Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-07 / 156. szám

6 SZOLGÁLTATÁS HÉTFŐ, 1997. JÚL. 7. • Megbékélési törekvések Püspöki találkozó a Nyírségben • Nyíregyháza (MTI) A keresztény egység előmozdításának, az or­todox egyházakhoz va­ló közeledésnek a szombaton Nyíregyhá­zán befejeződött euró­pai keleti katolikus püs­pöki találkozó jelentős állomása volt. Ezt az fogalmazták meg egy­behangzóan a rendez­vényt követő sajtótájé­koztatón a résztvevő főpapok; Achille Sil­vestrini bíboros, a szentszék keleti kongre­gációjának prefektusa, Jósé Saraiva Martins ér­sek, a nevelési kong­regáció titkára, Jean­Claude Périsset püs­pök, a Keresztények Egysége Tanácsának tit­kára, valamint a ren­dezvény házigazdája, Keresztes Szilárd, a Haj­dúdorogi Görög Katoli­kus Egyházmegye püs­pöke. Az egyhetes nyíregyházi püspöki találkozó részt­vevői kinyilatkozták, hogy törekszenek a megbékélésre és segítik a katolikus és az ortodox egyházak közötti párbeszédet. Hangot adtak annak a meggyőződésüknek, hogy a 351. évvel ezelőtt kötött ungvári unió végül is az egyházak egységének meg­teremtéséhez vezet. Achille Silvestrini bí­boros hozzátette: ma még nem lehet tudni, hogy mikor születik meg az egység, de a remény már megalapozott, mivel visz­szavonhatatlan akarat­ként jelenik meg a teljes kö­zösség helyreállításának szándéka. Ez segít meg­szüntetni az együttműkö­dés útjában álló nehézsége­ket. A szentszék keleti kong­regációja által rendezett ta­lálkozón résztvett negyven püspök, tizenkét szerzetes­rendi elöljáró, tíz szemi­náriumi rektor és közel negyven püspöki hivatali munkatárs elhatározta, hogy állandó szervezetet, képvi­seletet alakít az együttmű­ködésre. Döntés született továbbá arról, hogy üzenetet intéz­nek közösségeikhez, s a do­kumentumban a paptársak, a szerzetesek és a hívek tudomására hozzák az összejövetelen elhangzotta­kat. • A Cenzor Kft. jelenti az értékpapírpiacról Újabb lélektani határt lépett át a BUX A parkett heti esemé­nyei követték a kialakult trendet, és a keddi „mi­ni" korrekciót leszámítva folyamatosan emelke­dett a tőzsde mértékadó részvényindexe, a BUX. Pénteken aztán a forga­lom, valamint az újabb árfolyamcsúcsok hatásá­ra egy hét alatt 365 pon­tot erősödve, újabb lé­lektani határt adott át a múltnak a tőzsde; az új BUX-csúcs 7150 pont. Az ez év eleji nagy „hossz" idején a BÉT ügyve­zetője úgy nyilatkozott, hogy a januári rendkívüli áremel­kedések után véleménye sze­rint 5000 pont alatt fog stabi­lizálódni a BUX. Ha az újabb emelkedés okait keresnénk, a héten egy olyan esemény volt, ami az eddig említette­ken kívül jelentkezett, neve­zetesen a piaci szereplők vá­rakozásainak megfelelően az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (FED) nyíltpiaci bizottsága soros ülésén változatlanul hagyta az irányadó kamatlá­bakat. A világ vezető tőzsdéi a hírre áremelkedéssel rea­gáltak, így valószínűleg en­nek köszönhető a pesti par­kett heti szereplése is. A ho­gyan tovább kérdése izgal­mas. Közelednek a nagy sza­badságolások, szivárognak a hírek a vezető cégek II. ne­gyedévi eredményeiről; Ma­gyarország külső megítélését a közelgő, konkrét NATO­csatlakozási tárgyalások vár­hatóan javítani fogják, az ál­zamszintek. Egyszóval a tőzsde szempontjából leg­alább még egy pozitív félévet vár a szakma, de a többség a mostani ütem mérséklését tartja reálisnak. A részvények heti szerep­lését tekintve, a legnagyobb forgalmat most is a Mol pro­dukálta - kötésértéken 8,7 milliárd forint. Az árfolyam 4000-4375 forint között fo­lyamatosan emelkedő ten­denciát mutatott. A TVK heti kötésérték­forgalma 6,7 milliárd forint volt, az árfolyam 3220 forint­ról egészen az eddigi csúcsig, 3600 forintig emelkedett. A Richter új árfolyamcsú­csa 18 ezer 100 forint, heti 2,2 milliárdos forgalom mel­lett. Régen tapasztalt, nagy forgalmat zárt a héten az Égis. Kötésértéken 1,73 mil­liárd forgott a parketten, a papfr új árfolyamcsúcsa 13 300 forint. Az OTP-ből 1,2 milliárd kötésérték mellett az árfo­lyam egészen 5700 forintig emelkedett. A vegyipar másik repre­zentánsa, a Borsodchem is si­keres hetet tudhat maga mö­gött. A forgalom meghaladta az 1,1 milliárdot, s az új ak­tuális árfolyamcsúcs 7820 fo­rint. Említést érdemel még a Graboplast, amely szintén új árfolyamcsúcsot ért el 9300 forinttal, valamint a kárpótlá­si jegy-forgalom, illetve árfo­lyamának visszaesése. Végül a BUX-indexet rep­rezentáló papírok heti záróár­változásainak alakulását fi­gyelhetjük meg a következő lampapírpiacon esnek a ho­táblázatban. Értékpapír Előző heti Heti Árváltozás záróár záróár % Mol 4205 4330 2,97 Richter 17 000 17 800 4,71 OTP 5050 5650 11,88 Égis 12 000 13 300 10,83 TVK 3345 3540 5,83 Borsodchem 7400 7700 4,05 Danubius 5400 5600 3,70 Graboplast 8595 9000 4,71 Pick 14 200 14 600 2,82 Az állampapírpiacon a héten is folytatódott a múlt heti kormányintézkedések következtében kialakult ho­zamcsökkenési tendencia. Immáron a háromhónapos Diszkont Kincstárjegy átlag­hozamszintje is 20 százalék alá, 19,7 százalékra esett. A privatizáció híre, hogy a hamarosan nyilvános for­galomba kerülő NABI (Észak-Amerikai Járműipari Rt.) ármegállapító külföldi rood show-ja többszörös túl­jegyzéssel zárult. A héten a NABI kérte részvényeinek bevezetését a tőzsde jegyzett B-kategóriájába. Az ÁPV Rt. újabb cég részvényeit szándékozik kár­pótlási jegy ellenében priva­tizálni; a váci Forte 49,3 szá­zalékos csomagját ajánlja fel a kisbefektetők számára. A hírek szerint két kárpótlási jegyért öt Forte-részvény jár majd a tranzakció során. Gedai Zoltán • Népdalok, néptáncok, magyar történelem Hagyományőrzés - Vadvirág mádra Hagyományőrzés, a sátrak árnyékában. (Fotó: Arató László) Ada vajdasági kisvá­ros, a határtól ötven. Szegedtől hetven kilo­méterre. Egy hétig nagy a nyüzsgés a 18 ezres településen: itt tartják a Vadvirág Hagyo­mányőrző Kör táborát, magyaroknak, magya­rokról. A helyszínen is meggyőződhettünk ar­ról, hogy ezekre a tábo­rokra szükség van; nemcsak a kisebbség­ben lévő magyaroknak, hanem az anyaország­ban élőknek is. Az elmúlt két év tapaszta­latain és sikerein felbuzdul­va múlt héten csütörtökön kezdődött a hagyományápo­ló, egyhetes tábor Adán, a lovaspálya mellett. A lelke­sedés nem indok nélküli, hi­szen ebben az évben mintegy 140 diák jött el jórészt Vaj­daságból, de akad néhány magyarországi vendég is. A tábor második napján igazi nyüzsgés fogadta a látogatót. A sátrak már a helyükön áll­tak, lakóik azonban éppen székely tánctanártól korondi táncot tanultak. Fölöttük a magyarok világszövetségé­nek a zászlaja. Akik mégsem a döngölt padlójú „táncpar­ketten" mutatták meg, mi­lyen a magyar virtus, azok a sátrak árnyékában hegedűjü­ket próbálgatták. Varga Lívia adai közgaz­dászként immár hatodik éve a Vadvirág Hagyományőrző Kör elnöke. 1991-ben, a pol­gárháború által fenyegetve azért hozták létre ezt a pol­gári társaságot, mert tenni akartak a megmaradásukért, s hogy „megmutassuk azt, hogy vagyunk, itt szeretnénk maradni, s itt akarjuk a kul­túránkat ápolni". - Tavaly már voltak törté­nelemóráink, de most nem­csak a „bentlakók" hallgat­ják végig az előadásokat, ha­nem a város diákjai is eljön­nek hozzánk, naponta két­szer - foglalja össze Varga Lívia a tábor talán leglénye­gesebb vonását. Az ottani kisdiákok ugyanis az isko­lákban vajmi keveset tudnak a magyar történelemről. Erről pontos képet kapott dr. Zakar Péter, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ad­junktusa, a XIX. századi tör­ténelem kutatója. - Előzetesen összegyűj­töttük az itt honos tanköny­veket, s ezután állítottuk össze az órák anyagát ­mondja Zakar Péter. - Az it­teni történelemkönyvek meglehetősen röviden fog­lalkoznak a magyar históriá­val, annak inkább a közép­kori részét tárgyalják rövid cikkekben. A könyvek a szerb tankönyvek fordításai, s ez hátrányosan befolyásol­ja az itt élő nemzetiségek azonosságtudatát. Az adai táborban a gyermekek azt kérték, hogy a meghirdetett életmódtörténeti előadások mellett legyen egy foglalko­zás az 1848-49-es forrada­lomról és szabadságharcról is. El kell mondanom, hogy nagyon fogékonyak a gyere­kek minden új és érdekes in­formációra. Zakar Péteren kívül több oktatót is hallhatnak a gyere­kek. Nyulassy Ágnes (a JGYTF oktatója) a trianoni szerződésről és a XX. száza­di Magyarországról, Kósa Kinga (történelem-latin sza­kos tanár) a középkori élet­módról, vegyesházi kirá­lyokról, Laár Eszter (az EL­TE biológia-kémia szakon végzős hallgatója) a magyar Nobel-díjasokról, Kiss And­rás (a szegedi zenekonzerva­tórium hallgatója) pedig Bartók Béláról tart előadást. S a tábor vendége Székely Anna szegedi képzőművész is, akinek segítségével népi gyerekjátékokat készítenek. A tábor segítői közé tarto­zik a Magyarok Világszövet­sége is. Az MVSZ Csongrád megyei elnöke, Balogh László így indokolja részvé­telüket: - Azt vállaltuk, hogy a szegedi oktatókat elhozzuk Adára. Úgy érzem, Délvidé­ken is elterjedt már a tábor híre, ezt támasztja alá, hogy a tavalyihoz képest szinte kétszer annyian jöttek az idén. A történelmi témájú foglalkozások például olyan sikeresek, hogy az itteni pe­dagógusok is kíváncsiak az előadóinkra. Az MVSZ min­denképpen hosszú távú és követendő példának tartja ezt a kapcsolatot. Szeretnénk, ha anyaországi és kisebbségben lévő gyerekek között barát­ságok szövődnének, hiszen ez is a jövő egyik záloga. Az adai tábor nonprofit vállalkozás, rendkívül ala­csony a részvételi díj. Ehhez kellett, hogy néhány alapít­vány támogassa a tábort, de például az oktatók sem fo­gadtak el tiszteletdíjat. Sőt, a tábori konyhán helybéli asszonyok sürögnek-forog­nak, s napról napra házias koszttal lepik meg a diáko­kat, akik nem hálátlanok: még a repetánál is hosszú sort kell kivárni. A tábor lakója az egyéb­ként adai illetőségű, másodi­kos gimnazista Kalmár Iza­bella. „Jó szórakozás, szép táncok és buli" - így összeg­zi Izabella eddigi tapasztala­tait. Bár a baráti társaságából kevesebben jöttek el, de sok új ismerőst szerzett, s mint táncosnak, nagy élmény szá­mára, hogy erdélyi és ma­gyarországi néptáncokat is megismerhet. Kovács Tímea már Szegedről érkezett, szü­lei azonban 1991-ben Zenta­Gunarasró! menekültek Ma­gyarországra. „Anyukám at­tól félt, hogy apának valami baja történik, ezért mentünk el, nehogy apa nélkül marad­jon a család" - magyarázza a hatodik általánosba készülő Timiké. Azt is elárulja, hogy a történelem nagyon kedves tantárgy számára, s ha teheti, jövőre is eljön, mert „az em­bernek a saját kultúráját nem szabad elfelejtenie". Arató László Délröviköt Kft. diszkontjának reklámáras ajánlatai: Férfi autósdzseki 2300 Ft Női dzseki 1800 Ft Férfi, színes, rövid ujjú ing 1095 Ft Férfi, fehér, hosszú ujjú ing 811 Ft Női selyemblúz 1700 Ft Női hálóing 1300-1800 Ft Férfi pamutzokni 110 Ft Fiúing 600 Ft Női pamut rövid ujjú pulóver 200 Ft Gyermek fehér póló 300 Ft Szeged, Kereskedő köz 4. Nyitva: H-Cs.: 7-15 óra Értékesítési felhívás! A Délprodukt Kft. (6722 Szeged, Attila u. 11.), mint a Tisza Füszért „fa" (Szeged, Kereskedő köz 4.) felszámolója, nyilvánosan értékesíti az alábbi vagyontárgyakat: - irodabútorok, szőnyegek - bolti, raktári állványok, pultok (Dexion Salgó stb.) - számítógépek, nyomtatók - pénztárgépek, írógépek, összeadó gépek - fénymásolók, telefonok, faxok - targoncák, hidraulikus emelők (békák) - vásári bemutatóvitrinek, krómozott állványok - mérlegek, páncélszekrények, öltözőszekrények - munkaruhák stb. Az értékesítés helye: Szeged, Kereskedő köz 4. Időpontja: 1997. július 9., 10-14 óra. Érdeklődni lehet: a 62-466-107 telefonon Körmöczi Editnél, Magda Istvánnál, az értékesítés napján, 8-10 óra között. mi/i Értékesítési felhívás! A Délprodukt Kft. (6722 Szeged, Attila u. 11.), mint a Tisza Füszért „fa" (Szeged, Kereskedő köz 4.) felszámolója, nyilvánosan értékesíti az alábbi vagyontárgyakat: - irodabútorok, szőnyegek -bolti, raktári állványok, pultok (Dexion Salgó stb.) - vasvázas sátrak - vasajtók - páncélszekrények, öltözőszekrények - közvilágítási lámpatestek - hőtárolós, rozsdamentes ételhordók - hidraulikus emelők (békák) - rakoncák (csöves, drótfonatos raklapok) stb. Az értékesítés helye: Hódmezővásárhely, Makói út (Hódiköt telephelyén). Időpontja: 1997. július 10., 10-14 óra. Érdeklődni lehet a 06-62-344-027-es telefonon Németh Józsefnénél, az értékesítés napján, 8-10 óra között. 767ÜA Daewoo Lublin kisteherautó Járóképes alváz 1 600 000 Ft+áfa Platós 1 700 000 Ft+áfa Furgon 1 810 000 Ft+áfa Dobozos felépítmény 1 990 000 Ft+áfa Szigetelt dobozos 2 050 000 Ft+áfa Használt személy- és teherautó-beszámítás! Kedvező hitel, akár kamatmentesen is! C-Mobil Kft. Szeged, Napos út 6. Tel.: 488-177

Next

/
Thumbnails
Contents