Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-27 / 250. szám
6 HAZAI TÜKÖR HÉTFŐ, 1997. OKT. 27. Optimista értelmiségiek • Budapest (MTI) A 39 évesnél fiatalabb felnőttek 40 százaléka számít növekvő életszínvonalra a következő 5 évben, az idősebbek közül azonban már csak minden ötödik remél pozitív változást. Az átlagot jóval meghaladó arányban remélik anyagi helyzetük javulását a tanulók, a szellemi munkások és értelmiségiek derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet felméréséből. A felmérés során ezer személyt kérdeztek meg. A válaszadók közül Pest megyében 43, Közép-Dunántúlon 39, Észak-Magyarországon pedig 16 százalék számít jobb életszínvonalra a közeljövőben. Az ország gazdasági helyzetének javulását tartja valószínűnek a megkérdezettek 35 százaléka, 31 százalék stagnálásra számít és ugyanennyien vannak a helyzet rosszabbodását prognosztizálók is. A válaszadók 87 százaléka a bolti áruválaszték bővülését tartja az eddigi javulás legnyilvánvalóbb eredményének, az áruk jobb minőségét 51 százalék említette. A bolti kiszolgálás színvonalának javulását 37 százalék emelte ki, 27 százalék a kereskedelem fejlődését tartja jelentősnek, és csaknem ugyanennyien elégedettek a szórakozási lehetőségek bővülésével. A megkérdezettek 4 százaléka a bolti árakon is érez javulást. Uj helyen, új kínálattal váijuk kedves vásárlóinkati # Hálószoba-garnitúra, * 3-2-l-es ülőgarnitúrák. * áthidalós szekrénysorok, * katalógusból is választható bőr ülőgarnitúrák NAP BÚTORBOLT Szeged, Vásárhelyi Pál u. 3-5. (a tejdiszkont és a konzervgyárt diszkont mellett) Tel.: 469-098 Nyitva tartás: H-P.: 8-18 óra, Szo.: 8-12 óra Árkád Textilház ajánlatai: Termovehirok 950 Ft-tól Bujtléterniók l»50 Ft Kabaiszövetek 2300 Ht-tól Meleg bélélek 300 Ft-tól Pllctek 141X) Ft Peleukaanyag 360 I t Töri.* „ .. i L. nty itjáró * J -£> A k<H'h Sándor Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az alábbi tanfolyamokai indítja: - vámkezelói tanfolyam, részvételi dlj: 40 IKK) Ft+vbsgad(j - virágkötő tanfolyam, részvételi d(J: 68 IKKI Ft vizsgadüjal együtt. Munkanélküliek a munkaügyi központ támogatását kérhetik. Bővebb felvilágosítás: Szeged. Kárász u. 11. Tel.: 312-458, 321-733 BÉLYEGZŐKÉSZÍTÉS színes névjegykártyák óra alatt is! GRAVÍROZÁS^ nyomdai munkák Saliber Szeged, Oroszlán u. 3. T7F:326-151 II Becslések szerint az elmúlt hetekben több mint ezerötszáz szegedi polgár kezdte meg valamelyik nyelviskola tanfolyamán, levelező kurzusán vagy magántanárnál a nyelvtanulást. Az országos tendenciákhoz hasonlóan a többség Szegeden is angolt tanul, de az már helyi sajátosság, hogy az utóbbi években a második helyért a német mellett a francia is versenybe szállt. A közoktatás rendszerén kívüli nyelvoktatásról készült körképünk néhány ismertebb, több éve működő nyelviskolától kapott információk alapján készült. Nyelvtanfolyamok szervezésében legnagyobb múltra a 155 éves TIT tekinthet vissza, amelynek kurzusai a rendszerváltást követő hullámvölgy után ma ismét népszerűek. A '90-es évek elején Szegeden is számos tiszavirág életű vállalkozás próbálkozott nyelvoktatással, többségük egy-két tanév után lehúzta a rolót. A Koch Sándor Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nyelvoktatási stratégiája változatlan maradt: középáron minőségi oktatást igyekeznek kínálni. Felkészült, gyakorlott nyelvtanári gárdára támaszkodnak, akik többnyire egyetemeken és főiskolákon tanítanak. Tanáraikat külföldi szemináriumokon vagy idehaza anyanyelvű tanárok készítették fel az oktatásra és az ICC, ZDaF nemzetközi nyelvvizsgák lebonyolítására. A szegedi TIT-es tanfolyamokon felkészülve 1991 óta 700 fő szerzett nyelvizsgát. A nemrégiNyelvóradíjak: 220 forinttól 900-ig Az angol a favorit Szegeden népszerűek az Alliance Fran^aise kiscsoportos francia nyelvtanfolyamai (Fotó: Miskolczi Róbert) ben indult 20 nyelvtanfolyamukon - amelynek 80 százaléka angol, 20 százaléka német - mintegy 250 fő kezdte meg a tanulást. Legnépszerűbbek a nyelvvizsga előkészítő, valamint a speciális üzleti nyelvet oktató kurzusok, ma már jóval kisebb az érdeklődés a hagyományos nyelvtanfolyamok iránt. A TIT-es tanfolyamokon a 8-15 fős csoportokban - a kurzus típusától függően - 220-300 forintba kerül egy-egy óra. Különösen az angol nyelv oktatása terén ért el jó eredményeket az 1991 óta működő Victor Hugó utcai ILS Nyelviskola, arqelynek 12 felnőtt csoportjában mintegy 120-an, 4 gyermekcsoportjában 26-an kezdték meg idén ősszel a nyelvtanulást. Az ILS oktatói gárdája többnyire vállalkozóként dolgozó, kipróbált nyelvtanárokból áll. A 12 hetes tanfolyamok ára attól függ, hányan alkotnak egy-egy csoportot. Az egy csoportra számított 2000 forintos óradíj a maximális 10 fő esetén fejenként 200 forintot jelent, de akad 5 fős csoport is, hol 400 forintos óradíj fizetését is vállalták a hallgatók. Az ILS különböző cégeknél is indított kihelyezett nyelvtanfolyamokat, amelyeken több száz fő tanul angolul. Bizonyára a francia kézbe került vállalatoknak köszönhető, hogy más nagyobb városokhoz képest Szegeden jelentősebb az érdeklődés a francia nyelv iránt. Az elmúlt években ezen a téren az Alliance Franfaise szinte monopolhelyzetbe került a városban. Felkészült tanáraival, a különböző tfpusű nyelvtanfolyamok széles választékával, a kurzusokhoz kapcsolódó kiegészítő rendezvényekkel, a videóklubbal és a gazdag francia nyelvű könyvtárral más nyelviskolák nem tudtak versenyezni. Idén ősszel is többen próbálkoztak ugyan egy-egy francia csoport elindításával1, de nem volt elég jelentkező. Az Alliance Francaise szeptember közepén kezdőtől a legmagasabb szintű haladóig mintegy 100 fő részvételével 11 különböző tanfolyamot indított. Vállalatokhoz kihelyezett kurzusokat is tartanak, ezeken most huszonötén tanulnak franciául. Az oktatás 4-9 fős csoportokban zajlik, az óradíj 220-260 forint. Népszerűek a szaknyelvi nyelvtanfolyamok is, a Siker Bt. például valutapénztárosok, vámosok számára angol, német és szerb-horvát nyelvből indított 120-150 órás kurzusokat, amelyek a pénzintézeteknél szükséges nyelvi minimum elsajátítását teszik lehetővé. Sokan próbálkoznak különböző távoktatási formákkal, ezek közül legismertebbek az Európai Levelezd Oktatási Kft., az ELO kurzusai. Szeged körzetéből mintegy háromszázan rendelték meg ebben az évben az ELO nyelvcsomagjait, többnyire az otthoni tanulást választó kezdők bíznak ebben a módszerben. Az ELO országos statisztikája szerint a jelentkezők 49 százaléka az angolt, 34 százaléka a német nyelvet választja, olaszul 8, franciául 5, spanyolul 4 százalék tanul. Szegeden a bőséges kínálat miatt kialakult viszonylag mérsékelt óradíjak miatt, aki teheti, megpróbál magántanárt fogadni. Főiskolások, egyetemisták már 250300 forintért is tartanak egyegy 45 perces órát, de az igazán profi, sok éves gyakorlattal rendelkező nyelvtanárok akár 500-900 forintot is elkérnek egy számla nélkül adott 60 perces óráért. Hollási Zsolt EGY KIS SEGITSEG, HOGY MEGTALÁLJA ŐKET • Ha ön földi vevőantennával rendelkezik Számos területen az RTL Klub az MTV2 helyén látható. Abban az esetben, ha ott nem találja, először keresse meg a térképen, hogy Ön melyik vételi körzetben lakik, mert akkor Önnek kell beállítania az új csatornát a saját készülékén. A csatorna száma a térképen található, arra a körzetre írva. ahol Ön lakik. Ha az RTL Klub adása ezután sem fogható, vagy ha a kép rossz minőségű, akkor kérjük, hogy allitsa át a készülékét a legközelebbi szomszédos körzet csatornájára. Ha így sem sikerül, akkor hívja a következő ingyenes telefonszámot: (06-80) 44 55 66, vagy kérje a helyi szakemberek segítségét. • Ha Ön egy kábeltelevíziós hálózat tagja Az RTL Klubnak mind a két kábel-tv szövetséggel ervényes szerződése van. Ezért az RTL Klub elérhető az Ön készülékén is. Az RTL Klub pontos helyét megtalálhatja, ha ellenőrzi a fogható csatornák listáját, vagy ha fölhívja a kábel-tv operátorát. • Ha ön az AM-micro rendszer tagja Az RTL Klub ezen a rendszeren is könnyen fogható. Ez azt jelenti, hogy mint minden más csatorna esetén, ezúttal is csak be kell hangolnia az RTL Klub-ot az On TV-készülékén. EZ IGAZAN TV! A Ford Fiesta mar 1 699 OOO forintért, vagy 255 000 forint kezdőrészlettel elvihető. Magyarországi .Ford márkakereskedők Mások előtt vezet. www.fordJiu A BEHANGOLASROL INGYENES INFORMÁCIÓ: (06-80) 44 55 66 Bővebb információért érdeklődjön a Ford márkakereskedőknél