Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-01 / 178. szám
4 KRÓNIKA PÉNTEK, 1997. AUG. 1. Veteránautók találkozója • Munkatársunktól Országos meghívásos veteránjármű találkozót és ralit rendez augusztus 1-3. között a Dél-alföldi Veteránjármű Egyesület. A résztvevő autók péntek délután érkeznek a Dorozsmai úti Napfény Campingbe. Szombaton egész napos túraversenyt szerveznek, a mezőny reggel 8 órakor startol, s mintegy 80 kilométer tesz meg a nap folyamán. A járművek Sándorfalvát, Ópusztaszert, a Nemzeti Történelmi Emlékparkot érintik, majd a Tiszán átkelve Mindszent-Hódmezővásárhely útvonalon Mártélyra érkeznek, délután pedig a II. mártélyi kavalkádon mutatkoznak be. Szeged utcáin vonulnak fel a különleges autók vasárnap reggel 8 és 9 óra között, majd a Nagyáruház előtti parkolóban vernek tanyát, ahol ügyességi versenyen és kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők a járműveket. Kiállítások • Munkatársunktól Bardócz Lajos grafikusművész kiállítása nyílik meg ma délután 17 órakor a Bartók Béla Művelődési Központ „B" Galériájában. Az ünnepélyes összejövetelen Banner Zoltán méltatja az alkotót. Kettős kiállítás nyílik ma 18 órakor a JATE aulájában, Zeke-Hajas Ilona egyházi festőművész és Simon László szobrászművész alkotásait tekinthetik meg itt augusztus 23-áig a látogatók. A kiállítást Tempfli József megyés püspök nyitja meg, közreműködik Solymári Tímea gitár- és Zalaba Gyöngyi fuvolaművész. HIRDETÉSFELVÉTEL SZEGED. STEFÁNIA iO.. SAJTÓHÁZ REQQELI-TÚL ESTE 4-10! Szegedi cigányzenészek Németországban A magyar napak megnyitóján a herrischriedi kulturális központban. (DM-fotó) • Munkatársunktól Az újszegedi Székely vendéglő zenekara Németországban öregbítette a magyar cigánymuzsikusok jó hírnevét. Báder Béla szólista-klarinétos elmondta, hogy a Svájchoz közeli városba, Herrischriedbe kaptak meghívást. Július közepétől két héten át, a magyar napok keretében léptek fel. Több koncertet is adtak, esténként fjedig különböző éttermekben játszott a zenekar. A német közönség örömmel hallgatta a cigánymuzsikát, de nagy sikert arattak Brahms rapszódiáival és a slágernek számító, virtuóz hangszerjátékot igénylő Monti-csárdással is. Az együttest - amelynek tagjai: Báder Béla (klarinét), Bakró Lajos (hegedű), Virág Mihály (cimbalom), Vajas Ferenc (nagybőgő) szeptemberben visszavárják a német városba. MA JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI fogadóórát tart az MDF szegedi szervezete 17 órától, a Római körút 31. alatti irodaházban. Garancia. A villámcsapás okozta kár története újabb fejezetet kíván. A Garancia Biztosító Rt. megyei igazgatóságának leveléből a tegnapi „csörögben" túl röviden idéztünk, ezért kimaradt egy lényeges információ-elem: a július 22-én megjelent panaszban „megjelölt káresemény helyszínéhez tartozó biztosítási szerződésben sem szerződőként, sem biztosítottként és az üggyel kapcsolatban meghatalmazottként sem szerepel nyilvántartásunkban Szél Györgyné". Hivatal. „Az APEH-ről és a társadalombiztosítási igazgatóságról több rossz, mint jó hangzik el. De saját tapasztalatom alapján elmondhatom. ott is dolgoznak készséges hivatalnokok" hallottuk Markovics Edmundtól. Olvasónk köszöni, hogy az említett hivatalokban az ottani munkaidőn túl is kiállították a hitelfölvételéhez szükséges igazolásokat. Telefonálónk nem dicsérte az egyik takarékszövetkezet lassú, körülményes ügyintézését, illetve a „drága" hazai hitelszolgálatot. Ár. Az apró, rosszul ellácsörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Újszászi Ilonával, ügyeletes újságíró munkatársunkkal oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10, vasárnap pedig 14 és 15 óra között a 06-20-432663-as telefonszámot hívhatják. Kiveszett tárgyakat keresd olvasóink hirdetésben' tehetik közzé mondandójukat, a talált tárgyakról ingyen adható föl információ. Hirdetésfelvétel: 8-18 óra között a Sajtóházban. tott, mégis drága boltocskák helyett Álsóvárosra, például a Szabadság térre is költözhetne már egy olcsó árairól nevezetes áruház - „csörögte" el óhaját Szöginé (440-240). Rádió. Napok óta élvezhetetlen a Kossuth adó műsora - panaszkodott D. I-né. Az okokra a Hírközlési Felügyelet itteni dolgozóitól nem kaptunk magyarázatot, mert nem találták a „nyilatkozatra felhatalmazott" illetékest. „Nem hivatalos" információnk szerint a solti adó karbantartása miatt augusztus 10-éig lesz rossz a vételi lehetőség. Kártya. Az átutalási betétszámláját kártyás automatánál kis összeggel, de többször is megrövidítette valaki - állítja K. J-né. Az OTP Rt. vértói fiókjának igazgatójától, Lestárné Szikszai Juliannától megtudtuk: a kártya és a titkos kód ismerete együttesen szükséges ahhoz, hogy az automatából pénz csorogjon; a tulajdonos a gyanús tranzakciók miatt az egyenlegértesítő kézhezvétele után reklamálhat, egy nyomtatványt kitöltve kérheti a vizsgálatot. A pénzintézet tapasztalatai szerint a kártyatulajdonos közvetlen környezetének (család, munkahely) tagjai között kell keresni a betétszámlát fosztogatót. Medence. A Liget fürdőben a drága napi jegyért csak fél szolgáltatás járt szerdán panaszkodott Mester Anikó (488-612), aki hiába csábította gyermekeit strandra, a lurkók unatkoztak, ugyanis se a „dagonyázóban", se a csúszdás medencében, de a pancsolóban se volt víz. Olvasónk úgy véli: e „visszafogott" szolgáltatásért csökkentetett árú jegy dukál. Pirító. „Arcpirító, ahogyan a kenyérpirítómat megjavították!" - osztotta meg velünk tapasztalatát P. L. (487-737). Tisztességtelennek nevezte azt a szolgáltatót, aki többszöri kérésére se jelölte meg, várhatóan mennyibe kerül a fűtőszálhibás készülék javítása, majd miután többször is a műhelybe rendelte, de a munkával mégsem készült el - egy akkora összeget kért, amiért olvasónk akár egy új készüléket is vásárolhatna. »»»" ll élVÉNl. ••••• miről írt a DM? • 75 éve Elmarad a lóverseny Ismeretes, hogy a gazdasági egyesület a második szegedi lóversenyt augusztus 12—13—15-én akarta megtartani, az időközben megváltozott gazdasági viszonyok, különösen a nagy gabonaárak keresztülhúzták az egyesület számításait, mégpedig olyannyira, hogy az augusztusi lóversenyeket nem is tartják meg. Már a júniusi lóversenyt is nagy erőfeszítésekkel és bizonytalan számításokkal tudta lefolytatni. A szép látogatottság ellenére a számadásokat alig néhány ezer korona nyereséggel zárták le. (1922) • 50 éve Munka és szavazócédula Az egyik kezünkben a szerszámmal, a másikban a szavazócédulával kell ma tehát elindulnunk a hároméves terv útján. A nemzet minden tagját hívjuk a munkára. Nem szűk osztályvagy pártérdekről van szó, a nemzet egyetemes érdeke kívánja, hogy a legnagyobb lelkesedéssel, a legnagyobb erőfeszítéssel mindenki kivegye a részét, a munkából, éppúgy, ahogy mindenki részesül a munka gyümölcséből is. Milliók, a magyarság többsége óhajtja a terv sikerét, mert tudják, hogy a munkanélküliség rémétől mentes emberibb életet fog biztosítani. (1947) • 25 éve Újabb szénhidrogénmezé A békési medence északi peremén, Endrőd körzetében, jelentős készlettel kecsegtető szénhidrogénmezőt találtak a Nagy-alföldi Kutató és Feltáró Üzem bányászai. A kút kivizsgálása folyamatban van, annyi azonban már most is megállapítható, hogy a békési mező északi peremén jelentősebb szénhidrogénkészlet jelenlétével kell számolni. A föld „aranyának" további feltárására még az idén újabb kút mélyítését kezdik meg, jövőre pedig további három-négy kutatófúrásra kéről sor. (1972) MA AGÁRDY GÁBOR Kossuth- és Jászai-díjas színész, kiváló művész ikonjainak kiállítását, melyet 75. születésnapja alkalmából rendeztek a Móra Ferenc Múzeum emeletén, dr. Szalay István polgármester nyitja meg, délután fél 5-kor. A tárlat augusztus 31-éig tekinthető meg. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18-tól 21 óráig látogatható. A TISZA. ÚSZÓHÁZON zenés-táncos rock 'n' roll buli lesz este 8 órától. Közreműködnek: a „Mennyi? 30!" humoristái. Zene: PRT. A JATE-KLUBBAN 22 órától házibuli a Volvoxszal. HOLNAP A HAJÓSKERT szabadidőközpontban (Betonhajó a Sárga végén) zenés-táncos rock 'n' roll buli lesz este 7 órától a PRT együttessel. A JATE-KLUBBAN 21 órától Szege-dili - buli a legjobb zenékkel. A MAI NAPOIM a kárpótlási jegyet 75%-on, DEMASZ-resivényt 65%-on, ÉDÁSZ-résrvényt 77%-on vesszük! A közölt árak 100 000 Ft nívénékig jelentenek kötelezettséget, PAKETT BRÓKER RT. • V 6722 Szeged. Kossuth L sgt 11-12 • • Tel/fax: 62/323-144 Klasszikus görög körút. repül/ível és busszal augusztus 18-25-ig -Budapest-Korfu-IoauniaDelphi-Athén-I'atras-Korfu 77 8<X) Ft/fő + rcpt. illeték plusz I hét Korfun csak 14 200 Ft/M Kréta-Rodosz Akciós repülős utak a í'olossus Travelnél Szeged. Bajza u. 4. Tel.: 62/472-564 „„„ Jármúfelépltményt gyártó cég keres festő munkakörbe szorgalmas, dolgozni akaró munkatársat. Jelenikezés iüőponl-egyeztelés céljából Kiss Zoltánnál a 461-266-os számon. Tornádó International Kft. Szeged, Széksósi út 54. | ül 753 H/kg • Papagáj Markét Szeged. Szabadkai út. Tel.: 444-370, Ny.: nonstop 0 Papagáj Vár Szeged, Rókusi krt. 94. Ny.: 5-22 mindennap Zacskós tej • Az ÉLIKER üzletlánc összes árudájában. Tel.: 486-786. Ny.: h-p.: 6-20, szo.-vas.: 7-11. Kárász ABC nonstop Nápolyi EESJ1 • Mézért Kft. Méhész bolt. Arany J. u. 8. T.: 323-163. Ny.: h.-p.: 8-17, szo.: 8-12. Itt olcsóbb! Péntekenként megjelenő rovatunkba szerdán és csütörtökön, 9-12 óra között várják a kiskereskedők aktuális ajánlatait a marketingcsoport munkatársai, 481281/302. (Természetesen a legkedvezőbb árakat közöljük!) Flóraszept áztatópor 600 g • Az ÉLIKER üzletlánc összes árudájában. Tel.: 486-786. Ny.: h-p.: 6-20, szo.-vas.: 7-11. Kárász ABC nonstop Ramu kocka Kávé négyféle mTlI11?'0* m Icitrondé \Xf íli\ ^^^UJ •vákuumos f A 1111 m Eurobéby pelenka 20 db-os • Mátyás Diszkont, Szeged, Földmíves u. 7. T: 444-162. Ny.: h-p.: 7-17, szo.: 7-12. Adrién öblítő 3 l-es CTTTTi • Mátyás Diszkont, Szeged, Földmíves u. 7. T: 444-162. Ny.: h-p.: 7-17, szo.: 7-12. 0 Mátyás Diszkont, Szeged, Földmíves u. 7. T: 444-162. Ny.: h-p.: 7-17, szo.: 7-12. 0 Mátyás Diszkont, Szeged, Földmíves u. 7. T: 444-162. Ny.: h-p.: 7-17, szo.: 7-12. 0 Mátyás Diszkont, Szeged, Földmíves u. 7. T: 444-162. Ny.: h-p.: 7-17, szo.: 7-12. Pályázat a munkanélküli EXPRESS Rt- pedagógusok átképzésére Az Express Utazási és Szálloda Rt. pályázatot hirdet a Művelődési és Közoktatási Minisztériummal kötött megállapodás alapján munkanélküli pedagógusok részére idegenforgalmi szakirányú képzésre. A pályázat feltételei: - egyetemi vagy főiskolai végzettség - a területileg illetékes munkaügyi központ igazolása. A képzés kezdési időpontja: 1997. IX. 1. (Fövenyes), bentlakásos formában, 2x5 napos időtartamban és sikeres elméleti vizsga után gyakorlati képzés az rt. hálózati irodáiban. A jelentkezés határideje: 1997. augusztus 20-ig az alábbi címen: Express Utazási és Szálloda Rt. 1054 Budapest. Szabadság tér 16. vezérigazgatói titkárság, Nagy Vilmosné Telefon: 131-3712,312-9887, telefax: 153-3172.