Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-14 / 189. szám
Rákóczi városában díszpolgár lehet „egy Habsburgé? (3. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ CSÜTÖRTÖK, 1997. AUG. 14., 87/189. ÁRA: 33 FT • Rapcsák Andrásnak a szókimondás lett a veszte? Reálisan rebellis Beszéljen Groznijban az orosz „külföldi" nyelv. (2. oldal) • Munkatársunktól Régen nem voltak már ennyien kíváncsiak egy közéleti kávéházi estre, mint tegnap a rendezvény idei, sorrendben 99. műsorán. A vendég ezúttal dr. Rapcsák András országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely polgármestere volt, aki a Kereszténydemokrata Néppártban a közelmúltban lezajlott eseményekről, azok hátteréről beszélt, majd válaszolt a hallgatóság kérdéseire. Az ismert politikus most sem hazudtolta meg önmagát: nyíltan, kendőzetlenül beszélt a pártban megnyilvánuló visszásságokról, saját politikai pályafutásáról, a jövőt illetően pedig merész jóslatokba bocsátkozott. Bevezetőjében, saját életútját vázolva is, a szókimondás fontosságát hangsúlyozta és kijelentette, hogy ő a pártállam idején, de azután is mindig rámutatott az igazságtalanságokra. Egy kis túlzással talán azt is lehetne mondani: saját pártján belül éppen ez lette a veszte. ( Tudósításunk a 3. oldalon) Túl sok a vonat? Javítani kell a szolgáltatásokon! - mondta Szegeden a MÁV vezérigazgatója. (3. oldal) Kővári és az etika „A magyar kézilabdasport érdekében szólok." (6. oldal) Rákosi Napvilágon Megmaradnak kereszténydemokratának... Dr. Rapcsák András és dr. Kovács Kálmán tegnap este a szegedi Royal Szállóban. (Fotó: Karnok Csaba) • Budapest (MTI) Rákosi Mátyás visszaemlékezéseinek 1940 és 1956 közötti időszakra vonatkozó részét a tervek szerint szeptemberben jelenteti meg a Napvilág Kiadó. A most első ízben közzétett memoár elején az olvasó összefoglalót talál Rákosi 1925 és 1940 közötti börtönéveiről. Ezután a politikus a Szovjetunióba érkezésétől a hatalom csúcsaira vezető utat, a nevével fémjelzett 1949 és 1956 közötti kordarcait, majd bukását mutatja be szubjektív szemszögből önnön életútján. A másfél évtizedes Fekete-tenger melletti „száműzetésben" papírra vetett visszaemlékezések a pártvezető halálát követő negyed évszázados kallódás után tavaly érkeztek vissza Magyarországra. A Politikatörténeti Intézet munkatársai által sajtó alá rendezett kétkötetnyi anyagot gazdag jegyzetanyaggal, életrajzi kronológiával, valamint részletes névmutatóval Fiatalkorú leányok garázdálkodtak • Bükfürdő (MTI) Egy 16 és egy 17 éves rablót fogott el a rendőrség Bükön: a két lány egy 22 éves osztrák nő ékszereit, pénzét vette el, s bántalmazta is áldozatát. A bűncselekmény hétfőn estefelé történt a fürdőjéről Európa-szerte ismert vasi nagyközségben, ahol a sértett iskolai gyakorlaton tartózkodott. A nyomozók szerint a hölgy esti sétája során észrevette, hogy a két lány kerékpárral többször is elhalad mellette, majd letették a biciklijüket az út szélére, és a nyelvi nehézségek ellenére tudomására hozták, hogy a fülbevalóját kérik. Miután nem volt hajlandó átadni, lökdösni kezdték, majd megverték. Ekkor átadta fülbevalóját, ám ezt követően „forint-forint" felszólítással már pénzt is követeltek tőle; így azonban csak 250 forinthoz jutottak. Ezt kevesellve átkutatták övtáskáját, ám abban nem volt pénz, így a napszemüvegét vették el, majd a karórájától, gyűrűjétől, nadrágjától és tornacipőjétől akarták megszabadítani, de a sértett kicsúszott karmaikból, s el tudott szaladni. Feljelentése alapján a kőszegi rendőrkapitányság és a helyi rendőrőrs megkezdte a nyomozást, majd fantomrajz segítségével elfogták Sz. R. és Sz. A. büki lakosokat: a házkutatás során az elvett tárgyak előkerültek. Újfent megszökött • Solt (MTI) Augusztus 10-én vasárnap reggel nyolc óra előtt ismét megszökött egy elítélt Állampusztáról, a büntetés-végrehajtási intézetből. Aznap • este 22 óra körül rablást jelentettek a solti rendőrőrsön. Ismeretlen tettes a Csalogány utca egyik házába a szúnyoghálót kivágva jutott be. Odabent megtámadott egy özvegyasszonyt, aki tíz-éves unokájával tartózkodott a lakásban. A rabló, miközben a nagymama szájára lábtörlőt szorított, s egy sodrófával ütlegelte, a kislánytól pénzt követelt. A tízéves kislány négyezer-ötszáz forintot talált, azt oda is adta. Ugyanezen az estén a rabló a Solti FC öltözőjébe is betört, ahonnan sportruházatot és egy montainbike kerékpárt vitt el. A kalocsai rendőrkapitányság nyomozói a helyszínelés során talált és rögzített ujjnyomat-töredékek alapján megállapították, hogy azok nyilvántartásukban is szerepelnek, s azonosak az Állampusztáról elillant Sándor Ferenc elítélt ujjnyomatával. A szökevényt a rendőrség immár rablásért is körözi. Kenderillat Tápén Lakossági bejelentés után tartottak ellenőrzést a rendőrök egy tápéi kertben. Talán meglepődtek, talán nem, de ígéretesen burjánzó kenderültetvénybe botlottak. A füstölgő tulajdonos, K. Sándor 20 éves szegedi lakos azzal védekezett, hogy saját használatra termeszti a narkotikum-alapanyagot. A magvakat pedig tavaly szedte Tápé külterületén, s az előbbi önös érdekből ültette el. A tények alapján K. Sándornak meglehetősen nagy a „fogyasztása" hiszen a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói 3,38 kilogram kenderlevelet és virágkezdeményt, valamint tasakolt-dobozolt magvakat, illetve csírakezdeményeket foglaltak le nála. Az elsődleges szakértői vélemény pedig megállapította, hogy a vizsgált „anyag" cannabis-összetevőket tartalmaz. így az eljárást kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt indították. Rendőrségi berkekből megtudtuk, hogy elérkezett a kender érésének, illetve betakarításának időszaka, de ezzel természetesen a nyomozók is tisztában vannak... A. L. szak élményeit, sikereit, ku- is ellátták szerkesztői. Csehül áll a cseh légierő? • Prága (MTI) A cseh légierő mintegy száz vadászgépének több mint a fele jelenleg harcképtelen - állítja a Mladá Fronta Dnes című legolvasottabb prágai napilap szerdai száma. A lap szerint ezt az információt a hadsereg felszerelésének állapotáról szóló ama titkos jelentés tartalmazza, amelyet Miroslav Vyborby védelmi miniszter terjesztett a kormány elé ezelőtt három héttel, amikor a kormány elutasította a tárca javaslatát, hogy Csehország tankokat adjon el Algériának. • A Tiszából fogták ki Nem pircmha, de lehetne Nem piranha, csak. majdnem. Közeli piranharokon fogjuk rá: unokaöccs - került elő a minap a szegedi Tiszából. Neve: tambaqui. Piranha is lehetne, ami azért kellemetlen, mert ha valaki, a Tiszában való fürdést ellenjavalló ÁNTSZ-táblák ellenére beleereszkedik a folyóba, gondolva arra, egykét bacit azért mégiscsak túlél valahogy - nos, lehet rá esélye, több részletben kerül elő a habokból, ami ugye, sok szempontól nem kellemes. Hogyan kerülhet piranha (már volt rá példa), illetve rokona a Tiszába? Díszhal gyanánt megveszik az állatkereskedésben, s miután kinő a medencéből, szabadon eresztik. Elpusztul - ám addig számtalan galibát okozhat. (Farkas Csaba írása az 5. oldalon) „Csak" lambaqui - állapította meg a Bay Zoltán intézetben dr. Kufcsák Oszkár. (Fotó: Karnok Csaba) Török bíró, magyar áram • Munkatársunktól A Bajnokok Ligája selejtezőjében: MTK-Rosenborg 3-2 (2-2) - félbeszakadt a 67. percben. Hungária körút, 5 ezer néző, vezette: Cakar (török). Gólszerzők: Egressy (10., 45. perc), Kenesei (58.), illetve Rushfeldt (14.), Bratbakk (30.) Jobbára az MTK-játékosok lábain vándorolt a labda. A Rosenborg egyszerű eszközöket alkalmazott. Ha kellett, védői toronymagasan íveltek előre. Ezzel is telt az idő, másrészt a skandináv futballisták fejjáték dolgában is az MTK fölé nőttek. A 67. percben meghibásodott a Hungária körüti pálya világítása, s emiatt félbeszakadt a mérkőzés. Húsz perc múlva egy percig - még játszottak a csapatok, majd következett az újabb, végső meghibásodás... Elektromos MűvekBajnokok Ligája 1-0. A találkozót ma újrajátsszák.