Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-13 / 239. szám

6 HIRDETÉS HÉTFŐ, 1997. OKT. 13. • Baka István Fém hőmérőtök Ki jár a kert alatt kinek a dérútja vonul fehér penész a tájon ködöt a megsodort diólevél szivarkafiistjét is tüdűzi le kinek a könnye szélroham-bevágta ablak szilánkja elkoszlott telek pulóverét koszorúba ki gyűri borostájával a virradatot fényesre mint egy nadrágfeneket ki smirglizi fémtokjába ki gyűjti a Karakumot és a Szaharát? Homokba tottyant kétéves kölyök ő az kinek hiánya ujjaink közül pereg ki mégse fogy soha ki az idűt mint EKG-papírt vers-szívritmusgörbékkel teleírta hőmérőtokhói mint asszony-hüvelyből világra csusszant egykor s bár sírása eloxidált rég őt melengeti a betlehemi baromszuszogás a világ közepén szürkére izzadt kisingben most is töltögeti még s kiönti az évszakokat csücsülve Háromkirályok csillaga alatt nyáluk uszályán üstökösfejekkel kerülgetik az ártatlant a marhák ki fémtokjába hűvös égi ujjba kapaszkodva oly magárahagyott hogy elszorul a torkunk és a tömjént aranyat mirhát elhoznánk neki és hódolnánk előtte míg a földre kirázogatja a Tejút porát. (A Sz/yepan Pehotnij testamentuma c. kötetből) • „Amennyire régi, annyira új" Tiszatáj, a mértékadó Megkerült a Tiszatáj címmel néhány napja folyóiratszemle jelent meg az egyik országos napilapban, amelynek szerzője meglepetéssel konstatálta, hogy a Szegeden szerkesztett lap újra egyike lett a mértékadó irodalmi folyóiratoknak. A Tiszatáj, amely mára az irodalmi lapok doyenjévé vált, immár az 51. évében jár, de Kosztolányival szólva mondhatjuk: „amennyire régi, annyira új". A főszerkesztővel, Olasz Sándor irodalomtörténésszel beszélgettünk. A Forrás legfrissebb száma Szerelmes földrajz Hatvan író vall szülőföldjéről a kecskeméti Forrás címú irodalmi, művészeti és szociológiai folyóirat október-novemberi dupla számában. Fűzi László (42), a Forrás főszerkesztője 1979-ben a szegedi egyetemen szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet, később itt is doktorált. 0 Jó néhány tematikus száma volt a Forrásnak az elmúlt időkben. - Köztük két teljesen szegedi is! 1994 szeptemberében Ilia Mihály hatvanadik születésnapjára jelentettük meg Ilia szerkesztő és tanár úr életműve előtt tisztelgő számunkat, tavaly pedig Baka István emlékének szenteltük a májusi Forrást. 0 Ennyire szeretik Szegedet? - Igen, ennyire szeretjük, s úgy gondolom, hogy Szegeden kívül, de fizikailag is, szellemileg is tökéletesen a közelében élve, olyan felismeréseink is vannak, amelyeket belülről nehezebb felfedezni. De voltak más tematikus összeállításaink is. Két évvel ezelőtt a Dunáról adtunk ki egy Forrás-számot, azután Bibó Istvánról. Tavaly, a májusi Baka István-összeállítást követően, Buda Ferencről készítettük novemberi számunkat. Az idén pedig határainkon túlra néztünk, áprilisban a marosvásárhelyi Kovács András Ferenc munkásságának, májusban pedig a kárpátaljai magyarságnak szántunk egy számot. 0 A most megjelent október-novemberi dupla Forrásnak milyen szegedi vonatkozásai vannak? - Sok írót megszólaltattunk, hogy írjon szülőföldjéről, s szerzőink közül Kovács Sándor Iván nemcsak Szegeden járt egyetemre, de tanított is a városban; Czigány Lóránt londoni irodalomtörténész a szegedi egyetemről ment Nyugatra, 1956-ban. Szepesi Attila, Ambrus Lajos, Lőrinczy Huba - mind éltek Szegeden. Temesi Ferenc azonban hiányzik e számunkból, késedelmi okból a mi felkérésünket a Népszabadságnak teljesítette. A megszólaló írók vallomásai nagy idót és hatalmas teret fognak át. Erdélyből, a Felföldről, Kárpátaljáról, Délvidékről, valamint Nyugat-Európából és a tengerentúlról érkezett írások - szerzőik életkorától is függően - Magyarország más és más korszakaira emlékeznek. • Bács-Kiskun két folyóra nyíló megye, lesz-e a Tiszával foglalkozó, ugyancsak könyvértékű különszámuk is? - Az ötlet jó. Tavaly jelent meg itt, Kecskeméten Két folyó között címmel egy gyönyörű album, ez is és az itteni két víz köztéré utaló szólás is figyelmeztet bennünket erre a kötelességre. Másrészt az is, hogy Buda Feri már egy hete Tiszakécske polgára, Sopronból költözött vissza Bács-Kiskunba, nem bírta a nyugati ájert. De félre a tréfával: mostani számunk is azt mutatta meg, hogy a táj kapcsán sosem csak a tájról van szó, hanem a sorsról, mindig a sorsról ezért gondolom úgy, hogy nekünk, szerkesztőknek olyan „hívószavakat" kell adunk, amelyek kapcsán szerzőink a maguk sorsáról beszélhetnek, mint ahogy tették ezt mostani - ha mondhatom ezt én - rendkívül gazdag számunkban is. Zalai Miklós 0 Mit gondol, minek köszönhetőek az elismerő kritikák? - Mind többen érzékelik, hogy szélesedik a Tiszatáj horizontja. Ahogyan megváltozott körülöttünk a világ, drámai változások következtek be az irodalomban is, s ezt egy irodalmi folyóiratnak követnie, tükröznie kell. Ha csak azokhoz az értékekhez ragaszkodik, amelyek korábban, egy másik korszakban, más értékrendszerben voltak vitathatatlan értékek, akkor csapdába esik. Évtizedeken át a Krát tartották mértékadónak a folyóirat anyagából. Ez a felfogás mára megváltozott, s az utóbbi másfél-két évben a Tiszatájban is több a próza. Ha csak a legutóbbi számunkat nézzük, talán szégyenkeznünk sem kell, hiszen három kitűnő prózát is tálálunk benne: Darvasi László regényrészletét, valamint Csák Gyula és Szántó T. Gábor novelláját. Egyre több fiatal publikál nálunk, hiszen egy lap nem teheti meg, hogy az új generációkat figyelmen kívül hagyja. Még akkor sem, ha eltérő ízlést, értékrendet képviselnek, mint az idősebb nemzedékek. Örvendetes, ha sokan úgy érzik, megkerült a Tiszatáj. Ugyanakkor akadBaka István soraival a 20 éve elhunyt Kormos Istvánra emlékezünk. A szegedi költő eddig publikálatlan írása 1993ban, a „Költők, sorsok" című sorozat részeként a Magyar Rádióban hangzott el. Fentebb, keretben közöljük a szegedi költő Kormos István emlékére írt versét. Most lenne hetven, még csak hetvenéves, de már tizenhat esztendeje nincs közöttünk. A néhány hónappal később elhunyt Nagy Lászlóénál is fájóbb űrt hagyott maga után, az én egész nemzedékem ebbe az űrbe zuhant bele 1977 októberében. Ilia Mihály mellett Kormos törődött velünk a legtöbbet. A Tiszatájbeli első közlések után 6 ajánlotta fel a világot jelentő első kötetet a Móra Kiadó által szerkesztett Kozmosz-sorozatában. Sőt, ő kávéházba, meccsekre is eljárt a fiatalokkal, tréfáiba is bevonta őket, mert nemcsak nagy költő volt, hanem a magyar irodalom Kartinhy után legnagyobb tréfamestere is. Legismeretebb cslnytevése az volt, amikor Jékely Zoltánt megbízta egy francia vers sürgős lefordításával, aztán nagy bocsánatkérések közepette közölte vele. hogy sajnos, időközben egy kotyogtak a „magyar líra gyöngyszemei". Mert ez a sorozat is Kormos Istvánnak köszönheti a születését. Én — he kell vallanom — alig ismertem őt. Kétszerháromszor ha beszéltem vele, de ifjúságom más nagyjaival egyszer sem. Kormos volt az egyetlen, akit még az én félszegségem se tudott kikerülni. Első könyvem nem ő gondozta, mégis hálás vagyok neki. Tudtam, hogy tud rólam, tud rólunk, megnyúlt pulóverujjai angyalszárnyként lebegtek a hetvenes évek költő-ifjoncai felett. Emlékének egy verssel szeretnék adózni, melyet a Szegény Yorick fülszövege ihletett. A költő talán legszemélyesebb vallomása, amelynek vagy van valóságaikapja vagy nincs, mindenesetre, fülszöveg létére Kormos egyik legszebb verse: „Kétéves se voltam, amikor nagyapám, vizet húzván mohás-békás udvari kútunkon, furcsállva nézte: mért ugrándoznak a ház előtt a tehenek, bőgve-rugdosva egymást. De csak elvonult a csorda, s mikor leszállt a por, ott ültem még az útközépen, szürkére izzadt ingben, ismeretlen nyelvű mondókákat gajdolva, legkedvesebb játékomba, egy fém hőmérőtokba homokot töltögetve. " Baka István nak olyanok is, akik szerint már nem a régi, nem mértékadó. Aki ragaszkodik a 1520 évvel ezelőtti irodalomfelfogáshoz, az általában nem örül ezeknek a változásoknak. 0 Van-e ma a Tiszatájnak sajátos arculata, amely markánsan megkülönbözteti a többi irodalmi laptól? - Az elmúlt huszonöt évben különös gonddal karoltuk fel a határon túli magyar irodaimat. Ma már nagyon sok lap figyel erre, de talán még mindig nem ennyire következetesen. A közép-európai kultúra iránti kitüntetett érdeklődés is jellemzi a folyóiratot. Máshol is vannak ilyen jellegű írások, de talán nem ennyire tudatos az ilyen irányú építkezés. Júliusban a mai szerb irodalmat bemutató számunk jelent meg, jövőre pedig a mai orosz irodalom keresztmetszetét szeretnénk adni valamelyik hónapban. 0 Milyen szerepet tölt be a folyóirat a város kulturális életében? - Nemrégiben indítottunk egy új sorozatot, amellyel nyitottunk a társművészetek felé. Ez korábban kicsit hiányzott a lapból. A színház, a zene és a képzőművészet területén nagyon sok kiváló művész alkot ebben a városban, de nincs közöttük igazi, élő kapcsolat. Atomizálódott Szeged művészeti élete, ezért szeretnénk a különböző művészeti ágak képviselői között szorosabbra fűzni a szálakat. 0 A Tiszatáj története során mindig kérdés volt: mennyire legyen szegedi? - Korábban gyakran érkeztek reklamációk vagy dorgálások, miért nem jelenik meg több szegedi szerző a lapban. Úgy érzem, már túljutottunk ezen. Mindenki elfogadta, hogy akkor jelenik meg egy Írás, ha megfelel az országos értékrendnek. 0 Főszerkesztőként milyen tervei vannak? - Irodalmi jelenségekről, kérdésekről szeretnénk disputát indítani. Például a regény problematikájával foglalkozó májusi számunk írásaihoz kapcsolódóan az októberi Tiszatájban közöltük H. Nagy Péter és Odorics Ferenc hozzászólását, de tovább is folytatódhat a vita. Ehhez hasonló témák a jövőben is várhatók, mert az eszmecserék elevenebbé teszik a lapot. Öt éve indult a diákmelléklet sorozatunk, amelyben korábban pályaképeket, portrékat közöltünk. Most műelemzések találhatók egy-egy füzetben, az októberi számunkban például Gárdonyi két regényéről, Az egri csillagokról és A láthatatlan emberről írt Z. Szalai Sándor. Úgy tűnik, ezekre még nagyobb igény van, nem lehet belőlük eleget kiadni. 0 Mennyire biztos a lap anyagi háttere? - Naponta meg kell küzdenünk az anyagi feltételekért. Míg korábban az ideológiai éberség volt a gond, most a gazdasági nehézségek okoznak fejtörést. Több forrásból, számos pályázatból teremtjük elő a megjelenéshez szükséges pénzeket. A megyei önkormányzattól is jelentős támogatást kapunk. Az utóbbi években Szeged kicsit mostohagyermekeként kezelte a lapot. Pedig a Tiszatáj ugyanúgy elviszi a város hírét, mint egy jó színházi előadás. Ezek ugyan nem olyan látványos dolgok, mint egy szabadtéris szuperprodukció, de a kultúra kicsi szigetei is ugyanolyan fontosak. És jóval kevesebb pénzbe kerülnek. Hellősi Zsolt Kormos István emlékezete Olasz Sándor: „A kultúra kis szigetei is fontosak." (Fotó: Miskolczi Róbert) zepes pártköltő is lefordította. Jékely megnézte, és azt mondta: „A gazember! Az övé a jobb!" Hát persze, ugyanis Kormos az eredetit, a saját Fehér virág című versét tette eléje, ennek francia fordítását fordíttatta vissza Jékelyvel. Kormos István a háború utáni években Lator László, Fodor András, Nagy László, Pilinszky nemzedékével együtt indult. 1947-ben Dülöngélünk címmel meg is jelent első kötete, amelynek dedikált példányait aztán visszalopta barátaitól, és szinte minden versét átírta, és csak az 1971-ben kiadott Szegény Yorickban publikálta újra. Persze nemcsak igényességből vonult vissza az ötvenes, hatvanas évekre. Ncrri akart részt venni a korszak irodalmi életében. Képtelen volt bármiféle kompromisszumra. A félárva parasztgyerek az elsők egyike volt. aki rájött, hogy a kommunisták hirdette népi demokrácia hazugságon alapul. olyan förtemes hazugságon. ami lehetetlenné teszi számára nemcsak a publikálást, de az írást is. 1950-től haláláig a Móra Kiadóban dolgozott szerkesztőként. szerkesztette és Portré az 1976-os Szép versek antológiából művelte is a gyerekirodalmat. Gondoljunk csak Vackorra, a piszén pisze kölyökmackóra, akinek kalandjain óvodások nemzedékei nőttek fel. Sokáig nem is tudták róla, hogy verses meséken kívül egyéb is van a tarsolyában. ebben a Háry Jánostól kölcsönzött, megbarnult aranyfonállal hímzett, degeszre tömött tarsolyban, amelyből kitüremkedtek a koszos zoknik, és egyre po-