Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-08 / 261. szám
8 STEFÁNIA - ÚJ GENERÁCIÓ SZOMBAT, 1997. Nov. 8. Nyers-koncert • Munkatársunktól A Nyers együttes hosszú szünet után november 12-én, szerdán este 9-kor a JATEklubban lép ismét a közönség elé. Miként korábban is megírtuk, Czutor Zoltán tavaszszal tanulmányi szabadságot vett ki és Los Angelesbe utazott, hogy közelről lássa a showbizniszt. Napközben egy fuvarozó cégnél hurcolászta Walter Matthau jelmezeit, esténként pedig klubzenekarokban muzsikált. Szeptemberben tért vissza Szegedre, s a Nyers tagjaival űjra próbálni kezdtek. Nem Ígérték, hogy azonnal koncerteznek, hisz nem szeretnének csalódást okozni a közönségnek. A JATE-klubban mindenesetre egy új Nyerssel ismerkedhetünk meg, ugyanis a másodgitáros Mátraházi Andor elköszön. A helyére Hegyi Pál érkezik, akit vélhetőleg senkit sem kell bemutatni Szegeden, az eFeMeR alapítója, vezetője, gitárosa, énekese és szövegírója. Beés fellépése nem jelenti korábbi zenekarának végét, marad az eFeMer tagja és zenésze. Pontosítás • Munkatársunktól A „Szülőföldem szép határa..." nevezetű megyei helyismereti vetélkedő döntőjéről már hírt adtunk lapunkban. Az eredményhirdetéssel kapcsolatban kérték a szervezők, hogy pontosítsuk a makói József Attila Gimnázium esetében a felkészítő tanárok nevét. Az iskolából ugyanis két csapat is bejutott a döntőbe, az 5. helyezett - fiatalabbakból álló - együttes felkészítő tanára Pál Lászlóné, a 6. helyezetté pedig Budainé Keczer Csilla volt. Hobo dupla lemezpremierje Kövek az útröl Jövöre lesz 20 éves a Hobo Blues Band. (DM/DV-fotó) Dupla lemezpremierrel kezdődött az ösz Hobo számára. Szeptemberben megjelent a „Kövek az útról" cimü, Rolling Stones-dalokat tartalmazó szólólemeze, a napokban pedig napvilágot lát a Hobo Blues Band „Nemek háborúja" albumja. Előbbi produkcióval már élőben is megismerkedhettek a hallgatók, a héten ugyanis a SZOTE klubban adott koncertet Hobokocka címmel. - A „Kövek az útról" album szólólemez, melyen ugyan játszik a Hobo Blues Band minden tagja, de közreműködnek más zenészek is mondja Földes László -, így többek között Fuchs László, Tomsits Rudolf, Pribil György, Csepregi Gyula, Márta István, Lerch István. 9 Az albumon Rolling Stones-dalok szerepelnek magyarul. Ezek egyszerű fordítások, vagy átköltések? - A 10 dalból mindössze egy saját szerzemény, a Rolling Stones blues, a többi az eredeti dalok fordítása. Azért is húzódott ilyen sokáig a megjelenés, mert minden egyes átköltést ki kellett küldeni a menedzsmentnek. Szerencsére épp egy olyan ember látta az anyagot, aki tudott magyarul is, s nagyon tetszettek neki a szövegek. 9 Látszik, nagy hatással volt rád a legendás zenekar budapesti fellépése... - Eredetileg az itthoni koncerten szerettem volna nekik átnyújtani a lemezt, de nem készülhetett el. Most szervezzük, hogy valamelyik amerikai koncerten át tudjam adni Keith Richardsnak. Amikor itt jártak 1995-ben, akkor találkoztam az együttessel, s vele tudtam beszélgetni. Kezébe nyomtam a Rolling Stonesról írt könyvet, valamint adtam a „Kenyerem java" CD-t amint két daluk szerepelt. 9 Térjünk át a Hobo Blues Band lemezére, a Nemek háborúja már egy régóta dédelgetett terved megvalósulását jelenti. Ez konceptlemez valójában? - Annyiban igen, hogy az összes dal a férfi és női kapcsolatról szól. Nem hasonlítható a Férfibánathoz, hiszen mind pozitív irányból közelii. Ezek sokkal szeretet teljesebbek, azt hiszem, ez a jó szó rájuk. Még néhány vidám dal is akad közöttük. 9 Jeles jubileumhoz érkezik rövidesen a zenekar, jövőre lesz 20 éves a HBB. Milyen nagy bulit terveztek? - A Nemek háborúja lényegében már ezt a jubileumi évet vezeti be. A Lágymányosi Közösségi Házban el is kezdődött egy sorozat, ahol a 20 esztendő alatt előforduló dalokat és egyéb műsorokat, például József Attila estet mutatjuk be. Áprilisra egy nagy koncertet tervezünk a Budapest Sportcsarnokba, erről azonban még nem árulok el részleteket. T. V. TOP20 t 4MV Locomotiv GT Uj 424 BMG Ákos 1 Üjromix BMG Hofi Géza 2 Pusszantás mindenkinek Hungaroton Kancz Zsuzsa 4 Ég és föld közölt Hungaroton Dj Tequila Ritmo infernal Record Express Bikini 9 A szabadság rabszolgái Hungaroton Tátrai Band 1 & Különös álom Hungaroton Republic Zászlók a szélben EMI-Quint Cserháti Zsuzsa 6 Mennyit ér egy nő Rózsa/Warner Tankcsapda 10 Konnektor 567 Rózsa/Warner Backstreet Boys 7 Backstreefs Back EMI-Quint Zámbé Jimmy 8 Best of 1. Magneoton The Relling Stones 12 Bridges to Babylon EMI-Quint Scooter 11 Age of Love Record Express Ganxsta Zolee és a Kartel 15 Jégre teszlek Sony Komár Lászlé 14 Férfi szív Hungaroton Elten John 13 The Big Picture Mercury/PolyGram Men in Black Re Filmzene Sony Brooklyn Bounce 20 The Beginning Record Express TNT Re Bomba Magneoton Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által szponzorált eladási sikerlista. RANDI-rovat Mindenkihez, aki az új generáció tagjának érzi magátl Várjuk üzeneteiteket, hirdetéseiteket, amelyeket ingyen közlünk, de értük felelősséget nem vállalunk. Cimünk: Délmagyarország/Délvilág Szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10, Sajtóház. Csak névvel, lakcímmel kiegészített leveleket közlünk; neveteket, címeteket nem jelentetjük meg. A borítékra írjátok rá: RANDIrovatl Vásárhelyi, 23 éves, szomorú fiú vagyok. Szeretek mindent, ami jó, de a diszkóért nem nagyon rajongok. Tulajdonságaim úgy hiszem nem fontosak, mert úgysem ez a döntó. Szeretnék megismerkedni egy olyan lánnyal, aki egy igazi, őszinte és tartós kapcsolatról álmodik. Ha szeretnél velem megismerkedni, Írj helyet és időpontot (lehetőleg hétvégére) „Álom" jeligére. Szentesi, 20 éves, szemüveges lány megismerkedne korban hozzá illő fiúval. Szeretem a sportot és a jó zenéket. A válaszokat „Igazi barátság " jeligére kérném. A „Csak te hiányzol!" jeligéjű srácnak üzenem. Hirdetésed felkeltette a figyelmemet. Én egy barna hajú és szemű, 19 éves szegedi lány vagyok. Szintén komoly kapcsolatra vágyom, s az érdeklődési körünk is hasonló. Ha találkozni akarsz velem, legyél november 10-én, 16 órakor a Móra Múzeum előtti szökőkűtnál. Legyen nálad egy ilyen újság, nálam is lesz. Ha nem felel meg az időpont, írj „ Romantikus lány " jeligére. Helló Kedves Ismeretlen! Bizonyára tudod, hogy november 5-én, fél nyolckor a Belvárosi moziban jártál. S minő meglepetés, én is. És egyszer csak találkozott a tekintetünk. Te lent, én fent... Bőrkabát, szürke pulcsi, fekete farmer és baseballsapka, hosszú, sötét haj. Ez Te vagy. Én... Ha tudod folytatni, Téged kereslek. Üdvözöl „Az elnök különgépe" jelige. „Csak te hiányzol!" jeligére üzenem. Igen, hirdetésed felkeltette az érdeklődésem irántad. Szeretnék veled találkozni. Barna szemű és hajú, 19 éves szegedi lány vagyok. Külsőm... ezt neked kell eldöntened. Bár engem inkább a belső érték érdekel, s téged? Találkozzunk november 9-én, 18.30kor a Centrum előtt. Remélem eljössz! Ismertetőül hozz magaddal egy újságot. Ha az időpont nem jó, írj „Mikor találsz rám?" jeligére. Kedves „Csak te hiányzol!" jeligéjű fiú! Én egy fekete hajú, zöldesbarna szemű, 18 éves lány vagyok. Rövid leírásod alapján az érdeklődési körünk többnyire megegyezik. Egy őszinte, bensőséges kapcsolat a számomra is igen fontos lenne. Most nem írok többet, de ha szeretnél megismerni, akkor találkozhatnánk november 11-én, 18 órakor a Nagyposta főbejáratánál. Ha felismersz, gyere oda hozzám! Amennyiben nem megfelelő a hely vagy az idő, Írj ugyanerre a jeligére. „Mobil" jeligéjű srácnak üzenem. Ne haragudj, hogy nem tudtam ott lenni a múlt alkalommal. Találkozzunk november 9-én, 17 órakor a Centrum áruház előtti újságosbódénál. A kezemben lesz egy újság. „Mérleg'' lány. A 16 éves, szőkésbarna hajú lány üzeni a „Tudod, hogy szeretlek" jeligéjű fiúnak. Ne haragudj, hogy eddig nem írtam, de nem jutott rá időm. Ha meg szeretnél ismerkedni velem, akkor november 10-én, 17 órakor legyél a Nagyposta előtt, várni foglak. Legyen nálad egy szál virág. Ha nem jó, íij új időpontot. Addig is, szia! „Csak te hiányzol!" jeligére üzenem. Hirdetésed felkeltette egy 18 éves, 175 centiméter magas, barna hajú, ám átlagosnak nemigen mondható, szegedi lány érdeklődését. Szeretem a jó könyveket, a jó zenét, a természetet. Szeretek szórakozni járni, de a diszkó nem az én világom. Ha meg szeretnél ismerni, legyél kedden 15 órakor a Dugonics téri szökőkútnál. Egy könyv lesz nálam, arról felismerhetsz. „Csillagfürt". A „Vörös Rózsa" jeligéjű lánynak. Hirdetésed felkeltette az érdeklődésemet. Én egy 173 centiméter magas, barna hajú és szemű srác vagyok. Tartós és őszinte kapcsolatot szeretnék, de eddig sajnos nem találtam meg az igazit. Egy kicsit már túlléptem az általad megadott korhatárt, de remélem, téged ez nem zavar. Ha neked is megfelel, találkozzunk november 9-én, 16 órakor a Radnóti gimnázium előtt. A „Két XVII éves gimnazistának" üzenik a „Száguldó csigabigák". Bocs, hogy múltkor nem voltunk ott, de az időpont nem volt jó. Szeretnénk veletek találkozni november 8-án, 16 órakor ugyanott. A kezetekben legyen egy újság. Ha az időpont nem jó, írjatok másikat, a jelige maradjon ugyanaz. Szegedi, egyetemista, sportos fiú 187/85 hatalmas gyermeki szívével szeretne szeretni Téged. Mindenem a mozgás, a természet, az őszinte tiszta érzések. Álmaim tündérkéje egy kedves, vidám, 173-184 centiméter magas, sportos, izmos, vad, érzelemgazdag, szárnyaló, romantikus, tanuló, 20 év körüli szegedi leányka. Jelige: „Szenvedélyes, tiszta szerelem ". Kedves „ Fénysarló" jeligéjű, jópofán őrült srác! Felkeltetted érdeklődését egy szegedi, 21 éves, 173 centiméter magas, világos zöldes-szürkéskék szemű, hosszú hajú nőies lánynak. Úgy érzem elvárásaidnak megfelelek, ezért ne keresgélj tovább, hiszen a megismerkedésünk után talán együtt tudnánk keresni, s értékelni a szépet. Ha felkeltettem az érdeklődésedet és megtetszettem neked, akkor november 16-án, 18 órakor legyél a Sissi-szobornál. Egy esernyő legyen a jobb kezedben. Ha nem jó az időpont, akkor a „Kuglófom egyetlen mazsolája " jeligére várom üzenetedet. 180 centiméter magas, 24 éves, makói fiú vagyok. Egyes állítások szerint jóképű. Szeretek kirándulni, bulizni, sportolni, zenét hallgatni. Legfőbb vágyam egy komoly, őszinte kapcsolat kialakítása. Ehhez keresem a korban hozzám illő lányt. 21 éves, szegedi, barna hajú és szemű, főiskolát végzett lány vagyok, s szeretnék jelenlegi magányomból a Te segítségeddel kitörni. Szeretek sétálni, kirándulni és zenét hallgatni. Ha legalább 175 centiméter magas és komoly kapcsolatra vágyó srác vagy, aki elmúlt már 21, szeret beszélgetni és kedveli a romantikus dolgokat, akkor éppen Te vagy az, akit keresek. Ha szeretnél többet megtudni rólam, üzenj „Valaki vár rád" jeligére. Szegedi, 24 éves, 180 centiméter magas, barna hajú és szemű srác vagyok, aki régóta magányos és egy őszinte kapcsolatra vágyik. Szeretek sétálni, moziba járni, de a diszkóért nem rajongok. Olyan 20 évesnél idősebb lányt keresek, aki szintén magányos, őszinte kapcsolatra vágyik, s a vonzó külsején kívül, belül is van értéke. Ha felkeltettem érdeklődésedet, írj találkát „őszinte kapcsolat" jeligére. „Gloriana" jeligére üzenem. Ha olvasod az újságot, s még nem vesztetted el a reményt, akkor a válaszom megjelenését követő hétfőn várlak a Hősök terén a padnál 17 órakor. Kiskegyed lesz nálam. Ha nem jó az időpont, üzenj vissza „őszi szerelem " jeligére. A „Csak te hiányzol!" jeligéjű srácnak üzenem. Hirdetésed felkeltette az érdeklődésem. Ha szeretnél velem megismerkedni, legyél november 17-én, 10.30kor az Ifjúsági Ház előtt, s legyen nálad egy szál sárga rózsa. Én fekete farmerben és kabátban leszek. Ha nem jó az időpont, írj „Fekete Bestia " jeligére. 165 centiméter magas, barna hajú, kékeszöld szemű, 21 éves, vásárhelyi lány vagyok. Szeretek zenét hallgatni, sétálni, diszkózni. Vágyam egy őszinte, komoly kapcsolat kilalkítása egy rendes sráccal, aki őszintén tud szeretni, s tartós kapcsolatot szeretne. Ha felkeltettem érdeklődésed, s valóban találkozni szeretnél velem, akkor Írj „őszi rózsa" jeligére. A „Megperzselt szívek" jeligéjű fiúnak üzenem, r hogy az általad javasolt időpontban nem tudtam elmenni. Találkozzunk a hirdetés megjelenésének napján, 17 órakor a Széchenyi téren a Nagyposta előtt. Egy ilyen újság legyen nálad. 19 éves, mindig mosolygó, vásárhelyi lány megismerkedne olyan 19-25 év közötti, vidám természetű fiúval, aki komoly kapcsolatra vágyik. Ha szereted a diszkózenét, s szeretsz moziba járni, valamint egy mindig életkedvvel teli lányra vágysz, akkor valószínűleg nekünk találkoznunk kell! Ha Te is így gondolod, írj helyet és időt, ha lehet hétvégére, „Komoly kapcsolat" jeligére. Két 20 éves srác megismerkedne olyan 20 éves lányokkal, akik magányosak és komoly kapcsolatra vágynak. Szeretünk sétálni, moziba járni, bulizni. Hajunk színe barna, s 180 centiméter magasak vagyunk. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődéseteket, akkor (íjatok a „Scooter" jeligére. A „Gyémánt" jeligéjű lánynak. Vásárhelyi, 176/65, 24 éves, barna hajú és szemű, szemüveges, szerény, dolgozó srác vagyok. Szeretek zenét hallgatni és kirándulni. Nagyon szeretnék veled megismerkedni. Ha Te is úgy akarod, legyél november 16-án a Sarokházcukrászda előtt 17.30-kor. Ha az időpont neked nem megfelelő, úgy íij másikat a „Süss ki, főzz ki, hogy szerethessük egymást!" jeligére.