Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-04 / 257. szám
A budapesti Kossuth téren a rendörök is beavatkoztak. (MTI Telefotó)nagyrészt visszavonta egységeit. Bár Csongrád megyében sem adott ki engedélyt a demonstrációra a rendőr-főkapitányság, a helyi szervezet mégis tün etésre hívta a gazdákat. Kistelek és Szeged, valamint Hódmezővásárhely és Algyő között terveztek forgalomlassító „menetelést" a szervezők. Késő délelőtt mégis teljesen üres volt a főút Kistelekig, s a 47esen sem okozott fennakadást a közlekedésben a tüntetés. A rendőrség délutánig megerősített szolgálatot teljesített az utakon. Balogh Jánostól, a sztrájkbizottság tagjától megtudtuk, délelőtt 9 órakor indult el egy 35 autóból álló konvoj Kistelekről Kiskunfélegyházára. Elmondása szerint 12 órára érték el úticéljukat, mert a rendőrök több ízben is megállították az autókat, sőt meg is bírságolták a vezetőket. Kiskunfélegyházán a rendőrség előállította a Metész Csongrád megyei elnökét, Thirring Ákost, akit információink szerint ötezer forint pénzbírságra ítéltek, majd néhány óra elmúltával kiengedtek. (Az agrárdemonstrációról szóló részletes beszámolónkat lapunk 3. oldalán olvashatják.) • Budapest (MTI) A Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja és országos elnöksége együttes rendkívüli ülésén egyhangú határozattal azonnali hatállyal kizárta a frakcióból G. Nagyné Maczó Ágnest. Ezzel a képviselőasszony országgyűlési alelnöki tisztsége is megszűnt. Minderről Torgyán József pártelnök-frakcióvezető tájékoztatta a sajtó képviselőit a hétfő délutáni döntést követően. Az országos elnökség azonnali hatállyal felfüggesztette a politikus párttagságát, és kezdeményezte az FKGPből való kizárását. Torgyán József a döntés indoklásaként elmondta, hogy G. Nagyné Maczó Ágnes tudatosan szembehelyezkedett a párt politikájával és vezető testületeinek döntéseivel. A képviselőcsoport úgy döntött: Kávássy Sándort jelöli parlamenti alelnöknek, akit a jegyzői székben Gyimóthy Géza vált fel. G. Nagyné Maczó Ágnes, aki az MTI munkatársától értesült kizárásáról, egyelőre nem kívánta kommentálni a történteket. • Holnaptól: Barcs Sándor (Fejezetek Dlusztus Imre új könyvéből) Lapunk főszerkesztője, Dlusztus Imre 1989-ben fölkereste és meghallgatta Barcs Sándort, a személyében és mandátumában megtámadott parlamenti képviselőt. Akkor a visszahívás indoka egy negyven esztendővel korábbi ügy volt: Barcs népi ülnökként szerepelt a Rajk-perben. A szerző egyetértett a gondolattal, hogy a letűnt rendszer politikusainak félre kell állni, de azt is hangoztatja: senkit sem lehet megítélni élete egyetlen momentuma alapján. Ezért írt naplót arról a nyárról, melynek egyik fontos szereplője Barcs Sándor, az MTI nyugalmazott vezérigazgatója, az MLSZ és az UEFA egykori elnöke. A szerző úgy véli, immár eljött az az idő, hogy a 89-es alapzajt feledve meghalljuk az emberi szót. Annál is inkább, mert a szegedi születésű egykori politikus, a század tanúja, november 10-én lesz 85 éves. Holnaptól részleteket közlünk Dlusztus Imre rövidesen piacra kerülő könyvéből. Robbantás után • Munkatársunktól A vasárnap hajnali robbantásos merénylet hátterének újabb részleteivel szolgálunk. Megszólal lapunkban Szalay István polgármester. Bánfi Ferenc dandártábornok, az ORFK bűnügyi főigazgatója is kifejti véleményét. Arról is szólunk, hogy nem sok sikerrel jártak a rendőrök a Dunántúlon, de a nyomozás további részében is elsősorban az áldozat üzleti kapcsolatait igyekeznek tisztázni. Próbálnak olyan összefüggéseket találni, amelyek alapján a gyilkosság indokára fényt lehet deríteni. Ebbe a munkába bevonják az APEH-et is. Egész oldalas összeállításunkban megszólalnak a környéken lakók is, közöttük az a férfi, aki udvarában megtalálta az áldozat kézfejét. (Részletek a 7. oldalon.) Subasai buszbánat Ahogyan egyre többen költöznek ki Szegedről Subasára, úgy szaporodnak panaszaik. (5. oldal) Beiktatták a főkapitányt Tegnap beiktatták hivatalába Csongrád megye új rendőrfőkapitányát, dr. Lukács Jánost. (4. oldal) fá Ö»*2ftggy(ü6sl Könyvtár Végh Antalt „Kis lalu/tís lorradalom" (6. oldal) DÉLMAGYARORSZÁG i G. Nagyné Maczó Ágnest kizárták a kisgazda frakcióból Az utakra vonult a Metész Rakéta az olajfinomítóra • Zalaegerszeg (MTI) Felrobbant egy üzemen kívüli olajszállítóvezeték a zalaegerszegi kőolajfinomltóban november 2-án éjfél előtt néhány perccel. A durranó hang alapján először a rendészek valamilyen műszaki hibára gyanakodtak, míg nem ráleltek a megroncsolt vezetékre, majd az esetet jelentették a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Horváth Ottó, a Zala megyei főkapitány bűnügyi helyettese az MTI-nek elmondta: hétfő estére ballisztikai szakértők bevonásával kiderítették, a robbanást nagy valószínűséggel egy M57-es jugoszláv gyártmányú, vállról indítható rakéta idézte elő. A kilövés feltételezett helyét is bemérték, ennek adatai alapján csaknem teljesen bizonyos, hogy nem az olajfinomító valamely objektuma volt a célpont. Az ügyben tovább folytatják a vizsgálatot. Vádemelés • Budapest (MTI) A határőrség nem ismeri annak a vádiratnak a tartalmát, amelyet állítólag a Budapesti Katonai Ügyészség nyújtott be több vezető határőrségi dolgozó ügyében a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához. A határőrség egyik, neve elhallgatását kérő vezetője hétfőn elmondta, hogy információk szerint a vádirat érinti többek között Kiss Kálmánt, az országos parancsnok helyettesét, rendészeti főigazgatót is. A határőrségi vezetőket állítólag azzal vádolják, hogy jogtalan előnyt biztosítottak egyes cégeknek. 9 DM-információ A bíróság tiltó döntése ellenére tegnap mégis tüntetett Budapesten a Metész. A szervezet vezetői azért, hogy ne lehessen őket azzal vádolni, hogy a nem engedélyezett demonstrációt megtartják, megváltoztatták az eredetileg tervezett útvonalat. Mintegy ötszázan gyűltek össze - részben védékról érkezett gazdák - Budapesten, nem sokkal déli 12 óra előtt a Dózsa György úton, hogy tiltakozzanak a külföldiek magyarországi földszerzése, s a terményfelvásárlás rendezettlensége ellen. A tüntetők főként a nagy erőkkel kivonult rendőröket szidalmazták, akik Zacsek Gyulát elvitték a helyszínről és előállították. A Hősök teréről többen gyalogosan indultak az Országház irányába. Nem sokkal egy óra előtt már mintegy 200 ember volt a Kossuth téren, akik a földügyben tüntettek. A demonstráció résztvevői kormányellenes és antiszemita jelszavakat kiabáltak. Nemsokkal déli egy óra után a Kossuth téren a rendőrség megkezdte az ott összegyűlt tüntető tömeg feloszlatását. Délután fél négy körül gyakorlatilag véget ért az agrárdemonstráció Budapesten. A Vértanúk terén és a Szabadság téren ekkor már csak 30-40 ember álldogált, kisebb csoportokat alkotva. A készenléti rendőrség is Sxeged Plaza a BúvárSzemét után pénz húzható a Búvár-tóból? (Fotó: Schmidt Andrea) tónál? • Munkatársunktól A paneldzsungel végén, az ipartelep kezdetén a Búvár-tó nem üdítő, inkább csúf látvány. Az állóvíz és környéke eddig elhanyagoltságával hívta föl magára a figyelmet. Értékét a Control Centers Ltd. fedezte föl, mikor e területre álmodott egy bevásárló és szórakoztató központot, Szeged Plaza néven. A Búvár-tó és környékének eladása eddig többször is előkerült a közgyűlésen. A képviselők zárt ajtók mögött vitáztak. Annyi azért kiderült, hogy nincs teljes egyetértés arról, hogy jó üzlet-e eladni e területet. Az egyik képviselői csoport úgy véli: elkótyavetyélik az önkormányzati tulajdont, miközben új helyet kell keresni az ide tervezett távolsági autóbusz pályaudvarnak is. A másik tábor szerint tiszta haszon, hogy valaki végre rendbe teszi, s még pénzt is ad a Búvár-tóért. (A Szeged Plaza születésének körülményeiről szóló írásunk: az 5. oldalon.)