Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-16 / 216. szám

KEDD, 1997. SZEPT. 16. SZEGED 5 Szent-Györgyi-napok • Munkatársunktól Tegnap délután Dobozy Attila rektor nyitotta meg a szegedi orvostudományi egyetem Dóm téri oktatás­technikai központjában a Szent-Györgyi-napokat. A háromnapos fórumon - me­lyet immáron negyedik alka­lommal rendeznek meg a SZOTE-n - az orvostudo­mány legkülönbözőbb terü­leteit érintő előadások hang­zanak el. A rektor beszédé­ben hangsúlyozta: a Szent­Györgyi-napok rangos ese­ménnyé nőtte ki magát az idők során. Dobozy Attila meggyőződése szerint az ilyen és ehhez hasonló ünne­pélyes rendezvények tartják össze a „nagy családot", a szegedi orvostudományi egyetemet. A rektor remé­nyét fejezte ki azzal kapcso­latosan, hogy a jövőben a tel­jesítmény lesz a rangot adó szempont a SZOTE-n. A fó­rummal egy időben, szerdán tartják a SZOTE Öregdiák Szövetség ülését, melyen egyebek mellett értékelik a szövetség és a kalocsai ön­kormányzat kórház-rendelő­intézete által meghirdetett pályázatra beküldött munká­kat. Az érdeklődők a rendez­vénysorozat ideje alatt meg­tekinthetik az oktatási köz­pontban a szegedi orvostudo­mányi egyetem neuropszi­chiátriai rehabilitációs osz­tály terápiás foglalkoztató műhelyének „Művészet­gyógyítás-rehabilitáció" cí­mű kamarakiállítását. • Indul a tanártovábbképzés Egy mindenkiért... A tanártovábbképzésről tar­tottak szakmai fórumot tegnap az újszegedi Rendezvényház­ban. A találkozó időszerűségét az adta, hogy most, szeptem­bertől indul a tanárok törvény által előírt, kötelező, hétéven­képti továbbképzése. Az okta­tást végző szegedi intézmények úgy döntöttek, nem egymás el­len, egymással versenyezve, hanem közösen alakítják ki kí­nálatukat. A résztvevőket Leh­mann István, a megyei közgyű­lés elnöke köszöntötte. El­mondta, hogy Csongrádban hé­tezer, Szegeden három és féle­zer pedagógust érint a törvény által előírt továbbképzési köte­lezettség. A megye intézmé­nyeiben 120 millió, a szegedi iskolákban 53 millió forint áll rendelkezésre erre a célra. Sári Lajos, a minisztérium munka­társa ismertette a törvényhez kapcsolódó kormányrendelet tervezetét. Békési Imre, a tanár­képző főiskola főigazgatója, az Universitas Egyesülés soros el­nöke elmondta, a leendő szege­di felsőoktatási integráció meg­felelő keretet biztosít majd a ta­nártovábbképzéshez. Ezt erősí­tette meg Csapó Benő, a JATE Pedagógiai Tanszékének veze­tője. Kifejtette: a tanárok folya­matos továbbképzésének ösz­szetett feladatához szükség van a Szegedi Egyetem tudósaira, pedagógusaira, infrastruktúrá­jára. K. G. Kiállítás Szentmihályon . DM-információ V. Szabó Erzsébet festő­művész kiállítása ma 16.30 órakor nyílik Szentmihályon a Móricz Zsigmond Műve­lődési Házban. Megtekint­hető naponta 12-17 óra kö­zött. m rERLING 1 HOUSE Angol nyelvoktatás garanciával a Ságvári gimnáziumban. Beiratkozás: szept. 8-19-ig 16 és 19 óra között. Tel.: 62-422-523 (15-19 áráig) 30-455-911 S22.vn i Köszönetek. A humán­szolgáltató központ hajlék­talanokkal foglalkozó háló­zatának vezetője. Szabó Katalin, az Indóház téri in­tézmény 57 lakója nevében köszönte meg az Ativizig által vasárnap adományo­zott, ötvenliternyi, finom gulyáslevest, a Gábriel taxi­soknak pedig azt, hogy az ételt térítés nélkül szállítot­ták ki hozzájuk. A 477-562­es telefonról egy hölgy a Makkosházi krt.-on lévő ta­karékszövetkezet dolgozói­nak udvarias segítőkészsé­géről szólt elismerő szavak­kal. Hálás idősek. Az Acél Utcai Idősek Otthonának lakói kedvezményes áron vehették igénybe a városné­ző autóbuszt, a Mc Donalds étterem pedig ingyen ven­dégelte meg őket. Az idős emberek köszönik, hogy ­az adományozók jóvoltából - ilyen kellemes programon vehettek részt. Dorozsmai piac. Kál­mán Gézának, a dorozsmai gazdakör elnökének - a szombati Csörögben meg­jelent - észrevételére vála­szolva Szilasi László, a do­rozsmai nagybani piac ve­zetője elmondta: a kispiac hivatalosan csak szombati napokon van nyitva, tgy az csütörtökön közterületnek minősül. Ezért a közterület­felügyelők jogszerűen jár­tak el, és szó sincs arról, hogy bárki akadályozná a kistermelőket az árusítás­ban, ha arra az e célra kije­lölt, nagybani piacon kerül sor. Kutyagond. J. A. a Szentháromság utca 75. számú házból telefonált. Kéri, az udvarukban kutyá­ját szájkosár nélkül futtató úr máshol sétáltassa ked­venc négylábúját. Bútorbolt. A 482-452­ről, S.-né a Szilágyi utcából „eltűnt" bútorbolt holléte után kutat. Reméli, valaki felvilágosítást tud adni szá­mára. Bizalomvesztés. Au­gusztus óta hiába vátja M. J.-né a redőnyszerelő vál­lalkozót, akinek előleget is fizetett. Miután az illetőt a megadott telefonszámon sem tudja elérni, úgy véli becsapták. Szeretné, ha má­sok nem esnének a - magát miskolci lakosnak mondó, megnyerő modorú, sovány, bicegő járású, vállalkozói igazolvánnyal rendelkező ­férfi „áldozatául". A mutogatós. A Jééé diszkonttal szemben - töb­ben jelezték - egy mutoga­tós férfi riogatja az arra járó nőket. lűMEiüm »•»»• Mm *I««mI. ^I SZOTE: egészségnap • DM-információ A Szegedi Egészségügyi Felsőoktatási Hallgatói Egyesület „Cél az Universi­tas egészsége" címmel Sze­gedi Universitas egészségna­pot szervez szeptember 17­én. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem hallgatóit tömörítő szervezet célja a diákok tanulmányi, kulturális, sport támogatása mellett az egészséges élet­mód képviselete a szegedi egyetemisták és főiskolások között. A másfél éve alakult egyesület szervezi a SZOTE Klub programjait, illetve munkalehetőséget szerez a hallgatók számára. Az egészségnapot 9 óra 45-kor az Universitas elnöke és a SZOTE rektora, dr. Do­bozy Attila nyitja meg. Dél­előtt 10 órától este 20 óráig termékbemutató kiállítás te­kinthető meg a SZOTE Na­gyoktatási aulájában az egészséges életmódról, táp­lálkozásról, testmozgásról és testápolásról. Az egészség­ügyi szolgáltatások kereté­ben erőnléti felmérés, AIDS­és drogfelvilágosítás, vér­adás, illetve vércukor-, vér­nyomás-, szérumkoleszterin­és szérumsavmérés vehető igénybe. Emellett a szerve­zők aerobic-, falmászás-, testépítés- és rock and roll bemutatókkal várják az ér­deklődőket. Este 19 órától Dóm tér kö­rüli futás kezdődik, 20 órától a SZOTE Rektori Hivatalá­nak tanácstermében fogadás és komolyzenei koncert, 21 órától pedig a SZOTE-Klub­ban könnyűzenei koncert zár­ja az egésznapos rendezvényt. Szeptember 17-én művészeti kiállítás nyílik az egészséges életmódról. A tárlat október 5-ig tekinthető meg. Cigimilliók A Csongrád és a Békés megyei pénzügyőröknek az elmúlt hét során 42 felderíté­sük volt 65 és fél millió fo­rint értékben. Az esetek kö­zül kiemelkedett a nagylaki ­amelyről már korábban be­számoltunk lapunkban -, ahol egy bolgár kamionban 56,4 millió forint értékű ci­garettát próbáltak becsem­pészni az országba. Az öttömösi autóbusz­megállóban csaptak le a vámnyomozók a Tompán éló bosnyák A. Z.-re. Az illető a Szeged-Pécs közötti járat csomagtartójába igyekezett begyömöszölni négy nagy­méretű pakkot. A csomagok 240 karton zátjegy nélküli cigarettát rejtettek. A házku­tatás során további 501 kar­ton dohány került elő. A csempészet és vámorgazda­ság elkövetési értéke 1,4 mil­lió forint. V. F. S. Kedves Olvasóink! Közérdekű problé­máikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten N. Rácz Judittal oszthatják meg. Újságíró munkatársunk munkanapo­kon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között várja hívásaikat a 06-20­432-663-as rádiótelefonszámon. Elveszett tárgyakat kereső olvasóink hirdetésben te­hetik közzé mondandójukat, a talált tárgyakról szóló bejelen­téseket továbbra is közöljük telefonos rovatunkban. Hirdetés­felvétel 8 és 10 óra között a Sajtóházban. A tyúkperektöl a madarászásig [DmE3 Dr. Kasza Ferenc a precíz munka híve. (Fotó: Karnok Csaba) Augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Ér­demrend Tisztikeresztjé­vel tüntették ki dr. Kasza Ferencet. A Csongrád Megyei Bíróság elnökhe­lyettese az igazságszol­gáltatásban kifejtett ki­emelkedő munkájáért kapta meg a rangos elis­merést. Kasza Ferenc a somogyi dombokat cserélte fel az al­földi tájjal. Harminc esztede­je él Szegeden. A három év­tizedbe beletartoznak a diák­évek, a szövetkezeti jogtaná­csos korszak és persze a gya­korló bírói ténykedés is. Utóbbiból már csupán elvét­ve veheti ki részét, azon egy­szerű oknál fogva, hogy el­nökhelyettesként rengeteg a dolga, nincs idő felkészülni egy-egy tárgyalásra, lefoly­tatni az eljárást. Márpedig, ha az ember nem tud meg­tenni mindent annak érdeké­ben, hogy tökéletesen meg­oldjon egy feladatot, akkor hozzá se fogjon - vallja. 9 Vannak ismerőseim, akik büszkén szokták volt mondogatni: a Dunántúl, az mégiscsak Dunántúl. Közben persze Szegeden élnek. Kasza Ferenc mi­ként eresztett gyökeret a Tisza partján? - Somogyszobon szület­tem, ott is jártam általános is­kolába. A gimnáziumot a tő­lünk 15 kilométerre lévő Csurgón végeztem. Jogi pá­lyára készültem, Szeged ­már amennyire ismertem ­kedvesebb volt számomra, mint Pécs, ezért jelentkeztem ide egyetemre. Diplomázás után gyakornokként bent ma­radtam oktatni a polgári jogi tanszéken. Végül is ekkor tettem le a voksot a város mellett. Tanítani egyébként a mai napig szeretek, ám a fi­zetésem oktatóként annyira kevés volt, hogy nősülése­met követően más, jövedel­mezőbb állás után kellett néznem. 9 Ügyvéd lett, vagy jog­tanácsos? - A szakvizsgám alapján erre a két pályára lett volna jogosítványom, a Mészöv jo­gi irodájára kerültem '73­ban, ott dolgoztam jogtaná­csosként 5 és fél esztendeig ­válaszolta dr. Kasza Ferenc. - Nagyon tanulságos időszak volt. Gyakorlatilag az egész megyét megismertem, és mindazt a sokoldalú gazda­sági tevékenységet, amelyet az Áfészek folytattak: a fel­vásárlástól a vendéglátásig. Lényegében ügyvédi munká­nak számított, amit végez­tünk. Szerettem az önálló­sággal járó feladatot, de ami­kor az megszűnni látszott, ki­helyeztek volna bennünket egy-egy szövetkezethez, ak­kor eljöttem. 9 Ekkortól lett munkahe­lye a Széchenyi téri épü­let? - Igen, húsz éve dolgo­zom itt. Járásbíróként kezd­tem. Gyermekelhelyezések, végrehajtások, szerződési ügyek tartoztak hozzám. Annyi tyúkperem volt, hogy azt elképzelni sem lehet... 9 A tyúkpert átvitt érte­lemben érti? - Nem, szó szerint ­mondta az elnökhelyettes, akit egyébként júniustól újabb öt évre megerősítettek beosztásában. - A bábol­nai gazdaság tojóhibrideket adott ki nevelésre. Rengeteg elhullott közülük, keveset tojtak, megkezdődött az egy­másra mutagatás, ki is a hi­bás. A táp-e a rossz, a gazda az ügytelen, avagy a csirkék gyengék? Másfél évre visz­szamenőleg kellett bizo­nyítani... Mellesleg már '80­ban is akadt néhány adóper, legfeljebb járulék fizetésé­nek elmulasztasáként emle­gettük. Előfordult, négy na­pig készültem az első tárgy­alásra, hogy egyáltalán kér­dezni tudjak. Később, me­gyei bírósági tanácselnök­ként rengeteg, adóval kap­csolatos ügyet tárgyaltunk. Rutint ugyan lehet szerezni, ám állandóan változnak a jogszabályok, a bírónak nap­rakésznek kell lennie ezek­ből. Amikor megkérdeztem, hogy mennyi ideje jut „egy kis gyakorlásra", vagyis, fut­ja-e az energiából egy-egy eljárás levezetésére, akkor felsorolta, mi minden tarto­zik az elnökhelyettes teendői közé. Szervezi a fogalmazók és a gyakorló bírák oktatását, hozzá tartozik az összes ala­pítvány ügye (tokkal, vonó­val), a végrehajtási ügyek felügyelete, a számítógépes fejlesztés elvi irányítása, és így tovább. Vagyis a válasz: sajnos nem jut idő a tárgyal­ni. Szabadidejéből viszont mindig kiszorít egy kicsit, néha többet a madarászás­nak. Sokan tudják Kasza Fe­rencről Szegeden, hogy szenvedélyes madarász.'Táv­csővel, fényképezőgéppel járja a Tisza-partot, a Fehér­tó berkeit. 9 Honnan a vonzódása a természethez? - Amikor iker fiaim kicsik voltak, állandóan kérdezget­tek: ez a növény micsoda, hogy' hívják azt a virágot ­mesélte. - Röstelltem volna azt válaszolni, hogy nem tu­dom. Vettem magamnak Bú­vár-zsebkönyveket, abból keztem tanulni. Már több, mint húsz éve ennek. Sokáig alelnöke voltam a Magyar Madártani és Természetvé­delmi Egyesület szegedi cso­portjának, ma a megyeinek vagyok, és persze tagja a TIT madarász szakkörének. Hu­szonegy éve végzek napló­ban rögzített megfigyelése­ket a Tisza-parton, illetve szülőföldemen, Somogyban a Baláta-tó őslápján, és egy halastónál. Feljegyzések, fotók, leírá­sok madarakról, növényekről - mindent precízen, felelős­séggel. Kasza Ferenc szerinl csak így érdemes. V. Fekete Sándor MA AZ IFJÚSÁGI IRODÁ­BAN (Dózsa Gy. u. 5.) 14.30 és 16.30 óra között pszicho­lógiai, életvezetési tanács­adás. A MAGYAR-FINN Ba­ráti Kör 17 órakor tartja ta­lálkozóját a Városháza föld­szinti klubtermében: Veikko Tolin ügyvezető igazgató tart előadás A finn cserkészet története címmel. A BIOKULTÚRA EGYE­SÜLET szegedi csoportja a Százszorszép Gyermekház­ban (Kálvin tér 6.) tartja csoporttalálkozóját, 18 órá­tól. BARCZÁNFALVI FE­RENC grafikusművész kiál­lítását 18 órakor nyitja meg Tandi Lajos újságíró a Bar­tók Béla Művelődési Köz­pont B Galériájában. A tárlat október 10-éig, munkanapo­kon 10 és 18 óra között te­kinthető meg. AZ ETKA-JÓGA N. Egyesület bemutató foglako­zást tart Balástyán, az idősek otthonában 18 órától. A STEFÁNIA-KLUB­BAN (Sajtóház) 18 órától boogie szanatórium Kalapos József vezetésével. STORYVILEL-hetek a Blues-kerben, 18.30 órától Vendég a Sasfészek. A HONVÉD EGYÜT­TES FÉRFIKARA ad hang­versenyt a zsinagógában, annak rekonstrukciója ja­vára, 19 órától. Vezényel: Tóth András. Zongorán közreműködik: Teleki Mik­lós. A SZOTE-KLUBBAN" Monthy Python: Gyalogga­lopp című filmjét vetítik; 21 órától boogie-woogie, tanít­ja: Kalapos József és Dobó Klára. A REGŐS BENDEGÚZ­BAN JATE gólyanyitó buli lesz Dj. Tangóval. Az 1%-ról • DM-információ Mi lett a sorsa a személyi jövedelemadónkból felaján­lott 1 százaléknak, milyen szervezetek kaptak ebből Csongrád megyében, és há­nyan részesülhettek a ked­vezményezett forintokból? Erről szól a Szegedi Városi Televízió ma este 19 óra 15 perckor kezdődő adása, amelynek vendége dr. Papp István, az Apeh Csongrád megyei igazgatóhelyettese. A nőzők kérdéseit 18 órától v'áiják a 493-693-as és a 322­044-es telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents