Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-17 / 294. szám

SZERDA, 1997. DEC. 17. INFORMÁCIÓ 13 Szemenszedett kedvezmény j'jgy néz ki, jövőre majd csak úgy röpködnek a nem­KJ zetközi légtérben a 65. életévüket betöltött ma­gyar nyugdíjas emberek. Végre valami nagyszabású kedvezmény szegény nyugdíjasoknak, akik egy életet lerobotolva körülbelül ugyanolyan anyagi helyzetben vannak, mint a robot kezdetén. Végre kinyílik előttük a világ, korukra való tekintettel most már megnézhe­tik a földgolyót, olyan helyekre is eljuthatnak, ahová idáig legmerészebb álmukban sem. Csakhogy minden utazás többnyire két tételből áll: egy az oda- és vissza­út, kettő pedig az ottlét. És itt a bökkenő. Mert az ott­lét legalább annyiba kerül, mint az utazás, és ha idáig valaki nem engedhette meg magának a világjárást, akkor elsősorban nem a repülőjegyek ára miatt. Aki idáig nem utazott, az ezután se nagyon fog - esetleg egy elenyésző hányad. Aki ismeri a magyar átlag­nyugdíjakat, az tudja, miféle szemenszedett kedvez­mény ez. Ez az ingyenes utazási lehetőség ugyanabból áfából készült vaskarika, mint amikor egy százalékkal akarták megemelni a nyugdijakat - most is: adtak is, meg nem is. (Ki gondolta volna, hogy az egykori szép népmese szociálpolitikai irányelvként szolgál majd?) Talán a nyugdijasok töredékét leszámítva hasznave­hetetlen ez a lehetőség. Esetleg akkor működik némi­képp, ha szegény nyugdíjas fölpakol egy rakás hazai konzervet, tartós kenyeret, a másik bőröndben italt és ruhát, és az ingyenes utazást élvezve egyik repülőtér­ről a másikra lavírozik, s a városnézést megejti a le- és fölszállás néhány percében. Ugye nem gondolják ko­molyan, hogy változik a világ? Podmaniczky Szilárd • Százéves a szentesi múzeum Karácsonyi hangverseny az Odessza ll-ben • Munkatársunktól Az Odessza II. Sz. Álta­lános Iskola karácsonyi hangversenyt tart - tudtuk meg Botos Istvántól, az is­kola igazgatójától. A de­cember 19-én, pénteken dél­után, 17 órakor kezdődő, az aulában tartandó rendezvé­nyen az iskola gyermekkó­rusán, az egyéni énekes és hangszeres szereplőkön túl­menően - akik az intéz­mény tanulói - föllép a színjátszókor, s a tanári kó­rus is. A hangversenyen minden érdeklődőt szívesen látnak. Sarlós Isten is hazatért Szép hagyomány Szentesen, hogy a sze­gedi egyetem régész­hallgatói kiállítást ren­deznek a Koszta József Múzeumban. Az Évezre­dek ünnepei és hétköz­napjai c. tárlat azonban minden eddiginél gazda­gabb. Am így van ez jól, hiszen egy százéves in­tézményről méltóképpen illik megemlékezni. A ju­bileum alkalmából a hét végi vernisszázsra még a trónuson ülő Sarlós Is­ten is hazatért Hódme­zővásárhelyről. A Csallány Gábor alapí­totta szentesi Koszta József Múzeum az idén százéves. Az első direktor emlékének is tisztelegtek a hét végén megnyílt jubileumi tárlaton, amelyet dr. Vörös Gabriella igazgató régészhallgatói rendeztek az intézmény gyűjteményéből és a helyi levéltár irataiból. Az Évez­redek ünnepei és hétköznap­jai című kiállítás olyan szín­vonalasra sikerült, hogy dr. Trogmayer Ottó ny. megyei múzeumigazgató köszöntő­jében fontosnak tartotta megemlíteni: igenis, büszke rá, s a születésnapra megje­lentetett katalógusra úgy­szintén. Mint mondta, Ma­gyarországon nem sok tele­pülés tudhat magáénak 100 esztendős intézményt. Az alapító utódainak munkálko­dását dicséri, hogy a régé­szeti gyűjtemény egyre gaz­dagabb lett az utóbbi negy­ven évben. Most már közel 75 ezer emléktárgyat őriz­Évezredek ünnepeit és hétköznapjait mutatják be a szegedi régészhallgatók a jubileumi tárlaton. (Fotó: Enyedi Zoltán) nek az ódon falak között. Ezek közül válogattak a sze­gedi József Attila Tudomá­nyegyetem hallgatói - okta­tójuk, dr. Vörös Gabriella szakmai irányításával -, akiknek a fantáziájukról, lei­kükről, ismeretanyagukról is árulkodik a jubileumi bemu­tató. Tessék őket megtapsol­ni! - kérte dr. Trogmayer Ottó. S a szép számban megjelent közönség így is köszöntötte a tehetséges fia­talokat: Aranyos Annamári­át, Eke Istvánt, Gresó Zsol­tot, Lajkó Orsolyát, Márk Lászlót, Sas Gabriellát, Sí­pos Carment, Szarka Józse­fet és Tóth Tímeát. Ugyan­csak taps volt a jutalma a múzeum főrestaurátorának, Vígh Lászlónak is, aki a „lelki atyja" e tárgyaknak. A tárlókban pedig ott lát­hatók évezredek relikviái, köztük a hódmezővásárhelyi kiállításról immár hazatért Sarlós Isten is. Ez a Szegvár menti ásatás jelképévé lett szobor azért nagy kincs, mert ebből csak egy van a világon. Ám sok olyan darab is fellelhető, amely szintén páratlan. Ezért érdemelné­nek a múzeumok gyűjtemé­nyei a mainál jóval nagyobb megbecsülést, figyelmezte­tett dr. Trogmayer Ottó. Hi­szen a Szentesen bemutatott anyag sem csupán az ország kincse, hanem Európáé is, sőt a világörökségnek szin­tén része. így kell hát meg­állni a tárlók előtt, amelyek régi korok kultúráival ismer­tetik meg a látogatókat. Asszonyok ékszereivel, tü­zes-vasas fegyverekkel, agyagból készült műreme­kekkel és kultikus emlékek­kel. S persze nem utolsósor­ban ott a tablója a múzeum­alapító Csallány Gábornak, no meg a föld őt követő val­latóinak. B. I. KISMÉRETŰ KÉSZÜLÉKEK • Tisza Volán Ünnepi menetrend • Munkatársunktól A Tisza Volán Rt. helyi, helyközi és távolsági járata­inak a menetrendje a kará­csonyi és az újévi ünnepek alatt megváltozik. Az iskolai előadási na­pokra meghirdetett helyi bu­szok a téli szünet ideje alatt, december 20-tól január 4-ig nem közlekednek. A városi buszok decem­ber 20-án, 22-én, 23-án, 24­én, 29-én, 30-án 31-én és ja­nuár 10-én szabadnapokra érvényes menetrend szerint szállítják az utasokat. Munkaszüneti napokra érvényes menterend szerint járnak a helyi buszok de­cember 21-én, 25-e és 28-a között, valamint január 1-től 4-ig. December 24-én 16 óra körül leállnak a buszok. Utána üzemzárásig a 10-es és a 11-es Taijánból 16.50­től, a 7l-es a Mars térről 17­től, a 83A Makkosházról 16.30-tól és a 84-es 17 órá­tól 60 percenként közleke­dik. Szilveszterkor pedig 18 óráig lehet buszozni, utána csak a fenti járatok közle­kednek üzemzárásig. Újév napján reggel 8-ig csak egy órás követési idő­vel járnak buszok. Utána munkaszüneti na­pokra érvényes menetrend szerint szállítják az utaso­kat. Bővebb információ a buszállomásokon, forga­lomirányító helyeken és a Közönségkapcsolatok Iro­dájában (Fekete sas utca 28.) kérhető. Arra az esetre, ha mindent a zsebében szeret tartani. A Westel 0660-as mobiltelefon mérete miatt sem­mit nem kell otthon hagynia. Folyamatosan meg­újuló készülékeink egyre könnyebben kezelhetők, egyre több színben kaphatók és egyre kisebbek. Ráadásul az ország egész területéről bárhonnan, bármikor a legkedvezőbb mobilpercdíjakkal hasz­nálhatók. Minden esetben További információ: 06-80-450-450 • Internet cím: www.westel. hu

Next

/
Thumbnails
Contents