Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-10 / 211. szám

II. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1997. SZEPT. 136. Évi tízezer sertés Tiszaszigetról Nagyfehér és norvég lapály Tenyészszemle a kiállításon. A jó vonal jó minőség. (Fotó: Tésik Attila) Net-hírek • Munkatársunktól Híreinket az Interne­ten megjelenő Internetto hírlevélből válogattuk (elérési címe: http:// internetto.tiszanet.hu) Tévéműsor mellett Internet PC-n is lehet majd nézni a német ZDF televízió szep­temberben induló műsorát. A PC-s tévézés közben a számítógépre megérkezik a ZDF által az Internetről le­válogatott, a műsorhoz kap­csolódó információ is. Ez az újfajta műsorszórás az Intel által kifejlesztett Intercast technológián alapul. A ZDF kísérleti jelleggel már hasz­nálta ezt a megoldást egy fogyasztóvédelmi műsorban és az MTV is alkalmazza időnként: az éppen vetített videóhoz kapcsolódó biográ­fiai adatokat és más kiegé­szítő információkat sugároz (gy. Az Intel szerint ez a technológia akár azt is le­hetővé teszi, hogy például sportközvetítés alatt része­redményeket és statisztikai összehasonlításokat sugároz­zanak. Az Intercast techno­lógiát . először az NBC alkal­mazta az atlantai olimpiai já­tékok során. Az Intercast adás vételé­hez egy 200 dolláros PC/TV kártyát kell a PC-be szerelni. A kb. 20 Mbyte-nyi adatot a ZDF az adás előtt leválogat­ja a webről és az adással együtt sugározza ki, ezt pe­dig az Intel szoftvere a me­revlemezre menti. Az Intel nemcsak a szoftvereladásból remél üzletet, de részesedni kíván az adatokkal együtt sugárzott reklámok bevéte­léből is. Egyetemek a neten A Harvard Egyetem ősztől elindítja első teljesen az Interneten keresztül bo­nyolított, kreditet adó kurzu­sát. A műszaki kar hallgatói­nak szánt „Kommunikációs protokollok és Internet arc­hitektúrák" című kurzus so­rán a hallgatók webes multi­média eszközök segítségével tanulnak, és a weben keresz­tül teszik le a vizsgát is. Bár több amerikai egyetemen fo­lyik már oktatás Interneten keresztül, a hírneves Har­vard Egyetem csatlakozásá­nak különösen nagy a je­lentősége. Szeptembertől a Spect­rum Virtual University (http://www.vu.org) indít in­gyenes online kurzusokat dán, német, indiai, kanadai és dél-afrikai oktatók köz­reműködésével. A non-profit intézményként működő Spectrum kreditet nem adó kurzusokat kínál, egyebek között internet-jog, pszicho­lógia és geneológia terüle­tén. Az órákat a weben tart­ja a tanár, a vitát pedig chat csatornákon bonyolítják le. Piacvesztés Mintegy 18%-os bevétel­kieséssel számol az elektro­nikus dokumentum-továbbí­tás terjedése miatt a DHL Worldwide Express hosszú­távon - nyilatkozta Rob Ku­ijpers, a futárposta-szolgálat vezérigazgatója az iNteR­NeTTo kérdésére válaszol­va. Kuijpers a DHL új feri­hegyi csomagirányító köz­pontjának átadása alkalmá­ból érkezett Budapestre. A szegedi Tisza-Ma­ros-szög Mezőgazdasági Szövetkezetnek koráb­ban két sertéstelepe volt, az újszentivánit azonban hét-nyolc éve bezárták. Maradt a megépülése után több­ször is bővített, moderni­zált tiszaszigeti, amely kilencezer sertést bocsát ki ebben az évben. És ezzel a mennyiséggel a Tisza-Maros-szög még messze van a megyei dobogós helytől - példá­ul a pankotaiaktól -, ami a nagyüzemi serté­sek számát illeti. Titkárnő helyett a te­nyésztésért felelős vezető fo­gadja, s kínálja kávéval az újságírót, a falon elhullási grafikon, az asztalon szapo­ralati napló, szóval igazi téesz­irodába érzi magát az ember. Amíg a sertéságazat vezető­jére Maczelka Antalra vá­runk, a vásárhelyi főiskolát végzett fiatalembertől meg­tudom, hogy falujában. Új­szentivánon bizony sokan karcsúsították az állományt, s lehet, hogy év végére ke­vés lesz a sertés az ország­ban. De ha jön az a temérdek sok új kukorica, s olcsó lesz a takarmány, akkor jó fél év múlva sokat javulhat a hely­zet. A sertéságazat vezetőjé­hez egyéként a lehető leg­rosszabb időben toppanok be, hiszen a dekádvégi állat­számlálás nagyon sok időt elvesz. A tiszaszigeti telep egyébként 1972-ben épült, akkor 450 kocára és teljes szaporulatára tervezték. Az­óta sokat költöttek rá, leg­utóbb például 1994-ben volt jelentősebb beruházás. Je­lenleg 650 kocás a telep és ebben az évben kilencezer sertést szeretne kibocsátani, jövőre pedig meg kell lennie a tízezernek. Saját takarmányukat ete­tik az állatokkal, a 2900 hek­táron gazdálkodó szövetke­zet elsősorban búzát, kukori­cát, napraforgót és árpát ter­mel. A jó minőségű búzából jut exportra is, a napraforgót is értékesttik, a kukoricát és az árpát azonban döntő rész­ben a tiszaszigeti sertéstelep hasznosttja. A takarmányo­zásért felelős szakemberek herceghalmi tápsorral dol­goznak, de jelenleg kipróbá­lás alatt van egy másik sor is, azaz nem kizárt, hogy változtatnak. Ami a fajtákat illeti, nagyfehér és lapály kereszte­zés adja az F-l-es szülővo­nalat, erre jön rá a befejező vonal, a belga lapály, illetve a norvég lapály. Döntő több­ségben mesterséges megter­mékenyítést alkalmaznak, jelenleg 15 apaállat elegen­dő, mi több, ebben már van biztonsági tartalék is. Csak két kant használnak termé­szetes fedezőként, a heti át­lagosan két koca megtermé­kenyítése azonban messze elmarad a mesterséges eljár rástól, amely kanonként heti húsz megtermékenyítésre is képes. Három darab 192 férőhe­lyes kifutós kocaszállás ta­lálható a telepen, ezen túl nyolc istállóban 166 ellető és 108 egyedi inszemináló férőhely van, a tenyész­anyag-utánpótlás 850-es ál­latlétszámra tervezett. A 9,5­es fialási átlag közepesnek mondható, istállóátlagban 30-35 nap után választják le a kismalacokat. De ha gyor­san kell a férőhely, hamar érkezik a következő fialás, akkor a 31 napos leválasztás sem ritka. Az állatok 180-200 napos korukra vágásérettek, ilyen­kor átlagosan 105 kilósak. Maczelka Antal információ­ja szerint 82-85 százalékot a Pick Szeged Rt.-nek adnak le. Az állatokra az Europ II­es minősítés jellemző, átla­gosan 52-53 százalékos szín­húsaránnyal. Mindössze évi 30-60 nagysúlyú sertést, vagyis selejtezett kocát és kant adnak el szalámisertés­ként. Ennél több a férőhely­korlát miatt nem is lehetsé­ges. Augusztustól jelentős mértékben emelte felvásárlá­si árait a Pick, 55 százalék színhús felett már 270 forin­tot is fizet az élőállat kilójá­ért. Ha 50-55 százalék kö­Az Európai Beruhá­zási Bank (EIB), az EU luxembourgi székhelyű szakbankja megkezdte az előkészületeket an­nak érdekében, hogy három újabb területre is kiterjessze finanszí­rozó tevékenységét ­közölte minap a brüsszeli Agence Euro­pe. Az EU állam- és kor­mányfőinek júniusi amsz­terdami találkozóján meg­fogalmazott elvárások tel­jesítéseként a bank progra­mot dolgoz ki a kis- és kö­zépvállalatok támogatására; a városi környezetvédelem, a képzés és az egészség­ügyi ellátás továbbfejlesz­tésének segítésére; vala­mint megvizsgálja, hogy miként biztosíthat további pénzt a transzeurópai köz­lekedési hálózat építésének a meggyorsításához. Mind­három közvetve, vagy köz­vetlenül az EU munkahely­teremtési erőfeszítéseivel is összefügg, és az EIB rész­ben ennek jegyében kapott felkérést a júniusi csúcstól a megfelelő projektek ki­dolgozására. A kis- és középvállala­tok esetében a bank eddig nem folytatott közvetlen fi­nanszírozást, mostani man­dátuma is olyan vállalkozá­sok támogatására vonatko­zik, amelyek csúcstechno­lógia alkalmazására alapoz­zák tevékenységüket. Az ezzel kapcsolatos program zötti a húskihozatal, akkor az ár 260, 45-50 százalék között 250 forint kilogram­monként. Vagyis mindegyik kategória 10 forinttal maga­sabb a legutóbbi - Magyar Közlönyben - közzétett irányárnál. Ezt a plusz tíz fo­rintot a Pick az állami inter­venciós alapból visszaigény­li. Mint tőkeerős felvásárló, meg tudja előlegezni a ter­melőnek. Maczelka úr szerint nem volt mindig ilyen felhőtlen a kapcsolat a Pickkel, vitat­koztak is bőven, elsősorban az árról. Azt sem tagadja, hogy korábban adtak el más­nak is sertést. Ma már min­den rendben van, de ennek érdekében a Pick is sokat tett. Rá is van kényszerítve ­mondja az ágazatvezető ­hiszen PINI félegyházi fél­milliós új sertésvágási kapa­citásának belépésével élese­dik a verseny a nagy húster­melő Bács, Csongrád és Bé­kés megyében. (A legutóbbi állatszámlálási adatok sze­rint a sertések 9-10 százalé­ka a második legnagyobb ál­latlétszámmal rendelkező Csongrád megyében találha­tó.) Maczelka Antal sem tartja kizártnak, hogy év végére kevés lesz a sertés, de az ol­csó takarmány ezen javíthat valamit. Elsősorban a darab­számon, a minőségen azon­ban inkább ront. Sokan bele­vágnak olyanok is, akik nem értenek hozzá kellőképpen. „Amin két lyuk van, azt mind be fogják rakni"­mondja az ágazatvezető. Olyan egyedeket is, amelyek nem alkalmasak továbbte­nyésztésre. A támogatás üd­vös, de jobb lenne, ha még inkább kötődne a minőség­hez. Kovács András véglegesítése - amelyet mindenekelőtt a hiteljogo­sultság pontos meghatáro­zásának nehézsége lassít ­EIB-remények szerint az év végéig megtörténhet. Városfejlesztési kiadá­sok kapcsán az EIB idáig csupán az átfogó struktúrák - például közúthálózat ­megteremtésében vállalt részt, a júniusi csúcs azon­ban felvetette az elmaradott kerületek felzárkóztatásá­nak, a kulturális nemzeti örökségeknek, valamint a kereskedelmi központok­nak a támogatását is. Az egészségügy terén a bank eddig is társfinanszírozó volt egyes nagy kórházak esetében, most azonban igény merült fel a csúcs­technológiát alkalmazó ki­sebb klinikák segítésére is. A transzeurópai közleke­dési hálózat építésére a lu­xembourgi bank már eddig is mintegy 33 milliárd ECU-t költött az EU 1993­as koppenhágai csúcstalál­kozója óta. Hitelezési tevé­kenységének azonban kor­látot szabott az, hogy az egyes projektek esetében csupán a kiadások 50 szá­zalékáig szállhatott be a költségek viselésébe. A bank vezetése most olyan alternatív javaslatokon dol­gozik, amelyek vagy a fi­nanszírozási küszöb meg­emelésével, vagy pedig a törlesztési idő meghosszab­bításával tennének lehetővé megnövelt részvételt az EIB számára. MEGHÍVÓ A CSMKIK OSZTALYGYULESEKRE Tájékoztatom, hogy a kamarai törvény 76. §-a értelmében a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara testületeinek és tisztségviselőinek mandátuma ez év november 4-én lejár, új küldöttek és tisztségviselők megvá­lasztása válik szükségessé. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara osztályelnökei az 1994. évi XVI. törvény 49. §-a alapján a kamarai osztályok gyűlését az alábbi időpontokban és helyeken hívják össze, amelyre az osztályok tagjait ezúton meghívják. 1. osztály (Ipari és ipari szolgáltatás) Időpunt: 1997. szeptember 23. (kedd) 10.00 óra Helysztn.CSMKIK rendezvényterme (Szeged. Tisza L. krt. 2-4. II. emelet) 2. osztály (Élelmiszeripar) Időpont: 1997. szeptember 29. (hétfő) 16.00 óra Helyszín .CSMKIK rendezvényterme (Szeged. Tisza L. krt. 2-4. II. emelet) 3. osztály (Könnyűipar) Időpont: 1997. október 2. (csütörtök) 14.30 óra Helyszín: CSMKIK rendezvényterme (Szeged. Tisza L. krt. 2-4. II. emelet) 4. osztálv (Kereskedelem) RÉSZOSZTÁLYGYÜLÉSEK Szentes Időpont: 1997. szeptember 24. (szerda) 15.00 óra Helyszín: Művelődési és Ifjúsági Ház (Szentes. Tóth J. u. 14.) Makó Időpont: 1997. szeptember 25. (csütörtök) 15.00 óra Helyszín: Casino Nagyterme (Makó, Széchenyi tér 25.) Csongrád Időpont: 1997. szeptember 29. (hétfő) 15.00 óra Helyszín .Városháza Nagyterme (Csongrád, Kossuth tér 11.) Hódmezővásárhely Időpont: 1997. szeptember 30. (kedd) 15.00 óra Helyszín:Tiszti Klub (Hódmezővásárhely, Cukor u. 1.) Szeged Időpont: 1997. október 1. (szerda) 14.00 óra Helyszín: Csongrád Megyei Közgyűlés föld­szinti előadóterme (Szeged, Rákóczi tér 1.) ÖSSZEVONT OSZTÁLYGYŰLÉS Időpont: 1997. október 1 (szerda) 16.00 óra Helyszín: Csongrád Megyei Közgyűlés föld­szinti előadóterme (Szeged. Rákóczi tér 1.) 5. osztály (Vendéglátás, idegenforgalom, szállodaipar) RÉSZOSZTÁ L YG YŰLÉSEK Szentes Időpont: 1997. szeptember 17. (szerda) 14.00 óra Helyszín: Művelődési és Ifjúsági Ház (Szentes, Tóth J. u. 14.) Makó Időpont: 1997. október 2. (csüt.) 15.00 óra HelyszlnrC asino Nagyterme (Makó, Széchenyi (ér 25.) Hódmezővásárhely Időpont: 1997. szeptember 17. (szerda) 17.00 óra Helyszín:Tiszti Klub (Hmv.-hely, Cukor u. 1.) Szeged Időpont: 1997. október 3. (péntek) 14.00 óra Helyszín: CSMKIK rendezvényterme (Szeged, Tisza L. krt. 2-4. II. emelet) ÖSSZEVONT OSZTÁLYGYŰLÉS Időpont: 1997. október 3. (péntek) 16.00 óra Helyszín:CSMKIK rendezvényterme (Szeged, Tisza L. krt. 2-4. II. emelet) 6. osztály (Banki, biztosítóintézeti és ált. pénzpiaci szolg.) Időpont: 1997. szeptember30. (csüt.) 14.00 óra Helyszín: Biztosító Irodaház, Móra-terem (Szeged, Széchenyi tér 6. II. emelet) 7. osztály (Építőipar, épitőanyagipar és építőipari szolg.) Időpont: 1997. október 1. (szerda) 15.00 óra Helyszín: Délépítő Rt. tárgyalója (Szeged, Bocskai u. 10-12.) 8. osztály (Közlekedés és szállítás, raktározás, posta és távközlés) RÉSZOSZTÁLYGYÜLÉSEK Szentes Időpont: 1997. szeptember 20. (szombat) 9.00 óra Helyszín: Művelődési és Ifjúsági Ház (Szentes, Tóth J. u. 14.) Makó Időpont: 1997. szeptember 27. (szombat) 9.00 óra Helyszín:Casino Nagyterme (Makó, Széchenyi tér 25.) Hódmezővásárhely Időpont: 1997. szeptember 26. (péntek) 9.00 óra HelyszIn. Thni Klub (Hmv.-hely. Cukor u. 1.) Szeged Időpont: 1997. október 3. (péntek) 8.00 óra Helyszín: Pedagógiai Intézet (Szeged, Közép fasor 1-3.) ÖSSZEVONT OSZTÁLYGYŰLÉS Időpont: 1997. október 3. (péntek) 10.00 óra Helyszín: Pedagógiai Intézet (Szeged, Közép fasor 1-3.) 9. osztály (Közszolgáltatások, közüzemek) Időpont: 1997. szeptember 25. (csütörtök) 14.00 óra Helyszín: CSMKIK rendezvényterme (Szeged, Tisza L. krt. 2-4. II. emelet) 10. osztály (Ingatlanhasznosítás és kezelés, gazdasági tevékenységei segítő szolgáltatási RÉSZOSZTÁLYGYÜLÉSEK Szentes Időpont: 1997. szeptember 16. (kedd) 14.00 óra Helyszín: Művelődési és Ifjúsági Ház(Szentes. Tóth J. u. 14.) Makó Időpont: 1997. szeptember 17. (szerda) 14.00 óra Helyszín: Casino Nagyterme (Makó, Széchenyi tér 25.) Hódmezővásárhely Időpont: 1997. szeptember 23. (kedd) 14.00 óra Helyszín: Tiszti Klub (Hmv.-hely, Cukor u. 1.) Szeged Időpont: 1997. szeptember 24. (szerda) 14.00 óra Helyszín: Pedagógiai Intézet (Szeged, Közép fasor 1-3.) ÖSSZEVONT OSZTÁLYGYŰLÉS Időpont: 1997. szeptember 24. (szerda) 16.00 óra Helyszín: Pedagógiai Intézet (Szeged, Közép fasor 1-3.) 11. osztály (Oktatás, kulturális és egészségügyi szolg.) Időpont: 1997. szeptember 19. (péntek) 17.00 óra Helyszín: MÁV Nevelőotthon (Boldogasszony sgt. 44.) 12. os7.tály (Egyéb szolgáltatások) Időpont: 1997. szeptember 30. (kedd) 14.30 óra Helyszín: CSMKIK rendezvényterme (Szeged, Tisza L. krt. 2-4. II. emelet) Az osztálygyúlések napirendi pontjai: 1. Tájékoztató az 1994-1997. évi kamarai munkáról 2. Az oszlályelnökség. és a küldöttek beszámolója az osztály 1994-1997. évi tevékenységéről 3. Az osztály küldötteinek megválasztása a megyei küldöttgyűlésbe 4. Az osztályelnökség és az osztályelnök megválasztása 5. Egyebek, konzultáció Az osztálygyúlés határozatképes, ha azon az osztály tagjainak legalább egyharmada megjelent. Határozatképtelenség esetén az elnökség az osztály ülését változatlan helyen és napirenddel az eredetileg meghirdetett időpont után 30 perccel ismételten összehívja. A megismételt gyűlés a jelenlevők létszámától függetlenül határozatképes. CSMKIK osztályelnökei • Közlekedés, környezetvédelem Bővít az Európai Beruházási Bank

Next

/
Thumbnails
Contents