Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-09 / 287. szám

2 KÜLFÖLD ?Wf KEDD, 1997. DEC. 9. kommentár Bond j jgy hét-nyolc évvel ezelőtt, a kelet-európai rend­CJ szerváltások idején roppant egyszerűnek tűnt a világ. Például hihettük nagy hevületünkben, hogy a politikai rendőrségek besúgói, a sokszor legjobb ba­rátjuk, netán családtagjaik feljelentői kellő önmérsék­lettel kivonulnak a hatalomból. S ha mégsem lenne kedvük leballagni a politika színpadáról, majd kemé­nyen fogalmazó, s következetesen végrehajtott törvény gondoskodik eltávolításukról. Nos, azóta Magyarországon, akár csak majdnem minden, egykori varsói szerződéses országban, kide­rült: ha volt is ügynök errefelé, azt beszervezték ugyan, de nem súgott be, aláírt, de kényszerttették, spicliskedett kevéskét, de legalább bevallotta, megkap­ta a gaz besúgók jelentéseit, de kétszáz kilométeres se­bességgel fordította el a fejét, hogy egy betűt se lásson abból. Meg egyébként is: nem tüdőbajos ő, hogy csak úgy átvilágítsák. Tudom, keserű cinizmus szükségeltetik ahhoz, hogy titkosszolgálati ügynökök viselt dolgai fölött hu­morizáljon a tollnok. De látván, hogy a derék lengye­lek most rajtolnak újfent, ki tudja hanyadszor, ügy­nöktörvényes társasjátékukban, csak tiszteletteljes szá­nalommal nézhető küzdelmük. Hiszen ők még azt hi­szik, hogy a megváltozott rendszerükben tisztességgel működik majd a felelősségrevonás? Remélik: kiderül­nek a gazságok, s el sem tudják képzelni, hogy a régi bűnök elkövetői szemük láttára vetődnek be az új ha­talomba, váltják vezérigazgatói posztra alvilági politi­kai kapcsolataikat, s köpik le mindazokat, akik nem tudtak olyan gyorsasággal lépést váltani, mint ők tet­ték? rslképzelhető, hogy a lengyeléknél még nem mondta tfj meg senki: teljesen mindegy, milyen jogi furfan­gokkal is bélelik ki ügynöktörvényüket, hogy bólint rá az Alkotmánybíróságuk, netán hímes tojásra patkol­tatja - ügynök, bizonyíthatóan, feléjük, a Visztula partjánál is csak csak egy találtatik majd? Tudják, aki így mutatkozik be: a nevem Bond... Nem Béla, vagy Stanislaw, hanem James Bond... f • Lengyelország Alkotmánybíróság előtt az ügynöktörvény • Varsó (MTI) Alkotmánybíróság elé ke­rült a lengyel ügynöktörvény. A Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) 141 képvi­selője által aláírt beadvány többek között azt kifogásolja, hogy az átvilágítási törvény kényszeríti az érintettek arra, hogy saját maguk ellen vall­janak, nem biztosit jogot a védekezésre, s bizonyos kité­teleivel megbontja a törvény előtti egyenlőség elvét. Az SLD már a törvényal­kotás folyamatában - akkor még kormányzati pozícióban - hangoztatta fenntartásait, s jelezte, hogy amennyiben a szerintük teljesen elhibázott törvény életbe lép, panaszt tesznek az alkotmánybíróság­nál. Beadványukkal eddig azért vártak, mert bár az ügy­nöktörvény elvileg augusztus harmadika óta életben van, gyakorlatilag mind a mai na­pig nem lehetett megkezdeni az átvilágítást. Egész Len­gyelországban ezidáig ugyanis csak 18 bírót sikerült találni a törvény által előírt 21 tagú lusztrációs testületbe. Ennek a különleges bíróság­nak lenne feladata ellenőrizni a fontosabb állami tisztségek betöltéséhez szükséges „ügy­nöknyilatkozatokat". A lengyel átvilágítási tör­vény értelmében a parlamenti képviselőknek, közhivatalok vezető tisztségviselőinek, a bíráknak, ügyészeknek, vala­mint a közszolgálati média vezető beosztású munkatár­sainak nyilatkozniuk kell ar­ról, hogy 1944 és 1990 kö­zött együttműködtek-e a kommunista titkosszolgála­tokkal. Ha a bíróság hamis nyilatkozaton ér valakit, úgy az illető büntetésül 10 évig nem tölthet be semmilyen közhivatalt. Szlovák válasz • Pozsony (MTI) Rudolf Slánsky cseh nagy­köveinek hétfőn délelőtt Po­zsonyban szóbeli jegyzéket adtak át a szlovák külügymi­nisztériumban. Az esemény­ről kibocsátott közlemény szerint a jegyzékben a szlo­vák fél leszögezi: a jó és ba­ráti kapcsolatok fejlesztése a Cseh Köztársasággal a szlo­vák külpolitika állandó és változatlan elsőrendű célkitű­zései közé tartozik. Ezekkel a célkitűzésekkel összhangban a szlovák külügyminisztéri­um megerősíti, hogy érdekelt a december 12-re tervezett » • Közel-Kelet: semmi újdonság Összetartó nézetek • Párizs (MTI) Nincs semmi újdonság a közel-keleti békefolya­matban a hét vége óta ­jelentette ki Madleine Albright amerikai kül­ügyminiszter asszony a francia fővárosban hét­főn, miután a hét végén Genfben, illetve Párizs­ban tárgyalásokat foly­tatott Benjámin Netanja­hu izraeli miniszterelnök­kel és Jasszer Arafattal, a Palesztin Hatóság ve­zetőjével. A washingtoni diplomácia vezetője hétfőn bő másfél órás megbeszélésen ismertet­te Lionel Jospin francia kor­mányfővel a közel-keleti tér­ség problémáinak amerikai megközelítését, s e témában a felek egyeztették nézetei­ket. A washingtoni diplomá­cia irányítója mindenesetre hangoztatta, hogy egyelőre nem terveznek semmiféle kö­zös amerikai-francia akciót a békefolyamattal kapcsolat­ban. Albright szerint az izraeli katonai erők Ciszjordánia egy részéről való kivonása, illetve a palesztinoktól köve­telt biztonsági intézkedések nem azonos dolgok. Az ame­rikai külügyminiszter kijelen­tette: „A biztonsági ügyek­ben abszolút szükségesek a százszázalékos erőfeszítések, Lionel Jospin francia kormányfő és Madleine Albright amerikai külügyminiszter a tárgyalások előtt. (MTI Telefotó] hogy javuljon a térségbeli helyzet, de most az izraeliek­től nem kértünk százalékos arányt a megszállt teriiletek­ről való csapatkivonás mérté­kéről." A francia kormányfő nem nyilatkozott a hét végén - nagyobb részt Párizsban folytatott - közel-keleti tár­gyalásokról, melyek eredmé­nye egyelőre soványnak tű­nik. Külügyminisztere. Hu­bert Védrine viszont - miu­tán aznap tárgyalt négyszem­közt Madeleine Albrighttal ­vasárnap esti tévényilatkoza­tában azt hangoztatta, hogy a békefolyamat kérdéseiben „mindinkább összetartanak" az amerikai, a francia és az európai nézetek. Védrine en­nek kapcsán az egyoldalú iz­raeli intézkedések befagyasz­tásáról, s Ciszjordániából va­ló „jelentős visszavonulás­ról" beszélt, valamint a Gá­zában nyitandó repülőtérrel és a palesztin munkások uta­zásával kapcsolatos technikai teendőkre utalt. Az amerikai és a francia külügyminiszter konkrét eredmény híján ab­ban maradt, hogy a két or­szág „szoros kapcsolatban marad" a közel-keleti ügye­ket illetően. • Szerbia elnökválasztás Második fordulóra lesz szükség • Belgrád (MTI) A hétfő hajnalban közzé­tett nem hivatalos végered­mény szerint Milán Miluti­novics, a hatalmon lévő bal­oldali pártok jelöltje nyerte meg a megismételt szerbiai elnökválasztás vasárnapi el­ső fordulóját, de nem szerez­te meg a választásokon részt vevő szavazók támogatásá­nak több mint a felét, s így a döntés a két hét múlva ese­dékes második fordulóra marad. A nem hivatalos adatok szerint a részvételi arány 55,5 százalékos volt, s Milán Milutinovics a résztvevők 41,63 százalékának támoga­tását nyerte el. A második helyen Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke végzett 34,18 százalékkal, míg a harmadik hely Vuk Draskovicsnak, a Szerb Me­gújhodási Mozgalom veze­tőjének jutott, aki a szavaza­tok 16,1 százalékát kapta. Az eredmények alapján a második fordulóban Miluti­novics és Seselj vesz majd részt. A többi jelölt minimá­lis számú szavazatot kapott: Vuk Obradovicsra, a Szoci­áldemokrácia elnökére a vá­lasztók 3,5 százaléka, a De­mokratikus Központ elnöké­re, Dragoljub Micunovicsra pedig 2,6 százaléka szava­zott. A sikertelen szeptemberi és októberi választási fordu­ló után a választók valame­lyest polarizálódtak: Miluti­novics 250 ezer szavazattal kapott többet, mint Zorán Lilics, aki szeptemberben indult a baloldal jelöltje­ként. • Kubai pápalátogatás Logisztikai gondok • Madrid (MTI) A kubai egyház azzal vá­dolja a havannai kormányt, hogy megpróbálja bojkottál­ni II. János Pál január végén esedékes kubai útját - jelen­tette hétfői számában az El País című spanyol napilap. A Püspöki Konferencia főtit­kára, Emilio Aranguren, akit a lap idéz, elmondta, hogy az egyház csak fele annyi közlekedési eszközt fog kap­ni a pápalátogatásra, mint amennyit kért. Mivel a kubai egyház nem rendelkezik sa­ját járművekkel, magánvál­lalkozók segítségét kérte a logisztikai probléma megol­dására. Eddig 500 kamiont sikerült így biztosítani, teszi hozzá a lap. A Kubai Kommunista Párt (PCC) Központi Bizott­ságának Egyházügyi Hivata­la azzal érvel, hogy „készen áll" az egyházzal való együttműködésre, de nem te­het többet, mivel az ország súlyos válságban van, amely elsősorban éppen az üzem­anyaghiányban nyilvánul meg. A kormány eddig nem válaszolt az egyház azon ké­résére, hogy a kubai televí­zió közvetítsen dokumen­tumfilmeket a pápa és a Va­tikán bemutatására. II. János Pál négy misét fog celebrál­ni január 21. és 25. között Havannában, Santa dará­ban, Camagüeyben és Santi­ago de Cubában; ezek közül kettőnek a tévéközvetítésére már ígéretet kapott az egy­ház, de a másik kettőre nem, mivel azok csütörtökre és péntekre esnek, amikor a te­levízió délelőtt egyébként sem sugároz adást. cseh-szlovák külügyminisz­teri találkozó megtartásában. A korábban megállapított menetrend szerint a cseh és a szlovák külügyminiszternek a szlovákiai Trencsénteplicén kellene találkoznia. A tár­gyalás esetleges elhalasztásá­val kapcsolatos találgatások oka egyrészt a cseh kormány­válságban, másrészt és főleg Vladimír Meciar csütörtöki pozsonyi kijelentéseiben ke­resendő. Mint ismeretes, a szlovák kormányfő pártja nagygyűlésén sértő módon nyilatkozott a cseh politika több személyiségéről. Csak 1 napig! (december 10-én) Minden zománcozott edény fogyasztói árából 10% engedményt | adunk! Kínálunk még: nagy választékban, kedvező árakon különböző típusú « keverőtálas konyhai mérlegeket,« háztartási kisgépeket,' « darálókat,« üveg- és porcelánárukat, « műanyag és rozsdamentes edényeket, « videomagnókat,« music centereket, « egyéb szórakoztató elektronikai készülékeket. üzemanyagtöltő állomás tulajdonjoga KISZOMBORON eladó. Érd.: 06-60-304-958 TITÁN. Csongrád megyei szeged, Bakai N. utca 52. Értékesítési Centrum ye| : 62/469-188 Diszkont Áruház Nyitva: h-p8-l7-ig,sz8-13-ig. titán (a) mail. dravanet.hu http:Wwww.titan.hu Az orosházi Sütő- és Édesipari Vállalat nyilvánosan értékesíti használaton kívüli - sütőipari alapgépeit, berendezéseit - speciális berendezéseket, eszközöket, tartalék alkatrészeket. Értékesítés helye: Orosháza, Gyártelep u. 5. Értékesítés időpontja: 1997. december 11., 12., 8.00-12.00óráig. 1997. december 18., 19., 8.00-12.00 óráig. Fizetés módja: készpénz Érdeklődni: 68/312-244, Madarász Lajos műszaki tanácsadónál Prolongált szankciók • Belgrád (MTI) Az Egyesült Államok úgy döntött, hogy további egy év­re meghosszabbítja a Jugo­szlávia ellen foganatosított pénzügyi korlátozásokat. A szankciókkal Washington tu­lajdonképpen befagyasztotta az amerikai pénzintézetekben elhelyezett jugoszláv betéte­ket. A washingtoni korláto­zás alkotja a magvát az ENSZ által foganatosított szankcióknak, amelyek eltilt­ják Belgrádot a nemzetközi pénzintézetekhez, illetve a külföldi pénzalapokhoz való hozzájutástól. Ahhoz, hogy Belgrád helyreállítsa kapcso­latait a külvilággal, együtt kell működnie a háborús bűncselekményeket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvény­székkel, javítania kell az em­beri jogi helyzeten főként a túlnyomórészt albánok lakta Koszovóban, s eredményt kell felmutatnia a volt jugo­szláv köztársaságok közötti vagyonmegosztási vitában. Szlovák bejelentés • Pozsony (MTI) Michal Kovác szlovák el­nök meghívására tizenegy, zömében közép- és kelet-eu­rópai ország államfői talál­koznak január 23-án és 24-én a kelet-szlovákiai Lőcsén (Levocán) - jelentette be hét­főn Pozsonyban a szlovák el­nöki szóvivő. Kovác elnök, akinek megbízatása február elején jár le, a német, az oszt­rák, a bolgár, a magyar, az olasz, a lengyel, a román, a szlovén, a cseh és az ukrán államfőket hívta meg a Má­ria-kegyhelyéről ismert, egy­koron szászok lakta történel­mi városba, hogy közösen gondolják át a „civil társada­lom, az egyesült Európa re­ménye" témakört. Véget ért a sztrájk • Tel Aviv (MTI) Izraelben a csaknem egy­hetes általános sztrájk után hétfőn visszatért az élet a ré­gi kerékvágásba. Kinyitottak a bankok és a kormányhiva­talok, a kikötők és a repülőte­rek. A közlekedési vállala­tok, a posta az áramszolgala­tó és a vízművek dolgozói is felvették a munkát. Becslé­sek szerint az ötnapos mun­kabeszüntetés legalább 60 millió dolláros veszteséget okozott az ország gazdaságá­nak. Reklámcikkek közzétételénél egész évben engedményt adunk! KERESSÉK HIRDETÉSI KÉPVISELŐINKET'.

Next

/
Thumbnails
Contents