem ötven százalék körüli. iványi Aurél hat éve veze­ti az üzletet, sikeres pályázata előtt évtizedekig az Elikernél dolgozott. A húst ma már a Maros utcában is az alsóváro­si központi telephelyről kap­ják, naponta kétszer, reggel és délben. Természetesen a Pick-csoport valamennyi ter­mékét kínálják, így a Herzét, a makói kolbászgyárét és mostanában már a Ringáét is. Szezonálisan jelentős a ke­reslet a melléktermékekre, próbálnak úgy rendelni, hogy mindig teljes legyen a válasz­ték, de ahogy Iványi úr mondja, egy disznónak csak egy farka van. Ezzel együtt, mivel bontott termékeket árulnak, lehet úgy ütemezni, hogy a vásárló ne távozzon dolgavégezetlenül. Árulnak alapvető élelmiszereket is, hogy a háziaszszony egy he­lyen intézhesse a konyhai bevásárlást. Van bél, szil­veszterre bőrös malac, s az új termékek közül népszerű a Pick szalámi ízvilágához kö­zelítő, de annál olcsóbb ár­fekvésű vásárdíjas újdonság, a Rákóczi szalámi. A héten Pick szalámi ak­ció keretében átlagosan 200 forinttal olcsóbban kínálják a turista, a midi és a normál rúd kilóját. Az utóbbihoz szép díszdoboz is jár, így ajándék­nak is praktikus. Az akció nem csak a Maros utcai üz­letre, hanem valamennyi Pick márkaáruházra vonatkozik. M • Bankközi forintpiac Kamatváltozások • Budapest (MTI) A kereskedés egészét te­kintve közel két százalékkal változtak a napikamatok a tartalékolási periódus záró­napján, hétfőn a bankközi forintpiacon. A délelőtti overnight kereskedés 19-19 1/4 százalékos ajánlatokkal indult; ezeken az árakon azonban a likviditásbőséggel rendelkező piacon nem vit­tek pénzt a bankok. A szokásosnál kevesebb résztvevővel zajló délelőtti kereskedés irányadó kama­tai 18 1/2-18 5/8 százalék­ra mérséklődtek, de előfor­dultak 17 7/8-18 százalé­kos kihelyezések is. A tomnext piacon ehhez ké­pest jelentős kamatemelke­dés következett be, a kedd­re átmenő hitelek kamatai 19 3/4-19 7/8 százalék kö­zött álltak. Az overnight és tomnext kötések összvo­lumene 24-25 milliárd fo­rint körül volt. Egy hétre 19 3/8, egy hónapra 19 7/8 százalékon történtek hitel­kihelyezések. Az MNB december 15-től jegyezhető 1998/7 jelű 364 napos futamidejű kötvényére 83,8945 százalékos eladási árfolyam mellett 19.25 szá­zalékos hozamot hirdetett a jegybank. A spot piacon nyitásra 10, a délelőtti kereskedés során 20 ponttal távolabb kerültek az árak a pénteki záráshoz képest az intervenciós sáv aljától. Zárásig már nem vál­tozott a forint sávon belüli elhelyezkedése. Az árak így általában 45-50 ponttal vol­tak magasabbak a jegybank aktuális vételi árfolyamánál. A dollár 201.08-201.17, a márka 113.38-1 13.43, az ECU 223.63-223.71 fejezte be a kereskedést. • Munkavállalói politika Európában Kiszolgáltatottak • Budapest (MTI) Az Európai Unió polgá­rai közül egyre többen el­lenzik a keleti bővítés gon­dolatát, mivel a munkanél­küliség további növekedésé­től tartanak. Európában a 20 milliót is meghaladja napja­inkban a regisztrált munka­nélküliek száma. Erről Walter Sauer, az osztrák szakszervezeti szövetség nemzetközi osztályának tit­kára beszélt az EU munka­vállalói politikájáról rende­zett budapesti tanácskozá­son. A rendezvény a Friedrich Ebért Alapítvány és a Renner Intézet rendezé­sében zajlott Budapesten. Walter Sauer osztrák szá­mításokra hivatkozva el­mondta: a magyar alapbér­költségek 27-40 százalékkal alacsonyabbak, mint Auszt­riában. Mfg Csehországban és Szlovákiában az alapbér emelkedett, Magyarorszá­gon stagnált az elmúlt idő­szakban. Ezek alapján az osztrák szakember úgy véli: a magyarok életszínvonala távolodik az EU-országok szintjétől. Héthy Lajos, a Munka­ügyi Minisztérium politikai államtitkára beszámolt arról, hogy az unió tagállamai a náluk jelentkező munkanél­küliség mérséklése érdeké­ben a rugalmas munkaválla­lás elvét alkalmazzák. A ha­tározott időre szóló vagy a részmunkaidős munkákat ré­szesítik előnyben. Ez ugyan kiszolgáltatottabbá teszi a munkavállalókat, viszont bő­vül a foglalkoztatottak köre - mondta az államtitkár. A kérdésben Magyarországon is, hasonlóan a nyugat-euró­pai országokhoz még nagy vitákra lehet számítani a szakemberek között. • Medgyessy Péter pénzügyminiszter optimista Jelentős a magyar GDP-növekedés • Budapest (MTI) Magyarország, remé­nyei szerint, 2002-re vagy 2003-ra csatlako­zik az Európai Unióhoz ­mondta Medgyessy Pé­ter pénzügyminiszter mi­nap a Reuters hírügy­nökségnek. - Ez realista elképzelés ­mondta Medgyessy, miköz­ben az EU vezetői már gyü­lekeztek a luxemburgi csúcs­értekezletre. - Akik érettebbek mások­nál, azok hamarabb jutnak célba és nem volna értelme megállni és megvárni, mfg mások is odaérnek - idézte szavait a hírügynökség. A pénzügyminiszter úgy vélte, hogy jövő év végéig 11-12 százalékra csökken az infláció, jóllehet a gaz­dasági növekedés kissé gyorsulni fog. Csekély a kockázat az export vezette gazdaság túlfűlésére ­mondta. Elvárhatónak ne­vezte, hogy a nemzetközi hitelminősítők javítsák Ma­gyarország besorolását jö­vőre az első félévben. Azt mondta, hogy a gyengébb inflációs kilátásra tekintet­tel a csúszóleértékelés üte­mét bizonyára tovább csök­kentik 1998 második ne­gyedében. A forint napi 4,5 százalékos árfolyamsávjá­nak szélesítését azonban ki­zárta, legalábbis a követke­ző hat hónapra. - Nem vagyok a gazdaság túlfűtésének híve és ebben azonos a véleményem a köz­ponti bank elnökével ­mondta Medgyessy a hír­ügynökségnek. Úgy vélte, jövőre 4-5 százalékos GDP­• A Nexon Bróker az árutőzsdéről Vegyes a piaci kép Az árfolyam-elmozdu­lás tekintetében igen változatosnak mondha­tó az elmúlt hét a Buda­pesti Árutőzsde határ­idős gabonapiacán. Jelentős különbségek mu­tatkoztak az újtermésű és az ótermésű határidők árfolya­mának megítélésében. A ta­karmánykukorica jegyzései­ben a közelebbi határidők lassan, de emelkedő tenden­ciát mutattak. A márciusi ter­min a hét elején még 14 400 forinton állt, majd közepes forgalom mellett feltornázta magát 14 730 forintig, amely árszint a vásárlás. Ráadásul a dollár jegyzésében is gyengü­lés mutatkozott az elmúlt hé­ten, ami lényegesen ronthatja az ilyen árfolyamon történő exportvásárlások esélyeit. A két következő kukorica határ­idő, a május és a július - kö­vetve a márciusi termin vál­tozási irányát - 15 700, illet­ve 16 800 forinton zárta az elmúlt hetet. A malmi búza piacán az ótermésű határidők közül a januári termin limitjét fel­szabadították, így az ár elér­te a 28 000 forintos szintet, de áttörni egyenlőre nem tudta. Hiszen még aznap visszaesett a jegyzés 27 600 forintra, ami nagy lehetősé­geket villantott meg a „day­trade"-lők számára. E jegy­zés megjárta még az elmúlt héten a 27 200 forintos szin­tet, majd 400-at emelkedve 27 600 forinton állt meg. Külön utakon járnak e ter­mény már elvetett, új termé­sű jegyzései. Ezen terminu­sok árait még nagyon sok té­nyező alakíthatja pozitív vagy negatív irányba. Vagy az időjárás, vagy a világpiaci események hatnak ezen a határidőkre, de úgy tűnik, hogy akár eladási, akár véte­li pozícióban ül a trader, előbb-utóbb nyereséggel záija a kereskedést. Köszön­hető az igen magas vola­tilitási mutatóknak, amelyek nagy áringadozásokat szám­szerűsítik. Ezen feltételek tükrében az augusztusi jegy­zés - most éppen az árgyen­gítő tényezőknek engedel­meskedve - 25 000 forinton zárta a pénteki tőzsdenapot. A Budapesti Árutőzsde hivatalosan kiadott, novem­berben kialakult decemberi határidőre vonatkozó átlag­ár: kukoricára 13 373, búzá­ra 25 157 forint, tonnánként. Kovács Imre Hétmilliárd dollár • Pozsony (MTI) A múlt héten Pozsonyban közzétették a Szlovák Nem­zeti Bank (NBS) devizatar­talékairól számot adó leg­frissebb - a teljes állami bankszektornál felhalmozó­dott értékeket összesítő ­adatokat. A jegybank összesítésé­ben szereplő adatok szerint a tartalékok december 10-én 7,242 milliárd amerikai dol­lárt tettek ki. A jegybanknál 3,336 milliárd, a kereske­delmi bankoknál 3,905 mil­liárd dollár értékű deviza­tartalék halmozódott fel. A tartalék az előző év utolsó napján 5,682, a folyó év fe­lezőnapján 5,175 milliárd dollár volt. A legfrissebb adat az ország eddigi devi­zatartalékának rekordját je­lenti. A bűvös 7 milliárdos határt szeptember derekán sikerült átlépni, s év végéig még tovább növekedhet Szlovákia konvertibilis de­vizatartaléka. A KISOSZ az alábbi szakképesítő tanfolyamokat indítja: - kereskedő boltvezető - vendéglátó üzletvezető - ABC-eladó - gyorsélkeztetési eladó - drogériakereskedő - tüzelő- és építőanyag-kereskedő - hulladékgyűjtő - tőltőállomás-kezelő és -eladó. Jelentkezni: hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig. Szeged. Debreceni u. 24/B alatt. Tel.: 62-485-610. 485-634 + Vendéglátó üzletvezetői és gyorsétkeztetési eladói tanfolyamok Szentesen is indulnak. Jelentkezni: Hegedűs Is6án. Szentes. Appanyi tér 18.. Tel: 63-312-046. növekedés várható, az idei 4 százalék helyett, ami kétsze­rese az eredeti elképzelés­nek. - Jó lenne, ha így foly­tathatnánk. Nem realista és nem kívánatos ennél gyor­sabb ütem - mondta. Hozzá­tette, hogy szerinte jövőre csökkenni fog a nominálbér­emelkedés üteme. - Általá­ban csökkennek az inflációs várakozások - magyarázta. Medgyessy Péter azt is megemlítette, hogy a jövő májusi választások előtt nem lesz semmilyen elhatározás a harcigép-vásárlásról. MAGYAR NEMZETI BANK Devizaárfolyamok Devizanem árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 328,75 Ausztrál dollár 130,57 Belga frank (100) 549,32 Cseh korona 5,84 Dán korona 29,75 Finn márka 37,58 Francia frank 33,85 Holland forint 100,59 Japán yen (100) 153,91 Kanadai dollár 141,75 Lengyel zloty 56,83 Német márka 113,37 Norvég korona 27,70 Olasz líra (1000) 115,66 Osztrák schilling 16,11 Portugál escudo (100) 110,90 Spanyol peseta (100) 133,93 Svájci frank 140,44 Svéd korona 25,96 Szlovák korona .... 5,85 USA-dollár 201,38 ECU 223,61 J Az 1%-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents